Kálnay Adél versei

Utazó

Viszi a szemem a világot

magával, s mindent egy

helyre gyűjt, oda, ahol

a  képek majd szépen

összeérnek, s gömb lesz

belőlük, csillogó csoda.

Megvillannak benne a

sáros udvarok, a néma

kertek, s a lusta dáliák,

kering a falhoz támasztott,

ócska seprű, a rövid láncon

csaholó kutya, az árokparti

pipacsok, s a szélcibálta

mindig bús akác…

Viszek, viszek mindent

magammal, nem tudom

elhagyni, letenni se,

még nem tudom, mindez

mire lesz jó, mire kell,

de szemem elkapta,

s nem engedi el soha.

Agyamba, lelkembe

égtek a képek, köztük

a fáradt, kopott,

régi dagerrotípiák,

évek százai keveregnek,

lámpa körül zsongnak

így a tarka lepkék,

fel-felvillannak és

sisteregve enyésznek el.

Mióta is utazom, mióta!

Közben gyűlnek egyre

képeim, s néha azt hiszem,

láttam már mindent,

minden örömöt és

minden szenvedést.

Tudod, egyszer még

Istent is láttam,

apró lányka volt,

rozzant ajtókeretnek

dőlve álldogált,

szurtos kis kezét

nyújtotta ételért,

s éjsötét szeme

égetett, mint a tűz.

Az lenne jó

Azért csak az lenne jó,

ha otthon, éppen ott,

ahol az életed éled,

ott érne majd.

Szépen felöltözve,

mintha vendéget várnál,

arcod kipirulva,

már minden munka kész,

ott a finom sült a tálon,

s a sütemények úsznak

a porcukorban.

Épp csak az imént

locsoltad meg az

orchideát, amit pár

éve kaptál azoktól,

akik nagyon szerettek,

s azóta évente kétszer

ontja óriás virágait…

Minden ragyog,

egész nap takarítottál,

még megigazítod a

folyton elcsúszó portrét,

rólad készült annak idején.

Akik fontosak, mind jó helyen,

dolguk elrendezve szépen,

neked sincs semmi elvarratlan,

számláid sorra kifizetted,

a szelvényeket már hozzá is

tűzted a számlalevélhez.

Még tökéletesre formálod

az utolsó mozdulatot,

arcodon öröm, szemedben

nyugalom, s örök béke…

De nem így lesz, nem így,

mert a halál könyörtelen

és nincsen stílusa,

megkeres, pedig még

van dolgod bőven,

például nem mondtad el

a főnöknek véleményed,

nem érkezett meg az

adójóváírás, nem

kértél bocsánatot az

anyádtól, s a szomszéd

is tartozik valami pénzzel.

Még nem jártál Párizsban,

sem Indiában, tanulni is

szerettél volna nyelveket,

még minden annyira

félkész, befejezetlen…

Nem vagyok kész,

jajdulsz fel, de hiába.

Bárhová bújnál, megtalál,

s azt mondja, kész vagy.