Tiszatájonline | 2014. március 2.

„Legyen egy hely…”

BESZÉLGETÉS JORDÁN TAMÁSSAL
Olyannyira szereti a Rózsavölgyi Szalont, hogy annak színpadán negyedik bemutatóját tervezi megvalósítani. Itt mutatta be Széllel szemben című stand-up estjét is, amelyben a magyar irodalom legnagyobb költőinek verseiről bizonyítja modern kori létjogosultságát. Szombathely a Weöres Sándor Színházat, Budapest a Merlint köszönheti neki. A színész, rendező, igazgató Jordán Tamással beszélgettünk […]

Függöny mö­gött című interjúsorozatunk­ban olyan szí­né­­szek­­­kel, ren­de­zők­­kel beszélgetünk, akik nem mo­so­lyog­nak ránk plety­kalapok címoldalairól, nem ol­vas­hatjuk nevüket szap­pan­ope­rák stáblistáin, nem sze­re­pel­nek talk show-kban, még­is egy or­szág ismeri, sze­reti őket. Szín­padi, filmes, tele­víziós mun­kás­sá­gukkal írták be ma­­gukat a jelenkori magyar kultúra történe­té­be.  

BESZÉLGETÉS JORDÁN TAMÁSSAL

Olyannyira szereti a Rózsavölgyi Szalont, hogy annak színpadán negyedik be­mutatóját tervezi megvalósítani. Itt mutatta be Széllel szemben című stand-up estjét is, amelyben a magyar irodalom legnagyobb költőinek versei­ről bizonyít­ja modern kori létjogosultságát. Szombathely a Weöres Sándor Színházat, Bu­dapest a Merlint köszönheti neki. A színész, rendező, igazgató Jordán Tamás­sal beszélgettünk.

– Második igazgatói ciklusát tölti a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója­ként. „Szombathellyel nagyon régi a kapcsolatom” – nyilatkozta. Milyen emlékek kötik a város­hoz?

– A Szombathelyen átépített színház felavatásával egyidőben láttam ott egy kiállítást, amely a színház történetét és múltját mutatta be. Nézegettem a kiállított képeket. Egy percre telje­sen földbe gyökerezett a lábam, ugyanis láttam egy 1969. január 12-i plakátot: az Universitas vendégjátékának darabját, Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitányt hirdette. Ekkor villant be, hogy én már bizony 1969-ben játszottam Szombathelyen a Piszkos Fred Pofa Jenőjeként. Igazán intenzív kapcsolatom a várossal viszont csak később, 2001 óta lett, ami­kor karnevált rendeztünk. Felvonulás és nyári színházi darabok várják ilyenkor az érdeklő­dőket. A nyári játékokon Claudius császárt alakítottam. Volt szép tunikám, babér­koszorúm, és az a megtiszteltetés is engem ért, hogy bigában, kétkerekű harcikocsiban vonulhattam végig a város utcáján és integethettem a közönségnek. Bár még szó sem volt arról, hogy Szombathelyen színházat alapítok, időközben annyira megszerettem a várost, hogy 2003-ban már ott ünnepeltem a 60. születésnapomat, oda kellett eljönnie a baráta­imnak is. 2006-ban került aztán szóba a szombathelyi Weöres Sándor Színház létrehozá­sának terve.

– Miért vonzotta a kihívás, hogy szinte a semmiből hozzon létre színházat?

– Ennek a története még az egyetemi éveimre vagyis a ’60-as évekre nyúlik vissza. A Pesti Barnabás utca akkoriban fantasztikus hely volt: a tűrt, támogatott és tiltott időszak meg­tűrt helyszíne volt. Ott volt csak szabad Beatles-t hallgatni, Ionescut játszani. Ide járt a fiatal budapesti értelmiség: Nagy László, Juhász Ferenc, de itt alakult meg az Omega együttes is. Az emberek akkor is idejöttek, ha épp nem volt esemény, pusztán azért, mert szerettek itt együtt lenni. A helynek óriási összetartó ereje volt. Tizennyolc évesen csöp­pentem bele az itteni színházi csapatba, ekkor még a Műszaki Egyetem geodéta hallgatója voltam. Ruszt József vezetett itt, a Pesti Barnabás utcában színjátszó klubot, én pedig kí­váncsiságból el­látogattam a klubba, szerepeket kaptam. E társulattal lehetőség nyílt be­járni szinte egész Európát, ami a vasfüggöny idején finoman szólva is óriási dolognak számított. Tulajdon­képpen itt, Ruszt József társulatánál tanultam meg egy nagyon fontos dolgot: a színház nem csupán a professzionális színvonalú előadásokról szól, hanem még inkább az együtt­létekről. Ilyen elképzelésekkel hoztam létre később a Merlin Színházat is. Evidenciának veszem, hogy tökéletes előadásokat kell eljátszani, de fontos, hogy a szín­ház egy olyan hely is legyen, ahol lehetőség van a beszélgetésekre, építő jellegű szakmai vitákra, egyszóval, ahol az ember egy kézszorításból érzi, mire gondol a másik. A színház fő funkciója – egy vidéki városban is –, hogy mágnesként működjön: a nézők egyaránt láthassanak remek elő­adá­so­kat, és be­szélgethessenek, barátkozhassanak egymással és a színművészekkel. Így, a kommunikáció által alakulnak kapcsolatok, és jön létre a folyama­tos visszacsatolás. A kicsit sivár életünk­ben szükségét láttam annak, hogy legyen egy hely. Egy gyűjtőhely.

Ehhez az elképzelésemhez pontosan tudtam, hogy olyan helyen kellett színházat alapíta­nom, ahol korábban még nem volt. Miért? Mert nem akartam már begyökeresedett szín­házakat szellemi és materiális értelemben átszervezni. Engem már nem űzött a vágy, nem akartam én újabb babérokra törni az által, hogy a Merlin után egy újabb színházat hozzak létre, hiszen addigra már eljátszottam nagy szerepeket, részesültem elismerésekben is. A motiváció egészen egyszerű: a lelkemnek okozott megnyugvást az, hogy olyasmit csinál­jak, amit megálmodtam.

Szakmák Színháza program is működik a Weöres Színházban 2010 óta. Meséljen kicsit erről, mi a célja a programnak?

– Már az igazgatóságom kezdetén is hangoztattam, hogy szeretném, hogy a Weöres Szín­ház hozzájárulna azon problémák megoldáshoz, amelyek a szombathelyi mikrotársa­dal­mat segítik. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megadta nekem erre a lehetősé­get. A fő problémát abban láttam, hogy jelen századra a régebben megbe­csült szakmák – asztalos, esztergályos – hiányszakmaként vannak jelen a városokban. A nyolcadikos gye­rekek már nem szeretnének e szakmák felé orientálódni, és ami még ros­szabb, hogy saj­nos sem a szü­lők, sem a tanárok nincsenek tisztában azzal, milyen felvilágosítást adjanak gyermekeiknek, hogy legalább a megfontolás lehetőségét megadják számukra. Elkezdtem tehát gondolkod­ni, hogyan tudna a színház ezen a problémán segíteni. Nyilván annak nem láttam értelmét, hogy egy színházban arról papoljunk, hogy milyen szép dolog is az esztergályos szakma. Ez nem vezetett volna eredményre. A társulattal egyedi módon köze­lítettük meg a dolgot: ki­találtunk egy olyan szakmákról szóló felvilágosító előadást, amely egyben színház is. Egy, már a Merlinben kikísérletezett technikával, vetítővászon segítsé­gével vittük színre mind­ezt. A technika lényege dióhéjban, hogy ami a színpadon történik, és ami a vetítővásznon zajlik, összekötődik a térben, izgalmas illúzióban részesítve ezáltal a nézőt. Hogy az egész­nek története is legyen, kitaláltunk egy mesét, amelyben én alakí­tom Merlin varázslót. A feladat az, hogy a darab szereplői úgy alkossanak meg egy madár­ijesztőt, hogy közben a hiány­­szak­­mák­­kal ismertessék meg a fiatal közönséget. Hengerelés, hegesztés, szabóság, ez mind jelen van a színpadon és a vetítővászonon. Sokfelé elő­adtuk már a darabot, és öröm­mel tapasztaltuk, hogy a szakmai oktatással egybekötött színházi produkció igencsak le­kötötte a 13–24 éves korosztályt.

– Kicsit kalandozzunk most Pestre: a Rózsavölgyi Szalonban a Tisztelt hazudozó már a harmadik előadása a Széllel szembe és Az utolsó óra után. Ennyire szereti a Szalont?

– Nagyon szeretem! Amikor belépek ide, mindig eltölt valami elmondhatatlan kellemes érzés. Mintha egy másik világba, egy másik századba csöppennék.

– A Tisztelt hazudozó premierjére 2013. december 10-én került sor, amelyben Molnár Piroska a partnere. Miért bólintott rá a szerepre, milyen kihívást látott benne?

– Gerome Kilty darabja ez, amelynek alapjául George Bernard Shaw és Mrs. Campbell több mint negyven éves levelezése szolgál. A történet a világhírű író és a kor nagy színész­nőjének szerelmét meséli el. Egészen addig nem keltette fel az érdeklődésem a sztori, amíg Nádasdy Ádám fordításában el nem olvastam a szöveget. Valló Péter jelezte, hogy lenne ez a darab. Kiss Mari lett volna a partnerem, de mivel ő épp nem ért rá, Molnár Piroskát javasoltam Vallónak a szerepre. Piroskával közös a szakmai múltunk, Kapos­váron rengetegszer játszot­tunk együtt tizenegy év alatt. Így már kellőképpen motivált a darab.

– Milyen kollégának tartja Molnár Piroskát?

– Csodálatosnak. Összeszokott páros vagyunk, akik félszavakból is megértik egymást.

– A Szél­lel szembe – poénok és poémák – stand-up esttel még mindig nagy sikert arat – többek között – itt a Rózsavölgyi Szalonban és Szombathelyen is. Humoros történeteit rend­hagyó módon versekkel színesíti. Honnan az ötlet ehhez a remek kombinációhoz?

– A stand-up műfaja manapság borzasztóan népszerű. Hozzáteszem, a műfaj régi, hiszen valójában Hofi Géza is stand-upos volt. A versek viszont, sajnos, ennyire nem képesek von­zani az embereket. Ekkor állítottam fel a vers és stand-up össszefüggésein alapuló teóriám: a költő, aki az önmaga által megírt versét elszavalja, tulajdonképpen stand-upos is. Nyilván egy költőnél nincsen lecsó meg banki alapkamat, de a lényeg ugyanaz: történeteket mesél. Az estemen saját történeteimbe építem bele a verseket. Az egészet egy trójai falóhoz tud­nám hasonlítani, amelyből kibújnak egyrészt a hátborzongató és mulatságos történetek, másrészt a klasszikus költők versei (Ady, Kosztolányi, Babits). A közönség azon kapja ma­gát, hogy kicsit át lett vágva: stand-up estre jött, de verseket is kap, ami elől már nem me­nekülhet el. Szerencsére a produkció eddig még mindig nagy sikert aratott, senki nem is akart menekülni.

– A magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában ki­magasló teljesítményt nyújtóknak odaítélhető Bessenyei-díjat 2013-ban kapta meg. Mit jelent az ön számára a magyarság, a nyelv és magyar irodalom?

– A díjat azért is kaphattam meg, mert Bessenyei engem nagyon kedvelt. Családi­lag is na­gyon jó viszonyt ápoltunk. Az átépített színházat, amit ott a gálaesten Bessenyei­ről neveztek el, én rendeztem. A magyar nyelv a kenyerem, a munkaeszközöm Ha jól tud­nék nyelveket, akkor se mennék ki külföldre.

– Milyen szakmai tervei vannak a 2014-es évre?

– Szombathelyen a Dzsungel könyvét próbáljuk, amelyet Horgas Ádám rendezésében vi­szünk színre, szintén itt lesz bemutatója majd Hamvai Kornél Szigliget című bohózatá­ból készült darabnak, és a Rózsavölgyiben is lesz egy új estem, bár a címét még nem talál­tam ki.

– Végzettsége szerint geodéta. Mit üzen a szakmabelieknek?

– Azt, hogy nagyon sajnálom a földmérőket, nem tudták mekkorát veszítettek azzal, hogy inkább színész lettem.

 Jónás Ágnes