01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Krúdy Gyula: A vitéz elmarad
2014.02.22 - tiszatáj

Egy holdas őszi éjszakán Süvöltő és Geszteréd között, ahol azok a különös halmok a koszorú alakjában húzódnak egymás mellett, amely halmokról minden gyerek tudja, hogy valamikor ősmagyarok temetkező helyéül szolgált, – tehát egy holdas őszi éjszakán Keled vitéz, aki életében azzal a küldetéssel került erre a tájra, hogy a geszterédi besenyőket megfékezze és buzogánya argumentumaival kioktassa arra, hogy tiszteljék és féljék az Ázsiából jött atyafiakat, Keled vitéz nagyot nyújtózkodott és felébredt ezeresztendős álmából. A legelső mozdulata az volt, hogy megtapogatta, vajjon vele van-e kardja. Ott feküdt mellette jó kardja, később megtalálta buzogányát is és midőn öles termetével felemelkedett sírjából, amely felől éppen előtte való napon hordták el a homokot a megyei régészek, körülnézett a holdvilágos tájon. Eleven teremtést nem látott semerre, sátrakat, se kipányvázott lovakat nem látott.

– Enyje, be soká aludhattam, – gondolta magában – itt hagytak az atyafiak. Nini, hát a lovam hová lett?

Azon a helyen, ahol a lovának kellett volna lenni, csak néhány rozsdás patkószeg, szerszámkarika feküdt. A harczi mén porrá lett, neki nem adatott meg, hogy ezer esztendő múlva újra feltámadhasson.

Keled vezér tehát gyalogszerrel indult el a halomról. A táj éppen olyan volt körülötte, mint amilyennek legutoljára látta. A tiszai füzesek ott húzódtak előtte sötét csendességgel, mint „tegnap”. A halmokon ugyanazok a nyírfák susogtak, sóhajtoztak az éjszakai szélben, amelyeket még Keled vezér látott.

Bandukolt csendesen és menés közben észrevette, hogy a feje kicsit nehéz. Eszébe jutott, hogy előtte való este sok lótejet ivott, de hát ivott ő már máskor is lótejet, arra persze nem emlékezett, hogy a mulatság hevében összekapott a legkedvesebb unokaöccsével, Zabolch-csal és az unokaöcs fejbe ütötte a buzogányával. Elesett az ütéstől, de íme nem halt meg.

Ment, ment csendesen és a legelőket nézte. Jó legelők voltak itt, kár, hogy tovább hurczolkodtak erről a tájról. A füzesek nyílásán át megpillantotta a Tiszát, amely ragyogott a holdvilágban. Erre csaknem jókedve kerekedett. Tehát nem tévedt el, itt van a Tisza mellet, az álom-folyó mellett, amelyet az öreganyja Ázsiában álmában látott. Mintha a Tisza is megösmerte volna az ősmagyart. Susogva köszöntötte, hízelkedve simult lábai elé. Halkan suhantak tova a hullámok és itt is, amott is kiütötte a fejét a vízből valami halacska.

Keled vitéz gondolkozva nézte a folyót. Azon tűnődött, vajjon merre lehetnek az övéi. Elmentek volna a Tisza mellől, amely hallal bőven ellátta őket? Ki tudja, mi történhetett egy hosszú éjszaka alatt.

– De ha már mindenki elhagyott is, hová lett a kutyám? Az is itt hagyott volna? – gondolkozott a vitéz.

És mintha csak a gondolatainak folytatása volna, a füzek alatt halk kutya-vakkantás hallatszott. Az árnyékból egy fehér, lompos komondor törtetett elő, bozontos félvad pusztai eb, amilyenek Ázsiából kísérték idáig gazdáikat. És az eb nyomban megismerte Keled vitézt. Hízelkedve ugrálta körül, megnyalogatta a kezét, majd a lábához kuporodott és a fülét hegyezte, mint a komondor szokta, midőn egyéb dolga már nincs.

Keled vezér természetesnek találta, hogy a kutyája nem hagyta el. Arra nem is gondolt, hogy az ő igazi kutyája már régen nincs meg, s annak csak valami késői maradéka a pusztai eb, amely a lába előtt ül.

A vitéz az égre nézett és csakhamar megállapította magában, hogy az éjszaka közepén tart az idő.

– Sietnem kell, mielőtt megvirrad, ha Ágoddal találkozni akarok – jutott hirtelen eszébe a geszterédi besenyő-asszony, akivel éjnek idején találkozni szokott.

Megindult a Tisza mellett és gyorsan emelgette sarkantyús lábait. A szerelem ezer esztendő előtt is szerelem volt és a büszke magyar vitéz nem röstellt sietni, ha szerelmeséhez igyekezett. A gondolatai most már csak Ágod, a besenyő-asszony körül forogtak. Vajjon várja-e? Vajjon hűséges volt-e azóta, mióta nem látta? A besenyő-asszony fekete szilaj szeme világított előtte a füzesek alatt. Ment, ment gondolkozás nélkül. Ej, a tábort reggel is megtalálhatja.

S amint ment a Tisza mellett, a folyó kanyarulatához érkezett. A távolban fehér foltokat pillantott meg, bizonyosan a rabló besenyők sátrai voltak, és kutyaugatás hallatszott.

– Most már jó helyen járok – gondolta magában és halkan, hosszan füttyentett szájába dugott ujjain át.

A fütty elhangzott a holdas éjszakában és Keled figyelve körülnézett. A kutya szimatolva emelte föl a fejét. Egy nyíllövésnyire valami alak mozgott a fűzfák árnyékában. Az alak most kilépett az árnyékból és a Tiszához közeledett. A fején sásból fonott kosarat hozott. A kosarat letette a vízpartra és aztán felgyűrte szoknyáját lábszárán. A vízbe állott és mosni kezdett. A hold körülfolyta alakját: ezüstasszony mosott ezüst folyóban ezüst ruhát.

Keled vezér elmerengve nézte az asszonyt. Igen, ő az, Ágod, a besenyő-asszony, aki csendes éjjelen ruhát mos a Tiszában. Csendesen közeledett. Az asszony most valami dalba kezdett és a dal ismerős volt a feltámadt vitéz előtt. (Ezen a tájon nem változnak a nóták.) Dalolt, halkan, csendesen dalolt az asszony és a vitéz érezte, hogyan húzzák őt közelebb a hangok, mint megannyi láthatatlan pókfonalak.

Egyszerre az asszony mögött termett és hátulról átkarolta. Az egyik tenyerével betapasztotta az asszony szemét.

– Tudod-e, ki van itt? – kérdezte szerelmesen.

– Tudom – felelt az asszony és nem bontakozott ki az ölelő karokból. – Az van itt, akit én szeretek.

– Vártál-e?

– Mindig vártalak. Úgy emlékszem, hogy már nagyon régen várlak. Már az anyám is, a nagyanyám is téged várt. Egyszer, nagyon régen, búcsú nélkül itt hagytál engem – azóta mindig várlak, hogy visszatérsz.

– Ágod, kedves Ágod! – rebegte a vitéz. – Nem adnálak oda a legszebb paripáért. Szeretsz-e Ágod?

– Mindig csak téged szerettelek. Mikor nem ismertelek, akkor is szerettelek már. Mikor még nem tudtam, hogy nap van az égen és hold jár nyomába, már akkor is tudtam, hogy te vagy. Mikor még csillag voltam és odafenn ragyogtam, már akkor is csak reád ragyogtam. Amióta asszony lettem, mindig velem álmodom. Nem láttalak és szerettelek. Mert a tündér, aki születésem perczében mellettem volt, megjelölt, hogy a tied legyek. Itt vagyok. A tied vagyok.

Keled karjaiba vette az asszonyt és úgy csókolta, ölelte. A komondor csendesen nézte őket s mert egyebet nem tehetett, örömében a farkát kezdte el kergetni, a földön forogva, amely mulatságot mindig űzték a kutyák.

Az asszony a férfi arczát simogatta:

– Igen, te vagy az, akit szeretek. Az éjjel hirtelen felébredtem. Azt álmodtam, hogy te el fogsz jönni. Visszatérsz, miután annyi ideig hiába vártalak. Miután hiába az anyám, a nagyanyám… Vissza kellett, hogy jöjj, mert nem maradhat az el, akit olyan igazán, nagyon szeretnek. Legalább elbúcsúzni visszatérsz, hisz mikor legutoljára elmentél, azt ígérted, hogy a legelső holdas éjszakán ismét itt leszel. S íme itt vagy. Mert te vagy az a férfi, akit nekem a túlvilágon szántak. Akinek engem szántak.

– Ágod, – rebegte a vitéz – Keled szeret téged…

– Én már nem vagyok Ágod. Más a nevem és más a te neved is. De hát jelent valamit a név? A név nem jelent semmit, csak a szívek jelentenek. A szívünk pedig ugyanaz. Úgy-e nem tudtál aludni, mert tudtad, hogy én várlak? Úgy-e felébredtél mély álmodból, mert én hívtalak? A szerelemben nincsen idő, nincsen múlt. A szerelem örök, soha el nem múlik.

– Nem értem, mit beszélsz? – szólt töprengve a vitéz. – A sátoralja magyar, mire a hó lehull, elvonul e tájról s akkor hogyan fogjuk egymást látni?

– Te itt maradsz örökké, te nem mégy innen el, mert én nem engedlek. Itt maradsz a közelségemben, hogy ha hívlak, előjöhess. A sátoralja magyar már régen másfelé vonult, nagyon régen. Csak te maradtál itt néhány társaddal, akik besenyő-asszonyokat szerettek. Azok itt maradnak az idők végtelenségéig. Tél, tavasz hiába múlik. Háború hiába zúg a távolban, ti innen már el nem mehettek többé. Nem eresztünk el. S mondd, nem szeretsz talán itt maradni, ahol én is vagyok?

A besenyő-asszony hízelkedve fonta karjait a vitéz nyakába. Keled mondani akart valamit, de az asszony lecsókolta az ajkát.

– Ne szólj, hallgass és szeress. Ez a táj tele van sírokkal, ahol ősmagyarok alusznak a besenyő-asszonyok közelében. Innen soha el nem kívánkoznak, mert jól érzik magukat. Itt maradsz te is.

– De a vitézeim? – kiáltott fel Keled s eltolta magától az asszonyt.

– Hagyd a vitézeidet, amikor engem látsz. Ölelj meg jó szorosan, csókolj meg sokszor, mert már ébredeznek a kakasok.

S a vitéz engedelmeskedett.

A komondor nyugtalankodva ugrálta körül gazdáját. Elszaladt, mintha hívni látszott volna, meg visszajött érte. A messzeségből tülök-hang hallatszott… Ha igaz, hogy minden ismétlődni szokott az időben, tán ekkor vonult tovább a tájról a sátoralja magyar. S Keled vitéz – sok jó vitézzel együtt nem ment velük. Itt maradt a besenyő-asszonyok között.

*

Süvöltő és Geszteréd között a táj, ahol valamikor a besenyők laktak, tele van ősmagyar sírokkal. A halmokban alusznak az Ázsiából jött vitézek, akik innen nem tudtak tovább menni. A szerelem miatt.

(Az Újság 1906. szeptember 19., 1-3.)

 

BEVEZETŐ: Vigh Imre: Krúdy Az Újságban (Bevezetés Krúdy Gyulának Az Újságban megjelent szövegeihez)



* A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt  keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.


Címke: , , , , ,
2021.01.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM MŰVEI NYOMÁN, EGY MŰTEREMLÁTOGATÁS MARGÓJÁRA
Mányoki Ádám (1991) festőművész, grafikus. 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán. Mesterei: Madácsy István és Szurcsik József voltak. Sokoldalú művész, aki már az egri főiskolán is többféle technikával kísérletezett. A kezdetekben illusztrációkat készített, a litográfiát vegyes technikával kombinálva alkotott, főleg Pilinszky verseinek hatására…

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

A fotózásra Miklós kért meg, a Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) válogatott anyaghoz, majd az egyik legszebb könyve, Az én Pannóniám (1991) kapcsán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a mosolygós, kedves ember – aki barátai közé fogadott a második találkozás után, mert hogy én is Szekszárdon születtem ‒ milyen szigorú, már-már kegyetlen. Többször át kellett dolgoznom az egészet. Miután megjelent, én közömbösen lapozgattam. Hogy miért használtak a kritikusok a képek kapcsán szuperlatívuszokat, máig nem értem […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

NAGY GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA
Nagy Gábor festőművész olyan nagyszabású kiállítással jelentkezett október elején Szeged művészetértő közönsége előtt, amely a közel öt évtizedet átfogó képzőművészeti pályafutásának – és az egyes műcsoportokban részletesen dokumentálható – változatos alkotói tevékenységének hiteles bemutatója. Azért is lehet – sőt kell – most az életmű korrekt mérlegét megvonni, mert a REÖK két szintjének összes termeit megtöltik a művész alkotásai, azaz több mint háromszáz művet vonultat föl a kiállítás […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: JERIKÓ ÉPÜL
Formabontó posztapokaliptikus-poszthumanista trilógiájának sokatmondóan vegyes fogadtatása után Bartók Imre az új keretek között sem hagyja el azokat a törekvéseket és irányvonalakat, amelyek előző köteteit vezették és meghatározták. A Jerikó épül családregény, fejlődésregény, de már összetettségét és merészségét tekintve is érdemes összevetni A Patkány évével kezdődő, nagyszabású, transzgresszív trilógiával… – VIDOSA ESZTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

Tovább olvasom >>>
2021.01.14 - tiszatáj

MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

MAURER DÓRA IXEK 7-1 CÍMŰ TÁRLATA A VINTAGE GALÉRIÁBAN
Új, színpompás tárlatát tekinthetjük meg Maurer Dórának, a magyar avantgárd jeles képviselőjének, alkotójának. A Kossuth-díjas grafikus és festőművész IXEK 7-1 címet viselő munkái újdonsült szériájának, az IXEK 22-nek (2019-2020) válogatott darabjai. Három alapszínben: vörösben, sárgában, kékben „ragyogó” geometrikus alakzatok… – TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

KONOK TAMÁSRA EMLÉKEZTEK A LUDWIG MÚZEUMBAN
z Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum közös online rendezvényén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján, 2021. január 9-én… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.11 - tiszatáj

PIECES OF A WOMAN
Mundruczó régebben sem idegenkedett a melodrámától, ám némi kitérő után forgatott legújabb filmje mintha a zsáner legtisztább párlata lenne, kérdés, milyen végeredménnyel… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő