Itthon megtapasztalt idegenség

CSILLAGOS HÁZAK MEGEMLÉKEZÉS A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁN

Nem mindenkinek jut eszébe budapesti lakásokról, üzletekről vagy szórakozóhelyekről, hogy az épületek, amelyekben helyet kapnak, nem is olyan régen a deportálásra ítélt zsidók csillagos házai voltak. Ezen a listán szerepelt, szerepel a Múzeumok Éjszakája egyik felolvasós-beszélgetős megemlékezésének helyszíne, a Fókusz Könyváruház épülete is.

Hetven évvel a csillagos házak kijelölése után a holokauszt túlélőinek második és harmadik generációja is felnőtt már – az események időben egyre távolodnak, az elsődleges emlékekből egyre kevesebb marad. Az emlékezés a célja a Csillagos Házak nevet viselő kezdeményezésnek, amely 2014. június 21-ére, a Múzeumok Éjszakájára nagyszabású rendezvénysorozattal jelentkezett. 1944-ben, a vidéki zsidóság deportálása után június 21-i határidővel jelölték ki a csillagos házakat Budapesten, ahol a néhány évvel korábbi népszámlálási adatok szerint a lakosság 21%-a minősült zsidó származásúnak.

A Csillagos Házak honlapján látható, melyek voltak a kijelölt épületek. Megdöbbentő adat, hogy több mint kétszázezer magyar állampolgárt, budapesti lakost érintett a költöztetés: voltak közöttük izraelita vallásúk és kikeresztelkedett zsidók. A Rákóczi út 14. szám alatt ma az egyik rendezvénynek helyet adó Fókusz Könyváruház található – hetven évvel ezelőtt ez az épület is sárga Dávid-csillaggal megjelölt ház volt. Az emlékest első részében Györe Balázs, Kemény István, Tompa Andrea és Várady Szabolcs olvasnak fel, kevés kommentárral. Hallunk verseket Balla Zsófiától, Vas Istvántól és Zelk Zoltántól, de Ungváry Krisztián tanulmányából is elhangzik egy részlet.

A történész írt arról tévhitről, miszerint a zsidók folyamatosan özönlöttek be Galíciából: az érkezők mellett valójában sokan ki is vándoroltak már a Monarchia idején, az első világháború után pedig inkább a belső migráció, a fővárosba költözés miatt tűnt úgy, mintha számuk növekedne. Kemény István és Tompa Andrea saját szöveget is hozott, Györe Balázs pedig édesapja naplójának egy zsidó lányhoz fűződő szerelméről szóló részleteit olvassa fel. A második rész elején Karácsonyi Zoltán színművész olvas Nyíri János Madárország című regényéből, majd egy beszélgetést hallunk György Péter vezetésével, Flóri Anna és Závada Pál részvételével. A téma a holokauszt szépirodalmi oldala, érintve az eredetiség kérdését, illetve az idegenség érzésének állandó problémáját.

Túllépve azon, hogy kizárólag az írhat a vészkorszakról, aki valóban átélte, a kiindulópont a francia filmrendező, Claude Lanzmann nem kevésbé kategorikus kijelentése, miszerint a holokauszttal kapcsolatban fikciónak helye nincs. Pedig hallottunk már olyat is, hogy általában a fiktív holokauszt-történeteknek van igazi esztétikai értéke, és ha ez itt és most nem is hangzik el, Flóri Anna, de részben Závada Pál hozzászólásai is alátámasztják. Előbbi elismeri például, hogy mindössze öt nap alatt írta meg Érkezési oldal című könyvét, és egyáltalán nem foglalkoztatta az eredetiség kérdése. Inkább saját belső vívódásaira koncentrált, amit a háború után születettek élnek át. Az övé is egy múlt nélküli család, ahol nem volt téma a származás vagy a vészkorszak.

Závada viszont szociológusból lett íróként állítja, hogy új regényében, a Természetes fényben szóról szóra igaz minden, igaz, a dokumentumokra alapozott történetbe azért ő is belecsempészett némi fikciót. Mert bár szülővárosa, Tótkomlós kétszáz fős zsidósága valódi közösség volt, mint ahogy a könyvben szereplő Weisz család is létezett, és bár olvasott, kutakodott archívumokban, interjúzott túlélőkkel, karaktereinek mégiscsak van magánéletük, vannak baráti és szerelmi kapcsolataik, amelyeket viszont ő maga kreált. Tényregényt írt, amelyhez dokumentumokat, leveleket, naplórészletek hamisított. György Péter egyébként egyfajta pánikhangulatot érzékel az eredetiséggel kapcsolatban: sokan kétségbeesve, már-már mániákusan próbálják begyűjteni a túlélők utolsó mondatait.

Ezzel az eredetiség-fétissel vagy eredetiség-mítosszal kapcsolatban Flóri megjegyzi, hogy a tények és adatok mintha csak arra szolgálnának, hogy könnyebben feldolgozhatóvá tegyék a történteket. Szerinte ez férfias problémamegoldás, ő viszont a nőies válaszokat keresi, és a tényeknél, szimbólumoknál, nagy toposzoknál jobban érdekli a személyes szál, a tragédiák máig is tartó hatása. Závadát viszont éppen az lepte meg, hogy Flóri könyvében a holokauszt tragédiája, illetve a traumát nem közvetlenül átélő alany szenvedése teljesen egyenrangú, míg nála az elbeszélőé csak egy halvány kerettörténet, de a genderkérdésre visszautalva megjegyzi, a tények felé való fordulása talán férfias kíváncsiságból eredhet.

A svéd író, Steve Sem-Sandberg Azok a szegény łódziak című, a łódzi gettóban játszódó, és annak élelmes, de kissé diktatórikus vezetőjéről, Chaim Rumkowskiról szóló, magyarul is olvasható regénye kapcsán szóba jön, hogy a lengyelországi helyzet a német és szovjet megszállásnak köszönhetően súlyosabb volt a magyarnál, a gettósítások is előbb kezdődtek, míg idehaza az idegen hatalmak helyett „csak” saját nyilasaival kellett együtt élnie a népnek. Az idézőjel azonban indokolt, mert nálunk sem ’44-ben romlottak el a dolgok, mindenesetre nehéz összehasonlítani a lengyel és magyar eseményeket.

Sok minden szóba jön még, például Szakály Sándor és Krausz Tamás vitája a kamenec-podolszkiji deportálással kapcsolatban, aztán György Péter az Idegen testünk című korábbi Závada-könyvre is visszautalva állapítja meg, hogy az ember saját otthonában érti meg igazán, hogy milyen érzés idegennek lenni. Flóri Anna szerint az idegenség problémájára nincs megoldás: őt hiába foglalkoztatja ez a kérdés, mégsem látogatott el Auschwitzba, nem ment el egyszer sem az Élet Menetére, pedig a hatvanas években születettek nemzedékre jellemző, hogy visszatalálnak zsidóságukhoz, és elkezdenek például zsinagógába járni.

Azzal a gondolattal, hogy az ember saját hazájában is megtapasztalhatja az idegenséget, sőt, ott érezheti csak igazán, ugyanakkor egy idegen helyet is találhat otthonosnak, Závada Pál is egyetért. Az idegenség és otthonosság ugyanis csak pillanatnyi pozíció, amely bármelyik pillanatban változhat. György Péter pedig azzal a sokszor, sok helyen elhangzó, ugyanakkor sajnos mégsem mindenki számára egyértelmű megállapítással zárja le a beszélgetést, hogy a holokauszt nem zsidó „kiváltság”, nemcsak a zsidóknak, hanem mindenki másnak is köze van hozzá.

Szarka Károly

[nggallery id=388]