09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Krúdy Gyula: A vitéz elmarad
2014.02.22 - tiszatáj

Egy holdas őszi éjszakán Süvöltő és Geszteréd között, ahol azok a különös halmok a koszorú alakjában húzódnak egymás mellett, amely halmokról minden gyerek tudja, hogy valamikor ősmagyarok temetkező helyéül szolgált, – tehát egy holdas őszi éjszakán Keled vitéz, aki életében azzal a küldetéssel került erre a tájra, hogy a geszterédi besenyőket megfékezze és buzogánya argumentumaival kioktassa arra, hogy tiszteljék és féljék az Ázsiából jött atyafiakat, Keled vitéz nagyot nyújtózkodott és felébredt ezeresztendős álmából. A legelső mozdulata az volt, hogy megtapogatta, vajjon vele van-e kardja. Ott feküdt mellette jó kardja, később megtalálta buzogányát is és midőn öles termetével felemelkedett sírjából, amely felől éppen előtte való napon hordták el a homokot a megyei régészek, körülnézett a holdvilágos tájon. Eleven teremtést nem látott semerre, sátrakat, se kipányvázott lovakat nem látott.

– Enyje, be soká aludhattam, – gondolta magában – itt hagytak az atyafiak. Nini, hát a lovam hová lett?

Azon a helyen, ahol a lovának kellett volna lenni, csak néhány rozsdás patkószeg, szerszámkarika feküdt. A harczi mén porrá lett, neki nem adatott meg, hogy ezer esztendő múlva újra feltámadhasson.

Keled vezér tehát gyalogszerrel indult el a halomról. A táj éppen olyan volt körülötte, mint amilyennek legutoljára látta. A tiszai füzesek ott húzódtak előtte sötét csendességgel, mint „tegnap”. A halmokon ugyanazok a nyírfák susogtak, sóhajtoztak az éjszakai szélben, amelyeket még Keled vezér látott.

Bandukolt csendesen és menés közben észrevette, hogy a feje kicsit nehéz. Eszébe jutott, hogy előtte való este sok lótejet ivott, de hát ivott ő már máskor is lótejet, arra persze nem emlékezett, hogy a mulatság hevében összekapott a legkedvesebb unokaöccsével, Zabolch-csal és az unokaöcs fejbe ütötte a buzogányával. Elesett az ütéstől, de íme nem halt meg.

Ment, ment csendesen és a legelőket nézte. Jó legelők voltak itt, kár, hogy tovább hurczolkodtak erről a tájról. A füzesek nyílásán át megpillantotta a Tiszát, amely ragyogott a holdvilágban. Erre csaknem jókedve kerekedett. Tehát nem tévedt el, itt van a Tisza mellet, az álom-folyó mellett, amelyet az öreganyja Ázsiában álmában látott. Mintha a Tisza is megösmerte volna az ősmagyart. Susogva köszöntötte, hízelkedve simult lábai elé. Halkan suhantak tova a hullámok és itt is, amott is kiütötte a fejét a vízből valami halacska.

Keled vitéz gondolkozva nézte a folyót. Azon tűnődött, vajjon merre lehetnek az övéi. Elmentek volna a Tisza mellől, amely hallal bőven ellátta őket? Ki tudja, mi történhetett egy hosszú éjszaka alatt.

– De ha már mindenki elhagyott is, hová lett a kutyám? Az is itt hagyott volna? – gondolkozott a vitéz.

És mintha csak a gondolatainak folytatása volna, a füzek alatt halk kutya-vakkantás hallatszott. Az árnyékból egy fehér, lompos komondor törtetett elő, bozontos félvad pusztai eb, amilyenek Ázsiából kísérték idáig gazdáikat. És az eb nyomban megismerte Keled vitézt. Hízelkedve ugrálta körül, megnyalogatta a kezét, majd a lábához kuporodott és a fülét hegyezte, mint a komondor szokta, midőn egyéb dolga már nincs.

Keled vezér természetesnek találta, hogy a kutyája nem hagyta el. Arra nem is gondolt, hogy az ő igazi kutyája már régen nincs meg, s annak csak valami késői maradéka a pusztai eb, amely a lába előtt ül.

A vitéz az égre nézett és csakhamar megállapította magában, hogy az éjszaka közepén tart az idő.

– Sietnem kell, mielőtt megvirrad, ha Ágoddal találkozni akarok – jutott hirtelen eszébe a geszterédi besenyő-asszony, akivel éjnek idején találkozni szokott.

Megindult a Tisza mellett és gyorsan emelgette sarkantyús lábait. A szerelem ezer esztendő előtt is szerelem volt és a büszke magyar vitéz nem röstellt sietni, ha szerelmeséhez igyekezett. A gondolatai most már csak Ágod, a besenyő-asszony körül forogtak. Vajjon várja-e? Vajjon hűséges volt-e azóta, mióta nem látta? A besenyő-asszony fekete szilaj szeme világított előtte a füzesek alatt. Ment, ment gondolkozás nélkül. Ej, a tábort reggel is megtalálhatja.

S amint ment a Tisza mellett, a folyó kanyarulatához érkezett. A távolban fehér foltokat pillantott meg, bizonyosan a rabló besenyők sátrai voltak, és kutyaugatás hallatszott.

– Most már jó helyen járok – gondolta magában és halkan, hosszan füttyentett szájába dugott ujjain át.

A fütty elhangzott a holdas éjszakában és Keled figyelve körülnézett. A kutya szimatolva emelte föl a fejét. Egy nyíllövésnyire valami alak mozgott a fűzfák árnyékában. Az alak most kilépett az árnyékból és a Tiszához közeledett. A fején sásból fonott kosarat hozott. A kosarat letette a vízpartra és aztán felgyűrte szoknyáját lábszárán. A vízbe állott és mosni kezdett. A hold körülfolyta alakját: ezüstasszony mosott ezüst folyóban ezüst ruhát.

Keled vezér elmerengve nézte az asszonyt. Igen, ő az, Ágod, a besenyő-asszony, aki csendes éjjelen ruhát mos a Tiszában. Csendesen közeledett. Az asszony most valami dalba kezdett és a dal ismerős volt a feltámadt vitéz előtt. (Ezen a tájon nem változnak a nóták.) Dalolt, halkan, csendesen dalolt az asszony és a vitéz érezte, hogyan húzzák őt közelebb a hangok, mint megannyi láthatatlan pókfonalak.

Egyszerre az asszony mögött termett és hátulról átkarolta. Az egyik tenyerével betapasztotta az asszony szemét.

– Tudod-e, ki van itt? – kérdezte szerelmesen.

– Tudom – felelt az asszony és nem bontakozott ki az ölelő karokból. – Az van itt, akit én szeretek.

– Vártál-e?

– Mindig vártalak. Úgy emlékszem, hogy már nagyon régen várlak. Már az anyám is, a nagyanyám is téged várt. Egyszer, nagyon régen, búcsú nélkül itt hagytál engem – azóta mindig várlak, hogy visszatérsz.

– Ágod, kedves Ágod! – rebegte a vitéz. – Nem adnálak oda a legszebb paripáért. Szeretsz-e Ágod?

– Mindig csak téged szerettelek. Mikor nem ismertelek, akkor is szerettelek már. Mikor még nem tudtam, hogy nap van az égen és hold jár nyomába, már akkor is tudtam, hogy te vagy. Mikor még csillag voltam és odafenn ragyogtam, már akkor is csak reád ragyogtam. Amióta asszony lettem, mindig velem álmodom. Nem láttalak és szerettelek. Mert a tündér, aki születésem perczében mellettem volt, megjelölt, hogy a tied legyek. Itt vagyok. A tied vagyok.

Keled karjaiba vette az asszonyt és úgy csókolta, ölelte. A komondor csendesen nézte őket s mert egyebet nem tehetett, örömében a farkát kezdte el kergetni, a földön forogva, amely mulatságot mindig űzték a kutyák.

Az asszony a férfi arczát simogatta:

– Igen, te vagy az, akit szeretek. Az éjjel hirtelen felébredtem. Azt álmodtam, hogy te el fogsz jönni. Visszatérsz, miután annyi ideig hiába vártalak. Miután hiába az anyám, a nagyanyám… Vissza kellett, hogy jöjj, mert nem maradhat az el, akit olyan igazán, nagyon szeretnek. Legalább elbúcsúzni visszatérsz, hisz mikor legutoljára elmentél, azt ígérted, hogy a legelső holdas éjszakán ismét itt leszel. S íme itt vagy. Mert te vagy az a férfi, akit nekem a túlvilágon szántak. Akinek engem szántak.

– Ágod, – rebegte a vitéz – Keled szeret téged…

– Én már nem vagyok Ágod. Más a nevem és más a te neved is. De hát jelent valamit a név? A név nem jelent semmit, csak a szívek jelentenek. A szívünk pedig ugyanaz. Úgy-e nem tudtál aludni, mert tudtad, hogy én várlak? Úgy-e felébredtél mély álmodból, mert én hívtalak? A szerelemben nincsen idő, nincsen múlt. A szerelem örök, soha el nem múlik.

– Nem értem, mit beszélsz? – szólt töprengve a vitéz. – A sátoralja magyar, mire a hó lehull, elvonul e tájról s akkor hogyan fogjuk egymást látni?

– Te itt maradsz örökké, te nem mégy innen el, mert én nem engedlek. Itt maradsz a közelségemben, hogy ha hívlak, előjöhess. A sátoralja magyar már régen másfelé vonult, nagyon régen. Csak te maradtál itt néhány társaddal, akik besenyő-asszonyokat szerettek. Azok itt maradnak az idők végtelenségéig. Tél, tavasz hiába múlik. Háború hiába zúg a távolban, ti innen már el nem mehettek többé. Nem eresztünk el. S mondd, nem szeretsz talán itt maradni, ahol én is vagyok?

A besenyő-asszony hízelkedve fonta karjait a vitéz nyakába. Keled mondani akart valamit, de az asszony lecsókolta az ajkát.

– Ne szólj, hallgass és szeress. Ez a táj tele van sírokkal, ahol ősmagyarok alusznak a besenyő-asszonyok közelében. Innen soha el nem kívánkoznak, mert jól érzik magukat. Itt maradsz te is.

– De a vitézeim? – kiáltott fel Keled s eltolta magától az asszonyt.

– Hagyd a vitézeidet, amikor engem látsz. Ölelj meg jó szorosan, csókolj meg sokszor, mert már ébredeznek a kakasok.

S a vitéz engedelmeskedett.

A komondor nyugtalankodva ugrálta körül gazdáját. Elszaladt, mintha hívni látszott volna, meg visszajött érte. A messzeségből tülök-hang hallatszott… Ha igaz, hogy minden ismétlődni szokott az időben, tán ekkor vonult tovább a tájról a sátoralja magyar. S Keled vitéz – sok jó vitézzel együtt nem ment velük. Itt maradt a besenyő-asszonyok között.

*

Süvöltő és Geszteréd között a táj, ahol valamikor a besenyők laktak, tele van ősmagyar sírokkal. A halmokban alusznak az Ázsiából jött vitézek, akik innen nem tudtak tovább menni. A szerelem miatt.

(Az Újság 1906. szeptember 19., 1-3.)

 

BEVEZETŐ: Vigh Imre: Krúdy Az Újságban (Bevezetés Krúdy Gyulának Az Újságban megjelent szövegeihez)



* A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt  keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.


Címke: , , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő