Géczi Gergő István verse
Legjobban vágyom a mézízű sorsra,
Embertársakkal ül a mérgező porba.
Végül egy pillanatra neki lendül,
Engem és téged néz odafentről.
Néha bekúszik egy felhő az égről,
Dagállyal, robajjal tör le a hegyről.
Ugrik, a karját felfele tartja,
Lesz valaki majd aki elkapja.
[…]
| Akrosztichon Verspályázat
Szintén sok költemény érkezett az akrosztichon verspályázatra. Az SZTE Kulturális Irodája pályázati fölhívásában is emlékeztetett arra, amit a Wikipedia is rögzít: „az akrosztichon (névrejtés) görög eredetű szó. Az ákros (=rendkívüli) és astíchos (=vers) szavak összekapcsolásával jött létre. Olyan költemény, melyben a versszakok (esetleg a sorok) kezdőbetűi összeolvasva egy nevet vagy valami mondást adnak ki”. E „titkos szó” most a Levendula. Ennek oka, hogy e költeményekkel ajándékozzák meg az SZTE Füvészkertben 2014. június 28–29. között megrendezendő I. Levendula Napok résztvevőit. A Szilasi László irodalomtörténész, író vezette zsűri összesen 18 hallgatót jutalmazott ingyenes füvészkerti belépővel, s háromnak ítélt oklevelet: III. díj II. díj I. díj |
Dáliák
Legjobban vágyom a mézízű sorsra,
Embertársakkal ül a mérgező porba.
Végül egy pillanatra neki lendül,
Engem és téged néz odafentről.
Néha bekúszik egy felhő az égről,
Dagállyal, robajjal tör le a hegyről.
Ugrik, a karját felfele tartja,
Lesz valaki majd aki elkapja.
Akkor a mélyből a fény kiszakítja.
Lenn van az ég és fenn van a föld,
Elmélázva teszi meg a kört.
Vágott felleg a földek alatt,
Eddig tartott, majd vége szakadt.
Nézem az ablakból, zuhanás,
De elvakít közben egy villanás.
Ugye nem landolsz még én ki nem érek,
Lezuhanhatsz, de csak ha elérlek.
Ahogyan rohanok, annyira félek.
Landolt rögtön a lábam előtt,
Elsápadok a tükröm előtt.
Végig nézem a testet, az arcot,
Embert vélek, végtelen harcot.
Nem kétséges, önmagam látom,
Dáliák virágoznak a tájon.
Undorodok a képtől a földön,
Láthatatlan ronggyal letörlöm.
A könnyet az arcomról, mindig őrzöm.
