Tiszatájonline | 2014. február 7.

A túlélő

Ha valaki nem ismerné az amerikai hadsereg 2005-ös, Red Wings nevű hadműveletét, amiben egy csapat elit katona azt a feladatot kapta Afganisztánban, hogy fogjon el, vagy (a körülményektől függően) végezzen ki egy tálib vezetőt, az is megkap minden szükséges információt már negyedóra után. A lényeg: az amerikaiak tökösek, kemények, profik és a végletekig lojálisak egymáshoz… – Rusznyák Csaba kritikája

Ha valaki nem ismerné az amerikai hadsereg 2005-ös, Red Wings nevű hadműveletét, amiben egy csapat elit katona azt a feladatot kapta Afganisztánban, hogy fogjon el, vagy (a körülményektől függően) végezzen ki egy tálib vezetőt, az is megkap minden szükséges információt már negyedóra után. A lényeg: az amerikaiak tökösek, kemények, profik és a végletekig lojálisak egymáshoz, ettől függetlenül a küldetés rosszul sül majd el, és (lásd cím) csak egy jön vissza élve. Nem mintha egy film értékeit a végkimenetele határozná meg – az út sokszor sokkal fontosabb lehet, mint a célállomás, de A túlélő pont nem ebben a ligában játszik. A túlerő elől menekülő katonák szorult helyzetének feszültsége Peter Berg háborús mozijában hamar elpárolog, ahogy a forgatókönyv mechanikusan tíz kicsi négert játszik a főszereplőkkel.

Lone-Survivor-ss-33b

Érdekes, urambocsá’, értékes filmet forgatni az idegen országokba a nagy demokráciát erőnek erejével elvivő amerikai hadsereg erőfeszítéseiről nyilván nem könnyű. Az, hogy terepszínű hazafiak ölnek és szenvednek a csillagok és sávok szolgálatában, már önmagában majdnem járhatatlan aknamezeje a pátosznak, giccsnek és önajnározásának, ráadásul mindezt olyan kényes politikai kontextusba helyezni, ami Afganisztánt (vagy mondjuk Irakot) lengi körbe, nagyjából azzal egyenlő, hogy az átkeléskor az aknamezőt még bombázzák is. Azért volt már olyan, aki átért épségben, ráadásul kétszer is: Kahtryn Bigelow. Berg azonban a jelek szerint feleolyan tökös sincs, mint pályatársnője, pedig látszik, hogy az eredmény mintha valami olyasmi akart volna lenni, mint a Zero Dark Thirty és A bombák földjén: dokumentarista stílusú, szikár háborús film, amelynek hőseit nem csak ellenséges tűz, hanem morális dilemmák és egzisztenciális problémák is tesztelik.

Utóbbiak azonban A túlélőben mind felületesek: az újoncszívatástól a büszke szólamokon át a vagány, überférfias viccelődésekig az összes ’80-as évekbeli kommandósfilm-klisé előkerül a dialógusokban, ezek után pedig nehéz faarccal venni még az alapszintű karakterépítési kísérleteket is. A morális konfliktus, ami az egész akció kisiklásához vezet, puszta plot point marad, kifejtés és mélyítés nélkül, és a játékidő hátralévő részében soha többé nem kerül szóba. Még ez sem lenne nagy baj. Mondjuk, hogy Berg célja csak annyi volt, hogy szélesvásznon mesélje el ezeknek a katonáknak a tragikus történetét, szigorúan a „hogyan”-ra koncentrálva, azaz bemutatva a menekülést, a hajtóvadászatot, a kétségbeesett harcot és végül a hajszál híján, az utolsó utáni pillanatban való megmenekülést (ami persze túl filmes, túl hollywoodi ahhoz, hogy igaz legyen, de még mindig: annyi baj legyen, belefér).

Lone-Survivor-ss-06

De akkor legalább Bergben lett volna annyi tartás, hogy az akciójeleneteket meghagyja nyomasztóan egyszerűnek, dokumentaristának, ahogy azt Bigelow tette. Ez többször sikerül neki, mint ahányszor nem, és olyankor A túlélő működik, sőt, már majdnem izgalmas (!) – az első összecsapás felvezetése, a közelgő támadás elől visszavonuló katonákkal és a tálibokat a helyzetükről értesíteni igyekvő férfival, illetve a harc kitörése előtti idegtépő pillanatok és a gépfegyveres-gránátos pokol elszabadulása kifejezetten hatásos. Csakhogy a rendező persze pont a kulcsmomentumokban nem tudja megállni, hogy síró zenekarral aláfestett lassításokkal, heroikus beállításokkal és teátrális gesztusokkal állítson emléket az elhunyt patriótáknak. Tényleg, ilyenkor csak a naplemente hiányzik a tehetséges, de szerepeikben rendre elpocsékolt színészek mögé – ahhoz már talán Michael Bay kellett volna.

Az egy dolog, hogy nincs még egy olyan ország, ami Amerikához mérhető szinten (és mennyiségben) művelné a hősgyártást, de egy ilyen igaz történetet elmesélő film esetében óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ennek a hősgyártásnak a bevett hollywoodi eszközei mennyire tekinthetők indokoltnak, sőt akár csak illőnek. Az ember ritkán hal meg méltóságteljesen, és soha nem sokmilliós szórakoztatóipari kellékek kimért, könnyfacsaró audiovizuális eleganciájával. Ez valahol a halál, az igazi emberi tragédia aprópénzre, szenzációra, giccsre váltása, a bulvársajtó filmművészeti megfelelője.

Sajnos A túlélő csak akkor tudja emocionálisan bevonni a nézőt, csak akkor tudja éreztetni vele a történet mögötti valóságot, amikor közvetlenül a stáblista előtt fényképeket mutat az akcióban részt vett, és egy kivételével elhunyt katonákról – az igaziakról.

Rusznyák Csaba

Kapcsolódó írásunk: Soós Tamás kritikája