Tiszatájonline | 2015. január 13.

Legenderry: A Steampunk Adventure

Willingham kisujjából rázza ki a steampunk-világ jellegzetességeit, nem újdonság neki a stílusjegyekkel való zsonglőrködés – a hétrészes sorozat egyetlen problémája az, hogy a rajzoló, Sergio Davila képtelen igazán erősen lecsapni az író által feldobott labdákat. Akad pár ötletesebb beállítása, és az akciókat is viszonylag dinamikusan vezényli le, ám a statikus jelenetekbe nem tud kreativitást lopni […]

Bill Willingham nevét a Fables című, máig futó (bár a 150. résszel hamarosan véget érő) fantasy-képregénye kapcsán jegyezte meg a világ. Ebben a szériában a klasszikus mesehősöket gyűjtötte össze ugyanabba a világba (egész pontosan napjaink Manhattanébe), és ettől a koncepciótól új, 2014-ben megjelent minisorozatával, a Legenderryvel sem távolodott el túlságosan. Igaz, ez azért inkább rímel Alan Moore, minden képregényesek pápájának híres League of Extraordinary Gentlemenjére, mint a Fablesre. A különbség az, hogy Willingham nem a kaland- és horrorirodalomból válogatta össze a szereplőgárdáját, mint Moore (Quatermain, Némó, Jekyll/Hyde stb.) hanem a XX. századi ponyvaregényekből, rádiójátékokból, képregényekből és magazinokból.

A Legenderryben Vampirella, a Zöld Darázs, Zorro, Vörös Szonja, a Fantom, Flash Gordon és még sokan mások indulnak közös kalandra – és ahogy arra a cím is utal, ezt a steampunk műfaján belül teszik. A sztori azzal startol, hogy egy rakás maszkos gyilkos beront a Scarlet Clubba egy fiatal, Magna Spadarossa nevű nőt üldözve – az agresszorok pechjére a klub tulajdonosa Vampirella, akit ráadásul éppen a Zöld Darázs szórakoztat az egyik asztalnál, úgyhogy egyikük sem ússza meg élve az atrocitást.

legenderry06

Azt azonban a támadók leverése után sem tudja senki, hogy miért üldözték Magnát – ő maga sem. A nő egyik veszedelem után a másikba csöppen, ahogy hősök sora védelmezi őt az életére törő idegenekkel (mint kiderül: egy rakás klón) szemben, és hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a háttérben egy egész világot veszélyeztető összeesküvés áll. De hát ez csak természetes. Egy klasszikus ponyvakaraktereket felvonultató steampunk-kalandtól ez a minimum.

Willingham kisujjából rázza ki a steampunk-világ jellegzetességeit, nem újdonság neki a stílusjegyekkel való zsonglőrködés – a hétrészes sorozat egyetlen problémája az, hogy a rajzoló, Sergio Davila képtelen igazán erősen lecsapni az író által feldobott labdákat. Akad pár ötletesebb beállítása, és az akciókat is viszonylag dinamikusan vezényli le, ám a statikus jelenetekbe nem tud kreativitást lopni, látványvilága összességében szürke és alulinspirált. Másodélvonalbeli munka, bár a célnak többnyire megfelel, azaz az olvasmányélményt nem rombolja.

Az élmény márpedig jelentős, Willingham ért a karakterekhez és a tempóhoz: a száguldó sztoriban egymás után sorjáznak a menekülések, összecsapások és hajszál híján való megmenekülések – földön, vízen, levegőben. De ezek még csak a kötelező körök: dramaturgiailag a Legenderry különlegessége abban rejlik, ahogy Willingham a tipikus, csapatösszeállós történetet kezeli. A hősök szálai nem egymással párhuzamosan futnak, a legtöbben egészen a monumentális fináléig nem is találkoznak egymással. A cselekmény Magnát követi (akihez természetesen kapcsolódik egy igen frappáns fordulat), a hősök pedig egy-egy részen át tartanak vele az utazásában, mielőtt átadják a stafétabotot valaki másnak.

legenderry05 (1)

A Legenderry így nem csak a helyszíneit, hanem a karaktereit is cserélgeti: változatos, egzotikus, és már elnézést, de pofátlanul szórakoztató. A léghajóhoz kötött, levegőbe emelkedő hintó tetején harcoló Zöld Darázstól a Dr. Moreau hatalmas oroszlánemberével ökölharcot vívó Captain Victoryn át a robotfarkassal az oldalán, dzsungelben szörnyet ölő Fantomig van itt minden. Apropó, Dr. Moreau: természetesen a hősök válogatott légiójával a gonoszok hasonlóképpen válogatott légiója áll szemben. Nem is lehet ezt másképp.

A finálé pedig mindent elsöprő: ugyan rövid, de brutális, eposzi, és az összes hős vállvetve megy neki benne egy egész hadseregnek. Az Dynamite kiadó évek óta gondozza az istállójában lévő ponyvakarakterek történeteit (a Flash Gordon-sorozatuk pl. egészen kiváló, a Kings Watch-ról pedig már írtunk korábban), de a Legenderryvel és persze Willingham személyével most kicsit megfogták az isten lábát. És itt nem ér véget a történet: a sorozat 2015-ben számos spin-offot szül majd, vagyis a szereplők immár a saját sorozataikban erednek az említett végső csatát megúszó (pontosabban, abban részt sem vevő) főkolompos gazemberek nyomába. Jó ómen.

Rusznyák Csaba

[nggallery id=485]