07.26.
| Te csak hallgatod Bob Dylan-t, vagy nézed is? >>>
07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
06.14.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Lengyel András Tömörkény-tanulmányok című kötetének bemutatója >>>
06.13.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Színkép, hangkép, összkép című kötet bemutatója >>>
06.12.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Petőcz András A visszaforgatott idő című könyvének bemutatója >>>
06.06.
| Tiszavirág Fesztivál >>>
06.06.
| A koreográfus >>>
06.05.
| Debreczeny György ezen a szép napon című kötetének bemutatója >>>
07.26.
| Szombattól lehet jegyet venni a THEALTER előadásaira >>>
07.25.
| Magyar képregényben éled újjá Zorro >>>
07.24.
| Alkotói rezidencia Szegeden és Újvidéken >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>
06.19.
| Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat >>>
06.19.
| PesText − új nemzetközi irodalmi fesztivál Budapesten >>>
06.03.
| Meghalt Térey János költő, író, drámaíró >>>
05.29.
| Villámgyorsan épül fel az ország legnagyobb színháza >>>
05.25.
| Több cannes-i filmet a Mozinet mutat be a hazai mozikban >>>

Battai Detre István, Peter Brezňan, Németh Gábor Dávid, Normal Gergely, Petőcz András, Ivan Štrpka, Jan Těsnohlídek, Jiří Žáček versei
Bene Zoltán, Jódal Rózsa, Peter Šulej prózája
Gion Nándor hangjátéka
Petőcz András hatvanéves
Írások a magyar századforduló irodalmáról
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennáléról

>>>

BESZÉLGETÉS SZECSŐDI FERENC HEGEDŰMŰVÉSSZEL
Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, de a tanítást tovább folytatja… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>

Az irónia földjén
2014.10.22 - tiszatáj

POZSGAI ZSOLT: A VASGRÓF

A Vasgróf, tragikomikus törté­nel­mi játék. Nem pusztán játék a tör­té­ne­lem­mel, sokkal inkább egy vég­le­te­kig ironikus új „politika-ter­més” a ren­dező termékeny föld­jé­ről… – Drubina Orsolya kri­ti­kája

A történet Tisza István miniszterelnök 1912 és ’18 között lezajló kálváriáját dolgozza fel, hellyel-közzel jól használt nyelvi humorral, elrajzolt karakterekkel, groteszk helyzetekkel fűszerezve. Magyarország első világháborúba sodródásának távolságtartó, pikírt és enyhén melodramatikus jelenetsorai állnak a Szegedi Nemzeti Színház színpadán, kellemes nyitányként egy évadnak, többszörösen összetett feladatként a befogadó számára. A feladat ez esetben nem más, mint felfejteni azt az ellentmondásosságot, miszerint a sokszínű színészgárda – amely képes helyenként szellemessé és szórakoztatóvá színezni egy egyébként erősen megkérdőjelezhető szöveganyagot – hogyan alakulhat Bodolay jellegzetes rendezői nyelvének súlya alatt egyre gyakrabban jellegtelenné, modorossá, rutinos megoldásokkal operálóvá.

A kezdő jelenetekbe háttal, mint egy film visszajátszása során felvillanó alakokként érkeznek meg a színészek. Dinamikus, füstös kép, mégis az előadás térformálása mintha először teljesen statikusnak, mozdíthatatlannak tűnne. Egy furcsa, vékonydongájú gyerekforma férfi, hintalovat szorongatva a hóna alatt közelít, és Weöres Sándor verset szaval egy olyan zsúfolt, jól berendezett térben, amelyről nem szűnik meg az első pillanattól kezdve a piros-fehér-zöld megvilágítás sem. Ám a rövid bevezető vers, amelyet telefonról olvas fel ez a bizonyos fiú, kijelöl egy egészen más területet is. A színpad első sávja Lánchíddá lép elő, Ady szerint a holtak hídjává, azaz egy összekötő közeggé élet és halál között. Másvilágba kerülünk mind, ahol egészen nyilvánvaló, és természetes közegként értelmezhető egy hatalmas kép Tisza Istvánról az átvezető ajtón, vagy hogy ide akár begördülhet egy egész parlamenti képviselőtestület is, a szakadék szélén lábat lógató felső arisztokrácia tagjaival. És talán itt érhető nyomon először, hogy az említett zsúfoltság (asztalok, székek, hatalmas függő oroszlán, nagy ablakok és ajtók, stb.) ellenére, ez a tér üres. Mint egy padlásszoba, ahol minden lehetséges. Lebeghet benne hatalmas, gyönyörűen és aprólékosan kidolgozott fehér oroszlán, vagy egy jókora bomba, teli lehet zsúfolva emlékekkel, emlékező tárgyakkal, akár jelen esetben poros, méltatlanul feledésbe merült történelmi eseményekkel is, mégis kitölthető ürességként észlelhetjük mindezt. A Vasgróf egy olyan szinte mechanikus, bábszínházra emlékeztető atmoszférában kezdődik és marad az előadás során végig, melyben a jól ismert, folytonosan visszaköszönő tárgyak – gondolok itt például az örökké felbukkanó csontvázra – foglalják el helyüket, egy-egy új ötlet kíséretében. Természetesen ez egy felvállalt, sorozatosan alkalmazott, tudatosan épített rendezői koncepció része, azonban eszembe jut Peter Brook: Az üres tér című munkája melyben azt írja egyhelyütt: „Az élő színház elfonnyad, ha úgy gondolkodik, képes távol tartani magát olyan triviális dolgoktól, mint a divat. A színházban minden egyszer megszületett forma halandó; minden formát újra ki kell találni és az új elképzelés magán viseli a környezet összes hatásának jegyeit.”

 

IMG_7118

 

A divat jelen esetben természetesen nem másra, mint a folytonos ön-nyelvújításra, a kísérletezés világára vonatkozik. A különleges, ám folyton állandó, nem változó rendezői önkényesség ezúttal mégis mintha megmentené, megsegítené a szövegét tekintve néhol leleményes, ugyanakkor többszörösen megkérdőjelezhető Pozsgai Zsolt által írt színdarabot.

Tisza István (Borovics Tamás) két nő társaságában kezdi meg baljós menetelését a történelem véres távlatai felé, akikből talán egy is sok lenne szerencsétlen főhősünknek: Ilonkával, a feleségével (Kéner Gabriella), és az irdatlanul és elviselhetetlenül szerelmes unokahúgával, Almásy Denise grófnővel (Borsos Beáta). A szereposztás rögtön az első képből kiindulva kíméletlenül pontosnak bizonyul. Ám Kéner, mint hipochondriában szenvedő, kényszeres feleség, gyakran talán az éles váltások hiteltelensége miatt, egészen egyszerűen hamis, és Borsos Bea szintén kényszeres-sértő felnevetései is elég későn simulnak bele abba a félelmetes és brutális szerepkörbe, amit játszania kell. Mintha az egyébként rendkívüli kvalitásokkal rendelkező színésznőn először tűnne fel valami, abból a bizonyos jellegtelenségből és modorból. A két asszony szinte azonos ruhában, azonos hajviseletben jelenik meg, amiért dicséret illeti Benedek Mari jelmeztervezőt. Hiszen ez a kettős őrlődés élettel és szerelemmel, a kor lehetetlenségével, ez a női gyűlöletből szőtt elválaszthatatlanság, szinte egymás alteregójává fűzi össze őket. Borovics Tamás szintén ebben az őrlődésben kellene, hogy eljusson az első kétségbeesésekből a végső rezignációig, mégsem láthatunk tőle szépen bejárt színészi ívet, sokkal inkább az első pillanattól az utolsóig a tökéletesen kész színész munkáját. A színdarab elején értesül ugyanis arról, hogy a fia nem jár haza, azaz az apa-fiú konfliktus rögtön az elején indítórugóként kellene szolgáljon egy kálvária felé sodródáshoz. Ez azonban a színpadon nem történik meg, Borovics sem tanácstalanságot, sem később megtörtséget nem mutat fel, inkább mintha megmaradna egy emberbaráti szeretetében kissé túlságosan negédes rezignációnál. Ady Endrét, Tisza egyetlen barátját, ezúttal Gömöri Krisztián játssza, akinek igen jól áll a darab alapötletéül szolgálható mítoszrombolás. Gömöri hepciás, önironikus, durva és őrült Ady, akiről a fentmaradt legendákból is jól tudjuk, hogy bizony, bizony…

De mi a helyzet akkor, ha a rombolás „ áldozata” nem a magyar irodalom örökös fenegyereke és huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője? Mi történik akkor, ha pusztán csak egy nő, aki szerette Adyt? Akit természetesen az utókor ítéletei sújtanak (nem tisztünk ezúttal eldönteni, hogy jogosan vagy alaptalanul) , ám a darab szövegét tekintve nincs lehetőség máshogy tekinteni rá, mint egy utolsó, számító kurvára. Egy olyan nőre, aki számára semmi sem lehet akadály, például szó szerint átfekszi magát a fronton is, ha kell. Csinszka szerepében Csorba Kata ezúttal ádáz pontossággal alakítja a gátlástalan, és lelkiismeret nélkülire írt nőalakot. A parlament tagjai közül két ellenzéki hang szól egészen friss, bravúros teljesítménnyel: Kárász Zénó és Szívós László jeleneteinél meglepődve kaphatjuk fel a fejünket. Szívós ezúttal közvetlen és sallang mentes az örök diplomata, és semlegességre törekvő Károlyi Mihály képviselő szerepében. Az ősbemutató viszont, egy ilyen tiszta formában talán eleddig nem is mutatkozó színészóriást is hoz, Ádám Tamás személyében, akiről éppenséggel nem lennék meglepve, ha nem csak nekem jutott volna eszembe a nagy Lear király szerepköre. Ádám Tamás bejön a színpadra, és az első megszólalásától kezdve szuggesztív és lendületesen háborgó képviselő. A darab leggroteszkebb jeleneteiben egyszerűen sziporkázik. (Például mikor nem látva más kiutat, fejbelövi magát, azonban mindezt túléli: kormánypártivá válik az agya ellőtt ellenzéki része nélkül.)

 

IMG_7165

 

Valószínűleg ezért is annyira lesújtó és megmagyarázhatatlan, miért szükséges egy fantasztikus színészt, egy egészen jól megírt monológ közben, a karakteréhez – akit kezd a néző is nagyon megszeretni- egyáltalán nem passzoló helyzetbe hozni. Gondolok itt arra a botrányos jelenetre, mikor Kovács Gyula képviselő hazaérkezik, és ott találja feleségét, meztelenül. Ami sehogyan sem jön össze, hiszen a „feleség”, akkor is ha háttal áll a közönségnek még csak gyereklány, és hát nem is igazán meztelen, derekán ugyanis egy teljesen érthetetlenül odahelyezett piros kendő van. A lány kezében partfis, ami egy vödörben áll. (Hátulról így egyébként leginkább valami római félmeztelen katonára hasonlít.) Az előadás legnagyobb hibája, hogy a remeklő Kovács Gyulát ezen a ponton egy pedofil elmeháborodottként tünteti fel, akinek sajnos még dialógusba is kell bocsátkoznia egy színpadra teljesen alkalmatlan szereplővel. A darab mégis okoz megrázó pillanatokat, a nyelvvesztés állapotában lévő Ady búcsúja Tiszától szívszorító, pont úgy, ahogy Szívós László az utolsó vacsora- rész jelenetében nyújtott pillanatai is egészen páratlanok.

Mikor Ady egy helyen, nem pontosan idézve, azt mondja Csinszkának: – Én nem veszek fel zsinóros mentét, meg díszmagyart, mert nekem a magyarságom a lelkemben van, hülye kis kurva! – az egyszeri befogadó szíve szinte teljesen elszorulhat. Mert bizony megeshet, hogy a magyarságunk mostanság ténylegesen így kavarog lényünk legrejtettebb zugaiban. Ezzel az iróniával, ezzel a megmosolygó részvéttel, akár szégyennel keveredve. És ezen a ponton, ahogy Tisza István megbocsátott minden merénylőjének, meg kell bocsátanunk az előadás összes merényletként elkövetett rossz jelenetének és színpadi jelenlétének, mert kell, hogy „nagyon szeress minket éltünk leéltje, hátha mégis baj van a Földön, És igazak a sebek, S minden Leendő összeomlott.”[1] 

Drubina Orsolya

 

[nggallery id=454]

 


[1] Idézet Ady Endre: Véresre zúzott homlokkal című verséből


Címke: , , , , ,
2019.08.19 - tiszatáj

KONTRA FERENC: AZ ÁLOM HÍDJA
Valahol Közép-Európában, a Duna mentén van egy város, amit alig két évtizeddel ezelőtt hetvennyolc napon át bombáztak. Atomtöltetű rakétákkal. Azért, hogy lerombolják a hidat, amely a folyó két partját, és így a város lakosságát összekötötte. A hídrombolás előzményeiről, apokaliptikus emlékéről és annak napjainkig tartó következményeiről szól Kontra Ferenc legújabb regénye… – MUDRICZKI JUDIT KRITIKÁJA

>>>
2019.08.14 - tiszatáj

MEGMENTETT MŰKINCSEK 2019
A Magyar Nemzeti Múzeum hiánypótló kiállítása, a Kő/Papír/Freskó (a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék Diplomakiállítása) olyan precíz restaurátor munkafolyamatokba kalauzol el bennünket, amelyeket nem láthatunk mindennap. Maga a tárlat is olyan, mint egy kulisszajárás, belépve a kellemesen és szükségszerűen hűvös terembe az oldalfalon rögtön olvashatunk képpel, rövid curriculum vitae kíséretében az alkotókról… – TÓTH EMESE BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.11 - tiszatáj

REKORDOKKAL ZÁRT A 29. THEALTER FESZTIVÁL
Minden a nézőkön múlik – összegezte a rekord nézőszámot és jegybevételt hozó 29. THEALTER Fesztivál legfőbb tanulságát a szombat esti díjátadón Balog József, a  rendezvénysorozat művészeti vezetője. A közönségdíjat Szabó Veronika produkciója, a Qeendom kapta.

>>>
2019.08.09 - tiszatáj

KILENC PRODUKCIÓ SZEREPEL A SZEGEDI SZABADTÉRI 2020-AS MŰSORÁN
A Dóm téren öt, az újszegedi színpadon négy produkciót – koncertet, operát, rockoperát, musicalt és színdarabot – kínál a közönségnek 2020 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékok, jelentették be a fesztivál vezetői pénteken a REÖK-ben.

>>>
2019.08.08 - tiszatáj

HORVÁTH NÓRA A THEALTEREN
Felfedeztem egy szuper tehetséges táncost, illetve nem is én, hanem a Thealter szervezői, de még őket is megelőzte a táncos szakma, mert a grémium neki ítélte idén a Lábán Rudolf-díjat. Horváth Nórának hívják… – IBOS ÉVA ÍRÁSA

>>>
2019.08.07 - tiszatáj

KÖZÖS ÜGYEINK A 29. THEALTER FESZTIVÁLON
350 perc színház – ennyit, azaz majdnem hat órányi intenzív élményt és gondolatot kellett befogadnia annak, aki kedden végignézte a 29. THEALTER Fesztivál mindhárom aznapi előadását: a kolozsváriak, a színművészeti egyetem hallgatói és a két szlovén színészfenomén vendégjátékát… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

KETTŐS ÉLETEK
Idővel a klasszikus formanyelv hanyagolása is pózzá válik. Olivier Assayasszal legalábbis ez a helyzet. Poszt-’68-as, rock and rolltól lüktető, szabadság és szerelem ideáit is karóba húzó remekműve, a Hideg víz után egyre kevésbé volt képes fenntartani a nagyformátumú szerző imágóját – noha a valóság és fikció összeütközésével játszó, zömmel hiperrealista Irma Vepet és a Sils Maria felhőit összeköti a színészek lelkivilágának, plusz a műalkotás létrejöttének vizsgálata, a francia direktor az utóbbi időben jóval enerváltabban lát munkához… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Az az érzésem, hogy az idei Art Capital szlogenje (Régi és új álmok) rokonságban áll az amerikai álommal mint mítosszal, mely szerint minden egyén saját erejéből kemény munkával képes saját életét jobbá tenni, leginkább folytonos és növekvő jövedelemmel. Ha vitatható is felvetésem, az talán nem, hogy saját magunkba vetett hit és álmaink nélkül nem tudjuk jobbá tenni saját és mások életét. Kelet-Európában az utópiákból kijózanodtunk, de az álmokból nem…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő