Török varázshegy

NURI BILGE CEYLAN:
TÉLI ÁLOM

A török filmrendező, Nuri Bilge Ceylan nem szokványos módon három és félórásra duzzasztotta fel filmjét, amely nemcsak a terjedelem, hanem az (ál)erkölcsfilozófiai dialó­gu­sok dominanciája miatt is megterheli potenciális nézőjének figyelmét. A Téli álom (Kış Uykusu), amely 2014-ben a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmát nyert, Csehovba ojtott Varázshegy, egyúttal pedig parabolikus módon a kortárs Törökország alapdilemmáinak enciklopédiája. A film január 15-től látható a magyar mozikban.

A csaknem kétszáz perc hosszúságú Téli álom című film egy anatóliai hegytetőn játszódik, ahol lassan csordogál az idő, különösen, amikor a beköszöntő havazás jóformán hermetikusan elzárja a kis török közösséget a külvilágtól. Idilli is lehetne, de nem az. Visszájára is fordítja ezt a nézői elvárást az elején a film, amikor váratlanul bezúzzák Aydin (Haluk Bilginer), a hegyen szállodát üzemeltető egykori színész kocsijának ablakát. Mint kiderül, az ablakot egy gyerek, Ismail (Nejat İşler) fia, Ilyas (Emirhan Doruktutan) szándékosan törte be. Az okok lassan, fokozatosan bomlanak ki: Aydinnak ugyanis számos háza van a faluban, melyeket szegényeknek ad bérbe, akik azonban általában nem tudják kiegyenlíteni tartozásukat. A film lassú előrehaladásával egyre több implicit, lappangó feszültség rajzolódik ki Aydin, illetve fiatal felesége, Nihal (Melisa Sözen) és a falubeliek között, akik kölcsönösen keresztbe tesznek egymásnak, pusztán önérzetes hatalmi játszmákból. Aydin nem a modern, nyugatias török értelmiségi prototípusa, ami a film szerint lehetne, hanem úr és szolga viszonyban gondolkodik, aki konfliktusait keleti hatalomgyakorlási módszerekkel igyekszik rendezni. Ebben az értelemben nevezhető a Téli álom a kortárs török társadalom parabolájának.

Ennek a körképnek, vagy inkább társadalmi kórképnek számos szintje van. Egyrészt rendelkezik szociális aspektussal, Aydin szállodájának gazdagsága fényében még inkább látszik a barlangszerű lakásokban lakó falubeliek szegénysége. Másrészt megtapasztalható a modern és a hagyományos ellentétpárján keresztül kulturális szinten is, a laptopján filozofikus cikkeket pötyögő és japán turistákkal vaszabiról diskuráló Aydinnal szemben a hagyományos életforma örököse Hamdi hodzsa (Serhat Mustafa Kılıç), vagy testvére, Ismail. Ennél a két értelmezési lehetőségnél azonban sokkal jelentősebb szerepet kap egy harmadik szint, nevezetesen a hatalmi játszmák szintje, amely valamennyi szereplőnél alapvető mozgatórugó, megjelenik a bérlőkkel való bánásmódban, a családi szerepek leosztásában, a feleséghez fűződő viszonyban is. Amikor Hamdi elmegy Aydinhoz, hogy családja nevében kifizesse a számlát a bezúzott ablakért, koszos cipőjét illedelmességből – vagy inkább az alázat jeleként – kint hagyja az ajtó előtt (ami akár Van Gogh-allúzióként is értelmezhető), a házban azonban női papucsot kap. Ilyas, a kisfiú, ahelyett, hogy kézcsókkal kérne bocsánatot az autóban tett kárért, Aydinnak a feléje keleti despoták módjára nyújtott keze láttán inkább elájul, mintsem behódolna. A kicsinyesség, a megaláztatás társadalmi nívótól függetlenül kölcsönös. Ezt a film akkor teszi leginkább nyilvánvalóvá, amikor Nihal, Aydin felettébb fiatal felesége, férje tudta nélkül egy köteg pénzzel beállít Ismail családjához, nem mellesleg azért is, hogy ezzel „urától” való függetlenségét demonstrálja. Ismail azonban azért, hogy megszégyenítse a nőt, és hogy nemkülönben ő is artikulálja személyes szabadságát, a bankjegyeket teátrálisan a tűzbe hajítja. Vagyis a hatalmi játszmák az úr és a szolga viszony mindkét oldala esetén lehetetlenné teszik a kooperatív és egyenrangú emberi kapcsolatokat.

A túlnyomórészt statikus beállításokkal dolgozó Téli álom című filmet a vékonyka narratíva helyett hosszú beszélgetések strukturálják. A zárt hely, a magaslati környezet, valamint a filmcím által is jelzett téli hibernáció mellett főként ezek a dialógusnak látszó monológok emlékeztetnek leginkább Thomas Mann Varázshegy című regényének modelljére. Mindkettő a maga módján enciklopédikus, egyszerre földközeli és magasröptű. Nuri Bilge Ceylan alkotásában ezek a sötét terekben, klausztrofóbiás miliőben folyó beszélgetések rendszerint két szereplő között zajlanak, így a film lényegében kamaradarabok szövedékévé alakul át. Ezeknek a vitáknak a tárgya hol a gonosznak való ellenállás kérdése, hol a jótékonyság ürügyén keresztül a török nő emancipációjának ügye. Ilyenformán a film afféle esszéfilmként, vagy talán még inkább polifonikus esszéfilmként definiálható. Az egyes beszélgetésegységek időtartama meghaladja a fél órát, amely más esetben rendszerint egy játékfilm harmadát jelenti. Sőt, azt lehetne mondani, hogy ezek a terjedelmes társalgások uralják végig a Téli álom szerkezetét, és megfordítva a hagyományos viszonyt, nem ezek, hanem maguk a cselekményes részek jelentik a betétet: utóbbiak a hosszú elmélkedéseket összekötő elemek, passzázsok. Nuri Bilge Ceylan filmjének egyébiránt ez képezi egyik hátrányát, nevezetesen az, hogy a dialógusok (monológok) tárgyai gyakran esetlegesen kapcsolódnak Aydan és bérlőinek sztorijához, így a szerkezet némileg szétesővé válik. Mindazonáltal a film utolsó negyedében az a parallel szerkesztésmód, ahogyan a film Aydinnak Suavi (Tamer Levent) házában, Nihalnak pedig Ismail házában tett látogatását mutatja meg, találó. Ezek a jelentek ugyanis egymás tükörképei, bennük a férj és a feleség magatartásának ellentétei és párhuzamai vizsgálhatók.

Szimbolikusnak tekinthető, a film utolsó harmadában a szálloda vezetője, Aydin elhatározza, hogy elutazik Isztambulba… ahová persze sohasem érkezik meg. Nem nehéz felfedezni ebben a motívumban a Három nővér megidézését, amelyben a nővérek moszkvai elutazása a permanens elhalasztódás folyamatában áll. Nuri Bilge Ceylan filmje és a csehovi drámák közötti analógia nem csak esetleges, a szerző ugyanis deklaráltan az orosz írót tekinti egyik mesterének, szereplőitől való távolságtartásában, azok (ál)erkölcsfilozófiai merengéseit illető finom iróniájában is. Mi több, a Téli álom is Csehov írásainak – meglehetősen szabad – adaptációja. Az elhalasztott isztambuli utazás végső soron annak a nyitott kérdésnek a metaforája, hogy félázsiai tirannussal az élen Törökország a keleties, téli hibernáció – Bibó István által „körkörösségnek” nevezett – állandóságát vagy a nyugati utat választja-e.

Gerencsér Péter

Téli álom (Kış Uykusu)

Rendezte: Nuri Bilge Ceylan

2014, 196 perc

Török – francia – német filmdráma

NBC Film & Zeynofilm – Memento Films Production – Bredok Filmproduction