Bujkáló ösztönök

SOFI OKSANEN BABY JANE CÍMŰ KÖNYVÉT VIRÁGH ANDRÁS OLVASTA MEG

„A Baby Jane egy szerelmi háromszög története, háttérben milliónyi ember elfojtott vágyával.”

Belülről ábrázol, mértékkel ír. Hősei mellett áll, de szenvtelen és tárgyilagos. A történet – bármennyire ismertek is az alapanyagok, amelyekből táplálkozik – csodálkozást, részvétet vált ki, kimozdít. Átélésre serkent, utángondolásra hív. Nem tudunk nem ott lenni a történetben, pedig ez egy zárt világ, a szereplők olykor magukat sem képesek elviselni, nemhogy egy hívatlan kukkolót. Oksanen a társadalom szimbolikus rendjéből kiszorult emberek krónikása. Kiválaszt egy adott problémát, és ráfókuszál, de történetei nem válnak egy soha le nem zárható könyv szócikkeivé, amelyek az emberről, rólunk fogalmaznának meg örök törvényszerűségeket.  Oksanen és hősei a történeteik rabjaivá válnak. Stílusában realista próza, de ilyen formában nincsen evilági minta. A referenciák a társadalom felszínét feszítő ellenerők (egy pontból beláthatatlan, egészében ábrázolhatatlan) halmazában bújnak meg.

A Baby Jane egy szerelmi háromszög története, háttérben milliónyi ember elfojtott vágyával. A háromszög három csúcsán sérült, a szabványos élethez elégtelen nők állnak. Kielégíti őket a Most, de a koppanásra csak az ezutáni feleszmélés „tudatában” jönnek rá. Ezután „esik le nekik”, hogy hosszú éveken át a tüneti kezelés önmagát racionalizáló spiráljában keringtek, amelyből valóban emberfeletti küzdelmek árán van csak látszólagos (?) kiút. Kormi, a főhős minden impulzivitását szobája falai köré száműzi. Egy rokonától örökölt kanapén tölti ülve, fekve a mindennapokat, zabál-koplal és gyógyszerezi magát. Az elbeszélő, az ex-szerelmes heteroszexuális kapcsolatba kezd; becsapja a másikat, de legalább magát nem. A harmadik fél, Bossa, Kormi kiszolgálója, miközben helyhez kötöttsége miatt tulajdonképpen tőle függ Kormi élete. Bossa helyzete kérdéses: keveset van jelen a színen, de ez a rejtett jelenlét mindkét másik félre kisugároz.

A történet, akár Oksanen többi művében, nem lineárisan halad a kezdőponttól a végpont felé, ugyanakkor a zárlat már a legelső mondatban mélyen kódolva van. A visszaemlékezés utólagos rekonstrukció, átformálás – ezért kis túlzással az elbeszélő egyfajta terápiát folytat, hogy egyensúlyi állapotba kerüljön. A súlypont-áthelyeződés sem nevezhető egyenletesnek: a regény első részében Kormira koncentrál az elbeszélő, majd lassacskán saját maga kerül a középpontba, hogy aztán folyamatosan megerősödjön Bossa pozíciója ki, aki alaktalanul és némán formálója a cselekménynek. A Baby Jane ugyanakkor nemcsak a leszbikus szerelem könyve: nevesítetlen szereplői azok a megrendelők, akik a Kormi és a narrátor közös projectjeként működő vállalkozást tartják életben. A legtöbb esetben átlagos életet élő állampolgárok, akik legégetőbb vágyaikra nem lelhetnek megoldást a társadalom által felkínált eszközök segítségével: a teletext alsó sávjában elrejtett telefonszámot kell tárcsázniuk, hogy kibeszélhessék magukból aberrációikat, illetve különböző fétiseikhez hozzájuthassanak. A jól működő, igaz sok munkával járó vállalkozás váratlanul ér véget: Kormit felszarvazzák. Oksanen regénye jószerivel a hűtlenség anatómiája. A hűtlenségé, amely nullfokon, de potenciális lehetőségként minden kapcsolat struktúrájában adott, hogy aztán egy pillanat alatt, ráébredve önnön lehetőségeire, módszeresen fertőzze meg a boldogságot, és tegyen ismeretlenné egymás előtt már-már egy testté vált embereket.  Ugyanakkor ez a folyamat sajátos mintázatokat alkot az azonos nemű kapcsolatokban. A Baby Jane, ha leszámítjuk a történelmi-társadalmi allúziókat, Hollinghurst A szépség vonalának párdarabja, azzal a különbséggel, hogy a brit író mögött gazdag poétikai hagyomány áll. Oksanennek egy lappangó szövegtestbe kell beírnia magát regényével.

Rengeteg minden szorult ebbe a vékonyka kötetbe. Talán kissé álmos az indítás, de amikor a szakítás nézőpontjából még inkább felértékelődik a szerelem, és egyúttal egy bukástörténet körvonalai kezdik összekaristolni a kicsit fakón csillogó felszínt, a regény mélyebbé, rétegzettebbé válik. Az egyszerű képletek zavarossá válnak, és – mint minden jó könyvnél – árnyalatnyival izgatottabbá, kíváncsibbá válik az olvasás. A Tisztogatáshoz és a Sztálin teheneihez képest itt nem munkálnak olyan vehemensen a kulturális kódok, nem Oksanen kettős (észt-finn) identitása a hajtóerő. A Baby Jane más területeket, más funkciókat próbál leképezni, részletezni, megmozgatni. Cseppet sem elnagyolt, de nem is kifogástalan regény. Színpadért, hús-vér színészekért kiált.

(Sofi Oksanen: Baby Jane, ford: Bába Laura, Scolar, 2012, 196 oldal, 3250 Ft)