„Legyen egy hely…”
BESZÉLGETÉS JORDÁN TAMÁSSAL
Olyannyira szereti a Rózsavölgyi Szalont, hogy annak színpadán negyedik bemutatóját tervezi megvalósítani. Itt mutatta be Széllel szemben című stand-up estjét is, amelyben a magyar irodalom legnagyobb költőinek verseiről bizonyítja modern kori létjogosultságát. Szombathely a Weöres Sándor Színházat, Budapest a Merlint köszönheti neki. A színész, rendező, igazgató Jordán Tamással beszélgettünk […]
Függöny mögött című interjúsorozatunkban olyan színészekkel, rendezőkkel beszélgetünk, akik nem mosolyognak ránk pletykalapok címoldalairól, nem olvashatjuk nevüket szappanoperák stáblistáin, nem szerepelnek talk show-kban, mégis egy ország ismeri, szereti őket. Színpadi, filmes, televíziós munkásságukkal írták be magukat a jelenkori magyar kultúra történetébe. |
BESZÉLGETÉS JORDÁN TAMÁSSAL
Olyannyira szereti a Rózsavölgyi Szalont, hogy annak színpadán negyedik bemutatóját tervezi megvalósítani. Itt mutatta be Széllel szemben című stand-up estjét is, amelyben a magyar irodalom legnagyobb költőinek verseiről bizonyítja modern kori létjogosultságát. Szombathely a Weöres Sándor Színházat, Budapest a Merlint köszönheti neki. A színész, rendező, igazgató Jordán Tamással beszélgettünk.
– Második igazgatói ciklusát tölti a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatójaként. „Szombathellyel nagyon régi a kapcsolatom” – nyilatkozta. Milyen emlékek kötik a városhoz?
– A Szombathelyen átépített színház felavatásával egyidőben láttam ott egy kiállítást, amely a színház történetét és múltját mutatta be. Nézegettem a kiállított képeket. Egy percre teljesen földbe gyökerezett a lábam, ugyanis láttam egy 1969. január 12-i plakátot: az Universitas vendégjátékának darabját, Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitányt hirdette. Ekkor villant be, hogy én már bizony 1969-ben játszottam Szombathelyen a Piszkos Fred Pofa Jenőjeként. Igazán intenzív kapcsolatom a várossal viszont csak később, 2001 óta lett, amikor karnevált rendeztünk. Felvonulás és nyári színházi darabok várják ilyenkor az érdeklődőket. A nyári játékokon Claudius császárt alakítottam. Volt szép tunikám, babérkoszorúm, és az a megtiszteltetés is engem ért, hogy bigában, kétkerekű harcikocsiban vonulhattam végig a város utcáján és integethettem a közönségnek. Bár még szó sem volt arról, hogy Szombathelyen színházat alapítok, időközben annyira megszerettem a várost, hogy 2003-ban már ott ünnepeltem a 60. születésnapomat, oda kellett eljönnie a barátaimnak is. 2006-ban került aztán szóba a szombathelyi Weöres Sándor Színház létrehozásának terve.
– Miért vonzotta a kihívás, hogy szinte a semmiből hozzon létre színházat?
– Ennek a története még az egyetemi éveimre vagyis a ’60-as évekre nyúlik vissza. A Pesti Barnabás utca akkoriban fantasztikus hely volt: a tűrt, támogatott és tiltott időszak megtűrt helyszíne volt. Ott volt csak szabad Beatles-t hallgatni, Ionescut játszani. Ide járt a fiatal budapesti értelmiség: Nagy László, Juhász Ferenc, de itt alakult meg az Omega együttes is. Az emberek akkor is idejöttek, ha épp nem volt esemény, pusztán azért, mert szerettek itt együtt lenni. A helynek óriási összetartó ereje volt. Tizennyolc évesen csöppentem bele az itteni színházi csapatba, ekkor még a Műszaki Egyetem geodéta hallgatója voltam. Ruszt József vezetett itt, a Pesti Barnabás utcában színjátszó klubot, én pedig kíváncsiságból ellátogattam a klubba, szerepeket kaptam. E társulattal lehetőség nyílt bejárni szinte egész Európát, ami a vasfüggöny idején finoman szólva is óriási dolognak számított. Tulajdonképpen itt, Ruszt József társulatánál tanultam meg egy nagyon fontos dolgot: a színház nem csupán a professzionális színvonalú előadásokról szól, hanem még inkább az együttlétekről. Ilyen elképzelésekkel hoztam létre később a Merlin Színházat is. Evidenciának veszem, hogy tökéletes előadásokat kell eljátszani, de fontos, hogy a színház egy olyan hely is legyen, ahol lehetőség van a beszélgetésekre, építő jellegű szakmai vitákra, egyszóval, ahol az ember egy kézszorításból érzi, mire gondol a másik. A színház fő funkciója – egy vidéki városban is –, hogy mágnesként működjön: a nézők egyaránt láthassanak remek előadásokat, és beszélgethessenek, barátkozhassanak egymással és a színművészekkel. Így, a kommunikáció által alakulnak kapcsolatok, és jön létre a folyamatos visszacsatolás. A kicsit sivár életünkben szükségét láttam annak, hogy legyen egy hely. Egy gyűjtőhely.
Ehhez az elképzelésemhez pontosan tudtam, hogy olyan helyen kellett színházat alapítanom, ahol korábban még nem volt. Miért? Mert nem akartam már begyökeresedett színházakat szellemi és materiális értelemben átszervezni. Engem már nem űzött a vágy, nem akartam én újabb babérokra törni az által, hogy a Merlin után egy újabb színházat hozzak létre, hiszen addigra már eljátszottam nagy szerepeket, részesültem elismerésekben is. A motiváció egészen egyszerű: a lelkemnek okozott megnyugvást az, hogy olyasmit csináljak, amit megálmodtam.
– Szakmák Színháza program is működik a Weöres Színházban 2010 óta. Meséljen kicsit erről, mi a célja a programnak?
– Már az igazgatóságom kezdetén is hangoztattam, hogy szeretném, hogy a Weöres Színház hozzájárulna azon problémák megoldáshoz, amelyek a szombathelyi mikrotársadalmat segítik. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megadta nekem erre a lehetőséget. A fő problémát abban láttam, hogy jelen századra a régebben megbecsült szakmák – asztalos, esztergályos – hiányszakmaként vannak jelen a városokban. A nyolcadikos gyerekek már nem szeretnének e szakmák felé orientálódni, és ami még rosszabb, hogy sajnos sem a szülők, sem a tanárok nincsenek tisztában azzal, milyen felvilágosítást adjanak gyermekeiknek, hogy legalább a megfontolás lehetőségét megadják számukra. Elkezdtem tehát gondolkodni, hogyan tudna a színház ezen a problémán segíteni. Nyilván annak nem láttam értelmét, hogy egy színházban arról papoljunk, hogy milyen szép dolog is az esztergályos szakma. Ez nem vezetett volna eredményre. A társulattal egyedi módon közelítettük meg a dolgot: kitaláltunk egy olyan szakmákról szóló felvilágosító előadást, amely egyben színház is. Egy, már a Merlinben kikísérletezett technikával, vetítővászon segítségével vittük színre mindezt. A technika lényege dióhéjban, hogy ami a színpadon történik, és ami a vetítővásznon zajlik, összekötődik a térben, izgalmas illúzióban részesítve ezáltal a nézőt. Hogy az egésznek története is legyen, kitaláltunk egy mesét, amelyben én alakítom Merlin varázslót. A feladat az, hogy a darab szereplői úgy alkossanak meg egy madárijesztőt, hogy közben a hiányszakmákkal ismertessék meg a fiatal közönséget. Hengerelés, hegesztés, szabóság, ez mind jelen van a színpadon és a vetítővászonon. Sokfelé előadtuk már a darabot, és örömmel tapasztaltuk, hogy a szakmai oktatással egybekötött színházi produkció igencsak lekötötte a 13–24 éves korosztályt.
– Kicsit kalandozzunk most Pestre: a Rózsavölgyi Szalonban a Tisztelt hazudozó már a harmadik előadása a Széllel szembe és Az utolsó óra után. Ennyire szereti a Szalont?
– Nagyon szeretem! Amikor belépek ide, mindig eltölt valami elmondhatatlan kellemes érzés. Mintha egy másik világba, egy másik századba csöppennék.
– A Tisztelt hazudozó premierjére 2013. december 10-én került sor, amelyben Molnár Piroska a partnere. Miért bólintott rá a szerepre, milyen kihívást látott benne?
– Gerome Kilty darabja ez, amelynek alapjául George Bernard Shaw és Mrs. Campbell több mint negyven éves levelezése szolgál. A történet a világhírű író és a kor nagy színésznőjének szerelmét meséli el. Egészen addig nem keltette fel az érdeklődésem a sztori, amíg Nádasdy Ádám fordításában el nem olvastam a szöveget. Valló Péter jelezte, hogy lenne ez a darab. Kiss Mari lett volna a partnerem, de mivel ő épp nem ért rá, Molnár Piroskát javasoltam Vallónak a szerepre. Piroskával közös a szakmai múltunk, Kaposváron rengetegszer játszottunk együtt tizenegy év alatt. Így már kellőképpen motivált a darab.
– Milyen kollégának tartja Molnár Piroskát?
– Csodálatosnak. Összeszokott páros vagyunk, akik félszavakból is megértik egymást.
– A Széllel szembe – poénok és poémák – stand-up esttel még mindig nagy sikert arat – többek között – itt a Rózsavölgyi Szalonban és Szombathelyen is. Humoros történeteit rendhagyó módon versekkel színesíti. Honnan az ötlet ehhez a remek kombinációhoz?
– A stand-up műfaja manapság borzasztóan népszerű. Hozzáteszem, a műfaj régi, hiszen valójában Hofi Géza is stand-upos volt. A versek viszont, sajnos, ennyire nem képesek vonzani az embereket. Ekkor állítottam fel a vers és stand-up össszefüggésein alapuló teóriám: a költő, aki az önmaga által megírt versét elszavalja, tulajdonképpen stand-upos is. Nyilván egy költőnél nincsen lecsó meg banki alapkamat, de a lényeg ugyanaz: történeteket mesél. Az estemen saját történeteimbe építem bele a verseket. Az egészet egy trójai falóhoz tudnám hasonlítani, amelyből kibújnak egyrészt a hátborzongató és mulatságos történetek, másrészt a klasszikus költők versei (Ady, Kosztolányi, Babits). A közönség azon kapja magát, hogy kicsit át lett vágva: stand-up estre jött, de verseket is kap, ami elől már nem menekülhet el. Szerencsére a produkció eddig még mindig nagy sikert aratott, senki nem is akart menekülni.
– A magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában kimagasló teljesítményt nyújtóknak odaítélhető Bessenyei-díjat 2013-ban kapta meg. Mit jelent az ön számára a magyarság, a nyelv és magyar irodalom?
– A díjat azért is kaphattam meg, mert Bessenyei engem nagyon kedvelt. Családilag is nagyon jó viszonyt ápoltunk. Az átépített színházat, amit ott a gálaesten Bessenyeiről neveztek el, én rendeztem. A magyar nyelv a kenyerem, a munkaeszközöm Ha jól tudnék nyelveket, akkor se mennék ki külföldre.
– Milyen szakmai tervei vannak a 2014-es évre?
– Szombathelyen a Dzsungel könyvét próbáljuk, amelyet Horgas Ádám rendezésében viszünk színre, szintén itt lesz bemutatója majd Hamvai Kornél Szigliget című bohózatából készült darabnak, és a Rózsavölgyiben is lesz egy új estem, bár a címét még nem találtam ki.
– Végzettsége szerint geodéta. Mit üzen a szakmabelieknek?
– Azt, hogy nagyon sajnálom a földmérőket, nem tudták mekkorát veszítettek azzal, hogy inkább színész lettem.
Jónás Ágnes