A nagy amerikai mítosz

9. RÉSZ: MŰFAJ SZÜLETIK

Superman és Batman lefektették a szuperhősműfaj alapjait, és egyben a szuperhősök két nagy típusfiguráját is. Az Acélember volt az isteni képességekkel rendelkező hérosz, a sötét lovag pedig az „egyszerű” ember, aki normál készségei csúcsra fejlesztésével végezte igazságosztó tevékenységét. Kettejük felbukkanása közt is jelentek ugyan meg olyan karakterek, amik hellyel-közzel besorolhatóak lehettek volna ebbe az új irányzatba (Crimson Avenger, Madame Fatale, Sandman), de ők, ahogy a korábban említett Fantom is, inkább a klasszikus ponyvahősök táborát gyarapították tovább. Batmannel és Supermannel azonban átszakadt a gát: az előbbi sikere még lehetett volna akár egy anomália is, de az utóbbiéval már egyértelművé vált, hogy új műfaj született, ami ezernyi lehetőséget rejtett magában. És ezeket a lehetőségeket egyáltalán nem volt nehéz kiaknázni.

Hiszen, ahogy azt korábban láthattuk, a szuperhősökhöz rengeteget merítettek az alkotók az emberiség ősrégi mítoszaiból éppúgy, mint az akkori közelmúlt ponyvaregényeiből. Kis túlzással csak a szuperhősök új, markáns megkülönböztető jegyeibe kellett öltöztetni a már ismert történeteket, hogy újként lehessen eladni őket. Mivel a műfajt nyilván a szereplői határozzák meg, nem pedig a helyszíne, a sztorivezetése, vagy a stílusa, és mivel a Superman és Batman közti különbségek, sőt egészen éles ellentétek (isten-ember, nappal-világosság stb.) bebizonyították, hogy ez a műfaj rendkívül különböző karakterekre is nyitott, beindult a dömping.

A siker ígéretének és a viszonylag könnyű körülményeknek köszönhetően (egy teljesen új játszótér, amin viszont pár új szabály betartásával az írók bátran használhattak régi fogásokat is) néhány rövid év alatt a szuperhősök lényegében összes ma ismert fő típusa megjelent.

1939-ben, vagyis Batmannel nagyjából egyidőben bukkant fel Namor (más néven a Sub-Mariner) és a Human Torch (Fáklya – nem összetévesztendő a csak 1961-ben debütált Fantasztikus Négyes azonos nevű tagjával). Ez a két új karakter a Timely Comicsnál, a későbbi Marvel elődjénél debütált, bár belőlük sosem lett a kiadó olyan két nagy alappillére, mint Batmanből és Supermanből a DC-é. Viszont a Human Torch volt az első android szuperhős, az atlantiszi Namor pedig az első antihős, aki azokban a korai években gyakran oda-vissza ingázott a hős és a gonosz szerepköre között. A maguk módján ők is két különböző pólust képviseltek, akárcsak a konkurencia már említett hősei: Namor volt a víz, a Human Torch pedig a tűz, és 1940-ben össze is csaptak egymással.

Ez volt egyébként az első nagy crossover a képregények történetében – a karakterek a DC-nél és a Marvelnél is mind jól elvoltak a maguk kis világában, és nem nagyon találkoztak egymással (Superman és Batman első közös kalandjára például egészen 1952-ig kellett várni, addig legfeljebb borítókon szerepeltek együtt). A két hős közül Namor meglehetősen sikeres lett (ha nem is az Acélember és a sötét lovag szintjén), a Human Torch-ra azonban jóval kevésbé volt vevő a közönség – előbbi azóta is rendszeres szereplője a Marvel univerzumának, míg utóbbi sokkal ritkábban bukkan fel a kiadó történeteiben.

A következő „típus”, amit a képregényipar felfedezett magának, a mágikus eredetű szuperhős volt. 1940-ben érkezett Captain Marvel (más néven Shazam) és az első Zöld Lámpás (Green Lantern), Alan Scott. Előbbivel a zsáner (a sci-fi – Superman – és a krimi – Batman – után) a színtiszta fantasy területére tévedt. A főszereplő a 12 éves hajléktalan fiú, Billy Batson volt, akit nemes szíve és nehéz élete miatt egy haldokló mágus kiválasztott, hogy a helyére lépjen – ha kimondta a mágus nevét (Shazam) egy villám csapott le rá, és felnőtt szuperhőssé változtatta. A Shazam maga egy mozaikszó, ami a főhős különböző képességeit adó istenek neveiből áll: Salamon (bölcsesség), Herkules (erő), Atlasz (állóképesség), Zeusz (mágikus hatalom), Achilles (bátorság) és Mercurius (gyorsaság). Captain Marvel volt az első szuperhős, akinek nevében, képességeiben ilyen egyértelműen jelentek meg az ősi mítoszok, amik az egész műfajt inspirálták.

A Zöld Lámpás története némileg egyszerűbb; Aladdin legendájában gyökeredzett, olyannyira, hogy a főszereplőt az eredeti tervek szerint Alan Laddnek hívták volna – ám az azonos nevű hollywoodi színész miatt a karakter, aki egy nap megtalálja az ősi időkben a Földre hullott misztikus lámpást, az Alan Scott nevet kapta (más források szerint a kiadó egyszerűen csak butának találta az Alan Ladd névjátékot, és megvétózta). A lámpás, és az annak segítségével formált gyűrű különféle fantasztikus képességekkel ruházta fel viselőjét, aki ezeket a bűn elleni harcban kamatoztatta. (A Zöld Lámpás manapság sokkal ismertebb, sci-fis verziója csak az ’50-es évek végén, Hal Jordan karakterével született meg.)

Az 1940-ben debütált első Flash (Jay Garrick) is magán viselte az akkori idők mágikus trendjét – ha máshogy nem, legalább megjelenésében, ami (hasonlóan a szintén abban az évben megjelent, egy egyiptomi istenségre rímelő Hawkmanéhez) a hírnök-istenre, Hermészre vagy főleg (elég csak a sisakját megnézni) a már említett Mercurisura emlékeztetett (ami azt illeti, Flash és Captain Marvel hasonló villámszimbólumokat viseltek a jelmezükön). Flash egyébként két apró, mégis fontos szempontból is elsőnek számított a szuperhősök között. Ő volt az első, akinek „csak” egyetlen szuperképessége volt (emberfeletti sebességgel futott), és ő volt az első, aki ezt a képességet nem mágikus forrásnak vagy isteni/földönkívüli származásának köszönhette, hanem egy véletlen balesetnek.

1941-ben több női szuperhős is megjelent a porondon, többek közt Miss Victory, Pat Parker (War Nurse) és Wonder Woman. Előbbieket mára (az 1939-es Ma Hunkellel, vagyis Red Tornadóval együtt, aki az első szuperhősparódia volt) nagyjából elfeledte az utókor, ám Wonder Woman, a harcos nők világtól elszeparált szigetén élő halhatatlan amazon nagy sikert aratott, és mára Batmannel és Supermannel ők alkotják a DC afféle szentháromságát. Wonder Woman eredettörténetét egyébként szintén mágikus elemek színesítették, bár ezt az eredettörténetet azóta számtalanszor megváltoztatták (a jelenlegi kánon szerint az első nagy női szuperhős egy félisten, Zeusz és az amazon Hippolyta gyermeke).

Szintén 1941-ben jelent meg Amerika Kapitány (Captain America), a patrióta (nemzeti színekbe öltözött) szuperhős – igaz, ezen a téren bő egy évvel megelőzte őt a szintén csillagokban és sávokban igazságot osztó The Shield, ám csak a Marvel-előd Timely Comicsban debütált „második”, Amerika Kapitány vált igazán népszerűvé kettejük közül.

Ezzel 1941-re nagyjából teljessé vált a szuperhős-paletta: már volt szuperképességű és szuperképesség nélküli, patrióta, női és mágikus hős, és antihős is, sőt, megjelentek a sidekickek (velük pedig a tinédzser szuperhősök) és a szupergonoszok is. 1941-től pedig a hősök mind harcba szálltak a szabadság oldalán a második világháborúban.

A következő részben: A szuperhősök háborúba mennek