03.09.
| REÖK – Rendőrség – avagy a helyzet egyre hülyébb >>>
03.06.
| Trafó – Artman vol.7. – 20 kép >>>
03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.23.
| Pannon Filharmonikusok – Vidovszky 75 >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

A feszültség nyelve
2012.06.20 - tiszatáj

DERES KORNÉLIA SZŐRAPA ÉS SZABÓ MARCELL A SZORÍTÁS ALAKJA CÍMŰ KÖNYVÉRŐL

2011-ben két olyan verseskötet jelent meg a JAK-füzetek sorozatában, amelyek ugyan sok mindenben hasonlítanak egymásra, de lényegi különbségeket fedezhetünk fel köztük. Ez a két első kötet Deres Kornélia Szőrapa, illetve Szabó Marcell A szorítás alakja című könyve. Különlegességük, hogy az egykori Telep-csoport két fiatal szerzőjének könyveiről van szó, ezt két okból tartom fontosnak megemlíteni, egyrészt a 2009-ben működését befejező versblog ezzel a két könyvvel, ha úgy tetszik, végleg bezárta kapuit, abban az értelemben, hogy minden volt szerzője legalább egy könyvvel rendelkezik, másrészt a Telep, mint poétikai fogalom, több szinten meghatározza a Deres- és a Szabó-féle poétikát.

 

Üvegnyom

Deres Kornélia Szőrapa című verseskötetéről

Deres Kornélia a Telep-csoporttal tűnt fel a kortárs irodalmi palettán, elsősorban mint költő, de szerkesztőként is dolgozott a Puskin utcánál, és végül 2011-ben megjelent első verses könyve is.

Ha Deres Kornélia első kötetét egy kifejezéssel kellene illetni, mindenféleképpen azt mondanám, titokkönyv. A szerző Szőrapa című könyve olyan erővel bír, hogy témájával és motívumrendszerével képes megteremteni egy egyéni, karcos és éles poétikát. Ezen felül a tematikus motívumrendszere(ke)n alapuló Deres líra egyszerűségével képes szövegeket formálni, és talán ez az, ami miatt fontos könyv lehet a Szőrapa, és idővel fontos szerzővé nőheti ki magát Deres Kornélia.

Érdekes, talán már-már megszokott problémával találkozunk a Szőrapa esetében is. A könyv úgy akar verseskötet lenni, hogy közben kisregény is. Ez a fajta „probléma” legerősebben azoknál a kortárs, elsősorban fiatal szerzőknél érzékelhető leginkább (Ayhan Gökhan, Toroczkay András, Simon Márton), akiknek könyveiben központi téma a család, hiszen a lírai én emlékezik, visszautal, elemez és egy ponton túl feldolgoz. Ezáltal történetet mesél. Deres esetében ez a fajta, már-már pszichológiai folyamatnak is tekinthető dinamika a könyvben egyértelműen megnyilvánul. Három ciklusra bontott a kötet: Pedig apa, Üvegház, Pedig dehogy. A lírai alany emlékezik, elemez-tagad, majd feldolgoz. És ezt a folyamatot a Deres-költészet úgy interpretálja, hogy költeményeinek többségében a tárgytól, magától a témától távoli pozícióban helyezkedik el, egyes esetekben egy idegenhez hasonlóan, üvegen keresztül figyel, jegyzetel. Ez a fajta önidegenség nem csak tematikai, hanem poétikai szinten is a távolságtartásban jelenik meg. Deres keveset és kevés eszközzel beszél.

A Szőrapa motívumrendszere olyan egyszerű, ha úgy tetszik, klisékkel dolgozik, mint a fény, az üveg, és természetesen az apa, mint központi motívum. A szerző ügyesen használja mindhárom motívumot, érdemesnek tartom kiemelni a fény és az üveg, illetve az üvegház kapcsolatát. Deres könyve sokszor ismételgeti: üveg-áttetsző fény. Ezen kapcsolat teremti meg talán a könyv titokkönyv jellegét, illetve az apa figurát, pontosabban az apa feldolgozhatatlanságát és az ebből fakadó önidegenséget, távolságtartást. Deres poétikája esetén az önidegenség véleményem szerint a gyermekkor feldolgozhatatlanságából származtatható.

Szerkesztési szempontból felesleges volt három ciklusra tagolni a szöveganyagot, sodrása, feszültsége megtörik, ami akár újabb feszültséget is szülhet, s akár rombolhatja is azt. Hiszen a ciklusok közötti lélegzetvétel megállítja az olvasót az említett sodrásban, ugyanakkor pont a szünet, ha úgy tetszik a várakozás, további feszültséget gerjeszthet az olvasóban. Talán a Szőrapa esetében az előbbi érvényesül.

Első könyv lévén a lehetőségeket ebben az esetben nagyon is érdemes megemlíteni. Deres Kornélia első könyve mind a magyar líra, mind a női költészet terepén nagy lehetőségekkel bíró könyv, amiben ugyan még természetesen megtaláljuk a mesterek hangját, de a Deres-féle poétika, pontosabban Deres Kornélia által használt eszközök, mintha titokként, de ott mozognak a felszín alatt, és feszítik a nyelvi teret.

Deres Kornélia költészetét hasonlították már Sylvia Plath lírájához (Sántha József – A ma­gyar Sylvia Plath). A párhuzam nem alaptalan. A könyvben valóban találunk olyan szövegeket, amelyek hasonlóságot mutatnak a huszadik század egyik legnagyobb költőnőjének verseivel. Ugyanakkor nem érezném, hogy ez akkora áthallás lenne (ahogy ezt a fentebb jelzett kritika állítja), hogy ne vennénk észre a poétikában a fiatal szerzőnő lírai stílusjegyeit. Ha már hasonlóságok, akkor halkan talán, de Nemes Nagy Ágnest is felhoznám példaként. Legfeljebb annyiban női költészet Deresé, mint Nemes Nagy Ágnesé. És itt azért nem Pilinszky Jánosról beszélek (a „Telep-generáció” fontos mestere), mert az átláthatóság megjelenése inkább indirekt, mint direkt. Talán még egy érdekes, ha nem is párhuzamot, de mindenféleképpen generációs eszközt említhetnénk még, az pedig a test és a testhez való viszonyulás. Deres testképe Nemes Z. Márió testképét fogalmazza újra, vagy ha nem is újra, de át. Ez az elvontabb testkép, mind Nemes Z. Márió, mind Sylvia Plath költészetével köthető össze. Példa erre Gyógyszerek című verse: „Akkoriban gyakran piszkáltam / a szívet, így terjedt el apa rákja.”, illetve a Mint egy kopó című verse: „állítólag sok a sárkány, lángjukból készül az üveg”.

Ezekben az esetekben igen szépen működik az elvontabb beszéd, ugyanakkor sokszor a Deres költészet szűkszavúságának, titkosságának, visszafogottságának rovására megy. Ez a Génprotokoll, A cilinder, A szőnyeg verseiben problematikus. A hétköznapi nyelv nem ritkán olyan gyengére sikerült képeket és túlmagyarázásokat hoz be akaratlanul, amelyek megfertőzik a feszült nyelvi-játékot. A szőnyeg című vers első két versszaka jó példa erre: „Érezni a szőnyegen, a mintákba rejtve / Vonalai vezetik ezt a nem túl erős / hideget, amit az öregember szelleme / hagyott itt, fullasztó nyári estékről. / Csak hidegben tart ki az emlék, / a tárgyak már rég kevesek, / de ebben mindig itt van,…”. „Érezzük A szőnyegen”, hogy sok a beszéd, felesleges, amit elmondhatna egy rövid mondattal, többel teszi, túlságosan körülírja, és ebből fakadóan veszít hitelességéből, erejéből. De leszámítva ezt a pár gyengébben sikerült részletet, precízen szerkesztett könyvről van szó.

A Szőrapa központi darabja A babaházépítő című vers: „Akkoriban egyre többen / mentek össze a városokban, / mégis évek teltek el, mire bárhol felismertem.”; „Szerettem volna rákérdezni, / hányat épít még nekem, / mert komolyan hittem, / hogy ő lesz az apám, / s az összes többi / helyettes tévedés volt.”; a könyv legfontosabb mondatát is itt találjuk: „milyen nyomot hagy / az üveg, ha valaki / átmegy rajta.”, ez foglalja össze a Szőrapa verseit. Ilyen nyomot hagy az üveg, ilyen szűkszavút és feszültséggel telit.

Deres üvegháza a direkt-indirekt elfogadás-tagadás ellentétekkel játszik és hozza létre a feldolgozhatatlanságot, feszíti a nyelvi teret, s így hozza létre a titokkönyvet, amit nehezen fejthetünk meg, így hozza létre az üvegen átszűrődő nyomot, amit a fény hagy. Kíváncsi vagyok, hogy a szerző a jövőben hogyan játszik babaházában a fényekkel és üvegekkel, hogyan folytatódik a Deres-féle poétika.

 

Zörög

Szabó Marcell A szorítás alakja c. verseskötetéről

Szabó Marcell még a kétezres évek elején tűnt fel egyéni, erős hangvételű költeményeivel. Megjárta Sárvárt (Kárpát-medencei Diákírók, Diákköltők Találkozója), megjárta a Telep-csoportot, volt szerkesztő is, és 2011-ben A szorítás alakja című verseskötetével első szerzős fiatal költővé lett. Aki olvasta a Telep-csoport blogját és figyelte Szabó Marcell szövegeit, láthatta, milyen irányban fejlődik pár év alatt az a költészet, amely már az elején is színfoltja volt a csoportnak. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről, mert, ahogy azt a könyv olvasása közben is érezhetjük, jelentős költészeti különbségeket találhatunk a korábbi és a későbbi Szabó-versek közt. Vannak a komplexebb, ha úgy tetszik, „nagyobb” versek (A langyos szív, de ne mondjuk újra; A képen ahol ketten állnak; A lassabb részek, a gyorsak; Fölös; Mányoki út, van ennek vége; Negyedik jegyzet; Mennyire neked való mindez) és vannak a kevésbé beszédes, kevésbé indulatos, visszafogottabb szövegek (Meghívás (1); (2); (3); Part; Álló nap). A szo­rítás alakja legtöbb szövegében olyan depoetizált versekkel találkozunk, amelyek esetén felmerülhet a kérdés: líráról beszélünk-e? Természetesen líráról van szó. Nem akármilyen líráról.

Véleményem szerint a könyv egyes verseiben (A langyos szív, de ne mondjuk újra; Mányok út, van ennek vége; Fölös) a klasszikusabb értelemben vett líraiság és a depoetizált versnyelv kitűnő harmóniában képes működni. Ezen szövegek vallomásos jellege vonzza be a klasszikus költői eszköztárat és így a depoetizált nyelvezet problémamentesen válik működőképessé, példa erre a szerző A langyos szív, vagy ne mondjuk újra című verse: „Legyen vasárnap, legyen reggel. / Nyolc körül ébredjen fel a ház. / Történjen minden álmosan, megkésve, rendben, / két testet tartson meg egy sosemvolt szokás. / Könnyű szél, őszi kert, benne bármi ehető, / ezek legyenek még. És beszéljünk délig, / akárha köztünk egy vendég írna, jegyezne / minden szót. Hívjuk dögnek következetesen / a múlt időt, és az élet előtt álljon ott rendre: / kurva. Hazudjunk jellemet, várost, szereplőt, / de a neveket, az istenért, ne mondjuk újra.”. A már említett depoetizált szövegek egy újra/átértelmezett költészeti hangot kívánnak megütni, esetükben az erős Pilinszky, Marno, Szijj hatást említeném. Ha a szerző költői pályája ilyen irányban fejlődik tovább, nehéz munka vár rá, hiszen Szabó lírájának az alapja a nyelvvel való játék, olyan értelemben persze, hogy itt a „nyelv” kép és fogalom is egyben, ellentétben például a nyelv-játék más művelőivel, Parti Nagy Lajossal, vagy éppen Térey Jánossal, és ellentétben a Marno-, Szijj-költészettel is.

A Szabó-líra esetén talán a legnagyobb buktató, amit egyes kritikák az intellektuális semmitmondás néven illettek (Sántha József – Vaklíra), az, hogy szövegei kiesnek, ha úgy tetszik, a klasszikus modernség, vagy pontosabban a klasszikus verskép teréből, formakultúrájából, valamint az, hogy versei a legtöbb esetben a semmiről, az üresről szólnak. E tekintetben egyértelműen Pilinszkyvel érzek rokoni kapcsolatot, hasonló ez, mint az Apokrif két sora: „Sehol se vagy mily üres a világ. Egy kerti szék. Egy kinfeledt nyugágy.” Talán Szabó Marcell költészetének lényegi mozgatórugóját Sarah és Yukel című szövege foglalja össze: „Hogy eső veri mindazt, / ami bizonytalan, egymásnak szánt, / hideg, és amit alig értek, az is van, / mutatja magát és beszél. Zörög, / mint egy nejlonzacskó. / Egész életemben csak üres akartam lenni.” Szabó verseiben elfogadja annak létezését, amit alig ért, ami csak zörög, mint egy nejlonzacskó. Ilyen értelemben Szabó költészete valahol a nyelv alatt zörög, mocorog, szorít és feszít.

A komplexebb versek esetén, ahol a szerző még a klasszikus forma határain belül mozog, nincs efféle érzetünk, hiányérzetünk. De azon szövegeknél, ahol szétrobbantja a klasszikus formát, már problémákkal találkozhatunk, például a Part, a Nem is mozog című versekben: „Saját megaláztatásom gondolata / a löszfal mentén elhaladó két férfi / hasonlatosságában él az egyik / öklét a meleg fészekbe fúrja.” (Part); „Egy kötél végével mutatom meg, / milyen emberséges az egész.” Itt érezhetjük „az intellektuális semmitmondást”, hiszen túl nagy a gondolati ugrás, az egyes tagmondatok, szóképek közt és ez megnehezítheti a versek feldolgozását. Ugyanakkor a legtöbb esetben a már említett újdonság erejével képes hatni (Meghívás (2); Meghívás (3)).

A Szabó líra akkor működik a legjobban, amikor nem akar látványosan formabontó lenni, hanem vallomásos, alanyi tud maradni. Az említett kettősségre kitűnő példa Mennyire neked való mindez című verse, amelynek első versszakában erőltetett fogalmi képekkel találkozunk: „A köztes dolgok így / sem szólnak másról, mint / a gázóra vagy a kerti csap / túlkapása. És akkor a félelem / például hol marad.” Aztán a második versszakban a már említett szabad, vallomásos hang: „Lementem / borért, közben este lett, tapogatózva / fel a harmadikra. Te a kanapén, / félálomban, mint egy szeretet / komolyabb maradéka, ami hallgat, / kíváncsi is, néha kérdez, de nem / mond el semmit újra. Hogy milyen / könnyű nézni egy kezet, kést fog / meg, szorítja, de nem lesz hosszabb, / ezt nem mondja.” Talán kár azért az első versszakért, mert a másodikat több kötetes szerzők is megirigyelnék.

A kötet szerkesztettsége szépen íves; mindenféleképpen jót tett neki, hogy eltérően a kortárs fiatal líra trendjeitől, nincs ciklusokra bontva. Ugyanis ezek a versek így képesek megteremteni a szorítás alakjait, módozatait.

Ahogy a kortárs fiatal líra legtöbb szerzőinél, itt is az önidegenség élményével találkozunk. Viszont egy újabb érdekesség Szabó esetében: nincs család, kevés az alanyi beszéd. A megszólalásmód távolságtartó, Szabó megfigyel, jegyzetel és a legtöbb esetben még elemezni sem próbál. A szorítás alakja úgy képes egy egész könyvön átható feszültséget gerjeszteni, hogy lényegében nem történik benne semmi. Ha összevetjük nemzedéktársainak lírájával, ez nem kevés. Hiszen a legtöbb esetben a fiatal lírikusok mesélnek, elsősorban történetet (Bajtai, Deres, Pollágh, vagy akár még Krusovszky is), prózai lírát művelnek, míg a Szabó-féle poétika megpróbálja visszaterelni a költészetet saját (egyes elképzelések szerinti saját) medrébe. Máshogy, más eszközökkel, mint mondjuk azt a kilencvenes években tették, vagy teszik most is. Szabó költészetének eszközei egyszerű eszközök, mégis erővel képesek hatni. Ez annak köszönhető, hogy A szorítás alakjának nyelvezete különleges, olyan szókapcsolatokkal, képi fordulatokkal találkozunk, amelyeket a kortárs irodalmi trendben nem szoktunk meg.

Szabó Marcell költészete ugyan sok helyütt ellentmondásos, de összességében igen különleges tehetségről árulkodik. A szorítás alakja nyelvi kaland. Szabó Marcell poétikája nyelvi utazás. Oda kell figyelnünk, mert zörög valami a fiatal kortárs versnyelv klasszikusabb rétege alatt, és lehet, idővel szét is robbanthatja azt.

Lázár Bence András

Megjelent a Tiszatáj 2012/5. számában


Címke: , , , ,
2019.02.19 - tiszatáj

MÉSZÁROS MARIANNA ÚTJAIM C. KIÁLLÍTÁSA
A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben… – ALE ILDIKÓ MEGNYITÓJA

>>>
2019.02.19 - tiszatáj

BORSODI L. LÁSZLÓ:
MASZK ÉS SZEREPJÁTÉK
Egy időtálló költői életmű léte dinamikus, folyamatosan dialógusképes, hiszen állandóan megújuló értelmezéseiben létezik, ilyen értelemben soha nem lehet lezárt, befejezett – tartja az irodalomkritika egyik alaptézise. Igaz ez a dinamikus lét Baka István életművére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy újabb fontos állomásához érkezett a Baka-kritika: Nagy Gábor 2001-es monográfiája után ismét egy szintetizáló jellegű mű látott napvilágot… – NAGY MÁRTA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.17 - tiszatáj

DOBÓ KATA FILMJE
A Kölcsönlakással bármilyen kapcsolatot tartó bohózatok közös gondja nem a hihetőség, hanem az, hogy a történet a szükség- és törvényszerű csavarokat, kalamajkákat, félreértéseket és egyebeket miként tudja tálalni. Természetesen érdemes mindazt, amit látunk, a saját tapasztalatainkkal összevetni, a néző ezt rutinszerűen megteszi, de készek vagyunk minden olyasmit nevettetőnek látni, ami mégiscsak szokatlan, mégiscsak olyasmi, amivel nemcsak hogy nem találkoztunk soha, de még elképzelni sem tudjuk… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport (Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője) végezte. A kiállításon visszaköszön a gondos és elmélyült előkészítés, a tárlat az életmű teljességét mutatja meg. Párhuzamosan látható Vajda Lajos felesége, Vajda Júlia festőművész tárlata a Szentendrei Képtárban Mégis legyen kiállítás… címmel […]

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

OPERAHÁZI BOHÉMÉLET SZEGEDEN
Elvileg koncertszerű előadásban, gyakorlatilag előadásszerű koncerten turnéztatja a Magyar Állami Operaház Puccini Bohéméletét. A budapesti amúgy alighanem a világ legrégebben futó operaprodukciója, 1937-ben állította színre Nádasdy Kálmán, a díszleteket Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A főszerepeket akkor többek között Osváth Júlia, Pataky Kálmán, Losonczy György és Székely Mihály énekelték. Az Operaház vezetői nagyon büszkék erre a produkcióra… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő