09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

„Kossuth-díjam van a gyerekek mosolyából…”
2013.12.20 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SÁRKÖZI GYULÁVAL

„Akinek nincsenek céljai, az halott ember” – mondja a Harangozó-díjas Sár­közi Gyula, aki már gyermekkorában Fred Astaire moz­dulatait utánozta a nyolcadik kerületi ház körfolyosóján. Az Állami Balett Intézet növendékeként kezdte, majd a Magyar Állami Opera­házban dolgozott címzetes magántánco­saként, balettmester­ként tíz évig tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán évfolyam­vezető ba­lett­mesterként, majd 2001-ben megalapította a Madách Mu­si­cal Táncművészeti Iskolát. Egy fiú a grundról, aki nem felejtette el, hon­nan jött.

– Nagyon könnyen megtalálja a hangot azokkal a fiatalokkal, akik az ön szárnyai alatt nevelkednek. Mi az ön pedagógiájának a titka?

A magániskola által megvan a lehetőségem, hogy olyan tanárokat válogassak össze, akik­nek a diák valóban fontos. Nyilvánvaló, hogy a tanítványok ezzel az előnnyel nem élhetnek vissza. Az irántam érzett tiszteletüknek talán régi roma gyökerei vannak: a vajdákat tisztel­ték „szeretik, de tartanak tőle” alapon. Elismerem, kemény vagyok velük, de amilyen ke­ményen bánok velük, ugyanolyan könnyen vagyok képes elsírni magam, ha olyat kapok tőlük, ami lelkileg megérint. Nem csupán pedagógusuk, hanem pszichológusuk és barátjuk is vagyok. Az igazi pedagógia csak így működik. Át kell érezni a hangulatukat. Néha viccet kell mesélni annak, akin látod, hogy csüggedt.

– Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára?

Hárman voltunk testvérek, édesapám raktárvezető volt az akkori Autóalkatrész-ellátó vállalatnál, édesanyám pedig takarítónőből küzdötte fel magát fénymásolóvá, amely abban az időben, az akkori gépekkel, igen megerőltető fizikai munkát jelentett. Egy szobában laktunk öten. Miután a balettintézetbe kerültem, kaptunk a tanácstól egy lakást Újpalotán. Szőnyegpadló, saját vécé és fürdőszoba. Azelőtt ilyesmit nem is láttunk. Az első ott töltött napon feküdtünk a földön a testvéreimmel. Besütött ránk a nap, és azt mondtuk: ez most olyan, mintha nyaralnánk. Pedig csak egy lakótelepi lakás volt, ahol a bőrünkön érezhettük a nap melegét. Édesanyám akkor ment el, amikor végzős növendék voltam. Az első fizeté­sem már nem tudtam neki átadni. A mai napig bennem van, hogy nem adtam neki puszit. Késésben voltam, és úgy voltam vele, majd később, ha hazaérek, adok neki. Üzenem min­denkinek, adjon puszit a szeretteinek. Legyen rá idő. Tudja, a májgaluska levest nem sze­rettem. Talán a sok bors miatt, amit édesanyám beletett. A halála után hazamentem, be­néztem a hűtőbe, és májgaluska leves volt benn egy fazékban. És én torokszorítva ettem meg akkor azt, ami még utoljára hozzá kötött.

– A nyolcadik kerületi gyermek a táncművészet útjára lépett, e területnek mára ikonikus alakja, vezető személyisége lett. Mi indította el ezen az úton?

Nagy példaképem volt akkoriban Gene Kelly és Fred Astaire, sokat néztem őket a tévé­ben. És valami olyasmit akartam csinálni, mint ők. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, miért, egy valamit azonban láttam: hogy boldogok. És azt mondtam, ha a tánc ilyen mérté­kű boldogságot okoz, akkor valami ilyesmit szeretnék csinálni én is. Szerencsémre a testvé­rem barátja a balettintézetbe járt. Ő szólt, mikor van a felvételi, én pedig jelentkeztem. Több ezer gyerekből választottak ki, ami akkoriban nagy szó volt, annál is inkább, mert külföldre is ki lehetett jutni az intézet által. A Vasfüggöny idején ez számunkra maga volt a csoda.

– Nyilván nem csupán a külföldi fellépések, hanem mesterei is vonzóvá tették ezt a hiva­tást…

Így van. Regös Tereza, első évfolyamos mesterem volt az az egyik emblematikus figura, aki megszerettette velem a balettet. Nyitott, csupaszív nő. Jelagin, egy orosz mester – saj­nos már nem él – a második félévtől tanított. Olyan szeretettel és készséggel tanította a klasszikus balettet, hogy nem lehetett azt nem megszeretni.

– Fel tudja idézni, milyen érzés volt, amikor először lépett be az Operaházba?

Olyan, mint amikor a gyerek először lát templomot: van egy meghitt varázsa. Monumen­talitása ellenére befogad és simogat.

– A Machbethet Vlagyimir Vaszilijev világhírű orosz koreográfus hozta Magyarországra, aki nem mellesleg önt választotta ki a főszerepre. Hogyan nézett ki akkoriban egy napja próbaidőszak alatt?

– Nem csupán a próbaidőszak fontos a készülések során, hanem olyan apróságok is, mint, hogy mikor kel vagy fekszik ilyenkor az ember, vagy, hogy mentálisan hogyan emészti meg a mesterétől hallottakat. Fülöp Viktor Vaszilijev mellett dolgozott, ő volt az őserő és a gőz­mozdony. Egy Szabina nevű hölgy is mesterem lett, hárman együtt tanítottak meg arra, mit is jelent legyőzni önmagamat. Ez volt az első lépés. A fáradtságról és a lehetetlenről kezd­tem megfeledkezni. Olyan forgásokat is képes voltam megcsinálni, amiről előtte álmodni sem mertem. A második szabály, hogy nem elég, ha tökéletesen táncolsz, a szerepből sem szabadott kiesni. A tökéletes az, amikor a mozgást és a szerepet együtt képes megvalósítani az előadó.

– A tánc, csakúgy, mint a sport lemondásokat kíván meg. Önnek miről kellett lemon­dania?

Szükség volt lemondásokra, kompromisszumokra, de a balett azért mégsem arról szólt, hogy én onnantól kezdve kolostorba vonulok, vagy spártai életmódot folytatok. Természe­tesen el kellett gondolkodni azon, mi a fontosabb: bulizni megyek fellépés előtti éjjel, vagy inkább lefekszem korábban aludni. Ha igazán jó akarsz lenni abban, amit csinálsz, kell tudni áldozatokat és döntéseket hozni.

– Balett. A szó hallatán leginkább az állandó diéta jut eszembe…

Szigorú étrendem volt. Nem mindig ehettem azt, amit szerettem volna. A mi szakmánk­ban a látvány rengeteget számít. Egérszürke dresszben két gramm zsír is meglátszik. Vol­tak olyan periódusok, amikor csak savanyúkáposzta-levest ettem, hogy tartsam a súlyom. Azóta bepótoltam, ami akkor az étkezésemből kimaradt. Manapság viccesen meg is szok­tam jegyezni: hatvan kilóval ezelőtt az Operaház táncosa voltam.

– Mi motiválta a Madách Táncművészeti Iskola megalapításakor?

Az út elején még nem láttam az anyagi lehetőséget, ami lehetővé tehette volna, hogy az álmaimat megvalósíthassam. Huszonegy évesen kerültem az Operaházba, huszonhat éve­sen visszahívtak tanítani, majd három évvel később a Madách musical tánckarának vezető­je lettem. A mai fejjel talán lehet azt mondani, hogy tudok valamit. Szerencsém és tudásom volt ahhoz, hogy megtartsam a pozíciót. Nem állítom, hogy többet tudnék bármelyik mes­ternél, de tartom magam ahhoz, amit Vaszilijevtől elsajátítottam: a gyerekekben a hitet kell táplálni. A hit ad nekik erőt, azon keresztül válhatnak azzá, akik lenni szeretnének. Fontos, hogy szenzitívvé váljanak a művészetek iránt, hiszen az érzelmi intelligencia a művészete­ken keresztül fejleszthető. Elismerem, hogy kemény vagyok a tanítványaimmal, de csakis azért, hogy, ha kimennek a csatába, ne ők kapják az első pofont.

– Milyen értékeket kell képviselnie annak a fiatalnak, aki önöknél táncol?

Csapatmunka, küzdeni tudás, empátia, szülők iránti tisztelet, ezek a legfontosabbak. Ne azért jöjjenek be, hogy ők jól érezzék magukat, hanem ha itt vannak, akkor táncoljanak. Jól. Azt kell jól csinálni, amit éppen csinálnak!

– A Bogármese,amellyel ez évben a Mikulásgyár színpadán is fellépnek, a klasszikus balett és a showtánc elemeit ötvözi. Igaz, hogy a mesét az ön ötlete alapján írta meg Lá­zár Ervin?

Igen, volt egy ötletem, ennek alapján írt meg egy történetet Lázár Ervin és lánya, Lázár Zsófia. A nagyon is emberi jellemvonásokkal felruházott bogárkákról szóló mesét 2006-ban mutattuk be. Már az első évben több mint ötven teltházas előadást élt meg. Színes forgatag és különféle táncstílusok jellemzik a balettől a showtáncon át a hiphopig.

A Mikulásgyári fellépők között hátrányos helyzetűek és állami gondozottak is akadnak. Egészen éterikus érzés látni, milyen az, amikor ilyen hátterű gyerekek közvetíthetnek a művészet által értéket kisiskolás tanulóknak. Talán közhely, de igaz: adni nagyobb öröm, mint kapni, vagy élni a saját önző életünket. A jó munka jutalma, hogy elvégezhetted – mondta Gandhi, és milyen igaz! Nem kell kitüntetést várni azért, ha jót teszünk másokkal.

– Nyoma sincs szegénységgel, múltbéli nehézségekkel kapcsolatban érzett dühnek, sőt, amikor csak teheti, adakozik.

A dühnek nincs akkora ereje, mint az igazságnak. A másokon való segítés régóta bennem él. Talán mindez nevelés kérdése is, de igazszívű emberben kódolva kell legyen az empátia, a szociális érzékenység és az összefogás. Ha már az összefogásnál tartunk… hány roma hajléktalant lát? Egyet se. Mert én, azaz mi, romák úgy vagyunk vele, hogy, ahol van egy­nek ennivaló, ott van kettőnek is, ahol van kettőnek, van háromnak is és így tovább. Én is ezt a mentalitást követem. Seregi László mondott egyszer nekem valamit, amire a mai na­pig büszke vagyok: Gyula, amire vágyik az ország nagyban, azt te megteremtetted kicsiben.

– „Lehetőségek tánca” néven az iskola programot hirdetett hátrányos helyzetű gyerme­kek ingyenes oktatására. Mi hívta életre a kezdeményezést?

Mindannyiunk felelőssége segíteni a mélyszegénységben lévő embereken. Remek érzés, ha egy gyereket ki tudunk emelni egy szegényes környezetből úgy, hogy nem fosztjuk meg a gyökereitől. Fontos, hogy megcsillogtassuk a reményt előttük, tápláljuk bennük a hitet, hiszen ez által alakul ki bennük a jövőképük. Bíztatni kell őket. Az ember akkor hal meg, amikor elveszíti a céljait. Márpedig ebben az országban sok halott ember van. Ha ön­maguktól képtelenek célokat találni maguknak, az előnyösebb helyzetben lévők feladata, hogy megadjuk nekik azokat a lehetőségeket, amiért aztán érdemes lesz felkelniük és el­indulniuk. A Lehetőségek tánca még sajnos nem tart ott, ahol szeretném, hogy tartson. Vannak, akik nem kívánkoznak felsőoktatási intézményben tanulni, lehet, hogy éppen azért, mert a tánc érdekli őket. Főleg azokra a roma gyerekekre igaz ez, akik zenészgenerá­ció tagjai, a zene és a tánc családi indíttatás miatt a vérükben van. Nekik is meg kell adni a lehetőséget, hogy érettségi után egy magasabb kvalitású helyen, professzionális tanároktól tudják elsajátítani a tudást. Mindehhez a szakképzési törvényt kellene gyökeresen megvál­toztatni. Mi megtesszük a tőlünk telhetőt, de szükség van új törvényekre is. A mostani pár­huzamos képzésen állami gondozott és több szegény sorsú gyermek is tanul.

– Nagybátyja egyszer azt mondta: A „C” betű mindig ott lesz a homlokodon” – ez hogy érintette önt akkor?

Amikor az ember küzd, és nem kedvező választ kap az élettől, gyakran mondja azt, hogy minden, ami balul sül el, a „C” betű miatt lehet. A megmagyarázhatatlan helyzetekre adunk magunknak egy lehetséges választ. Persze, én is tudom, hogy nem helyes a C betűt magya­rázatul hívni. Sajnos, a romák PR-ja nem igazán jó Magyarországon, ezt a helyzetet kellene megoldani, ezt a PR-t megváltoz­tatni. Csakhogy ehhez nem elég egy-két év, és nem elég néhány olyan ritka madár, mint amilyen én vagyok, vagy a hozzám hasonló adakozók. Ez a mindenkori állami vezetésnek a feladata, tekintet nélkül arra, ki van most kormányon és ki lesz.

– Öné a Harangozó-díj, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, lét­rehozott egy világszínvonalú tánciskolát. Melyikre a legbüszkébb?

– Legbüszkébb? Arra, hogy minden nap Kossuth-díjam van a gyerekek mosolyából…

 Jónás Ágnes


Címke: , , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő