02.11.
| Jazz Kocsma – Simon Bettina Strand című kötetének bemutatója >>>
02.08.
| A vád tanúja című produkciót mutatja be a Játékszín >>>
01.31.
| Müpa – Négy az egyben >>>
01.30.
| Asztali beszélgetések… – Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért >>>
01.22.
| Homo Ludens Project: Humánia >>>
01.20.
| Átírt városok – Kettős könyvbemutató az E-MIL szervezésében >>>
01.18.
| Szabadon szárnyaló karmester, óramű pontos alkotó >>>
01.16.
| Bereményi Géza mesél az első Cseh Tamás-lemezről >>>
01.13
| Beethovent ünnepli a világ >>>
01.11.
| Januárban folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata >>>
01.10.
| Impróműhely, mesedélelőtt, hangszersimogató – januárban indul a második STARTfeszt! >>>
01.18.
| Különleges Kakaókoncerttel készült a Miskolci Nemzeti Színház >>>
01.17.
| Világsztár érkezik Budapestre! – Az Animus elhozza olvasóinak Jo Nesbøt >>>
01.17.
| Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete >>>
01.16.
| JCDecaux – Jöjjön velünk egy kortárs művészeti utazásra! >>>
01.14.
| Öt hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet >>>
01.14.
| Plusz előadást hirdet a Szabadtéri az Apáca show-ból >>>
01.14.
| A Fiatal Írók Szövetségét Antal Nikolett és Pataki Viktor vezetik tovább társelnöki rendszerben >>>
01.13.
| Az Élősködők hat kategóriában Oscar-jelölt! >>>
01.04.
| Tandori Ágnes emlékére >>>
12.28.
| Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt >>>
12.22.
| Elkészült a Kecskeméti Katona József Múzeum digitális gyűjteményi adatbázisa >>>

Fenyvesi Orsolya, Mezei Gábor, Nagy Lea, Payer Imre, Sokacz Anita versei

Balogh Gyula, Bogdán László prózája

Tanulmányok Juhász Ferencről (Borsik Miklós, Csehy Zoltán, Kabdebó Lóránt, Kerber Balázs, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán, Pomogáts Béla, Varga Emőke)

Kőszegfalvi Ferenc Tornyai János humoráról

>>>

éjszaka van – negyven
kihűlt vagonnal és három fűtöttel
száguld a vonat

bár az én fülkém hideg
jobbat kívánnom
nem visz rá a lélek
mert száguldva szépek
az elszáradt tájak
s az elnagyolt árnyak
olyanok mint valami
földöntúli szabályosság síkidomai
[…]

>>>

2014.12.17 - tiszatáj

LÁBJEGYZET JÁSZAY TAMÁS OLYANOK, MINT MINDENKI MÁS CÍMŰ SZÍNIKRITIKÁJÁHOZ

Kritikához csatlakozni nem szokás, a kritika sorsa, hogy megjelenjen, azután el is tűnjön a mindennapi hírfolyam mindent nivelláló sodrában, és másnapra csak a megdicsértek és megszidottak emlékezzenek rá, ideig-óráig, különösebb következmények nélkül.

Jászay Tamás figyelmes, jóindulatú soraival mindenben egyetértek, de nem ez az egyetlen ok, amiért ezt a jegyzetet az ő hangadó, vivő erejű cikkéhez csatolni szándékozom. A produkciót egyértelműen üdvözlő írásában megpendít többek közt néhány olyan húrt is, amelyet talán érdemes tovább zengetni kicsit.

A helyi érdek felülemelkedik az univerzálison (…)” – írja, arról beszélvén, hogy a városunk kisszínházában civilek által bemutatott Tizenkét dühös ember szerepeit közismert szegedi bírók, ügyészek, ügyvédek (és néhány tehetséges egyetemista) játsszák. – (Ennek) „nincs valóságos következménye az előadásra nézve, már ha a nézőtér egy részének bennfentes reakcióit nem tekintjük annak. Mindezt dícsérőleg említi, mondván: (a szereposztás) itt és most érvényessé teszi az előadást.”

Mindez igaz, ám a dologban több (helyi? univerzális?) érték rejlik.

Már önmagában az is több, mint érdekes, hogy a város közszereplői közül majd egy tucatnyian úgy határoztak, hogy (minden értelemben) civilként lépnek a nyilvánosság elé, mégpedig egy színpadi játék keretei közt.

Nézzük először azt: mekkora kurázsi kell egy efféle „mutatványhoz”, amely vitathatatlanul magában hordozza a bukás kockázatát! Mert mi van, ha rosszul sül el a dolog, tegyük fel, és nem sikerül az előadás? Vagy ha csak néhány szereplő „bukik”? Mi történne akkor a soron következő, valódi tárgyaláson a színi játék során netán felsülő ügyésszel, bíróval, ügyvéddel? Nem fognak nekik „beszólni”, mondván, engem egy „pojáca” ne merjen vádolni, ne ítéljen el, ne próbáljon védeni?

Ezt a nem kis kockázatot vállaló, komoly emberek azzal, hogy színpadra léptek, (mondjuk így:) hitet tettek amellett, hogy a mindenkori teátrum kulisszái valóban a világot jelentő deszkák. Hogy a színház minden játékosság, csalárdság, görögtűz ellenére nem csak színészek és közönség, hanem a civil közösség izgalmas találkahelye, ahol közös dolgainkat vitatjuk játékosan, mégis komolyan.

És nem csak a játszók – egy egész városnyi civil szólal meg itt.

Nem mondanám, hogy az előadásnak teret adó hivatásos városi teátrum ellenében, de mintegy példaadóan kiegészítve a profik gesztusait. Ezek az „amatőrök” olyasmit és úgy játszanak, hogy felkeltik a közönség (közösség) érdeklődését, és kiérdemlik annak elismerését.

Elgondolkodtató találkozás ez.

A darab mondandója szerint – ahogyan azt Jászay Tamás találóan és pontosan fogalmazza meg a kritikájában – „…amit sziklaszilárd építménynek gondolunk, valójában talán csak illékony légvár. A diktátumok korában pedig ez, a kételkedni, vitatkozni, ha úgy tetszik: gondolkodni tudás, meg a néző rádöbbentése erre mindennél fontosabb.”

Erről beszélnek a játszók, politikai hovatartozásuk, társadalmi szerepük fontossága, rangja, egyéni érdekeik felemlítése nélkül, felelősségérzettel, mégis örömből.

Egyrészt tehát maga az aktus is revelatív, jelentősége az egyediségén messze túlmutató. Másfelől pedig – és most mint aktív színházcsináló mondom ezt – nem volna érdektelen az előadás hatáselemeire vetnünk egy hosszabb pillantást. Főleg azért nem, mert az előadás szakmai szempontból nézve is – kiváló!

A puritán színi megjelenés tökéletesen adekvát a műhöz.

A rendező (Barnák László) nem tolakszik saját olvasatával a darab elé, megelégszik a szövegben kódolt helyzet profi kibontásával, professzionális játékmesterként segíti az „amatőr” szereplők alakítását.

Érdekes dolog ez.

A színre lépő „civilek” játéka láttán a nézőkben fel sem merül, hogy előadás közben olyasmiket súgjanak egymásnak, hogy nézd, milyen jó most X vagy Y, vagy hogy Z a jelenetben bizony gyengécske volt. A tizenkét különböző „karakter” (s köztük az egyetlen profi: Fekete Gizi színművésznő) ab ovo különbözik, ráadásul megfellebbezhetetlenül, magától értetődő módon. Ráadásul nincsenek ismerős manírjaik, korábbi előadásokban már látott „művészi megoldásaik”. Pedig van az előadásban pár pillanat, amikor nem elég „meggyőzően érvelni”, de bizonyos érzelmi állapotokat is „fel kell mutatni”, s ha más nem, ez bizonyosan profi színészi feladat.

Az megint más lapra tartozik, hogy szövegmondásuk tökéletesen érthető, ami a hivatásos előadások szereplőiről nem mindig állítható. (Ezt az is segíti, hogy a játék során végig a színpad elején, a leeresztett vasfüggöny előtt beszélnek, és a Kisszínház akusztikája itt a legjobb.) Azután pedig, a játszó jogászoknak nagy gyakorlatuk van a nyilvánosság előtti beszédben. Egy ügyésznek, bírónak, ügyvédnek elemi érdeke, hogy hiánytalanul megértesse magát a kollégáival.. Nem csupán személyes sikerük függ ettől (mint a profi színészek esetében), hanem a tárgyalt ügyeik kimenetele. Adott esetben valóságos emberi sorsok múlhatnak azon, sikerül e pontosan, jól érthetően kifejezni magukat.

Ez a civil szakmájuk iránti feltétlen elkötelezettség segíti, fűti a játékukat is.

Igen, érzelemtől, indulattól, meggyőződéstől fűtött játékról beszélek. A legkisebb szerepet adón sem látszik az (mint némelykor némely fegyelmezetlen, profi kollégán), hogy elégedetlen a szerepével, a darabba, a rendezővel, színházi helyzetével, művészi sorsa alakulásával. A profikkal megtörténik néha, hogy civilnek tűnnek egy-egy szerepben. Az itt játszó civilek viszont végig profinak látszanak a játék során.

(Ijesztő látlelet.)

(Bárcsak színházunk hivatásos társulatának minden tagja elhinné, hogy színpadi játékának minőségén valóságos emberi sorok múlnak. Márpedig múlhatnak, valóban: ez a mi mesés hivatásunk rémületes, mégis boldogító csodája.)

Persze, az egy pillanatra sem merül fel a (teltházas előadás nézőiben), hogy vajon Dr. Hegedűs István büntető kollégiumvezető bíró milyen volna Lear királyként a következő szezonban, vagy, hogy (az egyébként kiváló chansonénekes) Dr. Magyarossy József ügyvédet láthatjuk e majd Falstaffként egy nagyszínházi Shakespeare előadásban. Netán Dr. Nagy Erzsébet bírónőre osztanánk-e Erzsébet királynő szerepét a későbbiekben… Vagy Dr. Kosztolányi József matematikus milyen lenne az Ügynök halálában…

Mindenesetre érdekes műhelytanulmány volna a szegedi profi színtársulattal is színre vinni a Tizenkét dühös embert… mondjuk, két hét múlva.

Persze, ehhez a színházi társulatnak épp olyan mozgékony, bátor, játékos kedvű, elkötelezett civilekből kellene állnia, amilyenekből a sikeres, megkockáztatom: megindító erejű előadást létrehozó amatőr társulat összetevődik.

Köszönet érte, és gratuláció!

Horváth Péter

 

Kapcsolódó írásunk:

Olyanok, mint mindenki más (12 dühös ember) – Jászay Tamás kritikája

 


Címke: , , , , , ,
2020.01.19 - tiszatáj

HÁROM DARAB A SZEGEDI KORTÁRS BALETT VÁGY-ESTJÉN
Vágy címmel három darabból álló bemutatóra készül február végén a Szegedi Kortárs Balett. Roberto Galvan argentin koreográfus az elmúlt napokban Szegeden járt, hogy betanítsa a mostani táncosoknak az Astor Piazzola zenéjére komponált, 1992-ben már óriási sikert aratott Koncert tangóharmonikára és zenekarra című művét… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Keresem a kapcsolatot a két művész alkotásai között. Rajcsók a hiányra épít, Esse Bánki a nem látható, de láthatóvá tett vonalakra, fénycsíkokra, fénypászmákra. A csutka mint hiány. Van egész alma is, kivágva egy rész belőle, egymás mellett vannak, rész és egész, az egész mint hiány. A rágás nyomai, az égig érő csutka, mint Jákob lajtorjája, felfele kell nézni […]

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ELIA SULEIMAN FILMRENDEZŐVEL 
Szeptember 17-én, a CineFesten láthatta először a hazai közönség a cannes-i zsűri különdíjával honorált A mennyországnak kell lennie című egzisztencialista tragikomédiát. Rendezője nevéhez korábban olyan alkotások fűződtek, mint az Egy eltűnés krónikája, a Deus ex machina és A hátralévő idő, de közülük Magyarországon csak a másodikat játszották a mozik 16 évvel ezelőtt. Suleimant aktuális remekműve 2020. február 20-án debütál a filmszínházakban… – SZABÓ G. ÁDÁM INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

MARJANE SATRAPI: PERSEPOLIS
Van abban némi igazság, hogy Marjane Satrapi nem grafikus memoárként definiálja pályafutása főművét: a 2007-es, Vincent Paronnaud társrendezésében fogant, cannes-i zsűridíjjal jutalmazott rajzfilmadaptáció forrásanyaga ugyanis jóval rövidebb intervallumot ölel fel annál, minthogy rögtön számvetésről beszéljünk. Körülbelül 15 évet fog át a cselekménytelen, inkább színesítő-részletező momentumokra húzott narratíva… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOGDÁN ÁRPÁD FILMRENDEZŐVEL
A játékfilm, a színház és az irodalom világából érkező Bogdán Árpád filmrendező, egykor tíz évet élt a nyolcadik kerület mélyén. Legújabb dokumentumfilmjében ezt a miliőt és két erős karakterét mutatja be a nézőknek. Az interjú során a beszélgetés többek között kitér a történetmesélés fontosságára, a roma emberek jelenkori ábrázolhatóságára és a segítségnyújtás igényének alapvető fontosságára… – SZÁSZ CSONGOR INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

A ROMÁN KULTÚRA NAPJÁN FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A DUGONICS TÉREN
A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete a Purcărete világa című multidiszciplináris projekttel – fotókiállítással, filmvetítéssel és a hozzá kapcsolódó beszélgetéssel – ünnepelte szerdán a Román Kultúra Napját. A tárlat február 17-ig tekinthető meg a szervezet Dugonics téri székhelyén… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.14 - tiszatáj

GONDOLATOK SZILÁK ANDREA BUNKER CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL
A művész jelenlegi kiállításnak előkészítése során a galéria terében egy olyan urbánus természeti képződményre talált, amit bunkerré lehet tenni – vagy legalábbis kihasználta azokat az adottságait, amik lehetővé teszik, hogy bunkerként is funkcionálhasson. Jelentősebb környezetalakítás nélkül birtokba vette ezt a helyet (vagy ide menekült), és berendezett benne egy otthont, egy helyet, ahol túl lehet élni… – VIDRA RÉKA KRITIKÁJA

>>>
2020.01.13 - tiszatáj

BALCZÓ PÉTER ÉS HANCZÁR GYÖRGY A COSI FAN TUTTÉBAN
Kettős szereposztásban mutatja meg Mozart Cosi van tutte című operáját a Szegedi Nemzeti Színház. Két olyan művész osztozik Ferrando jelmezén, akik régi ismerősök, pályájuk Szegeden indult. Balczó Péter főképp a budapesti Magyar Állami Operaházban énekel. Hanczár György viszont inkább külföldi színpadokon énekelt az elmúlt időszakban. Régebben is voltak már váltótársak egy szerepben. A tenorokra gyakran jellemző féltékenység és rivalizálás azonban szerencsére nem bántja őket… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő