A lét dramaturgiája

BESZÉLGETÉS ÁFRA JÁNOSSAL ÉS MAGOLCSAY NAGY GÁBORRAL

A kortárs fiatal költészet iránt érdeklődők számára valószínűleg sem Áfra János, sem Magolcsay Nagy Gábor nem szorul részletesebb bemutatásra. Előbbi  a kulter.hu online kulturális folyóirat főszerkesztője, a JAK (József Attila Kör) elnökségi tagja, 2012-es Glaukóma című bemutatkozó kötete pedig az idén Gérecz Attila-díjban részesült. Utóbbinak már meglehetősen régen, 2009-ben jelent meg 150° című verseskötete, és újabban leginkább sajátos vizuális költeményeivel – az ún. logo-mandalákkal – hívta fel magára a figyelmet. Mindkettő nyelvezete meglehetősen vizuális irányultságú, sokat foglalkoznak a látás problematizálásával, továbbá egyiküktől sem idegen a metafizikai hozzáállás. Így bizonyára nem csak a véletlen műve, hogy a JAK és az Írók Boltja fiatal költők bemutatására fókuszáló, Frissítő című rendezvénysorozatának legutóbbi beszélgetésén éppen kettejükre esett a választás.

Mindkét szerző viszonylag régen jelentkezett verseskötettel, az esemény állandó házigazdája, Gaborják Ádám JAK-elnök első kérdése arra irányult, hogyan viszonyulnak korábbi verseikhez. Magolcsay úgy véli, hogy a képiség és a metaforák szintjén a 150° megállja a helyét, amit vizuális alkatként fontosnak tart, ugyanakkor szerinte a kötet az arányérzék és a szövegek megszerkesztettsége terén hagyott némi kívánnivalót maga után, ezért manapság igyekszik szellősebb verseket írni, melyekben több levegőt hagy az olvasónak. Áfra új versei elmondása szerint egyrészt a szerelem, illetve a magánélet témája körül forognak, ami nem számít igazán újdonságnak, mert ez már a Glaukóma emberi sorsproblémákat és a létezés határhelyzeteit bemutató szerepverseiben is fajsúlyos volt, új szál viszont a képzőművészeti témák bekapcsolása. Versei hol konkrétan, hol lazább asszociációkon keresztül kapcsolódnak kortárs képzőművészeti alkotásokhoz: képekhez, szobrokhoz, installációkhoz, stb. Szerinte a Glaukóma nyelvi szempontból nem volt különösebben forradalmi, inkább a rendhagyó témaválasztásnak köszönhette a szélesebb körű figyelmet.

Gaborják szerint  feltűnő, hogy a képek korában mindkét költő meglehetősen sokat foglalkozik a látás problematizálásával. Áfra esetében már a kötetcím is árulkodó, hiszen a Glaukóma (magyar nevén zöldhályog), egy súlyos látáskárosodással járó betegség, ez azonban a szerző szerint nem kizárólag a vizuálisan megtapasztalható dolgokra vonatkozik, hanem minden jelenségre kiterjeszthető, amit befogadunk, hiszen semmi sem élhető meg, és nem is írható meg a maga teljességében. Úgy véli, minden mögött van valami átfogó lényegiség, aminek a megértéséhez a szavak maximum eszközként szolgálhatnak, de önmagukban sohasem elegendőek. A Glaukóma szerepversei esetében sem arról van szó, hogy hiánytalanul el tudná beszélni ezeket a traumákat, hanem sokkal inkább ennek a kísérletnek a hiábavalóságáról. Szerinte van ezen egyéni sorstraumák mögött is valami, ami szavakkal elmondhatatlan, és amiből az élet dramaturgiájának kell kibontakoznia, és ha az ember helyes úton jár, akkor ezek a tragédiák elvisznek minket a mélyebb megértés irányába.

Magolcsay magát szintén metafizikus költőként definiálja, így rendkívül örült az elhangzottaknak, noha az élet dramaturgiája szót ő a létezés dramaturgiájára módosítaná, mert előbbi kissé profánul hangzik számára. Elmondása szerint a kötetben szereplő verseiben még az alanyi megközelítésmód dominált, és a mondanivaló még közvetlenül kapcsolódott a személyes élettörténetéhez. Azonban az utóbbi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy nem szükséges magáról az életről írnia, hiszen az általa használt metaforák, vizuális- és retorikai megoldások, illetve a szövegek atmoszférája már önmagában is sokat elárulnak a költőről, és arról is, hogy milyen problémák foglalkoztatják. Úgy véli, a költészet lényege nem az, hogy elbeszéljük az életünket, hanem hogy magával a beszéddel teremtünk egyfajta életet.

A vizuális megközelítésnek már kezdettől fogva központi jelentősége volt Magolcsay költészetében. A költő előszeretettel beszél gimnáziumi irodalomtanáról, aki lenyűgöző előadásokat tartott Kassák Lajos és Juhász Ferenc képekben gazdag költészetéről, mely sokkal több puszta látomásosságnál, hiszen rendívül strukturált gondolkodásmód és filozófiai alapállás jellemzi nyelvezetüket. Szerinte nem elég pusztán képekben beszélni, ha az ember szeretne érvényes költészetet teremteni, fontos, hogy a látomásokban való megnyilatkozás minél reflektáltabb legyen. Számára éppen ebben nyújtanak nagy segítséget az ún. logo-mandalák, ennek a nyelvi formának a lényege ugyanis a plurális olvasási lehetőségekben rejlik, így az szükségszerűen szemlélődésre, megfigyelésre, sőt adott esetben fizikai beavatkozásra invitálja a befogadót. A mandalákat bárhol elkezdheti az olvasó, de a folyamatot mégis maga a szerző irányítja. Nem elég csak a plurális értelmezési lehetőséget biztosítani, a szavak atmoszférájának segítségével egyfajta metafizikai többletet is kell teremteni, így nagyon nem mindegy, hogy a szerző milyen elvek alapján rendeli egymás mellé a szavakat. A könnyebb érthetőség kedvéért hangzott el a Párizsban élő magyar vizuális költő, Papp Tibor definíciója, mely szerint a logo-mandala a látható nyelvre alapozott vizuális irodalmi művek egyik jellegzetes típusa, mely főleg a konkrét- és a specialista-költők munkái nyomán vált ismertté. Formája kör vagy négyzet alakú, középpontja van, szimmetrikus, olvasata a tengelyek mentén megfordítható, szavai sokszor visszafelé is olvashatók. A logo-mandalában a szavak írott képe a többszólamú olvasat szolgálatában áll, a látványban rejlő tartalom gazdagsága többnyire csak hosszabb szemlélődés után bontakozik ki. Majd szemléltetésképpen a kivetítőről megtekinthetünk néhány logo-mandalát és vizuális költeményt, melyek a Pántya Bea vizuális művésszel közösen szervezett kiállításon (Metanoia-park) kerültek bemutatásra.

A kérdésre, hogy a közönség hogyan fogadja ezeket a meglehetősen rendhagyó nyelvi- és vizuális produktumokat, a költőtől azt a választ kaptuk, hogy leginkább a felső tagozatos és a középiskolás korosztály tudott eddig a legproduktívabban közelíteni hozzájuk, mert még nem deformálódott el annyira az ízlésük, hogy határozott sztereotípiáik legyenek, és a felnőttekkel ellentétben még nem riadnak vissza a saját képességeik feltérképezésétől. Magolcsay emellett persze hagyományosnak tekinthető költészettel is foglalkozik, a nyáron egy gyerekeket megszólító prózavers ciklust írt, most pedig a Bolygó kifosztása című sci-fi ihletettségű verscikluson dolgozik, amiből fel is olvasott párat.

Áfra János új verseiből is hallhatunk néhányat, és elmondta, hogy jelenleg  a Két akaratot érzi a legtalálóbb kötetcímnek, ami szintén nem áll távol a metafizikától. Meglátása szerint minden párkapcsolat két eltérő akarat egymásnak feszüléséről, illetve azok egymáshoz való közeledéséről, távolodásáról szól elsősorban. Az egésznek az a tétje, hogy fel tudnak-e oldódni egymásban valamilyen közös, magasabb rendű cél érdekében. A másik megértése, gondolatainak, érzelmeinek befogadása a közös nyelv ellenére is csak részleges lehet, hiszen ezen túlmenően mindannyian rendelkezünk egy saját, személyes nyelvezettel is, amihez nem rendelkezünk bejárással.

JAK, Frissitő, 2014. november 20. (Írók Boltja)

Zerza Béla Zoltán