Tiszatájonline | 2014. május 20.

Balogh Gyula: Az alsóvárosi zombi

A Pásztor utcán, a Szekeres-háznál minden este hattól mérik a házi tejet. Erzsi néniék egyébként csak nyulat és baromfit tartanak, a tejet a Tata öccse hozza be délutánonként Balástyáról kocsival. Korábban hosszú sorok kígyóztak a terasztól egész ki, az utcára. Mára azonban az érdeklődők száma a közeli ismerősökre és néhány elvetemült tudatosan táplálkozóra korlátozódik. Az a kurva EU […]

„a halottnak olykor igen súlyos fakeresztjét Alsóvároson mindig egy nagyerejű félkegyelmű vitte, akinek fáradtságáért a keresztre kötött fehér kendő járt, és a torban megvendégelték.” (B. S.)

A Pásztor utcán, a Szekeres-háznál minden este hattól mérik a házi tejet. Erzsi néniék egyébként csak nyulat és baromfit tartanak, a tejet a Tata öccse hozza be délutánonként Balástyáról kocsival. Korábban hosszú sorok kígyóztak a terasztól egész ki, az utcára. Mára azonban az érdeklődők száma a közeli ismerősökre és néhány elvetemült tudatosan táplálkozóra korlátozódik. Az a kurva EU.

Még az unokák sem isszák, hiába diktálja az öregasszony a kissé büdös, zsírhabos tőgylevet. Fintorogva figyelik, ahogy a fazékból a tölcsérhöz emeli a literes mérőt, miközben a kezét nyalogatják a legyek. Nincs az az Isten, hogy beleigyanak.

A srácok sok időt töltenek a nagyszülőknél. Az anyjuk otthon nem hagyná, hogy órákig a Killing Flooron mészárolják az élőhalottakat, itt azonban mindent lehet. A délutáni videojáték szeánszokra át-átjár a kis Zolika is, ilyenkor sorbakötik a laptopot, hogy csapatban vadásszanak. A szülők esti telefonhívásaiig semmi nem akaszthatja meg a figyelmüket, a Tata is hiába morgolódna, hogy pedig kint mennyi a tennivaló, inkább maga végzi el.

Az öregház udvarán, a komposzt mellett üres talicska áll, a földön kisebb-nagyobb disznótökök, a nyúlház falának döntve kukoricaszár. A napszívta fabódé gerendáiról, a szúnyog elriasztása céljából petróleummal beitatott rongydarabok lógnak le. A sarokban, a széna alatt félretett konzervdobozok, rozsdás drót, konyhai zöldhulladék. A földszinti ketrecekben unott pofával szuszognak a két-háromtokás anyanyulak, némelyik mellett egy marék pislogó szőrcsomó. Fentebb a süldő, vágnivaló, végül egy komor, szürke bak. A viskó vasalt fa ajtajában ezúttal is ott áll egy félreszegett nyakú férfialak, s nézi az állatokat.

A gyerekeknek is feltűnt, hogy az utóbbi időben mennyit kóvályog erre a Henrik. A nagyszülők viszont nemigen foglalkoztak a hóbortos csavargóval. Ismerték a templomból, ahová esténként a mise utáni cigarettakéregetés szempontjából érkezett.

Egy alkalommal, mikor a Zolika a trágyára kiment füttyenteni – nem szerettek ugyanis előre menni, mikor a tejmérő nyitva volt –, rajta kapta az embert, ahogy a kabátja alatt nyulat rejtegetve kifelé lopakodik. Henrik ijedtében eldobva a kis állatot elsietett. A Zoli mégúgy megrémült, zihálva mesélte a többinek, hogy a Zombi megint itt járt, és el akarta vinni a nyulat.

Henrik szögletes mozgása révén érdemelte ki az elnevezést, melyre az élettelenkék farmerruha viselete is rászolgálni segített. Szerencsétlen, egy motorbalesetben veszítette el mozgáskoordinációs képességeit. A hórihorgas ember nyaka és bal térde nem hajlott, s az így kialakult imbolygó mozgás következtében, ernyedt karjai valósággal kaszálták a levegőt.

Nem kellett hát sok, hogy a fiatalok a nyelvükre vegyék a különös, mátyás téri jelenséget. Sokszor követték, visongva bujkáltak előle, ezúttal azonban még a véletlen is a fantáziának kedvezett:

Ki akarta szívni az agyát, hogy csillapítsa fájdalmait. Biztosan vissza is fog térni, őrködni kell. Megegyeztek, e naptól kezdve, a tanórák végeztével megfigyelik, s nyomában járnak a szörnyetegnek. A nyulakat nyilvántartásba vesszük, mindezt persze titoktartás terhe alatt.

Egymást váltva felügyelték a jószágokat, ám hiába, délelőttönként, az iskolaidő alatt az udvar üresen állt. S ami késett, nem múlhatott, péntek délutánra a kis vörös elveszett. A tragédiát a háromórás létszámellenőrzés fedte fel. Alig érte meg a másfél hónapot és most a Zombi szívja az agyát, szegény Pisze. Nem volt mit tenni, értesíteniük kellett a felnőtteket.

A nagyszülők némi kétkedéssel, a fejüket csóválva vettek tudomást az esetről, de emiatt fölöslegesnek tartották volna patáliát csapni. Apa viszont határozottan azon a véleményen volt, hogy eltöri a kezét a kurvaannyának, meg hogy: csak még egyszer tolja ide a csóró pofáját, más ember bezzeg mennyit dolgozik. Szóba is került, hogy még ma utána megy, mégis jobbnak látszott, ha majd a templomban kérdezik meg.

A vadorzást követően emberünk, karján a nyúllal, a régóta súlyos kóroktól szenvedő, idős édesanyját látogatta meg. Henrik úgy vélte, ha az orvoslás tudománya kudarcot vallott is, talán segít az állatterápia. Nem kutya, nem delfin, de a Mama mindig is szerette a kisnyulat. Aznap már nem is mozdult ki otthonról, a jószágot időről-időre magához kérő beteggel maradt. Úgy tervezte, majd másnap lopja vissza, talán észre sem veszik.

A gazembert végül apa a nyúlházban fogta meg. Míg a Tata le nem nyugtatta, éktelenül ordítozott, csaknem a pofon is elcsattant, mire a kölcsönvétel miértjére fény derült.

A zombivadász egylet, ha nem is közvetlen működésének köszönhetően, sikerrel járt. S bár a fiatalok a lény emberi mivoltáról továbbra sem voltak meggyőzve, legalább a nyúl megkerült. Az öreg Szekeresék pedig, lévén meghitt emberek, a durva hangnemért bocsánatul, a Henriket asztalhoz invitálták. Jöjjön, éppen most terítenek.

 

A tér, ahol élek című egyetemi novellapályázat

1996 óta minden évben ír ki az SZTE Kulturális Iroda alkotói pályázatokat – irodalmi pályázatot is, ez váltakozva, hol vers, hol novellapályázat. A témát mindig mi választjuk ki, és mivel az utóbbi években egyre erőteljesebben fordult a fiatalság érdeklődése a közélet, a társadalmi-politikai témák és a hely, mint személyes és közéleti tér felé, ezért idén ez utóbbi témát választottuk. Mivel azt szerettük volna elkerülni, hogy túlzott hangsúlyt kapjon a politika, elsősorban azt hangsúlyoztuk a kiírásban, hogy arról írjanak, milyennek látja, érzi, éli meg az itt tanuló egyetemi hallgató Szegedet, azt a teret, ahol jelenleg él.

A zsűri tagjai voltak: Dr. Szilasi László író, irodalomtörténész, az SZTE BTK Régi magyar irodalom tanszékének docense és Egyed Erika kulturális szervező (SZTE Kulturális Iroda).

A pályázat eredménye: 

I. Balogh Gyula BTK MA I. magyar tanár

II. Erdélyi Réka BTK I. szabad bölcsészet

III. Vincze Szilvia TTIK III. biológia