05.30.
| Asztali beszélgetések… – Pilinszky János üzenetei >>>
05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
05.14.
| Jazz Kocsma – Izsó Zita Éjszakai földet érés című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| SZAKADOZÓ JEL / BREAKING SIGN – MAMŰ >>>
05.09.
| FISZ – Erőszak az irodalomban >>>
05.09.
| Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetének bemutatója >>>
05.07.
| SZTE BTK – Ha május 7-e és 8-a, akkor BölcsészFeszt2! >>>
05.04.
| Megálló – Tarján felett az ég – Majális+ >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| Gorajeci műfordítótábor >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>

Aczél Géza, Bödecs László, Csehy Zoltán, Csordás Kata, Debreczeny György, Farkas Arnold Levente, Peer Krisztián versei
Interjú Krusovszky Dénessel
Jászberényi Sándor, Sayfo Omar prózája
VOLT EGYSZER EGY SZÍRIA
Szír novellák, Adonis verse, Mércz András, Mestyán Ádám, Nacsinák Gergely András írásai
Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról II.

>>>

BESZÉLGETÉS GYÁNI GÁBOR TÖRTÉNÉSSZEL
Gyáni Gábor történész nem ritka vendég a szegedi bölcsészkaron: néhány évvel ezelőtt a Történeti Intézet hívta meg, majd 2018 őszén a frissen megjelent Nemzeti vagy transznacionális történelem című kötetéről beszélgetett vele Sándor Klára. Ezúttal április 4-én az Audmax-esték keretében szintén Sándor Klára kérdezte Gyánit, a diskurzus középpontjában pedig ismét a történetírás legaktuálisabb kihívásai, a nemzeti versus transznacionális történészi vizsgálat problémái álltak… – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>

Magadhoz képest
2014.06.27 - tiszatáj

MÁN-VÁRHEGYI RÉKA: BOLDOGTALANSÁG AZ AURÓRA-TELEPEN

„Közhely, mégis rendre rádöbbenek, mekkora feladat éppen annak lenni, aki vagyok.” – elmélkedik egy nyári éjszakán a Mária nem bírja a meleget című novella negyvenkilenc éves címszereplője egy pesti szórakozóhelyen; az olvasónak pedig könnyen támadhat olyan érzése, mintha e mondat egyúttal Mán-Várhegyi Réka bemutatkozó kötetéhez is kulcsot nyújtana. Hiszen egyfelől e próza valóban szenvedélyesen érdeklődni látszik a közhelyek iránt, legyen azok bármifélék: ezoterikusak, pragmatikusak, tudományosak, esztétikaiak, életvezetésiek – és még inkább az iránt, ahogyan azok valódi súllyal bíró egzisztenciális problémákat hoznak létre, oldanak meg vagy legalább igyekeznek megmagyarázni; másfelől pedig a Boldogtalanság az Auróra-telepen darabjaiban tényleg ritkán érzi magát bárki is a helyén: valami másra vár és valahová máshová vágyik jóformán mindenki. Aligha véletlen, hogy a kötet mindhárom ciklusát olyan szöveg zárja, amelyben egy-egy női elbeszélő másként ébred, mint akinek egyébként tudja magát: egyikük Lionel Messit látja a tükörben, a másik váratlanul óvodás kisfiú lesz, a harmadik saját nagyanyjává változik – ezek a magukkal nem egészen azonos, magukra belülről, ám egy idegen szemével (is) pillantó figurák mintha a fantasztikum felé túlrajzolt emblémái lennének csak annak az állapotnak, amellyel egyébként a többi szereplő is küszködik. A Jövőre az Adriára megyünk hősnője például, miután megpillantja Meg Ryant a moziban, elhatározza, hogy „leszámol szülei karót nyert tartásával”, „levetkőzi a tramplit”, és „laza, szellemes, egyszerre nőies és gyermeki” lesz inkább; hogy azután házassága amiatt menjen tönkre, mert „mégis megkívánta a rendet és biztonságot” – miközben „annak idején” már szülei is „otthagyták a falut, hogy a városban éljenek”. E szövegekben a figurák útját mintha mágneses erőterek határoznák meg: a pillantás, melynek nyomán hirtelen már inadekvátnak mutatkozik az otthonos környezet, átpolarizálja azt, e taszító erő meghatározta pályán pedig egészen addig haladnak, míg egy újabb hasonló felismerés létre nem hoz egy újabb taszító pólust – ebben pedig alapvető szerepet játszanak a külvilágban talált minták vagy feltételezett elvárások, amelyek a személyiség terébe belépve megalapozzák ezeket az elidegenítő hatású pillantásokat. A kötet értelmezésében ez a mechanizmus mélyen ambivalensnek tűnik: ez segít a szereplőknek emancipálódni („Hát így van ez, mama, így kell felszabadítani magunkat […], dünnyögte Magdi elégedetten” – Minden vonal), morálisabban viselkedni (Van valami alpári a nevetésében, gondolja Enikő, és elszégyelli magát ettől a gondolattól, ő azért igyekszik tudatos lenni ebben a tekintetben – Boldogtalanság az Auróra-telepen), sőt a kötetet nyitó Viszlát, kamaszkor! elbeszélőjének értelmezése szerint egyenesen ez az, ami egyáltalán a tudatosság lehetőségét megteremti („Ekkoriban már pontosan tudtam, hogy egy szemétdombon élünk. Megvetettem a néhány hónappal korábbi önmagamat, amelyik azt képzelte, hogy ez egy normális hely […] Végre gondolataim támadtak a világról”); közben azonban számos példán tanulmányozható az is, ahogyan szeretetlenség és ressentiment által uralt közösségek kialakulásában működik közre (Jó hit, rossz szerencse), vagy ahogy ellehetetleníti a biztos pozíció megtalálását, és ezzel aláássa a szereplők lelki stabilitását, mint a Két puha pofon elbeszélőjéét, aki a felnőttkori színterek és a szülői otthon bonyolult vonzás–taszítás-rendszerében hányódik.

A szövegek földrajzát így törésvonalak hálózata határozza meg: az alakok fiatal- és idősebbkori attitűdjei között, a generációk között, a vidék és a főváros között, vagy éppen a „nyugat” és Magyarország között. Ezek azonban nem rendeződnek egyértelmű hierarchiába, a kötetet nehéz lenne bármelyik álláspont apológiájaként olvasni: az értékkijelölések szereplőről szereplőre és jelenetről jelenetre váltakoznak – Az ihlet súlyában például egészen karneváli léptékben: az elkényeztetett diplomatalány vadságra vágyik, a vad performanszművészről kiderül, hogy „szereti az embereket, a napsütést, az életet”, Johnt elbűvölik a magyarok, Erzsébet nem bírja ki otthon, és New Yorkban fut be, ahol egzotikus kelet-európait látnak benne, hogy idősödvén azután hazavágyjon Magyarországra Berlinből, amely után magyar doktoranduszok sóvárognak, és így tovább – ám bármilyen mulatságos is mindez madártávlatból, a kötet novellái végül sosem engednek egészen a paródia csábításának. A menő szociológus (Boldogtalanság az Auróra-telepen)és a „répásmegyeri” útikönyvfordító (Bűz) egyaránt úgy érzik, hogy abból még, hogy a világra jöttek, nem következik magától, hogy élnek is, pedig nagyon szeretnének – az innen-onnan származó töredékekből összerótt vágyképekből számukra, és sokak számára e kötetben az értéktelenség, a bizonytalanság, a hiány, az idegenség érzése fakad, mely érzések komolyságát a szövegek mély empátiával veszik tudomásul; ebből még akkor sem engednek, mikor a rendszer olyan túlgerjedéseiről számolnak be, mint amilyen az Idegenek az éjszakában főhősének az esete, aki annyira szeretne fiatal maradni, hogy éppen erőfeszítései és ezen erőfeszítései miatt érzett szégyene teszik lehetetlenné számára a stresszmentes életet, amit pedig a fiatalság megőrzésének alapjának gondol.

Nem meglepő, hogy az említett performanszművésznő alkotása is valami hasonló krízis megoldásáról szólna: „Szakrális, rituális dolgot tervezett, egy sorozatot, ami az önmaga valódi személyiségétől elidegenedett embert visszavezethetné.” – sokat elárul azonban e prózáról, hogy a novella a következő mondatokkal folytatódik: „Hogy hova? Hát valahova.” A kötetben sem találhatjuk nyomát valamiféle felülről a szereplőkre pillantó elbeszélő ítéletének, aki tudni vélné és kinyilatkoztatná, miféle tévúton járnak figurái, hogyan találhatnának magukra, és mit is jelentene ez. Pedig amúgy efféle elképzelések sokaságával találkozhatunk: „ha megőriznék az emlékeiket, más élet várna rájuk” – mondja például az ezoterikus érdeklődésű óvónéni a gyerekek előző életével kapcsolatban (Gyökér). A szövegek egymásutánja azonban éppen azt teszi igen kétségessé, hihetünk-e abban, hogy bármilyen módszer ilyen egyszerűen transzcendálhatóvá tenné a társadalmi érintkezések nyomán létrejövő feszültségeket, kiiktathatóvá az összehasonlítások és ideálok miatt megjelenő frusztráltságot és szomorúságot. Ezt teszik nyilvánvalóvá Nyuszi és Lili – a többi szereplő számára is nehezen követhető – asztropszichológiai fejtegetései a Minden vonalban: hiába misztikus tükrei az egyén személyiségének a konstellációk, arról már lezárhatatlannak látszó vitát lehet nyitni, hogy mi a teendő, ha az általuk meghatározott „élettéma” nem bizonyul kedvezőnek, hogy azt „más formában” kell-e „megélni” vagy „fel kell dolgozni” és „elengedni”. Ebből a novellából pedig az is kiderül még, hogy korántsem mind vigasztalanok a kötet szereplői: Nyusziról és férjéről megtudjuk, hogy „napról napra egyre jobban érezték magukat”, Magdi pedig a novella végén megérez valami „hirtelen jött nyugalmat” – az ezoterikus eklektikára alapozott előbbi azonban jobbára kommunikálhatatlan, az élet megszokott kereteiből kilépve megtalált utóbbi pedig igen törékeny.

A béke múlékonysága pedig aligha meglepő egy olyan világban, ahol már a nagycsoportosok is példaképeik életére vágyva szövögetnek terveket, a többiek pedig e tervekre válaszul azonnal elvárásokat közvetítenek („Ahhoz nagyon sokat kell tanulni, és egész életedben csak kitűnőnek szabad lenni – veti oda neki Sós Erika ebéd közben” – A fekete pont). Sós Erikáról persze kiderül, hogy „féltékeny”, méghozzá okkal; és e logika mentén, csupán általában ennél durvábban reagálnak belső bizonytalanságaikra más szereplők is. A környezetükben talált emberek becsmérlése az egész köteten keresztül vissza-visszatér: „egytől-egyig defektesek”, „nem voltak tudatában annak, mennyire el vannak veszve”, „milyen érzelmi vámpír, egy élősködő”, „hányingerem van ettől az embertípustól”, „tele a világ elmebetegekkel”, „mert ennyi eszük van az egyetemi hallgatóknak” – e minősítések a fonákját is felmutatják annak a taszító erőnek, melyet az elképzelt állapotok és a valóság közötti diszkrepancia generál: hiszen a környezetet, amelyet megtagadni és amelyből kitörni a szereplők visszatérő vágya, mégiscsak elsősorban a többi ember határozza meg. Így jön létre a legtöbb szöveget uraló személyközi hidegháború légköre, sőt az inadekvátság érzésének burjánzása végső soron egészen el is mossa a különbséget segítő és támadó szándék között: „Istenem, ha csak egy kicsit nőiesebben öltözködnél” (Két puha pofon), „Harminchárom éves vagy, mégsem tudsz felmutatni egyetlen komoly kapcsolatot sem […] Nem tudom, mit mondjak, őszintén sajnállak.” (Idegenek az éjszakában). Az is világosan kiderül azonban, hogy ezt az erőt korántsem egyszerű irányítás alatt tartani: hiszen hiába magányos a Bűz főhőse, ha a jó életről és ideális önmagáról kialakított elképzelései éles határokat vonnak meg: „Nem akart olyan helyre menni, aminek a neve Wunder Bár”; és hiába küzdenek mindannyian a tévéből összeszedett mintákkal és a kitörés vágyával, e mintákból és vágyakból az empátia nem, csak az elhatárolódás, a más családból származó testvérek reménytelen helyzetének megállapítása következhet a Viszlát, kamaszkor! elbeszélője számára. Így szövődik a kötetben egyre áthatolhatatlanabbnak látszó háló e vágyak nyomán, és így nehezítik meg a kialakuló állapotok egyre inkább az otthonosság megtalálását a szereplők számára.

A kötet szövegei azonban képesek arra, hogy belakják ezt a kényelmetlen világot; a boldogtalanság pedig jelen van a világvégi Auróra-telepen is és az Auróra-telepet kutató értelmiségiek buliján is, a novellák viszont úgy sejtetik meg, hogy e boldogtalanságok hasonló okokra is visszavezethetőek, hogy egy pillanatra sem mutatják őket behelyettesíthetőnek egymással. Mán-Várhegyi Réka kifogyhatatlan ábrázolói leleményességgel teremt alakokat és szituációkat, érdeklődése a megvetett szülőktől jókedvűen elfogadott hamburgerpénztől a magyar kormánynak a világklasszis női focista sikereire adott reakcióján keresztül a tanári iroda monitorának bekapcsolásakor érzett szorongásig számtalan apró mozzanatra kiterjed, rögeszmésen visszatérő problémáit figyelemre méltó gondossággal ágyazva be összetéveszthetetlen figurái élethelyzeteibe: novellái így olyan módon mutatkozhatnak egy átható erejű szociálpszichológiai modell kérlelhetetlen alkatrészeinek, hogy közben sosem tűnnek egy előrajzolt ideológia puszta illusztrációjának. Az önálló kompozíciókként felépített, visszafogott, a gúnytól és a patetizmustól magukat egyaránt megtartóztató szövegekből egészen radikális hatású kötet épül fel – amelynek helye számomra egyértelműen az elmúlt évek legjelentősebb prózai pályakezdései között látszik lenni.

(JAK-PRAE.HU, 2014)

 Lengyel Imre Zsolt

 

lizsMÓRICZ 2014 rovatunkban az idei Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjasokat mutatjuk be. Lengyel Imre Zsolt 1986-ban született Makón, Budapesten él, kritikus, doktorandusz az ELTE BTK-n. Összegyűjtött kritikái a Beszélgetés fákról című 2012-es kötetben olvashatóak. A Műút kritikai nívódíj és a Bodor Béla-díj büszke tulajdonosa. Publikációs lista és egyéb tudnivalók: zslengyel.web.elte.hu

Címke: , , , , ,
2019.05.23 - tiszatáj

Díjnyertes munkáról van szó. A Forum Könyvkiadó Intézet meghívásos regénypályázatán nyert még 2016-ban. Szerzője a szerbiai Kishegyesről származó Kocsis Árpád (1988–), aki a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Műve, az Oktopusz, a bomlás regénye: bomlanak a halak, megbomlik az elme, látomások mentén lazul meg a kulimunka monotonitása… – MOLNÁR DÁVID KRITIKÁJA

>>>
2019.05.23 - tiszatáj

MAROSI KATA ÉS SZEPESI DÓRA ANNA KIÁLLÍTÁSA ELÉ
A Károlyi utcai műteremben őrzöm már egy pár éve Marosi Kata méteres vakrámára ragasztott farostlemezét. Nem fetisizmusból teszem, hanem a lemez felületének alapozása miatt. A szilárd alap olyan barázdáltságú, mintha a hidegburkolók fogas-vasával lenne felvíve, amelyre a falicsempét illesztik. A földművelés első fázisát a szántás után a szabályos föld-barázdák alkotják, ebbe kerül a jó vetőmag, amely életnövekedése végén termést hoz […]

>>>
2019.05.19 - tiszatáj

MAURITS FERENC: BUKOTT ANGYAL ABLAKA. FÉNYVERSEK UTAZÁSAIMRÓL
Pontatlan és felszínes megállapítás lenne, miszerint a Bukott angyal ablaka megdöbbentően összetett kötet. Tudniillik, aki kicsit is ismeri a szerző, Maurits Ferenc életművét (vagy akár csak elolvassa a borító fülszövegén írtakat, melyből száraz adatként is kiderül, hogy ő „grafikus, festőművész, költő. A hatvanas évek jugoszláv figuralizmusának meghatározó alapja, az Új Symposion, majd a Forum Könyvkiadó grafikai szerkesztője.”), az a jelen versgyűjtemény összetettségén nem döbbenhet meg… – SZARVAS MELINDA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.15 - tiszatáj

INTERJÚ GABORJÁK ÁDÁMMAL ÉS SZABÓ ISTVÁN ZOLTÁNNAL
Május 17-én rendezi meg a Próza Nostra az első tudományos konferenciáját, amely a Végtelen határok – Konferencia a populáris kultúráról címet kapta. A rendezvény létrejöttével és kivitelezésével, a szerkesztőség terveivel kapcsolatban Szabó István Zoltán „Steve” főszerkesztővel, illetve Gaborják Ádám főszerkesztő-helyettessel beszélgettünk… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2019.05.14 - tiszatáj

BÍRÓ TÍMEA: A PUSZTÍTÁS REGGELEI
Nem tudom, Bíró Tímea örült-e, amikor először vette kezébe a kinyomtatott (amúgy nagyon szép kiállítású) könyvét – feltehetően igen, hisz ez csak természetes –, mert a benne található verseket olvasva, az a benyomásunk támad, mintha a fiatal költő semmiben sem találná az örömét – a kötet majd’ minden költeménye fájdalmat, nyomort, gyászt, pusztulást és halált lehel… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2019.05.13 - tiszatáj

A magyar olvasó immár a második Európai Irodalmi díjas makedón regényt tarthatja a kezében, ezt is Czinege-Panzova Annamária kitűnő fordításában.
Lidija Dimkovszka egyike azoknak a tehetséges kortárs makedón íróknak, akit korábban már a versesköteteiért is több díjjal tüntettek ki. Ugyanakkor ezzel a regényével már sikeres kétkötetes íróként is bemutatkozott az olvasók számára… – KUZDER RITA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.12 - tiszatáj

IL VOLO: MUSICA
Nem akarok a lemez borítójával viccelődni, de mégis kikívánkozik belőlem: a képen az Il Volo tagjai egyik kőről lépnek át a másikra, az ember rögtön azt gondolja, hogy ez nyilván a szintlépést jelenti, biztos arra utaltak a grafikusok, hogy ez már egy másik trió, amire nem csupán a rajongóknak érdemes odafigyelni. Lelövöm a poént: a borító nem mond igazat, legalábbis megtéveszti a hallgatót, mert ez nagyon is az az Il Volo, amely nagyjából kilenc éve itt van velünk… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.05.10 - tiszatáj

CSÉFALVAY ANDRÁS KIÁLLÍTÁSA A TRAFÓ GALÉRIÁBAN 
Az Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad című kiállításán a kép, a szöveg és a hang mind egy olyan alternatív atmoszféra megteremtésére törekszik, amely egészen új irányokat tud adni a képzőművészeti befogadásesztétika kultúrájának. A teremben szinte teljes sötétség uralkodik, nem úgy érzékeljük a körülöttünk lévőket, mint egy szokványos kiállításon. Az egyedüli fényforrás Cséfalvay videóinstallációinak fénye, monitorok, illetve a random, meglepetésszerűen vetített csillagos ég, amely mintegy leheletnyi finomsággal emeli be a külvilágot… – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő