Tiszatájonline | 2015. január 3.

Ha Piroskából nagymama lesz – Mesék boldog öregekről

BESZÉLGETÉS BOLDIZSÁR ILDIKÓ MESETERAPEUTÁVAL
Karácsonyra jelent meg Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta legújabb könyve Mesék boldog öregekről címmel a Magvető Kiadónál. Mi kell a boldog öregséghez? – erről is beszélgettünk a kötet szerzőjével, az öregkorra meggyőződése szerinte ugyanis éppúgy fel kell készülni, mint a felnőtté válásra, vagy az anyaságra és az apaságra […]

BESZÉLGETÉS
BOLDIZSÁR ILDIKÓ MESETERAPEUTÁVAL LEGÚJABB KÖNYVE KAPCSÁN

„Nem mese az gyermek”, „mese a Holdba” és hasonló mondásokkal szokták a műfaj jelentőségét degradálni a felnőttek, holott ha tudnák, amit Boldizsár Ildikó, akkor nyilván nem tennék. A legismertebb magyar mesekutató és terapeuta szerint minden életkorban szükségünk van mesékre, bármily meglepő, még idősen is felcsigázhatják a képzeletünket illetve segíthetnek úrrá lenni az érzelmeinken a gyermekkorunkban ezerszer hallott történetek.

Ismerjük Dickens vallomását, miszerint Piroska volt az első szerelme, érezte, ha feleségül veheti, akkor megismeri a boldogságot. Schiller szerint pedig mélyebb jelentése van a gyermekkorban megismert meséknek, mint a nagy igazságoknak, amikre megtanít az élet. Bruno Bettelheim gyermek­pszi­cho­ló­gus is azt mondja, hangozzék bármilyen naivan is, az egybekelő herceg­kisasszony és herceg, akik békességben, boldogságban uralkodnak az elnyert fele királyságon – és a saját életükön is –, a gyermek számára a létezés lehető legmagasabb fokát szimbolizálják. A mesék segítségével találják, tanulják meg a gyerekek az élet értelmét, azt, hogy hogyan tudják átlépni létezésük szűk kereteit és hinni a győzelem lehetőségében, ha nem azonnal, akkor majd egy eljövendő pillanatban, ha majd kiállták a próbák sorát és legyőzték a gonosz boszorkányt és a hétfejű sárkányt. Kell ez az érzés ahhoz, hogy elégedettek lehessünk önmagunkkal és azzal, amit csinálunk.

boldizsarildiKarácsonyra jelent meg Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta legújabb könyve Mesék boldog öre­gek­ről címmel a Magvető Kiadónál. Mi kell a boldog öreg­ség­hez? – erről is beszélgettünk a kötet szerzőjével, az öregkorra meggyőződése szerinte ugyanis éppúgy fel kell készülni, mint a felnőtté válásra, vagy az anyaságra és az apaságra.

– Hogyan segíthetik a mesék a felkészülést a boldog öregkorra?

– A Mesék boldog öregekről című könyvem a Mesék sorozatom utolsó darabja. Ennek a sorozatnak a része az apákról, anyákról szóló meseválogatás, a férfiakról nőknek illetve a nőkről férfiaknak szóló kötet, valamint a halállal, élettel, újjászületéssel foglalkozó válogatás. A Mesék boldog öregekről tulajdonképpen egy népmesegyűjtemény, a világ mesekincsét néztem végig abból a szempontból, hogy mit tudnak az öregekről és mit mondanak arról, hogyan lehet szépen megöregedni, mit tartogat még az élet az embernek? Ezekből a mesékből kiolvasható, ha az ember idejekorán eldönti, hogyan szeretne élni és hogyan szeretne megöregedni, akkor erre fel tud készülni. A boldog öregekről elmondható, hogy tényként fogadják el az idő múlását, és életük minden korszakában felismerik a benne rejlő lehetőségeket. Ők azok, akik tudnak dimenziót váltani, már nem csak horizontálisan élnek, hanem vertikálisan is. Képesek megváltoztatni a világhoz való viszonyukat, átrendezni a fontossági sorrendet életükben, és át tudják adni az élettapasztalataikat. Többek között életörömöt és leleményességet is lehet tanulni tőlük, hiszen sok mindent átéltek, ebből eredően sok mindenről tudnak, amire a fiataloknak még nincs rálátásuk.

– A mesemondás kiváló módja a tapasztalatátadásnak. Mit meséljenek a szülők, nagyszülők, klasszikusokat, vagy inkább a saját történeteiket? Ismerek egy három éves kisfiút, aki legjobban azt szereti, ha este a nagyapja részletesen elmeséli neki, mintegy összegzi, hogy merre jártak, mit csináltak ők ketten aznap, őt magát, az unokát középpontba állítva.

– Szerintem mindent meséljenek a felnőttek, ami eszükbe jut, amit a gyermek kér, vagy szívesen hallgat, nincs erre szabály. Gondolom, a nagymamáknak, nagypapáknak fontos, hogy a saját életüket is elmeséljék, az unokák pedig szeretnek történeteket hallgatni az emberről, hozzátartozóikról, önmagukról különösen. A nagyszülőknek mindenképpen elsőrendű feladata a mesélés, hogy beszéljenek mindenről, amit ők tapasztaltak, tanultak, de nem didaktikus stílusban. Az igazán szépen megöregedő emberek nagyon jól tudnak mesélni klasszikusokat is. Mindenképpen ajánlanám, ha lehet fejből, ami olyan különleges élmény, hogy kár lenne kihagyni. Ugyanakkor a gyerekeket is biztatnám, hogy ők is meséljenek, hagyják szárnyalni a fantáziájukat.

– Miért van szüksége a gyermeknek mesére? De tulajdonképpen a felnőttnek is. Egy, a külföldön dolgozó gyerekeitől és unokáitól távol, magányosan élő nyugdíjas óvó néni mondta nekem egyszer, hogy őt a mesék éltetik. Bábokat készít és bábozni tanítja a fiatal óvónőket.

Igaza van. Engem is a mesék éltetnek. De ha a gyerekeket nézzük, tulajdonképpen, bizonyított tény, hogy tanulásra programozott aggyal születnek, fel akarják fedezni a világot, meg akarják ismerni. De hát még szűk a mozgásterük, nem mehetnek el expedícióra például, így hát a legkönnyebben és legmélyebben történeteken keresztül szerezhetnek tudást. Én azt gondolom, hogy azért kell a gyerekeknek annyit mesélni, mert a népmesékben minden benne van, minden, ami volt, minden, ami lesz. Az emberiség múltjáról, gondolkodásáról rengeteg mindent megőriztek számunkra, miközben a lényeges dolgok semmit sem változtak az évszázadok alatt. Például ugyanazok a boldogságforrásaink, mint a régieknek és a világ is nagyjából úgy néz ki, mint régen, most nem a nagyvárosokra gondolok, hanem a kövekre, fákra, füvekre, égre, földre, csillagokra, Napra, Holdra, szélre, merthogy a mesék ezekről tudnak mindenféle gyönyörűségeket elmondani. Tehát a mesék üzenete ma is aktuális. A gyerek univerzális tudattal él és ez minél tovább épen marad, minél tovább megmarad benne, annál jobb. A mesékkel sokáig ébren lehet bennük tartani ezt az univerzális tudatot.

– Sok szülő, pláne nagyszülő szeretné megóvni az élet sötét oldalától az utódot, inkább csak a napfényest mutatná neki. Ezért inkább a királykisasszonyokról és a legkisebb királyfiról mesélnek, mintsem Hamupipőkéről, vagy Jancsiról és Juliskáról meg a gonosz boszorkányról. Ön mit szól ehhez a taktikához?

– Kár kihagyni a gyerekek életéből azokat a meséket, amelyekben megküzdés is van, vagy kicsit problematikusabb élethelyzet, hiszen pont az a jó, hogy fantázia segítségével ki lehet próbálni helyzeteket, el lehet képzelni olyan szituációkat, amelyek az életben nem biztos, hogy megtörténnek velünk, de ha a képzeletben eljátszunk azzal, mi mit tennénk, mit mondanánk ilyen helyzetben, hogyan hatna ránk ilyen szituáció, az biztosan jó szolgálatot tesz. Felvértezi a gyermeket bátorsággal, segít csökkenteni a szorongásait. Mert a gyerekek sokszor félnek, szavakkal ki sem tudják fejezni, hogy mitől, a sötéttől, egy állattól, vagy a saját testükkel kapcsolatban van bennük szorongás. A mesék nagyon komolyan veszik ezeket a félelmeket és azt az örök emberi vágyat, hogy szeressenek bennünket és megoldást is kínálnak azon a szinten, amit a gyermek is meg tud érteni. A csodák világában kalandozva kezdi felfogni, mit jelentenek az olyan fogalmak, mint igazságosság, hűség, szeretet, bátorság. Nem úgy tanulják ezt meg, mint valami leckét, hanem mint felfedezést, tapasztalatot az élet nagy kalandja során.

Boldogan éltek, még meg nem haltak – a legtöbb mese ezzel a fordulattal végződik. Nem hitegetnek bennünket a mesék örök élettel, ellenben arra tanítanak, hogy az ember akkor érezheti magát biztonságban és boldogan, ha igazi, örömteli kapcsolatokat alakít ki másokkal. Egyedül ez segít legyőzni a halálfélelmet és ez ad értelmet az életnek – a gyermekkortól kezdve egészen az időskorig.

Bartuc Gabriella

TN6_B1279392Magvető Kiadó

Budapest, 2014

296 oldal, 2990 Ft