Tiszatájonline | 2014. június 14.

Mintha ködben nézegetnénk fényképeket

TINKÓ MÁTÉ KÖNYVBEMUTATÓJA
Tinkó Máté versei olyanok mintha ködben nézegetnénk fényképeket. Az elsőkötetes szerző egyik beszélgetőtársa, Vass Norbert ezzel a megállapítással rögtön ad is egy címötletet a tudósítónak, a másik kérdező, Áfra János pedig azt firtatja, hogy vajon mikor rendeződnek a dolgok. A kérdés természetesen költői, az Amíg a dolgok rendeződnek című kötet szerzője ha erre nem is, egyéb kérésekre egyértelmű válaszokat ad […]

TINKÓ MÁTÉ KÖNYVBEMUTATÓJA

Tinkó Máté versei olyanok mintha ködben nézegetnénk fényképeket. Az elsőkötetes szerző egyik beszélgetőtársa, Vass Norbert ezzel a megállapítással rögtön ad is egy címötletet a tudósítónak, a másik kérdező, Áfra János pedig azt firtatja, hogy vajon mikor rendeződnek a dolgok. A kérdés természetesen költői, az Amíg a dolgok rendeződnek című kötet szerzője ha erre nem is, egyéb kérésekre egyértelmű válaszokat ad.

Bár ekkora kánikulában kellemesebb vízparton időzni, vagy legalább egy hűvös kerthelységben, a Kalicka Bistro azért így is szépen megtelik Tinkó Máté Amíg a dolgok rendeződnek című könyvének Könyvhét előtti, felolvasással és Bellsman (Szilágyi Sándor) aláfestő zenéjével megspékelt bemutatójára. A fiatal költő sorra veszi az életrajzában sorakozó helységneveket: alföldi (Békéscsaba, Békés) és dunántúli (Sárkeresztúr) városok mellett budapesti kerületekhez (Csepel, Angyalföld) is kötődik, de mivel a verseknek erős a családtörténeti vonatkozása, szóba jönnek a Szovjetunióban megismerkedő szülők és a Franciaországba emigrált rokon is.

A rokonság tehát sokfelől jött és sokfelé széledt, nehezen állt tehát össze a múltról alkotott kép Tinkó számára, aki egy-egy családi összejövetel alkalmával néha kissé provokatív kérdésekkel bombázta a hozzátartozókat, hogy olyan dolgok is kiderüljenek, amelyekről amúgy nem szoktak beszélni, illetve sokkal inkább mélyen hallgattak. Ezek ismeretében azonban már úgy érezte, egy-egy tárgyhoz, családi ereklyéhez is más lesz a viszonya, történetek tapadnak hozzájuk, amelyek segítségével egykori tulajdonosuk halála is könnyebben feldolgozható.

Áfra János az alanyiságot, illetve a személyességet firtató kérdésére válaszolva a szerző kifejti, hogy a versek valóban személyesek, még ha nem is nevezhetők alanyi verseknek, mivel általában valós történeteket tematizálnak, ugyanakkor rendre más irányba kanyarodnak el. Akad egy-egy ajánlás Bella Istvánnak és W. G. Sebaldnak, Vass Norbert pedig felfedezni véli Hajnóczy Péter és Rubin Szilárd hatását is. Bellát leszámítva mind prózaírók: a szerző elárulja, hogy az őt ért prózai hatásokat ülteti át saját prózaverseibe.

A címre utalva Áfra felteszi a megkerülhetetlen kérdést, hogy vajon mikor rendeződnek a dolgok. Tinkó úgy gondolja, hogy nagyjából soha, vagy ha igen, akkor az a szerelemnek lesz köszönhető. A kötet veresi a múltban keresnek identitást, az önfeltárás, a családkutatás és a múlt megismerése azonban soha nem vezethet tökéletes eredményre, a családtörténet mindig pontatlan lesz Tinkó szerint, és ha az ember el is ér egy nyugalmi állapotot, az úgysem tart sokáig: újra és újra meg kell teremteni.

A kötet nehezen olvasható, amit Vass a versek töredékességével, Áfra pedig a szokatlan nyelvi megoldásokkal indokol meg. Tinkó előbbiről elmondja, hogy a rövid, sűrített, néha egymásnak ellentmondó állításokat megfogalmazó mondatok valóban jellemzőek rá, utóbbi felvetésre válaszolva pedig elismeri, hogy szándékosan él különös nyelvi eszközökkel, szereti a germanizmusokat, és nem zárja ki a tájnyelvi hatásokat sem.

A versszakokat sok helyen csillagok választják el egymástól: kiderül, hogy a Fiatal Írók Szövetségének sorozatszerkesztői, Borbáth Péter és Szőllőssy Balázs próbálták a lehető legtöbb helyen lebeszélni a szerzőt ezek használatáról. Mivel a lebeszélés nem volt zökkenőmentes, attól féltek, hogy Máté éjjel titokban beoson a nyomdába, és visszacsempészi őket. Erre végül nem került sor, a csillagok csak a megbeszélt helyen maradtak meg, de az éppen mellettem helyet foglaló Borbáth azért megjegyzi, hogy még így is túl sok van belőlük. Újabb ízelítőt kapunk tehát abból, hogy mindenkori szerző és mindenkori szerkesztő közös munkája nem más, mint kompromisszumok hosszú sora.

Szarka Károly