Petőcz András versei

Velem van az Isten

Itt ül a szobámban,

velem van az Isten.

Fiatal az arca,

öregebbnek hittem.

Öregebbnek hittem

a Teremtő Urat,

nézem, ahogy csendben,

piros borral mulat.

Piros borral mulat,

nyugtatgat és lázít,

áldja meg a Jó Sors,

ahogy kvaterkázik.

Ahogy kvaterkázik,

úgy telik az idő.

Én öregebb leszek,

fiatalabb lesz ő.

Végül köszöntöm majd

az újszülött Istent,

mikor ő üdvözöl,

meghalok itt, lent.

De most együtt iszunk,

épp az én szobámban,

„látod, élet vagyon,

s nem hűvös halál van”,

így beszél az Isten,

emeli poharát,

kicsit viccelődik,

mert a szívembe lát.

*

Velem van az Isten,

éppen velem iszik:

áldja meg a Jó Sors

azt, ki még ma hisz, itt.

Lányokat bámult az Isten

Fiatal lányokat bámult ma az Isten.

Pázsiton hevertek, sűrű napsütésben

és az égen

madarak repültek éppen.

Szomorú volt az arca nagyon.

Bámulta őket vágyakozón

s kíváncsian,

mint akinek semmi dolga van.

Ábrándozott az Úr, miként egy öreg,

ki nem érezhet többet örömet,

mert elszaladt valami, ami az idő.

Tán arra gondolt, még visszatérhet ő

valami szebb, valami jobb világba.

Nem abba, amitől búcsúzik máma.

Ideges az Isten

Napok óta ideges az Isten.

Villámlás, mennydörgés jelzi a dühét.

S napok óta olyan feszült minden,

mindenki fél, mindenki retteg.

Talán ha valami siker érné végre,

valami díj, valami elismerés,

hogy nem hiába dolgozik, kínlódik annyit,

hogy van értelme annak, amit éppen csinál.

Valami halk remegés minden pillanatban,

érezni, hogy robban majd valami,

csak épp nem tudni, mi.

Egyre sűrűbb lett errefelé minden,

annyira mások a mindennapok,

azóta, hogy ideges az Isten.

Mondatok a szabadságról

Ki szabadságot akar,

az szabadságot akar

egyszerű szavakkal,

vagy csak szavak nélkül.

Ki szabadságot akar,

az szabadságot akar,

ha hidat foglal, azzal,

ha tiltakozik, azzal,

hogy szóvá meri tenni,

mi szeretne lenni,

vagy, hogy mi a gondja,

hirtelen kimondja.

*

A szabadság ott van

a sárga rózsában,

a szabad madárban,

ki az égbe repül.

*

A szabadság ott van

mindenféle tettben,

a vágyban,

és az ágyban,

hogy nem közli senki,

miképp kell szeretni,

s főleg hogyan,

és boldogan

miként is élhetek.

Nem írhatnak elő

tevékenységeket,

parancsba sem lehet adni,

hogy sikert sikerre halmozunk,

nem érdemes.

Ki szabadságot akar,

az szabadságot akar

haragos szavakkal,

vagy tán szavak nélkül.

*

A szabadság ott van

sok-sok ezer tárgyban,

különböző színben,

és a változásban,

abban, hogy a bőröd

milyen árnyalattal

mutatja az ősöd,

és az érintése

éppen ma miféle.

Nem mondhatja senki,

papírt kell szerezni

ahhoz, hogy a társam,

közös háztartásban

velem legyen.

*

Ki szabadságot akar,

az szabadságot akar,

mintha sziklára lép,

hogy messzire lásson.

*

A szabadság ott van

a sárga rózsában,

és a tulipánban,

meg az elmúlásban.

Szabad lesz az élet,

szabad lesz a madár,

az a szép közöttünk,

aki szabadon jár.

*

A szabadság ott van

minden gesztusodban,

ahogy a magasba emeled

a tekinteted,

ahogy eldadogod,

vagy talán suttogod,

mi az akaratod,

az lesz a szabadság.

És szabadság van abban

a vágyakozásban,

hogy jobban élhess végre,

tartozásod majdan

felírhasd az égre:

ebben szabadság van.

*

A szabadság ott van

a piros rózsában,

a kék nefelejcsben,

a megújulásban.

Ki szabadságot akar,

az szabadságot akar

egyenes szavakkal,

vagy amit tesz, azzal.

*

Ott van a szabadság

a mozdulatodban,

ahogy a tenyered

szüleid sírjára helyezed,

s könnycseppet hullajtasz

a talajra,

amiből egykoron kinőtt

őseid sarja,

ez lett a szabadság.

Apró ékszer neked,

viszont a hiánya:

magad pusztulása.

Megjelent a Tiszatáj 2013/12. számában