09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

2014.02.09 - tiszatáj

Pandur agár volt, hosszúfejű, macskahátú, meredtfülű, egérszínű agár és a Berkenyei-kisasszony hozománya volt.

A régi világban, amikor még több volt a falu, több volt az úr és kevesebb az agár, Pandur nemes származása miatt (egyik kimutatható őse Rákóczi Ferencz kedvencze volt) falukat ért volna. De mostanában bizony édeskevés volt hozománynak egy agárkutya. Az öreg Berkenyei úr, habár régi, világtól elmaradt ember volt, tudta is, hogy többet érne, ha Panninak csak egy kis rongyos viskót adna hozományba, de honnan vegye a viskót, amikor magának is csak egy volt! És ma-holnap az se lesz már az övé. Három lánya volt, mind a három agarat kapott. Agár az még akadt a berkenyei udvarházban. A lányokat az agarak neve után hívta: így lett Panniból Pandur. Ez név rajta maradt, megszokta maga is, megszerette. Az udvarlói, a cselédek, az ismerősök felkapták a különösen hangzó nevet. Pandur kisasszony pedig a két kezébe fogta az agár fejét és szomorúan kérdezte tőle:

– Pandur, mikor visznek már el téged innen!

De hát honnan tudhatta volna azt Pandur, amikor senki se tudta.

Abban az időben, amikor Boronkai Zsigmond már a szakállát is levétette a haját pedig apróra nyíratta a veszedelmesen terjedő szürkeség miatt, mint afféle feleséget kereső férfiú Berkenyére is eltévedt és intrádára beleszeretett a Pandur kisasszony főztjébe. Bizonyos korban a szem már a gyomor idegein keresztül lát meg mindent. Az a gyomor furfangos jószág. Fiatalkorban mintha elrejtőzne, elbújna, az ember nem is igen tudja, hogy a gyomra van. A kavicsot is megemészti. A gyomor nagylelkűen átadja a működési területet a szemnek, a szívnek. Még a tapintás is nagyobb szerepet játszik, mint a gyomor. Ugyan ki nem mulasztott el evést, ivást és egyebeket csak azért, hogy szép lány kezét foghassa! A gyomor hallgat, türelmesen vár. Amikor a koponyán kiütnek az első deres szálak és a sűrű szakállba minduntalan tollpihe vegyül, a gyomor is kezd jelentkezni. Szigorúan rászól a szemre, szívre, meg a többiekre: elég volt a dorbézolásból legények, én is itt vagyok! Az ember pedig észre sem veszi, hogy maradoznak mellőle az érzékei, mint fáradt ebek, s eljön az idő, hogy elkezd a gyomrának élni. Semmi másnak nem, csupán a gyomrának. Az regulázza minden lépésében, annak jó vagy rossz érzése szabja a hangulatait és az ember kezdi kedvét keresni a szigorú zsarnoknak. Nem az erkölcsök elfajulása ez. Így vo’t ez mindig Magyarországon száz esztendőkig nem tettek egyebet, mint éjjel-nappal sütöttek-főztek, az emberek ettek-ittak. Jaj, hová lettek azok a nagyszerű gyomrok!

Boronkainak egészséges volt még a gyomra, de már nagyon nógatta a gazdáját, hogy hagyjon fel a korcsmával és nézzen valami jó házi koszt után. Utóvégre annak a gyomornak igaza volt: a Mandulába nem azért járt a megyei aranyifjúság, mert talán ott jól főztek, hanem azért, mert ott lehetett legjobban mulatni, duhajkodni.

Mikor a Pandur főztjéből először evett Boronkai Zsigmond, a gyomra nyomban így szólt hozzá:

– Itt maradunk, tovább se megyünk. Ezt a leányt az Úristen nekünk teremtette.

De a szem ebbe is beleártotta magát:

– Csak egy kicsit szebb volna a Pandur!

Hevesen vitatkozott aztán a két érzékszerv. Hisz nem volt csúnya Pandur kisasszony: hatalmas leány volt és amellett szelíd, mint a galamb. Az arcza csupa jóság, kedvesség. A szemében az a gyöngéd, gondoskodó mosolygás, amellyel mintha azt kérdezte volna örökkön-örökké a férfiaktól:

– Ugyan mit szeretnétek vacsorára?

Megszokta, – az apja és a mellette sorban megvénülő udvarlók nevelték már így, – hogy a férfiaknak kedvét és szeretetét a gyomrukon keresztül nyerje meg. Azelőtt talán, régebben, elég volt egy szalagocska, amit a ruhájára varrt. De azok a czifra szalagocskák is olyanok, hogy csak egy bizonyos ideig teszik meg a magukét, aztán már nem érnek semmit. De a jóság és különösen a főzőtudomány csak növekedik mindig. Azt nem veheti el az idő. Talán még a szomszéd vármegyékben is tudták, hogy olyan korhelylevest, mint amilyet Berkenyei Pandur tud főzni, talán még a mennyországban sem lehet kapni. A megyei székvárosból néha kocsiderékszámra jöttek ki a jó ismerősök, atyafiak, az átkorhelykedett éjszaka után:

– Eljöttünk egy kis korhelylevesre – mondták és Pandur jobban örült az ilyen beszédnek, mint bárminek. Mosolygós jókedve támadt egyszerre, aztán körbe ültette a gavallérokat és komoly tanácskozást kezdett velük, hogy kinek mi a kedves eledele! Kedvesebb, ünnepiesebb volt ilyenkor Pandur a legkaczérabb bálkirálynőnél. A férfiak mind meghódoltak neki:

– Milyen remek lány! – kiáltott föl még a gusztusára kényes Sári Pál, hites földmérő is, aki pedig az asszonyoknak elsősorban már csak a hangjukat szerette. – Milyen csodalány! Irigylem azt a férfiút, aki feleségül veszi.

De hát nem vette feleségül senki Pandurt.

A Boronkai gyomra is addig vitatkozott a szemével, amíg közbeszólt a legfőbb bíró, az ész.

– Mit ér mindez, amikor csak egy agara van?

Ez aztán döntött. Boronkai tovább ment feleséget keresni. Bejárta már a leányos házakat mind a környéken, sehogy se tudta magát elhatározni. A gyomra mindig csak visszacsalogatta Berkenyére. Az öreg Berkenyei bácsi egyforma szívességgel fogadta. Hiszen talán éppen az volt a baj, az öreg úr már beletörődött abba, hogy soha se adja férjhez a leányait.

– Szerencsés ember vagyok én. Nem hagynak el a gyerekeim vénségemre. Mert hát mije is van tulajdonképpen az embernek más, mint a gyereke! Nem adnám őket három uradalomért, dehogy adnám.

Ez a bölcs megnyugvás aztán még a leányokat is nyugodtakká, bátrakká tette. Nekik nem kell férjhez menniük, mint például a szomszédban a Gaál-kisasszonyoknak! Az öreg Gaál Napoleon emberemlékezet óta mindig azon mesterkedett, furfangoskodott, hogy férjhez adja egy leányát: >>elsüsse<<, mint ő maga mondta. Volt neki öt leánya és azzal telt el az élete, hogy férjet szerzett mindegyiknek. Belekopaszodott, belevénült. Berkenyei bácsi csak nevette a tornáczáról:

– Bolond az a Gaál. Elhajigálja magától a kincseit, mint a bolond a gyémántot. Nincsen annak tökéletes esze.

Az igaz, hogy Gaál Napoleon már annyira belejött a férjhezadásba, hogy amikor az utolsó leányát is férjhez adta, nem tudott többé mit csinálni. Vége volt, üres lett az élete. Búskomorságba esett, betegeskedett, biztos volt, hogy nemsokára padra teszik a csizmáját, amikor a végzet segítségére sietett. A legidősebb leánya özvegy lett, Napoleon bácsi erre nyomban meggyógyult. Hohó, akadt már tennivalója. Az Irmát újra férjhez lehet adni.

A két idősebb Berkenyei kisasszony meg is nyugodott már abban, hogy otthon maradnak az apjuk mellett, de Pandur még mindig dédelgette az agarát.

– Szerezz nekem férjet, Pandurkám! – mondta néha ha éppen ideje volt, ha letette a főzőkanalat.

Az agár okosan nézett reá és lekuporodott a lába elébe. Így ábrándozgattak Pandur és a hozománya. Igaz, hogy erre az ábrándozásra nem sokszor volt idejük. Azok a gyomrok, a megyei gyomrok soha se tudtak megnyugodni, minduntalan eszükbe jutott Berkenyei Panni.

Boronkai Zsigmond, aki már humoros figura lett a környéken örökös házasodhatnékjával, elkeseredve, magamagát meggyűlölve jött éppen Gyókról, ahol feleséget keresett. Megállapította magában, hogy kissé későn kezdett már a dologhoz. A fiatal leánykák titokban kinevetik, az özvegyasszonyok pedig biztosra veszik. Azt hiszik, hogy csak rá kell mosolyogni Zsigára és az agglegény örül, ha feleséget kaphat az özvegyek közül. (Másoknak, a fiatal embereknek tartották fenn az ostromágyúikat azok a bolondos asszonyok!) Pedig, ha tudták volna előre, hogy Zsiga milyen válogatós, mennyi sokat akar, már régen megfogták volna maguknak, mert akarták volna. De hát nem törődtek Zsigával. Azt hitték, hogy annak úgyis mindegy. S asszony nélkül jött el Gyókról is Boronkai, ahonnan pedig a Gaál-kisasszonyok nehezen engednek el eleven férfiút. Búsan gurult vele a szekér, még a lovak is lehajtották a fejüket. Nagyon elkeserítő dolog, amikor örökösen csalódik az ember azokban az asszonyokban! Egy útszéli korcsma van ott Berkenye alatt. A régi betyárvilágból maradt ott. A csárdásné ruhát teregetett és piros kendő volt a fején. Zsiga akkor már elhatározta magában, hogy agglegény marad, lemond azokról a csalfa asszonyokról s ennek az áldomását meginni behajtott a >>Rózsá<<-ba. Ott ült, szomorkodott a csárda tornáczán és búsan nézte a piroskendős csárdásnét, az alkonyodó tájat meg a sörös üveget, amely előtte állott. A gondolatai, mint fáradt madarak, elpihentek. A szem és az ész nyugovóra tértek: ugyan mi dolguk akadna már máma! S ekkor nagy ravaszul az alkonyi időben, megszólalt a gyomor.

– Vacsorázni kellene, jól megvacsorázni!

A másik pillanatban már a fantázia is segítségére sietett a gyomornak és mindenféle képeket rajzolt a bús Boronkai elé. Párolgó tálakat, friss pecsenyéket: ételeket, amelyeknek szinte érezte illatát. Ebben a csárdában pedig avas szalonnán kívül aligha kaphat egyebet!

Már éppen búnak akarta ereszteni a fejét, amikor a csárda melletti tarlón egy agarat vett észre, amely ott a maga szakállára vadászott. Boronkai érdeklődve ütötte föl a fejét:

– Hopp, én ezt az agarat ismerem!

A következő pillanatban már azt is tudta, hogy az agár Pandur, a Berkenyei-kisasszony hozománya. Füttyentett neki és rákiáltott:

– Pandur!

Az agár nevető pofával közeledett felé. Karikába ült a lába elé és hízelkedve lógatta ki a nyelvét.

– Berkenyére megyünk vacsorázni! – kiáltott föl Boronkai és egyszerre paradicsomi színben tűnt fel előtte a roskadt, vén udvarház terített asztalával, a bölcs Berkenyei bácsival és szelíd, jóságos Pannival. Az agarat odavette maga mellé a kocsiba és kedveskedve simogatta a fejét:

– Pandur, kedves Pandur!

És a Pandur vitte Boronkait ahhoz a másik Pandurhoz. Hozta neki a jó Boronkai Zsigát az éhes, beszélgető fantáziájával és ellágyult szívével.

– Senki más nem lesz a feleségem, csak Pandur! – dünnyögte magában és egyszerre nagy megnyugvást és boldogságot érzett.

Az udvarház előtt Pandur kiugrott a kocsiból, Boronkai vidáman lépkedett nyomába. Berkenyei bácsi az ambituson üldögélt és örömében a levegőbe dobta a hímzett házi sapkáját.

– Kutya a máját! – kiáltotta. – Mintha csak megéreztük volna, hogy jössz, Boronkai. Pandur a kedvenc ételedet főzte vacsorára. Lesz fiatal karmonádli hordós káposztával és van túróscsusza is.

Boronkai meghatottan nézett az öreg úr becsületes arczába.

– Nagyon derék – mormogta. – legalább megünnepelhetjük mindjárt a kézfogót is, ha éppen nincs kifogásod ellene, bátyám.

A Berkenyei bácsi arcza elborult:

– Csak nem a Pandurt akarod? – kérdezte aggódva.

– De éppen őtet.

Az öreg úr búsan csóválta meg a fejét. Aztán a Boronkai vállára tette a kezét és szemébe nézett:

– Muszáj neked megházasodni?

A leánykérő erre csak elnevette magát:

– Muszáj, bátyám. Hiába, már ez a sorsunk…

– Hát legyen a tied Pandur! – mondá az öreg Berkenyei búsan.

Az ajtóban megjelent a Pandur egérszínű bundája, mögötte a Panni szelíd, mosolygós, jóságos arcza:

– Kész a vacsora! – mondta vidáman.

De a következő percben már sírva fakadt a boldogságtól, amikor Boronkai közölte vele szándékát. Kisírta magát a férfi vállára borulva…

– Ha tudtam volna, hogy ez lesz, – mondta később szerelmes pirulással – gombalevest is főztem volna. Azt is szereti.

– Szeretem – rebegte boldogan Boronkai.

(Az Újság, 1906. július 10., 1-3.)

 

BEVEZETŐ: Vigh Imre: Krúdy Az Újságban (Bevezetés Krúdy Gyulának Az Újságban megjelent szövegeihez)

 

 


* A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt  keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.


Címke: , , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő