Tiszatájonline | 2014. február 26.

Diskurzusok fogságában

TIÉD A TRAUMA, A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG
A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) a tavalyi után idén újra megrendezte azt a nemzetközi, magyar és más kelet-közép-európai vendégek részvételével zajló találkozót, melynek célja a traumák feldolgozhatóságának vizsgálata. Idén a rendezvény célkeresztjében az állt, milyen kapcsolatban állnak az egyes (főként közösségi) traumák a hatalommal, illetve az identifikációval […]

TIÉD A TRAUMA, A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG

„Nem szabad hagyni, hogy a traumáink áldozati szerepbe kényszerítsenek bennünket, valamint arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a saját traumáink ne traumatizáljanak másokat.”

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) a tavalyi után idén újra megrendezte azt a nemzetközi, magyar és más kelet-közép-európai vendégek részvételével zajló találkozót, melynek célja a traumák feldolgozhatóságának vizsgálata. Idén a rendezvény célkeresztjében az állt, milyen kapcsolatban állnak az egyes (főként közösségi) traumák a hatalommal, illetve az identifikációval, továbbá, hogy milyen tér- és tájépítészeti konstrukciókon keresztül működik a traumaemlékezet.

A kétnapos konferencia két-két szekcióját, mindkét nap egy-egy fél órás előadás vezette be, melyek a közösségi tér és a hatalom viszonyának egyes aspektusait mutatták be. A pénteki ülések szintén ezen témákkal foglalkoztak elsősorban, nevezetesen a traumaemlékezet tárgyi megjelenési formáival. A második nap szekcióit alaposabban vizsgálva azonban mélyebb betekintést nyerhetünk a traumák, illetve azok feldolgozásainak nyelvi, diszkurzív lehetőségeibe és problémáiba.

Az első beszélgetés Borbély András moderálása mellett Erdős Virág, László Noémi, valamint a Lengyelországból érkező Monika Blaszczak részvételével a kiírás szerint arra kereste a választ, hogyan manipulálunk a traumáinkkal. A szekció meghatározó eleme a személyes, illetve a közösségi trauma megélése és ezek kapcsolata volt. Borbély András azonnal fel is vetette a kérdést, hogyan lehet elkerülni a manipulációt, továbbá, hogy a trauma milyen módon konstituál egy-egy közösséget. László Noémi, aki elsősorban a kisebbségi létre mint egyéni és közösségi traumára koncentrált, hangsúlyozta, hogy közösségi diskurzusokra van szükség, ugyanakkor azt is felvetette, hogy a mai erdélyi fiatalok számára a határok átrendezése nem egy személyesen megtapasztalt, hanem egy öröklött trauma. Erdős Virág azt látta igazán jelentős tényezőnek, hogy sok szempontból még csak most kezdünk szembenézni a traumáinkkal – kiemelve az idei holokauszt emlékév eseményeit és eddigi történéseit, illetve a szégyen sajátos közösségteremtő erejét. Monika Blaszczak is csatlakozott a fenti gondolatokhoz azzal, hogy kiemelte, a megélt közösségi traumák mindenképpen identifikációra kényszerítenek bennünket, illetve arra, hogy újraértelmezzük saját magunkat. A traumák feldolgozhatósága és nyelvi (irodalmi) megjelenítése kapcsán László Noémi azt jegyezte meg, hogy az egyik legnagyobb probléma, hogy a releváns, nem-vizuális művészet sajnos csak korlátozott számú befogadóhoz jut el, míg Monika Blaszczak azt hangsúlyozta, mennyire fontos a művészek társadalmi szerepvállalása a demokráciában.

A második szekció némi változást hozott a tervezetthez képest, mivel Jónás Tamás és Bencsik Orsolya betegség miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, így Szőllőssy Balázs helyettesítette a távolmaradtakat. A második beszélgetés a traumaelbeszélő és a közösség viszonya címet kapta, mely kérdés problematikusságát a Bosznia-Hercegovinából érkező Muharem Bazdulj kiválóan világította meg azzal, hogy kiemelte, nem szabad hagyni, hogy a traumáink áldozati szerepbe kényszerítsenek bennünket, valamint arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a saját traumáink ne traumatizáljanak másokat. Arra egyébként Erdős Virág is felhívta a figyelmet a megelőző szekcióban, hogy a traumák következtében nagyon könnyű felvenni egy áldozati szerepet. Csepregi János moderátorként felvetette a kérdést, hogy a traumák kapcsán miként lehetséges az egyéni élmények kollektívvé bővítése, valamint hogyan szólhatunk olyan általános kérdésekről, amelyeknek akár személyesen nem is vagyunk érintettjei. Szőllőssy Balázs ezekhez kapcsolódva egyrészt a közösségi helyek közösségformáló erejét hangsúlyozta, másrészt azt, hogy az irodalom feladata annyi, hogy felvesse a megfelelő kérdéseket, amelyek megnyitják az utat a megfelelő diskurzusokhoz. Csepregi azonban egy igen fontos szempontra hívta fel a figyelmet, mégpedig, hogy meg kell tanulnunk lebontani a kategorizáló külsőségeket a kérdéseinkre adott általános válaszokról. Sokszor ugyanis azt tapasztalhatjuk, hogy egy-egy kérdésre, amely önmagában igencsak releváns, kifejezetten rossz vagy káros válaszokat kapunk – főként a politika oldaláról.

A rendezvény második napjának beszélgetéseiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a résztvevők mintha csak bajosan tudták volna felfedni azokat a diszkurzív hatalmi mechanizmusokat, amelyek a kollektív traumákat meghatározzák. Paradox módon éppen ez jelzi azt, hogy milyen nagy szükség van ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre. A traumák feldolgozásához és valódi szerepük megértéséhez ugyanis elengedhetetlen, hogy új kérdéseket szegezzünk neki a diszkurzív rendszereknek, amelyekben ezek működnek. Sokszor az tapasztalható ugyanis, hogy a traumaelbeszélések egy meghatározott, normatív beszédmód köré szerveződnek, melynek egyik közösségkovácsoló és összetartó ereje éppen abban rejlik, hogy nem tehetők fel szubverzív kérdések ezen diskurzuson belül. Így pedig kialakul egyfajta tabusított trauma a maga szintén tabusított elbeszélésével. A FISZ rendezvényén úgy tűnt, a szereplők sokszor éppen ebből a jelenségből nem tudtak kitörni, talán kerülték az ilyen típusú új kérdéseket. A fő kérdés ugyanis éppen az, hogy milyen ideológiai pozícióból beszélünk, amikor elbeszélünk egy traumát. Egyáltalán lehetséges-e valamilyen ideológiától függetlenül feldolgozni vagy elbeszélni egy ilyen eseményt? A FISZ által szervezett találkozó arra kellene ösztönözzön minket, hogy megfelelő önreflexióval feltegyünk ehhez hasonló új kérdéseket, az pedig bizonyos, hogy az irodalomnak és a nyelvnek meghatározó szerepe van abban, hogy megértsük és kritika tárgyává tegyük a traumáról való gondolkodás módjait.

Tiéd a trauma, a hatalom és a dicsőség – Kelet-közép-európai találkozó és felolvasás, Fogas Ház, 2014. február 14-15. (2. nap)

Bartha Ádám

[nggallery id=311]

További képek: https://www.facebook.com