Preacher

A Preacher fő- és címszereplője egy hitét vesztett texasi prédikátor, akit megszáll egy démon és egy angyal együtthálásából született, Genesis nevű lény, és oldalán egy régi, a fegyvereket magabiztosan forgató barátnőjével, és egy jóindulatú ír vámpírral nekiindul levadászni Istent, amiért az magára hagyta a világot. A Vertigo kiadónál 1995-től 2000-ig futott, 75 részt megélt sorozat az amerikai képregényművészet egyik legismertebb, legkultikusabb és leginkább tabudöngető műve. Garth Ennis író és Steve Dillon rajzoló egy explicit brutalitásban, szexualitásban, abszolút politikai és vallási inkorrektségben, választékos káromkodásokban tobzódó, botrányos témák egész sorát felvető akció/horror/fantasy/szatíra egyveleget alkottak, ami azonban minden, csak nem öncélú: polgárpukkasztó felszíne alatt egy gyönyörű, romlatlan morális tanmese lapul.

Ennis, mint a szigetország képregényesei általában, a brit 2000 AD magazinban kezdte érdemi karrierjét, ahol gyorsan megszolgálta, hogy neki adják a lap húzócímét, a Judge Dreddet. Miután így hírnevet szerzett magának, 1991-ben megkapta első amerikai munkáját a Hellblazer írójaként – itt alapozta meg máig tartó kreatív kapcsolatát Steve Dillonnal, akivel pár évvel később tető alá hozták az újvilági piacon páratlanul merésznek számító Preachert. A duó azóta, együtt és külön-külön is számtalan nagyszerű képregénnyel állt elő, de mindmáig a texasi prédikátor története számít karrierjük legnagyobb ékkövének.

Ahogy a Preacher főhőse, Jesse Custer a társaival és „Isten szavának” erejével (a puszta hangjával bárkit bármire képes rávenni) keresi a teremtőt, nyomában lohol a rendőrség és a természetfeletti hatalommal felruházott Gyilkosok Szentje, az égiek kegyetlen és megállíthatatlan tisztogatója is. A vad, vérmocskos és monumentális összecsapásokkal tarkított utazás keresztülvezet a festői Amerikán, de főleg a fülledt, mocskos délen, ami Ennis maróan gúnyos és cinikus olvasatában csurig van őrültekkel, perverzekkel, vallási fanatikusokkal, rasszizmussal és gyilkosokkal. A képregény fürdik a hihetetlenül beteg, abszurd karakterekben, ahogy mellékesen gyerekpornográfiáról, fegyverőrületről, családon belüli erőszakról mesél, és arról, hogy Jézus a kereszten nem meghalt, csak drogmámorba esett.

Ez a velejéig groteszk Amerika-kép azonban csak az érem egyik oldala. Ennis western-kontextusba helyezi a Preachert, a cselekmény a Monument Valley-től az Alamóig legendás vadnyugati, történelmi helyszíneket érintve robog előre, és egyértelmű, hogy az író rendkívül szenvedélyesen viszonyul a pionírok által teremtett újvilág mítoszához. John Wayne, a főhős képzeletbeli mentora az igazi, tiszta amerikai ideálok megtestesítőjeként, a jó ügyének tántoríthatatlan élharcosaként, A Nagy Amerikai Ikonként jelenik meg, az ő szellemisége, az általa képviselt morális iránytű hajtja Jesse-t előre. A Preacherben így a szabadság és az alapvető emberi értékek hatalmas, ragyogó Amerikája csap össze az önmagát Vietnám óta hiába kereső, erkölcsileg rothadó, és mindenféle belső mételynek utat engedő Amerikával. Nem könnyű eldönteni, hogy az ír származású Ennis szereti vagy gyűlöli ezt az országot, de az biztos, hogy imád írni róla. És az is biztos, hogy a Preacher a szó minden létező értelmében, ízig-vérig amerikai.

A fent tárgyalt kettősség a sorozat egészére is jellemző. Őrült, botrányos és horrorisztikus eseményei, mocskos és cinikus dialógusai ellenére a képregény amellett tör lándzsát, hogy az egyébként romlott világot igenis a morális értékek viszik előre. Lehet, hogy a főszereplők hitetlen, vad exprédikátorok, bérgyilkosok vagy éppen vámpírok, de attól még rettenthetetlenül síkra szállnak az igazságért, megküzdenek a gonosszal, öltsön az akármilyen formát, és nem számít, milyen ellenállással találják szembe magukat. A régi erények és az új világ káoszának összeütközésében ők az igaz Férfiak és Nők, akik bizarr angyalokként viszik a fáklyáját mindannak, ami még számít ebben a nyomorúságos létezésben. A Preacher a tébollyal, tűz- és vérözönnel, perverzióval, közönnyel ostromlott emberségnek állít egyszerre felemelő, groteszk, drámai és a vicces, de ami a legfontosabb, őszinte emlékművet. Senki, még az érzékenyebb lelkületűek se hagyják magukat eltántorítani felháborító, explicit stílusától és eszközrendszerétől: azok alatt nagyon is hatalmas, meleg és érző szív dobog.

A képregényt az angol Steve Dillon rajzolta, tökéletesen képezve le vizuálisan Ennis történetét. Dillon stílusában, akár dinamikus akciót rajzol, akár drámai dialógust, akár cinikus poénkodást, van valami eredendő, finom abszurditás, akár egy aprócska mosoly, ami folyton ott játszik az ember szája szélén – kicsit eltúlzott, elnagyolt vonásai kiválóan szolgálják a képregény szatirikus hangvételét, és különösen akkor tesznek csodát, amikor a gonosz, abszurd és véres humor éppen tombol a szerencsétlen, bamba szereplők között. A csendesebb, emocionális töltetű jelenetekben a szinte csak néhány, de annál markánsabb mozdulattal megrajzolt arcok tiszta, tökéletesen kifejező térképei az emberi érzelmeknek, a grandiózus pillanatok pedig nyers erővel üvöltenek le a lapokról. Dillon nagyszerűen navigál az érzelmek tengerén, amire szükség is van, mert Ennisnél sokszor kéz a kézben jár az undor, a költőiség, a humor, a tragédia és az akció, amikor pedig épp mégsem, akkor hirtelen ugrálunk egyiktől a másikig.

Néhány résszel egy őrületes, vérben, belekben, ólomban és tűzviharban gázoló, a Monuments Valley-ben játszódó mészárszéket követően a Preacher egy meglepően visszafogott, sőt, már-már bensőséges fináléra fut ki. Tűzharcok és robbanások helyett barátság, szerelem, árulás, második esély és megváltás kerül a középpontba, és a poklot megjárt karakterek szó szerint ellovagolnak egy gyönyörű, színes, szélesvásznú westerneposzba illő naplementébe, ami annak általában vett sablonossága és giccsessége ellenére akkor és ott olyan iszonyúan katartikus, hogy az olvasó minden porcikája beleremeg.

Rusznyák Csaba

[nggallery id=335]