Tiszatájonline | 2012. június 27.

„A groteszk vagy éppen brutális történések”

LEVÉLVÁLTÁS POTOZKY LÁSZLÓVAL
Potozky László fiatal erdélyi prózaíró az Áradás című első kötetéért bezsebelt minden korosztályos díjat szűkebb pátriájában, Kovács Flóra kérdezte őt többek között erről a repülőrajtról, további terveiről, az őt ért hatásokról […]

LEVÉLVÁLTÁS POTOZKY LÁSZLÓVAL

Potozky László fiatal erdélyi prózaíró az Áradás című első kötetéért bezsebelt minden korosztályos díjat szűkebb pátriájában, Kovács Flóra kérdezte őt többek között erről a repülőrajtról, további terveiről, az őt ért hatásokról…

Kovács Flóra: A 2011-ben megjelent Áradás című köteted (Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, 2011.), amelynek kapcsán beszélgetünk, ám nem kizárólag a kötetre szorítkozva. E kötetnek köszönhetően sok díjban részesültél, Bálint Tibor-díjat kaptál nemrég, az Erdélyi Magyar Írók Ligája díját is neked ítélték. Jó ideje jelennek már meg írásaid irodalmi lapokban. Mikor döntötted el, hogy kötetet szeretnél már kiadni? A kiadás körülményeiről pár szóban nyilatkoznál?

Potozky László: Amikor írni kezdtem, természetesen nem gondolkodtam még kötetben, annak is örültem, ha a szerkesztők elfogadják az írásaimat, és közlik őket. Amúgy nem publikálok olyan régóta, alig három éve jelent meg az első igencsak siralmas firkálmányom, amit néhány hónapos “tanulóperiódus” előzött meg. Aztán egy idő után felgyűlt annyi szöveg, hogy a mennyiségből ítélve arra gondoltam, ki lehetne válogatni belőle egy kötetnyit. Az általam összegyűjtött csomagnak végül csak a fele maradt meg, ez jelent meg a keményborító közé préselve.

K. F.: A kötet szerkesztése nagyon átgondoltnak tűnik számomra. A szerkesztő Gáll Attilával nagy szövegtermésből válogattatok, vagy egyezkedni is kellett pár szöveg szerepeltetése esetében?

P. L.: Mint említettem, nagy mennyiségű szövegből szelektáltunk. Teljesen Attilára hagyatkoztam a válogatásban: bármire is mondta azt, hogy nem üti a mércét, maradjon inkább ki, rábólintottam, még akkor is, ha valamelyik kedvenc írásomról volt szó. A novellák sorrendjét is ő állította fel, nekem ötletem sem volt, hogyan vágjak bele, ő azonban egy korsó sör mellett és két cigaretta között, tíz perc alatt kialakította a könyv végleges formáját.

K. F.: A kötettervet a szerkesztő mellett más „előolvasónak” is megmutattad? Van/vannak olyan személy/személyek, akiknek időnként megmutatod írásaidat publikáció előtt?

P. L.: Novelláimat először a Székelyföld főszerkesztő-helyettese, Fekete Vince olvasta úgy, hogy utána ellátott néhány tanáccsal. Megesett, hogy az ő javaslatára egyik rövidprózámnak  a negyedét kidobtam, hogy így feszesebbé tegyem a szöveget. Olyan mélyen nem nyúlt bele az írásaimba, mint Attila, tudta, egy nagyon kezdő szerző önbizalmát könnyen megnyirbálhatná a túlságosan őszinte kritika. Mostanság Attilának szoktam megmutatni az írásaimat publikálás előtt, ha van ideje, javítgat a nyelvezeten, rámutat a sutább fogalmazásokra, szófordulatokra, de ha foglalt, akkor is elolvassa, és elmondja a véleményét róla. Ő nagyon szigorú és igényes, ha valamire csak annyit mond, ügyeske, már azt is sikerként könyvelem el.

K. F.: Úgy látom a kötet szövegeiben, hogy kiemelten foglalkoztat téged a közelmúlt romániai történelme. Mennyiben érzed magad számára azt a történelmi periódust meghatározónak?

P. L.: Annak a periódusnak nem is a történelme érdekel igazán, sokkal inkább foglalkoztatnak azok a groteszk vagy éppen brutális történések, melyeket a kisembernek kellett elszenvednie a kor politikai légkörének köszönhetően. Ugyanakkor meghatározónak érzek mindent, ami a Második Világháború után zajlott le Kelet-Európában és azon belül Erdélyben: szüleim-nagyszüleim ezek kapcsán rengeteget meséltek nekem, jó pár történet helyett kapott az Áradásban is – természetesen jócskán átdolgozva. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a közelmúlt nem is annyira múlt, hisz némileg átalakult formában, de itt van velünk a mai napig.

K. F.: Az előző kérdés azért is érdekel engem kiváltképpen, mert fontos irodalmi művek születettek mostanság ennek a periódusnak a kérdéskörében, gondolok itt Tompa Andrea regényére, illetve Láng Zsoltéra, a novellák esetében pedig Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba írásaira. E szerzők munkáit mennyire kíséred figyelemmel?

P. L.: Tompa Andrea regényéből folyóiratban megjelent részleteket olvastam, igencsak irigylésre méltó a prózatechnikája és történetvezetése, meg aztán Fekete Vince is nagyon dicsérte a Hóhér házát. Láng Zsolt könyvéből a közelmúltban hallottam egy részletet a szerző előadásában, ha jól emlékszem, a szatmári zsidók deportálásáról szólt. Szabó Róbert Csabától a Temetés este tízkor című kötetet emelném ki, kiváló rövidpróza-gyűjteménynek tartom, tavaly szeptemberben olvastam, és annyira lekötött, hogy nem egészen két nap alatt kivégeztem.

K. F.: E periódus iránti érdeklődés, egyáltalában a társadalmi kérdések iránti nem választható el attól sem, hogy napilapnál, a Szabadságnál (www.szabadsag.ro) is dolgoztál. A hozzá kapcsolódó munkakör a végzettségedhez kötődik. Mennyire érezted meghatározónak a napilapnál való munkát?

P. L.: Amikor dolgozni kezdtem a Szabadságnál, álmodni sem mertem volna arról, hogy valaha a szépirodalomban is kipróbáljam magam. A napilap számomra egyfajta bevezetés volt a szépirodalomba: Köllő Kata, a kultúra-rovat szerkesztője gyakran küldött ki tudósítónak irodalmi rendezvényekre, így akaratlanul is belecsöppentem a kolozsvári körforgásba, és, mi tagadás, megtetszett a dolog. Emellett a különböző cikkek pötyögése közben jöttem rá, hogy tudok valamennyire fogalmazni, nem teljesen idegen tőlem az alany és állítmány misztériuma. Az elkészült tárcákkal, tudósításokkal azonban jó szokásomhoz híven korántsem voltam elégedett, ezért rohamosan falni kezdtem a könyveket. Eleinte csak az írástechnikámon szerettem volna javítani a nagyok sorait olvasva, aztán egyszer csak ráeszméltem, hogy én is meg szeretném próbálni ezt.

K. F.: A nagyszülői generáció hangsúlyos a kötetedben. Ennek van sajátos fontossága az esetedben?

P. L.: Mind a háborús, mind a kommunista diktatúrában játszódó történetekben ötletgazdák voltak a nagyszüleim. Ez talán nem véletlen, egyke gyerekként rengeteg időt töltöttem velük, és képtelen voltam megunni a történeteiket. Különösen a háborús emlékeik kötöttek le, hisz a második világégés idején alig voltak fiatalabbak, mint én. Később aztán a felnőttkori történeteik is érdekelni kezdtek, leginkább a feketevágások és a besúgóktól, titkosrendőrségtől való rettegés.

K. F.: Több alakalommal is megemlíti a szakma Bodor Ádám hatását a munkáidra. Ennek aláhúzása még az Állomás, éjszaka. Tízkezes egy Bodor novellára (Kolozsvár, Koinónia, 2011.) című kötetben való szerepléseddel erősödik. Az echinox-antológiában (az antológiáról itt: https://tiszatajonline.hu/?p=4589) megjelenő írásodon ugyancsak a Bodor-előkép látható, a kötetben azonban nem ilyen mértékben erősen. Bodor számodra az egyik legmeghatározóbb vagy legmeghatározóbb szerző?

P. L.: Bodor Ádámot mindenképp mesteremnek tekintem, kezdettől fogva lenyűgözött a hangulatteremtési technikája, no meg az, hogy milyen pazarul bánik például a tájleírásokkal. És, mi tagadás, a Megérkezés északra című kötet nélkül nem nagyon tudnám elképzelni a saját irodalmamat sem. Rajta kívül természetesen mások is könnyen magukkal ragadtak a kortársak közül (Tar Sándor, Bartis Attila, Szilágyi István stb.), de őt mindenképpen egyik számomra legmeghatározóbb szerzőnek tartom.

K. F.: Kacsingatsz a film felé is? A novelláid olvasása közben nem egy esetben éreztem, hogy kiváló „filmes források” is lehetnének.

P. L.: Nem mondhatni, hogy kacsingatnék a film felé: hogyan is adhatnám forgatókönyv-írásra a fejem, amíg a prózámmal nem vagyok elégedett? Talán azért tűnhet úgy, hogy némi közöm van a filmhez, mert igyekszem a lehető legplasztikusabban tálalni a történeteimet, minél kézzelfoghatóbb képekkel operálni, és a szereplőim gondolatait, belső vívódásait a cselekedeteiken keresztül bemutatni.

K. F.: Ha a hatásokról beszéltünk, nem felejthető el a középiskola. A középiskolai tanulmányaidat a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban végezted, ahol híres, elismert irodalomértő tanárok, tankönyvszerzők oktatnak. Én leginkább Csutak Judit és Bara Katalin munkáit, munkásságát ismerem. Mennyiben érzed annak a környezetnek az előnyeit szépírói munkáidon?

P. L.: Az irodalmat tekintve nem mondhatni, hogy meghatározóak lettek volna a középiskolai évek. Inkább a kisvárosi származásnak érzem az előnyeit: nyitott vagyok rá, és meg tud döbbenteni a nagyság, a grandiózus dolgok, ugyanakkor az apróságok, a részletek sem kerülik el a figyelmemet. No meg a szocreál tömbházak és az árnyékukban töltött gyermekkor jócskán rányomja  a bélyegét az ember későbbi jellemére, látásmódjára.

K. F.: A jövőről is szólhatunk. Úgy hírlik, hogy készül már a következő kötet. Erről nyilatkoznál?

P. L.: Igen, valóban készül, ez is rövidpróza lesz. Ezúttal igyekszem, hogy összefüggőbbek legyenek a szövegek, mint az Áradás esetében. A már elkészült és a megírásra váró novellákban is hangsúlyosan jelen vannak a groteszk és abszurd elemek, de, bár kissé a háttérbe szorul, lesznek az előző kötethez hasonlatos, kegyetlen realizmussal megírt történetek is. A könyv várhatóan 2013 elején lát napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában.

Kovács Flóra