Tiszatájonline | 2014. március 4.

Zenei alázat a köbön

VÁRJON DÉNES, TABEA ZIMMERMANN ÉS JÖRG WIDMANN A MÜPÁBAN
Nem mindennapi esemény, amikor egy zongorista, egy brácsás és egy klarinétos áll össze, hogy koncertet adjanak. Ahogy az sem különösebben gyakori eljárás, hogy egyetlen programba szuszakoljanak bele Mozart, Schumann, Kurtág és Widmann műveket […]

VÁRJON DÉNES, TABEA ZIMMERMANN ÉS JÖRG WIDMANN
A MÜPÁ-BAN

Nem mindennapi esemény, amikor egy zongorista, egy brácsás és egy klarinétos áll össze, hogy koncertet adjanak. Ahogy az sem különösebben gyakori eljárás, hogy egyetlen programba szu­sza­kol­ja­nak bele Mozart, Schumann, Kurtág és Widmann műveket. Persze nyilvánvalónak tűnt, hogy Kurtág lesz a kötőanyag, ezért különös örömmel igyekeztem az előadásra.

A Művészetek Palotája szinte kong az ürességtől: ugyan az alsó szint háromnegyedét megtölti a közönség és még az emeleti karzatokon is lézeng néhány ember, messze nincs teltház. Ez zavar a legkevésbé: aki itt ül, az legalább tudja, hogy miért jött ide.

Mozart muzsikával indítanak a zenészek, ami azon túl, hogy a három hangszer (zongora, brácsa és klarinét) szokatlan összetételére épül, több furcsaságot is rejt magában: az Esz-dúr trió alatt a zeneszerző hihetetlen hangszínérzékét csodálom és a zenészek mérhetetlen alázatát, amellyel a művet előadják. A zongora, a brácsa és a klarinét játéka zenei szövetet alkot, amelyből szinte észrevétlenül emelkedik ki egy-egy különös (hangszer) hangszín.

Legjobban Zimmermann játéka tetszik: egy-egy pillanat, amelyben egyáltalán észre lehet venni, egyébként teljesen belesimul a nagy tervbe, a zenei hangzásba. A ritka pillanatok, melyekben a hangja előtűnik, különösen jelentősek: bizonyos hangokat alulintonál Tabea.

Az Ellis által bevezetett centet véve alapul, ami a félhang századrésze, nagyjából 3-5 centtel alacsonyabbra intonálja Zimmermann ezeket a hangokat. Olyan elenyésző különbség ez, hogy észre sem vesszük. Csak akkor, amikor az eltérés következetesen a megfelelő hangokra esik, de még akkor sem magasságkülönbséget észlelünk, csupán hangsúlyt (illetve némi hangszínbeli eltérést).

Nagyjából ez a precizitás és kidolgozottság jellemzi a muzsikusokat: a Mozart-darabban Gestaltként olvadnak a textúrába, illetve emelkednek ki belőle, ahogyan azt Wolfgang Amadeus megírta.

Ami egyébként a zeneszerző sajátos, és véleményem szerint jogos értelmezése: Mozart nem csak három szólamban gondolkodott, amikor zongorára, brácsára és az akkoriban még újdonságnak számító klarinétra írta trióját. Nem, ő a hangszíneket és textúrákat is megkomponálta.

A Kegelstatt-trióban az igazi probléma, az igazi nehézség az egyes tételek mozgásának eltalálása. Szó volt már arról, hogy nincs a darabban Allegro tétel, de nincs lassú tétel sem, s nem könnyű a darab hallatlan gazdagságához közel férkőzni.

Mozart színgazdagságához képest a Schumann-fantáziák némi visszaesést mutattak, különösen hogy kettőre csökkent a hangszerpark: zongorára és klarinétre. Végül Kurtág triója (Hommage à R. Sch.) volt az a darab, amelyben a sajátos hangszerösszetétel újra, s egyben a legteljesebben manifesztálódott: zenéjében hangszíneket és hangtömböket hallottam és nem hangszereket.

Kurtággal kapcsolatban fel sem vetődnek a modern zenével kapcsolatos sztereotípiák, hogy az nehezen érthető, száraz, megfejthetetlen és túl intellektuális. Ha az ember pusztán az érzelmi benyomásaira, saját fantáziájára figyelve, az elemi geszturokra reagálva hallgatja Kurtágot, egészen biztos, hogy közel kerül hozzá.

Jörg Widmann művek következtek, melyekben a klarinétos alaposan megmutathatta technikai tudását és zeneszerzői tehetségét, számomra mégis visszaesést képviseltek ezek a darabok, minthogy a klarinét egyetlen pillanatra sem tudott textúrát, sajátságos hangtömböt alkotni, az mindig csak klarinét maradt, egyszólamú hangszer. (Ami persze semmit sem von le abból a mérhetetlen technikai és zenei bravúrból, amelyről a művész előadása során bizonyságot tett.)

Schumann brácsára és zongorára írt darabja is szólamokat mutatott be: sem Várjon, sem Zimmermann nem kezdett abba a különös hangszínjátékba, amely eddig legteljesebben Kurtág darabjára volt jellemző.

Volt némi lelkiismeretfurdalás bennem az előbb, amikor a klarinétot ócsároltam, hogy egyszólamú hangszer és csak klarinét marad. Hiszen a zongora is csak zongora, nem? A következő Kurtág-darab azonban meggyőzött arról, hogy lehet valami egészen más, valami nagyon zongorátlan, valami nagyon különös hangeffektus is.

Kurtág irdatlan figyelemmel mázolja egymás mellé a hangtömböket: olykor időben elnyújtva, ám szinte mindig olyan távolságra egymástól, hogy a hangok még véletlenül se alkothassanak dallamvonalat. Hangszínek, zenei gesztusok polifóniája.

Az utolsó előadott művet, Schumann brácsára, klarinétra és zongorára írott meseképeit aztán újra hanyatlásként éltem meg, minthogy a koncert számomra arról szólt, hogyan lehet a három különös hangszer sajátságos hangját művészi szintézisre vinni: Schumann darabja pedig a szólamvezetés útját követte.

Mindezekkel együtt az est, amelyben részem volt, igazi connoisseur-élménynek bizonyult, amiből az embernek, ha egyszerű halandó, ritkán jut része. Nem voltak látványos, virtuóz hangszeres szólók: a zenészek nem önmagukat, hanem a zenét mutatták be és tették ezt olyan alázattal, amelyben technikai tudásuk és felkészültségük fel sem tűnt.

A közönség nyilvánvaló jelét adta tetszésének: brávók, dobogások és a megszokott vastaps is elhangzott. Ahogy volt egy ráadás is, ha jól emlékszem megint Schumann.

Várjon Dénes, Tabea Zimmermann és Jörg Widmann

2014. február 21. Müpa

Várjon Dénes – zongora
Tabea Zimmermann – brácsa
Jörg Widmann – klarinét

Mozart: Eszt-dúr („Kegelstatt”) trió zongorára klarinétra és brácsára K. 498

  1. I. Andante
  2. II. II. Menuetto
  3. III. Rondo. Allegretto

Schumann: Fantáziadarabok klarinétra és zongorára op. 73

  1. I. Zart und mit Ausdruck
  2. II. Lebhoft, leicht
  3. III. Rasch und mit Feuer

Kurtág György: Hommage à R. Sch. brácsára, klarinétra és zongorára op. 15d

  1. Merkwürdige Pirouetten des Kapellmeisters johannes Kreisler (Kreisler karmester különös piruettjei) – Vivo
  2. E.: Der begrenzte Kreis… (Eusebius: a körülhatárolt kör…) – Molto semplice, piano e legato
  3. … und wieder zuckt es schmerzlich F. um die Lippen… (… és Floresten ajka fájdalmasan megrebbent…) – Feroce, agitato
  4. Felhő valék, már süt a nap… (Töredék-töredék) – Calmo, scarrevole
  5. In der Nacht (Éjjel) – Presto
  6. Abschied – Meister Raro entdeckt Guillaume de Machaut (Búcsú – Ráró mester felfedezi Guillaume Machaut-t) – Adagio poco andante

Jörg Widmann: Fantázia szólóklarinétra

Schumann: Märchenbilder (Meseképek) – négy darab brácsára és zongorára. Op. 113

  1. I. Nicht schnell
  2. II. Lebhaft
  3. III. Rasch
  4. IV. Langsam mit melancholischem Ausdruck

Kurtág György: Prelúdium és korál – szólózongorára (Játékok, V. füzet)

Kurtág György: Antifónia fisz-ben – szólózongorára (Játékok, II. füzet)

Kurtág György: 3 in memoriam – szólózongorára (Játékok, V. füzet)

  1. Szoltsányi György emlékezete
  2. Hommage tardif á Karskaya
  3. In memoriam Maurice Fleuret

Schumann: Märchenerzählungen (Tündérmesék) – négy darab brácsára, klarinétra és zongorára. Op. 132

  1. I. Lebhaft, nicht zu schnell
  2. II. Lebhaft und sehr markiert
  3. III. Ruhiges Tempo, mit zartem Ausdruck
  4. IV. Lebhaft, sehr markiert – Etwas ruhigeres Tempo – Erstes Tempo

Várjon Dénes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Falvai Sándor, Kurtág György, Rados Ferenc és Devich Sándor növendékeként végzett. 1991-ben megnyerte a zürichi Anda Géza Zongoraversenyt. Rendszeresen koncertezik Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban. Számos rangos nemzetközi fesztiválon vett részt, többek közt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Marlboro Fesztiválon, a Mondsee Zenei Napokon, a Ruhr Zongorafesztiválon és a Luzerni Ünnepi Heteken.

Tabea Zimmermann német brácsaművésznő Freiburgban Ulrich Koch, Salzburgban pedig Végh Sándor tanítványa volt. Hat- és tizennyolc éves kora között tíznél is több versenyen vett részt, s kilenc alkalmommal végzett az első helyen. Huszonegy éves kora óta tanít, 2002-től a berlini Hanns Eisler Akadémián, jelenleg a hamburgi Ensemble Resonanz rezidens művésze. Játéka olyan zeneszerzőket inspirált, mint Heinz Holliger, Wolfgang Rihm vagy Helmut Dehring.

Jörg Widmann német klarinétművész és zeneszerző 1986-tól a Müncheni Ze­ne­művé­szeti Főiskola, 1994/95-ben pedig a New York-i Julliard School növendéke volt. A kla­rinét­tanulmányok mellett Hans Werner Henze és Wilfried Hiller, valamint Heiner Goebbels és Wolfgang Rihm zeneszerzés-kurzusain vett részt. Első jelentősebb zene­szer­zői elismerését 1998-ban kapta, amikor elnyerte a Forberg-Schneider Alapítvány Bel­mont-díját, majd 2001-ben a Louis Spohr-érmet. Szenvedélyes kamaramuzsikus, olyan partnerei voltak, mint Heinz Holliger, Schiff András, Kim Kashikashian, Gidon Kre­mer és Christine Schäfer.

(A kiemelések forrása Molnár Szabolcs interjúja Várjon Dénessel, a programfüzetből.)

Danczi Csaba László