REÖK Önképző kör

AVAGY „A KÉPZELET KÍSÉRLETE”

A szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) műemléki rekonstrukcióját követően, 2007 augusztusában nyitotta meg formahű szecessziós épületének kapuit, formabontó kulturális programsorozataival. Az összművészeti névválasztást egyben hitvallásként is választó létesítmény időszaki tárlatoktól kezdve, irodalmi és zenei programokon át egészen az indiai táncestig, szobaszínházi előadásokig igen sokszínű kínálattal ad okot és lehetőséget a művelődésre. Az egyik ilyen kezdeményezés okán íródik ez a beszámoló a 2008 tavaszán alakult REÖK Önképzőkör életéről.

„(Kortárs) művészettörténet iránt érdeklődők, művészettörténet-barátok, tárlatlátogatók, figyelem!” E felhívással hirdették meg lelkes tanárnőink, az SZTE oktatói: Cserjés Katalin és Újvári Edit a modern művészettörténeti és aktuális kiállításokhoz kapcsolódó műelemzői és tárlatvezetői tapasztalatszerzésre invitáló összejöveteleket. A célközönség tehát nem volt szűk rétegre szabva. Bármilyen karon hallgató egyetemista, bárhol foglalkoztatott és bármilyen életkornak örvendő városi polgár szívesen látott vendége a szerdánként „ülésező” társaságnak. Az eddigi önképzők főleg andragógus-múzeumpedagógus és bölcsész (magyar, kommunikáció-és médiatudomány, művelődéstörténet szakos) hallgatók közül kerültek ki, ám ez a látszólag „indokolt érdekeltség” ne szabjon gátat senki lelkesedésének! Mindenki szabadon javasolhat alkotót, műfajt, témát a közös értelmezésre és kedve szerint dönthet arról, hogy részt vesz-e az aktuális kiállítások tárlatvezetésein. Az utóbbi lehetőség azért tartogat sajátos élményt mind a benne résztvevőnek, mind az ide látogatónak, mert rendhagyóan a „csoport vezet csoportot” elve érvényesül.

Mitől válik az önmagát képző tárlatvezető számára ez élménnyé? A látszólag átlátható út, amely az adott tárlat vagy életmű megismerésén át vezet, egyszer csak egyre terebélyesedő úthálózattá változik. Minden „mellékutca”, amire betéved ilyenkor az ember – legyen az egy különleges, szögekkel kirakott szobor elkészítésének módja vagy a művészt az alkotás pillanatában foglalkoztató irányzat, filozófia megismerése netán egy számunka először fel sem tűnő, mindennapi tárgy újragondolása – mind mind megtanít valamire, ami által már nem csak egy kiállítóteret fogunk másként látni, hanem szép lassan, apró jelekben megmutatkozva magát a minket körülvevő világot is. Az eddigiekhez képest másként értelmezzük a színházi darabokban látott „képet” (amit valóban sokszor képzőművészeti alkotások kompozíciói szerint állítanak fel), a Kárász utcán sétálva, a Dóm téren üldögélve vagy a REÖK kapuján belépve többször akad meg a szemünk az építészeti elemeken, dekorációs részleteken (magunkban boldogan nyugtázva ilyenkor a látottak beazonosítását). Már nem tűnik akkora kihívásnak a mások előtti véleményformálás sem és talán még azt is megfogadjuk, hogy egy szép napon, mikor lesz időnk és senki se figyel, mi magunk is ecsetet ragadunk a kezünkbe.

Mitől válik a látogató számára élménnyé a csoportos tárlatvezetés? Másképp képes megragadni a figyelmet minden hozzáállás, vélemény és beszédstílus. A tárlatvezetők olykor 7-8 alkalommal is átadják egymásnak a szót, ezzel adva lendületet, dinamikát a kiállítás végig követésének. Egyikünk sem profi, egyikünk sem szakértő, ez amennyire ránk róható, épp annyira fel is vértez minket. Vállaltan foglalkozunk szabad értelmezések alapján a kiállítással. Hiszen melyik művész alkot úgy, hogy nem akarja elgondolkodtatni, nem akar hatással lenni a befogadóra? Ettől válik nyitott művé, ezáltal gazdagítható újabb tartalmakkal a festmény, a szobor, a kollázs.

2008-ban, nem kisebb avantgárd festő volt porondon, mint maga Pablo Picasso. Az ő rézkarcaiból, festményéből és az előtte tisztelgő grafikai sorozatból álló kiállítás remek nyitányát jelentette a későbbi, főleg modern festészet és kortárs művészetek által meghatározott éveknek. Ide tartozott a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének kortárs festészeti kiállítása 2011-ben, mely az Intonáció (zenei kifejezés: hangolás) névre hallgatott. Hasonlóan sokszínű alkotói munkáról adott hírt a 20 éves fennállását ünneplő SZÖG-ART Művészeti Egyesület jubileumi kiállítása 2012 márciusában. Mindkét csoportos tárlatvezetés esetében rendkívül színes paletta tárult elénk a művészek által láttatott felfogások, az őket inspiráló erők és az általuk alkalmazott technikai eljárások kapcsán. Szinte alig volt példa arra, hogy egy alkotónak 3-4 művénél több legyen kiállítva, ezzel is a következő célt szolgálva: ismerjük meg minél szélesebb körben Szeged és a régió művészeit! Mivel nagyrészt kortárs kiállítókról volt szó, olykor a kiválasztott képről vagy szoborról csak szűkszavú vagy hiányos „irodalomhoz” tudtunk hozzáférni. Ilyen esetekben voltak, akik kapcsolatba léptek a bemutatandó munka készítőjével, személyesen tőle kérve némi mankót, ihletet az ismertetéshez. Így a műtárgyon kívül, magával a művésszel is megindulhatott egy párbeszéd.

Más megközelítést és egyben igazi kihívást jelentett a most májusban végződő The Art of John Lennon emlékkiállítás. Ennél a tárlatnál nem különösebben támaszkodhattunk a képzőművészeteknél megszokott fogalmakra, nyelvezetet kellett váltanunk. John Lennon, mint a legenda, a békeharcos, a dalszerző, az ikon, az ex-Beatle vonzotta be a látogatókat. Kevésbé vált közismertté karikaturista, tehetséges rajzoló mivolta. Igyekeztünk Lennon szellemét követve szabadabbá, rendhagyóbbá tenni a tárlatvezetést. Készültünk zárt ajtók mögül előbukkanó zenekarral, a sajátos grafikai megoldásokkal élő Yellow Submarine rajzfilmből mutatott részletekkel és feleségének, Yoko Ono-nak a szintén avantgárd művésznek performanszait bemutató előadással, akihez fűződő szinte mitikus kapcsolatáról a kiállításon bemutatott litográfiái folyamatos kommentárul szolgáltak.

Minden kiállítással, alkotóval és személyiséggel való megismerkedés jelentős marad. De talán ennél is tanulságosabb „leckeként” visszük tovább a megismertetés tapasztalatát, ami a gyakorlattal együtt élménnyé válik. Fülep Lajos művészettörténészünk így fogalmaz: „Minden művészetben az alkotás és a felfogás-megértés: a képzelet kísérlete.”

Kívánok tehát kedvet a megértéshez, kíváncsiságot a kísérletezéshez! Kezdésként akár az önképzőkör keretein belül.

Márta Matild

[nggallery id=33]