A nagy amerikai mítosz

6. RÉSZ: ISTENI EMBER

Superman óriási sikere után a DC természetesen azonnal vérszemet kapott: minél előbb meg kellett lovagolni az új divathullámot. A kérdés az volt, hogy milyen legyen a követ­kező szu­perhős? Nem akartak egy újabb Acélembert, egy másolatot, ezért a lehető legegy­szerűbb megoldást választották, és előálltak Superman ellentétével – azaz Batmannel, aki „isten” helyett ember, a nappal helyett az éjszaka ura, inkább introvertált, mint extrover­tált, sem­mi­lyen különleges képességgel nem rendelkezik, és gyors, látványos akciók he­lyett sötét detek­tívtörténetekben szerepel.

A 18 éves Bob Kane a szerkesztők unszolására egyetlen éjszaka alatt rajzolta meg a karak­ter első vázlatát: egy vörös-fekete ruhát, szem körüli dominó-maszkot és denevérszárnya­kat viselő hőst, akinek a Bat-Man nevet adta. Bill Finger, Kane barátja finomította a ké­pet: a vörös szín odalett, az arcra nagyobb (hegyes fülű) maszk, a denevérszárnyak he­lyére pedig köpeny került. A figura eredete a klasszikus irodalmi és ponyvahősök armadá­ján kívül (Ár­nyék, Zorro, Sherlock Holmes, Doc Savage, D’Artagnan) visszavezethető az 1930-as, The Bat Whispers című némafilm főszereplőjére, sőt, Leonardo Da Vinci ornithopter nevű repülő szerkezetének vázlataira is.

Batman első története a Detective Comics című antoló­gia­soro­zat 27. számában jelent meg, 1939-ben. A nyitójelenetben a milliomos Bruce Wayne és Gordon rendőrfelügyelő (az egyet­len, aki már itt jelent volt a később állandó mellék­sze­rep­lők közül) a nemrég felbuk­kant, titokzatos Bat-Manről be­szél­nek, mikor utóbbit elhívják egy brutális gyilkos­ság hely­színére. A jelmezes főhős a harmadik oldalon bukkan fel, rövid­úton megoldja az ese­tet, és elbánik a bűnözőkkel. A szto­ri (The Case of the Chemical Syndicate) egy sötét ala­kokkal, durva voná­sokkal teli, az utca mocskában dagonyázó ponyva­krimi, minden karak­terisztikájában gyöke­resen eltérő Su­per­man kalandjaitól. Az első Zorro-történethez, az 1919-es The Curse of Capistranóhoz hasonlóan – és a Batman „mys­tery”-jel­le­gének meg­felelően – csak az utolsó oldalon, végső for­du­lat­ként derül ki, hogy Batman és Wayne ugyanaz a személy.

Supermanhez hasonlóan Batman eleinte közönséges gazemberekkel vette fel a harcot, de már pár hónap után kezdtek elszaporodni a képregényben az olyan természetfeletti ele­mek is, mint a vámpírok és a farkasemberek. A krimi és a horror közt gyakran ingadozó törté­neteket alig valami választotta el a ponyvaregények és a rádióműsorok tipikus igaz­ságosztóitól: a sötét lovag rögtön debütálásakor beöklözött egy gengsztert egy ipari sav­tar­tályba (száraz kommentárja: megérdemelte), és később sem válogatott az eszközök­ben, gond nélkül lelövöldözte a törvényszegőket. Ráadásul a nagy szuperhősök közül ő az egyet­len, aki a jelmezét kifejezetten úgy tervezte meg, hogy látványa félelemmel töltse el ellen­ségeit (en­nek a ’30-as években még csak-csak releváns alapja – „a bűnözők babonás ban­da” – persze azóta kissé megkopott).

Alakja az első évben fokozatosan finomodott: hetedik törté­netében (Detective Comics# 33) mesélték el először Batman „születését”, vagyis a szülők meggyilkolását, és a Wayne-kúria ablaküvegén áttörő denevért, ami a kosztüm ötletéhez vezetett. A sötét lovag ezzel tragikus hőssé vált, akit saját múltja kísért, és megszállottságtól hajtva ostorozza az al­vilá­got. Mar­káns eredettörténete, hangsúlyos küldetése és ikoni­kus jelmeze mellett végül az távolítatta el az Árnyék és társai brancsából, és lökte Supermannel végérvényesen egy cso­portba, hogy saját sorozata, a Batman elindulása után a szer­kesztő megtiltotta az írók­nak, hogy a karakter gyil­kol­jon, sőt, azt is, hogy egyáltalán lőfegyvert hordjon magával. Ekkor kapott maga mellé sidekicket Robin személyében, illetve ekkor bukkant fel legna­gyobb ellensége, Joker is, és a már egyébként is igen szép eladási mutatók megugrottak.

Bár az említett karakterisztikák kiragadták Batmant a ponyvahősök sorából, kezdettől fogva sötétebb, realisztikusabb, problémásabb figura volt, mint elődje, a „mindenható” Superman. Az Acélember a totális eszképizmus mintapéldája, egy isteni, nem evilági megmentő, egy­fajta messiás, aki utat mutat, és reményt ad az emberiségnek. Ő testesíti meg mindazt, ami az ember, az emberiség, a civilizáció lenni akar. Batman ezzel szemben egy földhözragadtabb koncepció, az ő alakja azt mutatja meg, milyen az emberi társada­lom valójában.

A sötét lovag komorabb, pragmatikusabb és öntörvényűbb figura, akire sokkal inkább ille­nek Nietzsche Übermensch-ének jellemzői, mint Supermanre. Míg az Acélembert egy­szerűen csak arra nevelték a szülei, hogy segítsen embertársain, az árnyékok közt, titok­ban dolgozó Batman küldetése egy gyer­mekkori traumában gyökeredzik, így mélyen sze­mélyes, és bizonyos szempontból önző is. Ő az, aki az Übermensch-hez méltón a társada­lom fölé helyezi magát, hogy kielégítse saját megszállottságát, amelynek mozgatórúgóit a tömegek nem értik.

Az Action Comics #1 és a Detective Comics #27 közti csaknem egy évben megjelent ugyan három másik karakter is, akik magukon viselték a szuperhősök bizonyos jellegzetességeit (Ar­row, a Green Hornethez sokban hasonló Crimson Avenger, az eredeti Sandman), ők azonban még túl sok szállal kötődtek a Superman előtti hagyományos ponyvairodalom­hoz, így sosem váltak az „amerikai mítosz” meghatározó, ikonikus részeivé. Ezért aztán Super­man és Batman lettek ennek a mítosznak az abszolút alapjai. Egyikük a nagyhatal­mú isteni lény, aki a földi civilizáció legtisztább, legnemesebb értékekeit teszi magáévá, így lé­nyegében emberként él és harcol, a másik pedig maga „az” ember, aki istenként vi­selkedve, mint egy bosszúálló angyal emel­ke­dik a társadalom fölé, hogy lecsapjon annak deviáns ele­meire. Különbözőségeik ellenére, amikor találkoznak, barátok lesznek, de a ’80-as évek „érettebb” képregényes korszakától kezdve majd írók egész sora teszi próbára kap­csolatukat a fenti különbözőségek mentén.

Mindenesetre ők ketten lettek a minták szinte az összes utánuk teremtett szuperhőshöz.

 Rusznyák Csaba

[nggallery id=329]

(A következő részben: szupergonoszok)