Tiszatájonline | 2012. június 8.

Lent délen…

MAGYAR SZECESSZIÓS ÉPÍTÉSZET
Egy nemzetközileg ismert építészettörténész mesélte jó pár évvel ezelőtt, ha bárhol a világon előadást tart a magyar építészetről, a szegedi Reök palota fotóit mindig levetíti. Most a Corvina Kiadó jelentetett meg egy szecessziós útikalauzt, s a benne közölt 225 épület közül a Reök palota részletét […]

MAGYAR SZECESSZIÓS ÉPÍTÉSZET 

Egy nemzetközileg ismert építészettörténész mesélte jó pár évvel ezelőtt, ha bárhol a világon előadást tart a magyar építészetről, a szegedi Reök palota fotóit mindig levetíti. Most a Corvina Kiadó jelentetett meg egy szecessziós útikalauzt, s a benne közölt 225 épület közül a Reök palota részletét tartották a szerkesztők címlapra méltónak.

Jelen esetben nem építészettörténeti szakmunkával, hanem egy adott stílus földrajzi szórását követve szerkesztett, praktikus útmutatóval van dolgunk, amely mintegy negyedszáz jelentős szecessziós épületet emelt ki a történelmi Magyarország területéről. A „Corvina Útikönyvek” sorozatcím, s a könnyen kezelhető méret arra utal, hogy a kis kötetet táskába vagy zsebbe gyűrve, elsősorban bédekkerként, esetleg puskaként, de mindenképpen lajstromozott mutatóként érdemes használni utazás közben, vagy egyszerűen az otthoni fotelbe süllyedve.

A szegediek eleve némi elfogultsággal kell, hogy a könyvet a kezükbe vegyék, hiszen – Budapestet nem számítva – a vidéki, szecessziós építészeti listát tényszerűen Szeged vezeti tizennégy (válogatott!) bemutatott épülettel, szinte megduplázva az ebben a témakörben konkurens Kecskemét hasonló műemlékeit.

Míg Kecskeméten Lechner Ödön, Pártos Gyula és Márkus Géza nevéhez fűződnek a legfőbb látnivalók, Szegeden Magyar Ede arat, de jelen van itt is Lechner Ödön (Deutsch palota), továbbá a szabadkai Raichle Ferenc, aki a Tisza Lajos körúti Gróf palotát, s a Szentháromság utca 2-4. szám alatt található lakóházat építette.

A legjelentősebb építészek Lechner köpönyegéből bújtak elő, Pártos Gyula például huszonöt évig volt a munkatársa, de a híres zsinagógaépítő Baumhorn Lipót (ő tervezte a szegedi új zsinagógát) is tíz évig dolgozott az irodájukban.

Mindamellett több jellemző irányzat teszi gazdaggá, s egyben változatossá a hazai szecessziót. A Lechner féle magyaros stílus az egyik, amely sík falakkal építkezik, viszont a felületi díszítések ornamentálisak és színesek, s emellett gyakran alkalmaz részlegesen kiemelő, vagy teljes téglaburkolatot (Lechner téri ikervillák, hódmezővásárhelyi Úri kaszinó). A másik vonal akár alaprajzban, és/vagy a zárt és nyitott erkélyek domború formájában, de még a párkány hullámzásával is követi az íves vonalvezetést, s ebben az esetben a díszítések is erősen plasztikusak (kecskeméti Cifrapalota). Szegeden kevésbé elterjedt a harmadik, a Kós Károly féle magas nyeregtetős, zömök tömegformálású épülettípus, amelyre a zebegényi templom az eklatáns példa, de a közelben Kecskeméten és Kiskunhalason is lelünk rá példát. Az arányok persze tovább finomodnak az iskolateremtő építőművészek és az őket utánzó, provinciális kismesterek variációi nyomán, s ezekre mind találunk a kötetben példákat.

De nem csak a szecessziós változatok, a földrajzi szóródás áttekintése is igen tanulságos. Budapestet most sem számítva, a Dunántúl meglehetősen szerényen szerepel az összeállításban, érdekes módon a Bauhaus-emlékekben gazdag Pécs például a Zsolnay gyár épületein kívül alig tud valamit felmutatni szecesszióban, s hasonlóan teljesítenek az északi területek is.

Egyértelműen a délvidéken sűrűsödik az emlékanyag, Szeged mellett a másik csúcspont a Szabadka – Zenta – Palics háromszög Komor Marcell, Jakab Dezső, Lajta Béla, no és persze Raichle Ferenc kiemelkedő alkotásaival úgy, mint: a szabadkai városháza, a Raichle-palota, a zsinagóga, Zentán a tűzoltószertár, Palicson a víztorony.

Érdemes azonban tovább menni Erdélybe, s követni a Komor-Jakab párost Marosvásárhelyre, Dévára, Temesvárra, ugyanis itt újabb remekművek születtek, melyek közül a marosvásárhelyi Kultúrpalota viszi a pálmát, hiszen a belső terekben itt dolgozott a századelő magyar szecessziós művészeinek színe-java.

A kör a felvidéki, valamint az ukrajnai anyag prezentációjával, és természetesen a főváros tetemes szecessziós listájával válik teljessé, vagy legalább is – a szerkesztők által ésszerű határt szabva – befogadhatóvá a nézegetve-olvasgató érdeklődő számára.

Mint említettem, a könyvecske nem album igényű, így a kép- és a szöveganyag (Bagyinszki Zoltán és Bede Béla) a tárgyszerű leírás határain belül marad. Mindazonáltal élvezet a könyvecskét forgatni, amit az impozáns, és zömében karban tartott építészeti emlékanyag számbeli és esztétikai bősége okoz..

 Corvina, 2012

Ibos Éva