Tiszatájonline | 2014. július 23.

Tamás Kincső: Három Lilith

El nem tudta képzelni, hogy mivel dobálhatta a varjakat. A negyedik emeleti vénasszony. Vagy csak az alsó szomszéd húzása, hogy kihasználja a történést és valakit bemocskoljon. Hiába, na, ha összekényszerít az tömbház élet, a mindennapok nem telhetnek a béke unalmában.
Tény: ázott varjúfióka lapul a magas májusi fűben, amikor Zsófi, Lilith tacskója szokásos körét futja, hogy felkutassa önélelmező rejtekeit […]

10534695_251974751666629_70041648649502951_nTamás Kincső Csíkszeredában született 1982-ben. Kép­ző­művészeti iskolá­ban, majd a Márton Áron Gim­ná­zi­um­ban tanult, érettségi után a Maros­vásár­helyi Gyógy­sze­ré­szeti Egyetemen szerzett diplomát, később Kolozs­­vá­ron klinikai gyógyszerészként szakosodott. A Baróti-hegy­ség lábánál, Ko­vászna megyében telepedett le. Egy re­gény, 29 nap (Huszonkilenc sorsfordító nap a mai Er­délyből) és egy fejlődési regény (Lilith) keresi az utat az olvasóhoz. Az itt olvasható részletek a Lilithből valók.

 

Béla

El nem tudta képzelni, hogy mivel dobálhatta a varjakat. A negyedik emeleti vénasszony. Vagy csak az alsó szomszéd húzása, hogy kihasználja a történést és valakit bemocskoljon. Hiába, na, ha összekényszerít az tömbház élet, a mindennapok nem telhetnek a béke unalmában.

Tény: ázott varjúfióka lapul a magas májusi fűben, amikor Zsófi, Lilith tacskója szokásos körét futja, hogy felkutassa önélelmező rejtekeit. A tacskó csak azért nyittat ajtót időről időre, hogy mentse a szalonnabőrkéket s minden konyhaablakon kidobált egyebet az enyészettől. Aztán vissza az ágyba. Mert a tacskók ott laknak. Amelyikről azt tartják, hogy jól nevelt, mert saját vacka van, tipikus kivert kutya. Ha belenézünk bánatos szemébe, egérlyukat látunk, melynek végén paplanos ágy jelenik meg, az ágy sarkán tálkával. Mártírsors.

A varjúfióka az üres ruhaszárítót és az északra néző szobát kapja. Lilith másnap állatorvoshoz viszi, s a doki javallatára vásárol fél kiló, szolid árfekvésű macskatápot. A minden állatok értője szerint így a legegyszerűbb némi szünetet nyerni a húszpercenkénti éhes-varjú koncertben. Az ötletet Zsófi helyből díjazza.

Lilith hazatérve berendezkedik a beláthatatlan ideig tartó varjas életre. Már hazaúton megállapítja, hogy a bogyó elől bemegy a szürke szerzetbe, hátul meg ki. A madárfióka metabolizmusának sebességéről tett tapasztalatot követően figyelmét a probléma megoldására irányítja. A varjú által szívesen látogatott helyeket leteríti újságpapírral. Ennyi.

Harmadik nap próbaképpen elviszi új lakótársát kocsmázni. Lilith törzshelyére, a Varjasba. Hova máshová? A madár, a szabad ég alatti szállítás eszközéül Lilith bal kezét kapta csuklótól lefele. A karmokban végződő gumiszerű ujjak fehér golfkesztyűbe kapaszkodnak. Lilith néha eltűri, hogy Béla meztelen karján feloldalazzon vállig, mert legjobban ott szeret ülni. A lány haját szálalja, csipkedi a fülcimpáját. Ez jól tud esni egy madár szájából.

Az első sikeres kocsmapróba folyamatában nevezi el a fiókát Bélának. A keresztelő egyszerű, ahogyan a nap felkel. A kocsmában pödört bajszú, csillagszemű fiú rákészül, hogy a közönség okulására bemutassa a varjak járását. Kezét hátrakulcsolja, lépések közt nyújtja a nyakát, állát előretolva, magasan tartott fejjel.

– A varjak peckesen sétálnak, mint a királyok. Mint negyedik Béla.

Te is királyféle vagy, gondolja Lilith, Béla-fajta, legyen Béla a neved.

Nem teljesen egyformák, de remek megoldásokat találnak arra, hogy mindenki jól érezze magát. Amíg Lilith olvas a rétre kiterített pokrócon, Béla egy közeli fűzfán ringatózik. Pakoláskor igyekszik nem lemaradni.

Béla más emberek társaságát úgy viseli, ahogyan az emberféle is. Rokonokat, barátokat azonnal bizalmába fogad, idegennel távolságot tart, elutasító. Amíg Lilith borvizet tölt, Béla a fenyőfáról figyel, ismerkedik a tájjal.

A piros Dácsiás vízhordók nagyot néznek, amikor a lány felszól a fára, hogy a légkondi beindult, jó lenne aláereszkedni, ülni bé az autóba. S amikor hívásra Béla a kezdő pilótákra jellemző, pontatlan siklórepüléssel láb mellé érkezik, a piros Dácsiások örülnek, hogy Isten megáldotta a székelyt, hogy jó későre mondja ki, amit gondol.

A tizedik napon kerti parti. Béla fürdik a piros salátástálban, beköszön a június minden fokával. Két lány, egy vőlegény, egy zseni, varjú, tacskó és egy bezárt macska. Zöldségszezon.

Az a jó, ha az ember rak a fejébe egy s mást, buli vagy sem, és meglát világmegváltó dolgokat, melyek mellet józanul elmegy. Lilith mélyen merül az almafa kérgét borító tányérmoszat-telepek tanulmányozásába, amikor Béla a vállára repül ázott tollait rendezendő. Olyan fényt lát meg a lány szemében, amilyent addig soha. Egyet se töpreng, odavág. Karcolás és szúró fájdalom.

Másnap a sürgősségi szemészeten Lilith kap rá mindenfélét, kötést is. Figyelmeztetik, ne vezessen autót. De ott nem hagyhatja. Az első mozdulatnál nekitolat a régi szülészet falának, a közeli Varjasig mégis ellopakodik valahogy. A cimborák vagy már ittak, vagy éppen nagyon siettek valahova, és már ittak is. Végül Marci feláll, inti, gyere, hazaviszlek.

Marci néha évekre eltűnik. Aztán előkerül, és azt közli, élete legprofibb helyén ült, mégpedig Svédországban. Betöréses lopásért. Marci morogja Lilithnek, amikor a kulcs kizárta lakásából, hogy az cseréljen zárat, aki nem tud bemenni. Aztán elkéri a táskából a napok óta hordozott új zárat, bemászik a napsugarak között és megjavítja.

A madarat Lilith még a baleset napján elengedi magától. Mezőség felől, át a Maroson zúdul a városra a vihar. A két lány, egy vőlegény, egy zseni, egy tacskó a házba menekül. Bélát kint hagyja.

Bélát elviszi a vihar.

Nyáron ez nem téma

Lilith nem érez semmit. A kattanás lehetne a záré akár. Ezért igen meglepődik, amikor a csonkot tartja két ujja közt. Az a finom spicces állapot, amelyben libegve boltba indult fél kenyeret venni, nem engedte, hogy a sötét lépcsőházban bármilyen rossz gondolat megfoganjon a fejében. Ki, a napra ki, a virágok is ott nyílnak.

A nyár, nagy szerencse, egybeesik a kulcs balesetével. Az ablak nyitva maradt, a lakás fél pince magasságában. Egy szoba nyugatra, egy szoba északra néz. Valamely régi tulaj hiányolhatta a fényt e lakból, meg a biztonságot, az ablakon így fehér, napsugárforma rácsok. A fél kenyér befér, a lány befér. A szomszédok hamar megszokják, hogy a lila szoknya ki-be csusszan a napsugarak közt az utca felől. Nyugdíjas világ. Senkinek egy félig megbízható lakatos ismerőse.

Egész héten át így.

Bizonyos dolgok mögé, ha nem igényelnek azonnali megoldást, nem jut azonnali megoldás. Pedig Lilith másnap új zárat vásárol, nehezékként hordozza a táskájában, hogy a szél ki ne ragadja fröccsök gyöngyöző soraival itatott mámorából. A kocsmában csak néznek rá, a válaszból érződik a száraz fehérbor kesernyés utóíze:

– Javítsa meg, aki be akar menni.

Pedig mind mennének.

Nem gondolnak semmit a hazamenésről, semmit arról, hogy gond lehet egy zárba beletörött kulcs.

Hetek óta alig járnak másutt, mint a pohár végén, az üveg végén. Életük végén.

Roppant irigyek, hogy a lány pördül, hazalibben egyedül. Bámulnak utána, tudják, ők soha nem férnek bé a napsugaras rácsok résén, fennakadnának a kis zöld padokon fényesre ült seggükkel. S hogy soha nem jutnak el oda, ahová csak a madár jár ki-be, énekelve a kalitka rácsai között.

Művész és múzsája

– Én még nem írtalak meg – mondja az író, festő, tördelő, szerkesztőzseni, a zene és egyéb művészetek mindentudója.

Lilith, a meg nem írt múzsa hallgat. Mindent hall, amit a férfi mondani akar. Az összes zenét meghallgatja, amit lejátszik neki. Minden ételt megkóstol, amit főz. Még a halsalátát is.

A zseni éjszaka olvas, húszpercenként rágyújt, délelőtt tizenegy órakor alszik el, délután kel, egyszer eszik egy nap és egyszer zuhanyoz. Folyóvízben fürdeni, hegyre fel tempós sétát tenni, nem szeret. Taxival, ritkán biciklivel közlekedik a városban.

– Majd megtudod te is, milyen jó csak dülöngélni – mondja a lánynak a nyugati ostorfa sorok alatt dülöngélve.

Lilith szereti a partot, szeret fürödni, egyedül is, de inkább társasággal. Amíg a nyári nap lesimogatja bőréről a vízcseppeket, a fürdőzők megszabadítják a borosüveget dugójától, majd körbejáratják vele a táncot, melynek végén üres a kongás. Zsong a Maros partja. Lilith kérdés és válasz egyszerre, ösztönös provokáció, helykereső nyugtalanság, nyugtalanító ingatag.

A parton soha nincsenek kettesben. Lilith nem csak őt izgatja, hanem férfiak seregét. A nyár egy vékony bugyira vetkőzteti a lányt. Nem sok gátlás szorult belé, egy ő a zavaros, hömpölygő vízzel meg a tiszta fehérborral. Tekintetek falják kis, kerek melleit.

A zseni, akár az ólom, nehéz és mérgező. Helyet mindig árnyékban foglal, onnan nézi, fűszál zsenge tövét rágcsálva, Lilith hogyan játssza a minden ujjamra egy kérő, egyik sem sokat érő játékát. Betegesen vonzódik hozzá, valami örökélet íze van a lánynak, tagadhatatlan. Egy nap azt mondja neki, hogy jobban szereti, mint tulajdon gyermekét. Gazsinak meg nyüvesnek szólítja.

Viszi magával a szerkesztőségbe, kezébe könyvet nyom, hogy maga mellett tartsa, amíg csak lehet. Hetente jár antikváriumba. Elrabolja a lányt egy másik világba, ahol ő leginkább otthon van.

Tíz éve nem utazott, de a Lilithnek szívesen megmutatja, mit rejtenek a körkörös falvak mezőségi unalmuk mögött.

– Meg ne mondd nekik, hogy elhagytam a várost.

Lilith nem árulkodik. Hallgat. És szívja magába a zsenit. Közben végzi a dolgát, tanul. Aztán egyre korábban kel, nyár végére napirendje feszesebbé válik, nem fér bele a dülöngélés.

A vége hosszú hallgatások sora a konyhaasztal mellett, cigarettafüstben. Lilithnek mintegy kínvallatás.

Csak nézik, nézik egymást. A lány várja, hogy a férfi megunja, elmenjen. Ő meg várja, reméli, hogy nem igaz, amit érez. Hogy vége.

Álom helyett arcát rajzolja milliméternyi pontossággal, majd egész alakos képet fest róla. A nadrágszíjon két lyuk az első övtartó pántig, egy a csat után. Aztán előtte áll a modell, mint akt, a tökéletesség maga. Aztán szét kell tépni, elégetni, megsemmisíteni, elemészteni. És mindig felkelni, mert az éhség belemarkol a gyomrába. Nikotinhiány. És mert soha nincs mellette. Míg aztán végül, egyáltalán.

Az évek telnek és egy nap a múzsa beleszól a készülékbe:

– Emlékszel még rám? Megírtalak.