03.09.
| REÖK – Rendőrség – avagy a helyzet egyre hülyébb >>>
03.06.
| Trafó – Artman vol.7. – 20 kép >>>
03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.23.
| Pannon Filharmonikusok – Vidovszky 75 >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Az irónia földjén
2014.10.22 - tiszatáj

POZSGAI ZSOLT: A VASGRÓF

A Vasgróf, tragikomikus törté­nel­mi játék. Nem pusztán játék a tör­té­ne­lem­mel, sokkal inkább egy vég­le­te­kig ironikus új „politika-ter­més” a ren­dező termékeny föld­jé­ről… – Drubina Orsolya kri­ti­kája

A történet Tisza István miniszterelnök 1912 és ’18 között lezajló kálváriáját dolgozza fel, hellyel-közzel jól használt nyelvi humorral, elrajzolt karakterekkel, groteszk helyzetekkel fűszerezve. Magyarország első világháborúba sodródásának távolságtartó, pikírt és enyhén melodramatikus jelenetsorai állnak a Szegedi Nemzeti Színház színpadán, kellemes nyitányként egy évadnak, többszörösen összetett feladatként a befogadó számára. A feladat ez esetben nem más, mint felfejteni azt az ellentmondásosságot, miszerint a sokszínű színészgárda – amely képes helyenként szellemessé és szórakoztatóvá színezni egy egyébként erősen megkérdőjelezhető szöveganyagot – hogyan alakulhat Bodolay jellegzetes rendezői nyelvének súlya alatt egyre gyakrabban jellegtelenné, modorossá, rutinos megoldásokkal operálóvá.

A kezdő jelenetekbe háttal, mint egy film visszajátszása során felvillanó alakokként érkeznek meg a színészek. Dinamikus, füstös kép, mégis az előadás térformálása mintha először teljesen statikusnak, mozdíthatatlannak tűnne. Egy furcsa, vékonydongájú gyerekforma férfi, hintalovat szorongatva a hóna alatt közelít, és Weöres Sándor verset szaval egy olyan zsúfolt, jól berendezett térben, amelyről nem szűnik meg az első pillanattól kezdve a piros-fehér-zöld megvilágítás sem. Ám a rövid bevezető vers, amelyet telefonról olvas fel ez a bizonyos fiú, kijelöl egy egészen más területet is. A színpad első sávja Lánchíddá lép elő, Ady szerint a holtak hídjává, azaz egy összekötő közeggé élet és halál között. Másvilágba kerülünk mind, ahol egészen nyilvánvaló, és természetes közegként értelmezhető egy hatalmas kép Tisza Istvánról az átvezető ajtón, vagy hogy ide akár begördülhet egy egész parlamenti képviselőtestület is, a szakadék szélén lábat lógató felső arisztokrácia tagjaival. És talán itt érhető nyomon először, hogy az említett zsúfoltság (asztalok, székek, hatalmas függő oroszlán, nagy ablakok és ajtók, stb.) ellenére, ez a tér üres. Mint egy padlásszoba, ahol minden lehetséges. Lebeghet benne hatalmas, gyönyörűen és aprólékosan kidolgozott fehér oroszlán, vagy egy jókora bomba, teli lehet zsúfolva emlékekkel, emlékező tárgyakkal, akár jelen esetben poros, méltatlanul feledésbe merült történelmi eseményekkel is, mégis kitölthető ürességként észlelhetjük mindezt. A Vasgróf egy olyan szinte mechanikus, bábszínházra emlékeztető atmoszférában kezdődik és marad az előadás során végig, melyben a jól ismert, folytonosan visszaköszönő tárgyak – gondolok itt például az örökké felbukkanó csontvázra – foglalják el helyüket, egy-egy új ötlet kíséretében. Természetesen ez egy felvállalt, sorozatosan alkalmazott, tudatosan épített rendezői koncepció része, azonban eszembe jut Peter Brook: Az üres tér című munkája melyben azt írja egyhelyütt: „Az élő színház elfonnyad, ha úgy gondolkodik, képes távol tartani magát olyan triviális dolgoktól, mint a divat. A színházban minden egyszer megszületett forma halandó; minden formát újra ki kell találni és az új elképzelés magán viseli a környezet összes hatásának jegyeit.”

 

IMG_7118

 

A divat jelen esetben természetesen nem másra, mint a folytonos ön-nyelvújításra, a kísérletezés világára vonatkozik. A különleges, ám folyton állandó, nem változó rendezői önkényesség ezúttal mégis mintha megmentené, megsegítené a szövegét tekintve néhol leleményes, ugyanakkor többszörösen megkérdőjelezhető Pozsgai Zsolt által írt színdarabot.

Tisza István (Borovics Tamás) két nő társaságában kezdi meg baljós menetelését a történelem véres távlatai felé, akikből talán egy is sok lenne szerencsétlen főhősünknek: Ilonkával, a feleségével (Kéner Gabriella), és az irdatlanul és elviselhetetlenül szerelmes unokahúgával, Almásy Denise grófnővel (Borsos Beáta). A szereposztás rögtön az első képből kiindulva kíméletlenül pontosnak bizonyul. Ám Kéner, mint hipochondriában szenvedő, kényszeres feleség, gyakran talán az éles váltások hiteltelensége miatt, egészen egyszerűen hamis, és Borsos Bea szintén kényszeres-sértő felnevetései is elég későn simulnak bele abba a félelmetes és brutális szerepkörbe, amit játszania kell. Mintha az egyébként rendkívüli kvalitásokkal rendelkező színésznőn először tűnne fel valami, abból a bizonyos jellegtelenségből és modorból. A két asszony szinte azonos ruhában, azonos hajviseletben jelenik meg, amiért dicséret illeti Benedek Mari jelmeztervezőt. Hiszen ez a kettős őrlődés élettel és szerelemmel, a kor lehetetlenségével, ez a női gyűlöletből szőtt elválaszthatatlanság, szinte egymás alteregójává fűzi össze őket. Borovics Tamás szintén ebben az őrlődésben kellene, hogy eljusson az első kétségbeesésekből a végső rezignációig, mégsem láthatunk tőle szépen bejárt színészi ívet, sokkal inkább az első pillanattól az utolsóig a tökéletesen kész színész munkáját. A színdarab elején értesül ugyanis arról, hogy a fia nem jár haza, azaz az apa-fiú konfliktus rögtön az elején indítórugóként kellene szolgáljon egy kálvária felé sodródáshoz. Ez azonban a színpadon nem történik meg, Borovics sem tanácstalanságot, sem később megtörtséget nem mutat fel, inkább mintha megmaradna egy emberbaráti szeretetében kissé túlságosan negédes rezignációnál. Ady Endrét, Tisza egyetlen barátját, ezúttal Gömöri Krisztián játssza, akinek igen jól áll a darab alapötletéül szolgálható mítoszrombolás. Gömöri hepciás, önironikus, durva és őrült Ady, akiről a fentmaradt legendákból is jól tudjuk, hogy bizony, bizony…

De mi a helyzet akkor, ha a rombolás „ áldozata” nem a magyar irodalom örökös fenegyereke és huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője? Mi történik akkor, ha pusztán csak egy nő, aki szerette Adyt? Akit természetesen az utókor ítéletei sújtanak (nem tisztünk ezúttal eldönteni, hogy jogosan vagy alaptalanul) , ám a darab szövegét tekintve nincs lehetőség máshogy tekinteni rá, mint egy utolsó, számító kurvára. Egy olyan nőre, aki számára semmi sem lehet akadály, például szó szerint átfekszi magát a fronton is, ha kell. Csinszka szerepében Csorba Kata ezúttal ádáz pontossággal alakítja a gátlástalan, és lelkiismeret nélkülire írt nőalakot. A parlament tagjai közül két ellenzéki hang szól egészen friss, bravúros teljesítménnyel: Kárász Zénó és Szívós László jeleneteinél meglepődve kaphatjuk fel a fejünket. Szívós ezúttal közvetlen és sallang mentes az örök diplomata, és semlegességre törekvő Károlyi Mihály képviselő szerepében. Az ősbemutató viszont, egy ilyen tiszta formában talán eleddig nem is mutatkozó színészóriást is hoz, Ádám Tamás személyében, akiről éppenséggel nem lennék meglepve, ha nem csak nekem jutott volna eszembe a nagy Lear király szerepköre. Ádám Tamás bejön a színpadra, és az első megszólalásától kezdve szuggesztív és lendületesen háborgó képviselő. A darab leggroteszkebb jeleneteiben egyszerűen sziporkázik. (Például mikor nem látva más kiutat, fejbelövi magát, azonban mindezt túléli: kormánypártivá válik az agya ellőtt ellenzéki része nélkül.)

 

IMG_7165

 

Valószínűleg ezért is annyira lesújtó és megmagyarázhatatlan, miért szükséges egy fantasztikus színészt, egy egészen jól megírt monológ közben, a karakteréhez – akit kezd a néző is nagyon megszeretni- egyáltalán nem passzoló helyzetbe hozni. Gondolok itt arra a botrányos jelenetre, mikor Kovács Gyula képviselő hazaérkezik, és ott találja feleségét, meztelenül. Ami sehogyan sem jön össze, hiszen a „feleség”, akkor is ha háttal áll a közönségnek még csak gyereklány, és hát nem is igazán meztelen, derekán ugyanis egy teljesen érthetetlenül odahelyezett piros kendő van. A lány kezében partfis, ami egy vödörben áll. (Hátulról így egyébként leginkább valami római félmeztelen katonára hasonlít.) Az előadás legnagyobb hibája, hogy a remeklő Kovács Gyulát ezen a ponton egy pedofil elmeháborodottként tünteti fel, akinek sajnos még dialógusba is kell bocsátkoznia egy színpadra teljesen alkalmatlan szereplővel. A darab mégis okoz megrázó pillanatokat, a nyelvvesztés állapotában lévő Ady búcsúja Tiszától szívszorító, pont úgy, ahogy Szívós László az utolsó vacsora- rész jelenetében nyújtott pillanatai is egészen páratlanok.

Mikor Ady egy helyen, nem pontosan idézve, azt mondja Csinszkának: – Én nem veszek fel zsinóros mentét, meg díszmagyart, mert nekem a magyarságom a lelkemben van, hülye kis kurva! – az egyszeri befogadó szíve szinte teljesen elszorulhat. Mert bizony megeshet, hogy a magyarságunk mostanság ténylegesen így kavarog lényünk legrejtettebb zugaiban. Ezzel az iróniával, ezzel a megmosolygó részvéttel, akár szégyennel keveredve. És ezen a ponton, ahogy Tisza István megbocsátott minden merénylőjének, meg kell bocsátanunk az előadás összes merényletként elkövetett rossz jelenetének és színpadi jelenlétének, mert kell, hogy „nagyon szeress minket éltünk leéltje, hátha mégis baj van a Földön, És igazak a sebek, S minden Leendő összeomlott.”[1] 

Drubina Orsolya

 

[nggallery id=454]

 


[1] Idézet Ady Endre: Véresre zúzott homlokkal című verséből


Címke: , , , , ,
2019.02.19 - tiszatáj

MÉSZÁROS MARIANNA ÚTJAIM C. KIÁLLÍTÁSA
A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben… – ALE ILDIKÓ MEGNYITÓJA

>>>
2019.02.19 - tiszatáj

BORSODI L. LÁSZLÓ:
MASZK ÉS SZEREPJÁTÉK
Egy időtálló költői életmű léte dinamikus, folyamatosan dialógusképes, hiszen állandóan megújuló értelmezéseiben létezik, ilyen értelemben soha nem lehet lezárt, befejezett – tartja az irodalomkritika egyik alaptézise. Igaz ez a dinamikus lét Baka István életművére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy újabb fontos állomásához érkezett a Baka-kritika: Nagy Gábor 2001-es monográfiája után ismét egy szintetizáló jellegű mű látott napvilágot… – NAGY MÁRTA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.17 - tiszatáj

DOBÓ KATA FILMJE
A Kölcsönlakással bármilyen kapcsolatot tartó bohózatok közös gondja nem a hihetőség, hanem az, hogy a történet a szükség- és törvényszerű csavarokat, kalamajkákat, félreértéseket és egyebeket miként tudja tálalni. Természetesen érdemes mindazt, amit látunk, a saját tapasztalatainkkal összevetni, a néző ezt rutinszerűen megteszi, de készek vagyunk minden olyasmit nevettetőnek látni, ami mégiscsak szokatlan, mégiscsak olyasmi, amivel nemcsak hogy nem találkoztunk soha, de még elképzelni sem tudjuk… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport (Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője) végezte. A kiállításon visszaköszön a gondos és elmélyült előkészítés, a tárlat az életmű teljességét mutatja meg. Párhuzamosan látható Vajda Lajos felesége, Vajda Júlia festőművész tárlata a Szentendrei Képtárban Mégis legyen kiállítás… címmel […]

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

OPERAHÁZI BOHÉMÉLET SZEGEDEN
Elvileg koncertszerű előadásban, gyakorlatilag előadásszerű koncerten turnéztatja a Magyar Állami Operaház Puccini Bohéméletét. A budapesti amúgy alighanem a világ legrégebben futó operaprodukciója, 1937-ben állította színre Nádasdy Kálmán, a díszleteket Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A főszerepeket akkor többek között Osváth Júlia, Pataky Kálmán, Losonczy György és Székely Mihály énekelték. Az Operaház vezetői nagyon büszkék erre a produkcióra… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő