Posztdramatikus poétikák

BESZÉDES ISTVÁN: MAGRITTE-SZIGET

Beszédes István legújabb lírakötetének bemutatójára február 18-án a szegedi Grand Café­ban került sor. A rendezvényt a Fiatal Írók Szövetsége támogatta, az alkotóval Orcsik Ro­land a Tiszatáj szerkesztője, irodalomtörténész, kritikus beszélgetett. Bár az este apropója az irodalmár, szerkesztő negyedik verses­kötetének (Magritte-sziget-Posztdramatikus versek, zEtna, 2013) megismer­tetése volt, a beszélgetés az alkotó irodalomszervezői tevé­kenységének be­mutatására, szerkesztői indulására való visszaemlékezéssel kezdődött. Beszé­des a vajdasági irodalom progresszív, összművészeti és esztétikai iránymutató szere­pe miatt is fontos fóruma, az Új Symposion főszerkesztőjeként lépett be a professzionális irodalmi közegbe. E minőségében való ténykedésének idő­szakát a lap legsúlyosabb, el­húzódó válsága, a Sziveri János vezette szerkesz­tőség leváltása és szétzúzása, a forrongó és formálódó grémium közel fél év­tizedes, feloldhatatlan ellentétek mentén megrekedő front­vonalak között eg­zisztálása előzte meg. Ebből a szakmai és személyes konfliktushelyzeteket teremtő szituációból kiindulva kellett az új vezetőnek a saját névjegyét is őrző karaktert teremteni a lapnak. Bár az alkotó saját lapszerkesztésének idejét, ezt a Jugoszlávia széthul­lása miatt szűkre szabott időszakot, a valójában elnyúj­tott végjátékká váló ígéretes érát (1989–1991) nem elsősorban a Sympo-hagyo­mány őrzését szem előtt tartó küldetéstudat dimenziójában tartotta fontosnak.

Beszédes az est résztvevői által is megtapasztalt szimpatikus és közvetlen személyiségét láthatóan irodalomszervezői karakterében is megtartotta. Az Új Symposion általa jegyzett utolsó előtti korszakát a szerkesztőbizottság „jó hangulatát” szem előtt tartó nyílt légkör jellemezte (L. a rendszeres szerkesztőségi üléseket záró pool billiárdozások). Mindebben, tudhatta meg a rendezvény közönsége, szerepet játszhatott a hivatalos irodalomcsinálás körein kívülről érkezése, jelesül az a tény, hogy a beszélgetés-kötetbemutató főszereplője először művelődésszervezőként, kulturális szakemberként került a vajdasági magyar iroda­lom legfontosabb orgánumainak közelébe. Beszédes a jugoszláv konglomerátum és a vaj­dasági magyar irodalom szétzilálódásának időszakáról nyíltan de nem sérelmektől fűtve beszélt, mindez már önmagában unikális viszonyulás, szerethető és követhető szembe­nézési mód egy válságos korszak szövevényes bel- és irodalompolitikai játszmáival.

Mivel az alkalom apropója az eleddig utolsó verseskönyv bemutatása volt, a hosszú múltba néző felvezető után az este második felében felolvasásra is sor került. A szerző néhány perces távollétében verseit Orcsik Roland olvasta fel, aki így az előadó és az értelmező sze­repét egyszerre látta el. Az alkalom szülte performance-t éppenséggel tudatos gesztusként is értelmezhetné a szofisztikált összefüggések megtalálására éhes tudósítás, mindez nem is áll távol a „helyszínik” markáns, a tudósító személyét kisebb vagy nagyobb erőfeszítések árán középpontba helyező szemléletétől. Hiszen a Magritte-sziget alcímében is deklarált szándéka szerint a teátrum posztdramatikus iskolájának finomra hangolt lírizálási kísérle­teit is tartalmazza. A kötet több verse, köztük az ez alkalommal is megemlített Találatok Newton almájára, fő akciói közt a posztdramatikus játékokat is szívesen szerepelteti. A színpad és a színjátszás szabályait ismertető, a játéktér körberajzolását elvégző elbeszélők a színház „kelléktárából” válogatva, a színpadi instruálás emblematikus vita- és program­iratait (L. Lessing: Hamburgi dramaturgia) is felhasználó karakterek. Olyan, a szerepek, maszkok, szimbólumok sokaságát rendezőként irányító narrátorok, akik a lírát, a vers születésének folyamatát is a színpadi ábrázolásmódot magáévá tevő alkotó (a kötetben költő-drámaíró-színész-rendező alakváltozatokban bukkan fel) gesztusai felől engedik láttatni. Mindez, tudtuk meg ezen az estén, szoros kapcsolatban van azzal a körülménnyel, hogy Beszédest életének egy fontos időszakában a rendezés, a teatralitás technikai aspek­tusai is izgalomban tartották. A rövid színházi időszak végül a saját művészi kifejezésmód megtalálásával és az elképzelt életpálya módosításával járt. A lírát mint elsődleges kifeje­zésmódot megtaláló művészi szubjektumnak, ez e kötetet olvasva, valamint a beszélgetést hallgatva is igazoltnak tekinthető, nem ártott a drámai szerkezetek és formák iránti fogé­konyság. Beszédes a mindent szenvedélyesen és permanensen instruálni vágyó narrátorain keresztül „eljátszott” versvilágának másik jellegzetessége a személyes és biografikus ki­tárulkozásoktól mentes, szikárságában is finom szubjektumlíra. E poézis néhány fontos, a kortárs magyar nyelvű lírában manapság ritka konvencióhoz tartozó darabját hallhatták az este résztvevői.

Kovács Krisztina