Az illúzió valóságfenntartó szerepe

CSEPREGI JÁNOS: AZ AMERIKAI FIÚ 

Nemrég megjelent könyvében (Event: Philosophy in Transit, 2014) Slavoj Žižek kiváló értelmezését adja Hegel „abszolút” fogalmának. Meglátása szerint az „abszolút” nem kiegészíti valamilyen mély, szubsztanciális dimenzióval a „szubjektív” és az „objektív” kategóriáit, hanem beilleszti a (szubjektív) illúziót az (objektív) igazságba. Az „abszolút” álláspont tehát lehetővé teszi számunkra, hogy meglássuk, a valóság hogyan foglalja magában a fikciót (vagy a fantáziát). Csepregi János regényének hátlapján azt olvashatjuk, hogy a szerző egy tizenéves fiú hangján meséli el a nyolcvanas évek Magyarországát; hogy milyen éveken át álmodni, és percekre megélni azt a „nagy büdös szabadságot”, amely akkor és ma is csupán kevesek kiváltsága. Érdemes volna azonban hátralépni egyet, és távolabbról, az „abszolút” nézőpontjából vizsgálni a szöveget, mielőtt engednénk a „nagy büdös szabadság” bűnös csábításának.

Az amerikai fiú egyszerű olvasatát nem nehéz felvázolni. Egy kiskamasz fiú megtalálja a szabadságot a fantáziájába menekülve, miközben körülveszi őt az 1980-as évek Magyarországának vidéke: a sivár és unalmas valóság. A főhős alkot magának egy világot, amely harcaival és hőseivel értelmed ad a hétköznapoknak. De mégis milyen mélyebb értelemet társíthatunk a fantáziához? Mi a valódi szerepe az illúziónak ott, ahol a puszta valóság már-már elviselhetetlen?

A történet elején a (névtelen) fiú fantáziájának összetartója (a lacani értelemben vett nagy Másik) Feri, az amerikai fiú: ő az elérhetetlen példakép, az időnként természetfeletti képességekkel felruházott, idealizált „másik”, aki megtestesíti a főhős világának szimbolikus rendjét. A szöveg kezdeti szakaszában azonban Feri meghal, és ez két fontos következménnyel jár. Egyrészt a halála szükséges ahhoz, hogy megmaradhasson a Másik szerepében, akire úgy lehet emlékezni mint az amerikai fiúra, aki bizonyosan minden problematikus vagy veszélyes helyzetet megfelelően kezelne, mindig hősként viselkedne stb. Nem derülhet ki ugyanis, hogy Feri is csak egy törékeny, esendő emberi lény, olyan, mint mindenki más. A halál másik következménye, hogy a főszereplő magára marad abban az értelemben, hogy fizikai vonatkozásában megszűnik létezni az a személy, akiben a fantázia Másikja testet öltött. Ennek a szövegbeli megjelenése az a pont, amikor a fiú néhány nap betegeskedés után visszatér a „valóságba”, és úgy érzi, minden megváltozott. Az amerikai fiú materiális hiánya megteremti a helyet egy másfajta, kegyetlen illúziónak.

Feri halála után egy új szereplő lép be a főhős fantáziájába: Tóth Karcsi, az idősebb és erősebb fiú (a lacani értelemben vett Mester), akinek a szerepe az, hogy „kiképezze” a fiút és barátját Sanyát, hogy az ördög oldalán (mint rockerek) megküzdhessenek a „diszkódémonnal”. A kiképzés egy brutális folyamat: Tóth Karcsi rendszeresen veri és szapulja a fiúkat, miközben pénzt kér tőlük, és mindenféle megalázó feladatokra kényszeríti őket. A fordulópont akkor következik be, amikor a főszereplő – megelégelve Sanya szenvedéseit – fellázad, és rátámad a Mesterre. Miután (fizikai és szimbolikus értelemben is) legyőzi, világossá válik, hogy Tóth Karcsi mindössze egy szerencsétlen pattanásos kölyök, aki ugyanattól a nyomasztó valóságtól szenved, mint a többiek.

Mindazonáltal a Mester legyőzése nem csak a megaláztatások alóli felszabadítást szimbolizálja, más szempontból is fordulópontot jelent. A főhősnél addig ugyanis voltak arra utaló jelek, hogy a maga módján képes reflektálni saját fantáziájára: talán bizonyos esetekben mégsem úgy történnének a dolgok, ahogyan ő elképzeli, egy „szuperpók” csípésétől valószerűtlen, hogy valaki Pókemberré változzon stb. Tóth Karcsi „bukása” után azonban megváltozik a helyzet, a fiú teljesen feloldódik a saját illúziójában, ő maga válik az amerikai fiúvá. Úgy kezd élni, ahogy a fantáziájában Feri élne, teljesen elszakad a valóságtól (hirtelen romlik a magatartása az iskolában, már nem engedi, hogy a nagyobbak megalázzák stb.).

A regényben szereplő illúziót (fantáziát) könnyen összevethetjük a žižeki ideológiakritikában oly gyakran vizsgált „nyugati buddhizmussal”, amely divathullámként terjed korunk nyugati kapitalista társadalmaiban. Žižeknél a buddhizmus ezen formája (amely nem egyenlő az autentikus buddhizmussal), a kapitalizmus ideológiájának tökéletes kiegészítő elemeként szolgál. Annak ellenére, hogy a buddhizmus egyfajta gyógymódként mutatkozik meg a kapitalista társadalmakban megjelenő stresszre és feszültségre, valamint lehetővé teszi, hogy „kikapcsoljunk” és megőrizzük a belső békénket (ez Žižeknél a heideggeri Gelassenheit egy formája), a szlovén filozófus a „nyugati buddhizmust” a jól ismert marxi klisével a „népek ópiumának” nevezi. A „nyugati buddhista” meditáció ugyanis a leghatékonyabb módja annak, hogy úgy vegyünk részt korunk kapitalista termelésében, hogy közben megőrizzünk az épelméjűségünket.  (Ezért jegyezheti meg Žižek, hogy ha Max Weber ma újraírhatná 1904-es klasszikus művét, A protestáns etika és a kapitalizmus szellemét, akkor bizonyosan A taoista etika és a globális kapitalizmus szelleme címet adná neki.) A „nyugati buddhizmus” ugyanis lehetővé teszi, hogy úgy éljük meg a kapitalista dinamikát, hogy közben a világra mint tőlünk független erők folytonos mozgására tekintünk, ahol valójában nem a résztvevő szubjektumok alakítják az eseményeket.

Az amerikai fiú éppen azt mutatja tehát be, hogy a fantázia nem valamifajta lázadás a hétköznapok nyomasztó világa ellen. Még csak nem is a szabadság záloga, amely révén legalább a szellem felszabadulhat az elnyomás különböző formái alól, elmenekülve a valóságból. A főhős fantáziája tehát nem szembenállás a világban fennálló renddel, hanem éppen annak eszköze, hogy ez a rend fennmaradjon, hogy a szubjektum hatékonyan részt vehessen benne. Ezt a szövegben két jelenség példázza igazán. Az egyik egy visszatérő álom, amelyben a fiú szorongások közepette erős késztetést érez arra, hogy megmentsen egy zuhanó „zöld színű pedálos Moszkvicsot a benne ülő lángoló hajú, olvadó arcú alvós játék babával együtt” (130.), de valami mégis megbénítja.

„Valamiért mégis tudom, hogyha nem teszem – valami megmagyarázhatatlan okból –, az súlyos csapást jelent a parancsnokságom alatt álló ezernyi egyforma szegecses dzsekijű, dajjerolt hajú rockerekből álló seregre.” (Uo.)

Nem nehéz felismerni ebben az álomban a gyötrődést, amely abból fakad, hogy a valóság és az illúzió szétválasztása egyre inkább lehetetlenné válik. Vajon a 80-as évek rock-diszkó háborújának illuzórikus valósága nem tökéletes megfelelője a hidegháborús kapitalista-kommunista szembenállásnak? A két hatalmi tömb ideologikus ellenségképe nem éppen azon alapult, hogy a másik egyfajta démoni fantáziaként fenyegette a saját életformánkat? Ha pedig ez az illúzió szétesik, dezintegrálódik az ismert valóság is. A másik jelenség a szövegben megjelenő „Amerika-ideológia” jellege. Mivel a főhős (érthető módon) csupán a könnyen beszerezhető és befogadható nyugati fogyasztói kultúra termékeivel találkozik, az „Amerikáról” alkotott világképe a „Vörös Szonja – Konan – Predátor – Rambó – Barbár fivérek” mátrixban mozog. Ezen termékek „értékét” pedig egyszerűen az adja, hogy távoliak, egy másik világból jönnek, amely „szabad”, és olyan hősei vannak, mint Pókember, illetve amelyben Gugán Ági nem nyerheti meg a rajzversenyt Virággal köszöntjük április negyedikét című alkotásával.  Mindkét esetben azt láthatjuk tehát, hogy az illúzió sajátos ideológiaként funkcionál a valóságban annak érdekében, hogy hatékonyan fenntartsa azt.

Éppen ezért, amikor a regény végén a fiú egy véletlennek köszönhetően Szolnokra utazik, amely már egyenesen a „nagyvilág”, akkor az „Irány Amerika!” felkiáltás nem a szabadság eljövetelét jelzi, hanem éppen azt, hogy a főhős teljesen feloldódott a fantáziájában. Ő maga az amerikai fiú, akinek „mindent szabad”, és aki hozzájuthat azokhoz az apró élvezetekhez (kazetták, együtteses pólók, apró csínytevések stb.), amelyek lehetővé teszik számára, hogy tökéletes építőköve legyen a fennálló rendszernek, és talán annak is, amely azután jön…

(Csepregi János: Az amerikai fiú, Ulpius-ház, Bp., 2013. 2999 Ft)

Bartha Ádám