Usagi Yojimbo: Szürke árnyak

A japán-amerikai Stan Sakai képregénye az egyik legrégibb jelenleg is futó sorozat az államokban: 1984-ben indult, mostanra több mint kétszáz résznél tart, és az összeset maga Sakai írta és rajzolta. Az Usagi Yojimbo (magyarul: nyúltestőr) különlegessége nem pusztán egyenletesen magas színvonalában, kortalan témáiban és üzeneteiben, korosztálytól és nemtől független élvezhetőségében rejlik, hanem abban is, hogy egyesül benne a kelet és a nyugat. A címszereplő róninról (gazdátlan szamuráj) szóló történetek minden aspektusa mélyen gyökeredzik a japán kultúrában, Sakai azonban angol nyelven, elsősorban angolszász közönségnek ír.

Az amerikai szórakoztatóiparnak nagy és szerencsétlen hagyománya van abban, hogy az idegen kultúrákat egyszerűsítve, hamisan, butítva ábrázolja, az Usagi Yojimbo azonban két külön világ ritka mód tökéletes gyermeke: Sakai esszenciálisan japán sztorikat mesél el, keleti attitűddel, de tisztán, és érthetően, sőt, okítóan. Nehéz elhinni, hogy ennél jobban meg lehetne ismertetni és szerettetni a „kívülállókkal” a japán felfogás- és gondolkodásmódot – mindezt ráadásul úgy, hogy az olvasó észre sem veszi a tanító szándékot. Túlságosan nagy erővel sodorja magával a kaland és az izgalom.

A képregény a XVII. század eleji, feudális Japánban játszódik (a művészet által igen kedvelt Edo korszak idején), amikor is címbeli róninja különösebb célok nélkül vándorol az országban. Utazásai során barátságokat köt, ellenségeket szerez, kisebb-nagyobb harcokba keveredik, és természetesen mindig a jó és az igaz ügy mellett száll síkra. Sakai pikareszkjellegű elbeszélése a korszak japán társadalmának és folklórjának színes, csodálatos panoptikumát nyújtja, a szerző bátran ugrik fejest mindenféle stílusú és műfajú történetbe: az Usagi Yojimbo hol háborús sztori, hol példázat a bushidóról, hol horror és fantasy, hol komédia, hol pedig megkapó moralitástörténet.

A főhős, akit Sakai a legendás kardforgatóról, Miyamoto Musashiról mintázott, egy antropomorf állat, szó szerint egy nyúlszamuráj. Sziklaszilárd jellemű, minden rezdülésében erős, nemes és tisztességes figura (ugyanakkor gyarló is, aki képes és hajlandó tanulni a saját hibáiból), és mint ilyen, tökéletes példamutatásul szolgál a fiatal olvasóknak – ezért ajánlható bátran a sorozat nekik is, annak ellenére, hogy egy-egy sztoriban tucatjával hullnak az útonállók, a gyilkosok, a gaz összeesküvők vagy éppen a nindzsák. Sakai mesteri történetmesélési érzéke a képregény minden területére kiterjed: az erőszak- és a halálábrázolás minden, csak nem elbagatellizált, bizonyos stilisztikai megoldásoknak hála mégis gond nélkül befogadható a legkisebb gyerekek számára is.

Sakai leginkább a klasszikus szamurájsztorikból és a japán történelem egyes eseményeiből meríti az ihletet, de Akira Kurosawa művei, a Zatoichi-történetek vagy a Magányos farkas és kölyök című manga mellett jókora kanállal merít keleti hazája mítoszaiból és legendáiból is. Usagi Yojimbo világa telis-tele van olyan természetfeletti lényekkel, mint az onik (démonok), a júreiek (szellemek) vagy az obakemonók (alakváltó szörnyetegek). A magyarul most megjelent 13. kötetben is találkozunk „egyszerű” szamurájtörténetekkel éppúgy, mint horrorisztikus mesékkel, ráadásul Usagi és társai épp az előző kötetben egy hatalmas erejű, nem emberi (vagy állati) rémmel vívott harcukból lábadoznak. Amiben azonban ez a gyűjtemény némileg eltér a korábbiaktól, az, hogy Sakai egy eddig mellőzött műfajt próbál ki benne: a krimit.

A sztorik nagy része egyetlen városban játszódik, ahol Usagi megpihen, majd megismerkedik, és összebarátkozik a helyi rendőrnyomozóval – természetesen gyilkosságok történnek, és összeesküvésekre kerül sor, amelyeket részben a főhősnek kell felderítenie és lelepleznie. Sakai ugyan nem komplikálja túl a képregény krimis elemeit, mégis üdítő látni, hogy még ilyen sok könyv után is képes újat mutatni. De mint általában, a cselekmény lényege most is a moralitás, és ha valamiben, akkor a hősábrázolásban Sakai következetesen a keleti mintát veszi alapul: míg az amerikai hérosz megdicsőülve, glóriával a fején, zenekari kísérettel emelkedik a mennybe, a keleti hős nem csinál ügyet abból, hogy ő hős. Bármennyi gonosszal és démonnal szálljon is szembe Usagi pusztán egy szerény vándor, aki követi a szíve szavát – nem hős ő, egyszerűen csak éli az életét.

Sakai kezében a tartalom és a forma hibátlan összhangban van. Történetei éppolyan egyszerűek, ugyanakkor erőteljesek és markánsak, mint a rajzstílusa. Fekete-fehér látványvilága szimpla, minden sallangtól és hivalkodástól mentes vonalakból és beállításokból épül fel – elég magabiztosan és folyékonyan beszéli a képregény nyelvét ahhoz, hogy bármilyen szituációt és eseménysort tökéletesen megjelenítsen, anélkül, hogy trükköznie kellene. Pedig első ránézésre a képei nem tűnnek lenyűgözőnek – de ahogy az olvasó elmerül a sztorikban (márpedig el fog merülni bennük), rájön, hogy Sakai ritkán tapasztolt eleganciával, természetességgel és könnyedséggel dolgozik. Az egész a vérében van. Ahogy a becsület meg Usagiéban.

 Rusznyák Csaba