Tiszatájonline | 2014. május 29.

Akinek saját vonat kell

SZABÓ IMOLA JULIANNA KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJA
Szabó Imola Julianna utazhatna Bukowski, Esterházy vagy éppen Krasznahorkai vonatán is, de ő úgy döntött, saját vonat kell neki. Az olvasó meg eldöntheti, utazik-e vele. Első, Varratok című kötetének bemutatója alapján úgy tűnik, sokan utaznának […]

SZABÓ IMOLA JULIANNA VARRATOK CÍMŰ KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJA

Szabó Imola Julianna utazhatna Bukowski, Esterházy vagy éppen Krasznahorkai vonatán is, de ő úgy döntött, saját vonat kell neki. Az olvasó meg eldöntheti, utazik-e vele. Első, Varratok című kötetének bemutatója alapján úgy tűnik, sokan utaznának, ráadásul a Nyitott Műhelybe ellátogató érdeklődők az ilyenkor szokásos beszélgetésen és persze a versprózákon túl mást is kapnak.

Profi szervezést mellett látunk néha remek zenés irodalmi showműsorokat, elsőkötetesek bemutatkozása esetén azonban ritkaságszámba megy, hogy kép, hang és szöveg is a helyén legyen. Szabó Imola Julianna esetében azért nem olyan nagy meglepetés az átgondolt összművészeti produkció, legalábbis azok számára nem az, akik korábban is találkoztak már a munkáival.

A Varratok bemutatója felolvasással, vagy inkább előadással indul: zenél a Spiral Road nevű formáció (Bíró Zsolt és Oravecz Péter), illetve egy vizuális installáció fut a háttérben. Utóbbi részben a szerző, részben a könyv borítóját és a benne található grafikákat készítő Palman Zsuzsi, valamint Zsorzs munkája, takarjon bárkit is ez a művésznév. Amúgy egy kis utánajárással kideríthető, hogy Imola férjéről van szó.

Szóval láttunk-hallottunk már tőle hasonlót. A Baki Júliával, Sós Dóra Gabriellával és Tóth Kingával közös társulás, a Hímzőkör előadásain, illetve a Roham Bárban futó JAK Pass Offline sorozat tematikus estjein sem csak annyi történik, hogy a szerzők felolvassák írásaikat. Az elsőkötetes költő tehát nemcsak költő, a mozgás vagy a képzőművészet is legalább olyan közel áll hozzá, mint az irodalom, és a zene sem hiányozhat a fellépéseiből.

Van olyan kép, ami beég. Még a halál sem oldja ki” – hangzik el és visszhangzik a fülekben még egy darabig a kötet két rövid, tömör zárómondata. A szöveget, zenét és vizualitást ötvöző performansz önmagában is megállná a helyét, de az ilyenkor szokásos beszélgetés sem marad el. A L’Harmattan Kiadó főszerkesztője, Váradi Péter társalog a szerzővel, aki elmondja, hogy a könyv anyaga három évig íródott. Ennyi idő alatt sajátította el azt a versprózanyelvet, amelyen a szövegek megszólalnak.

Ez a nyelvkeresés a saját komfortzóna elhagyását is jelentette, amit nem bánt a fiatal költő – kialakult a saját nyelv, áradtak a szövegek. Az áradás mellé azonban kellett a strukturált gondolkodás is, ami nemcsak a mai estre, de a kötetre is jellemző. Elmondása szerint nem volt könnyű kötetté dolgozni az egyes verseket (avagy többnyire inkább prózákat). A cím utal természetesen a saját sebekre, a saját fájdalmakra, de ahogy az általában lenni szokott, az élmények fikcióval keverednek.

A könyvben szereplő család például valódi, vagyis majdnem az, mert a karaktereket össze kellett kuszálni valamennyire, hogy a könyvne egy konkrét családtörténet legyen. Az álmok sem feltétlenül konkrét álmok: Szabó Imolát a hétköznapok szürrealitása és a lélek abszurditása érdekli. Ha pedig megvan a téma, elkezd folyni a szöveg. Több területen is kalandozó alkotóként elsősorban a narratíva nélküli dolgok érdeklik, a tánc vagy egy-egy kép, ezekhez szeret történeteket kitalálni.

Az őt ért irodalmi hatások közül Esterházy és Krasznahorkai könyveit emeli ki, illetve Bukowskit, megemlítve, hogy bár érdekesnek találja az amerikai író-költő sajátos világát, nem tud vagy nem akar olyasmit írni, mint amit ő írt. Megfogalmazása szerint nem szeret más vonatán utazni: saját vonat kell neki. Ideális olvasó pedig nem létezik számára, ahogy az az elkoptatott kérdésre adott válaszából kiderül.

És az a cél sem fogalmazódik meg, hogy ez a sok hiány és fájdalom, ami a Varratok „öltéseiből” kiolvasható, az olvasónak is hiányérzetet és fájdalmat okozzon. A cél sokkal inkább az utaztatás, ha már a vonatok szóba kerültek, és a sebek begyógyítása. Bár előfordulhat, hogy a varratok felszakadása mégiscsak fájdalommal jár, de ez is a gyógyulási folyamat része.

(Szabó Imola Julianna Varratok című kötetének bemutatója zenével és képekkel, 2014. május 14., Nyitott Műhely, beszélgetőpartner: Váradi Péter)

Szarka Károly

 

[nggallery id=363]

Fotó: Polgár András