03.09.
| REÖK – Rendőrség – avagy a helyzet egyre hülyébb >>>
03.06.
| Trafó – Artman vol.7. – 20 kép >>>
03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.23.
| Pannon Filharmonikusok – Vidovszky 75 >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

„…benne volt minden újító szándékunk”
2013.12.19 - tiszatáj

INTERJÚ CSÁNYI DÓRÁVAL, A 10 ÉVES CSIMOTA GYEREKKÖNYVKIADÓ VEZETŐJÉVEL

A Csimota Könyvkiadó neve mára egybeforrt az igényes és progresszív jelzőkkel. 2003 óta adnak ki olyan könyveket, amikben a tolerancia, a kortárs irodalom vagy a színvonalas illusztráció nemcsak üres hívószóként van jelen. 10 évesek lettek, ennek örömére kérdeztük az elmúlt évekről, a magyar gyerekkönyvkiadás minőségéről, a gyerekkönyvezés világáról Csányi Dórát, a kiadó tulajdonosát, szerkesztőjét.

– Miért alapított az ember 2003-ban gyerekkönyvkiadót?

– 2003-ban azért, mert szétnézett Magyarországon, aztán a világban, és olyan mély szakadékot látott a kettő között, hogy azt gondolta, itt az ideje újítani, nyitni. Amit ehhez azért mindig elmondok, hogy 2003-ban, amikor megpróbáltunk elindulni, azt a szakma totál értetlenséggel fogadta. Az, hogy a felnőtt könyvek reflektálnak az adott korszakra és viszont: közhely, a gyerekkönyvet viszont mintha örök klasszikusnak tekintették volna, amiből teljesen felesleges az új, hiszen tökéletesen megfelel mindenkinek az, amin az előző generáció is felnőtt. Ez egy abszurd elképzelés, hiszen az irodalom nem áll meg.

– Mit jelentett akkor a külföld és mik voltak azok a nagy különbségek?

– Én elsősorban a francia piacot ismertem jobban, mai napig is azt követem leginkább. A fő különbséget abban láttam és látom talán még most is, ahogy a gyerekekhez hozzáállunk. Nálunk nagyon nagy a burokban tartás, az elhallgatás, a megszabása annak, hogy mi való a gyereknek, s mi nem, az európai piac ennél sokkal nyitottabban és „felnőttebb” módon viszonyul a gyerekekhez.

– A gyakorlatban hogy nézett ki a kiadó létrejötte?

a londoni borito_v2_kicsi– Először ötletelések hadával indultunk, ilyen sorozat kellene ennek a korosztálynak, könyvtárgyakra lenne szükség, picture bookokra meg új műfajokra és így tovább, ezekből persze semmi nem lett. Majd Tóth Kriszta elküldte nekünk Marcihoz, a fiához írott verseit. Akkoriban a kortárs írók, költők nem nagyon írtak gyerekirodalmat, Krisztát pedig ismertük régóta barátilag is, a fia annyi idős, mint az én fiam. Ő megmutatta ezeket a verseket, és megszületett az első kiadványunk. Ahhoz akkor még úgy kerestünk illusztrátort, hogy szinte vadásztuk a neveket, hiszen 2003-ban a neten sem volt könnyű hozzáférni ahhoz, hogy ki mit csinál.

– Hogyan lett sorozat a Marci versekből?

– Mi abból indultunk ki, hogy a sorozat jó dolog, a gyerekek szeretnek gyűjteni, ráadásul a füzetek gazdagon illusztráltak. Persze ma már ebben a formában nem ugranék neki újra, mert rengeteg nehézséget hozott magával, de mégis benne volt minden újító szándékunk, a füzetszerűségben, amit a kisgyerek könnyen tud lapozni, és ami Magyarországon azóta sem bír ennek ellenére eladhatóvá válni, a változatos képi világban, a merész kollázstechnikában, a klisékből való kilépésben.

– Siker is lett! Vagy annyira mégsem?

– Igen, szakmailag siker lett, mai napig sokan mondják az ismerősök közül, hogy gyűjtötték és rongyosra olvasták, de anyagilag nem lett az. Lehetett volna anyagi siker, ha nem ezt a formátumot választjuk, Magyarországon ugyanis a könyv keményfedeles.

– A Csimotánál úgy tűnik, hogy jóval fontosabb az illusztrációk szerepe, mint más kiadóknál. Az illusztrátorok mintha nálatok mernének új oldalukról is megmutatkozni. Milyen a viszonyotok, a munkamódszeretek az alkotókkal?

– Szerintem egy kiadó mindenképpen befolyásolja az illusztrátort, mi is mindig mutatunk egy irányvonalat, ha nem is szabjuk meg milyen technikával, milyen ecsetvonásokkal dolgozzanak, azért támpontokat és javaslatokat feltétlenül adunk ahhoz, hogy mit szeretnénk. Ami még talán különlegessé teszi a könyveinket, hogy amikor mi kérünk valamilyen irányt, nem azt mondjuk, hogy olyat csinálj, mint amit eddig mindig láthattunk tőled, hanem bátran képzelj el valami mást, próbáld ki magad, kísérletezz, ne akarj „gyerekkönyvet” csinálni…

– Ez elég rizikós, nem?

– Szerintem a szokásos vonalat vinni is rizikó. Amúgy mi már rengeteg rizikós dolgon vagyunk túl. Rizikós volt az is, mikor fiatal, új illusztrátorral dolgoztunk, akiknek még alig láttad a munkáját (gondolok itt például Takács Marira, Kárpáti Tiborra, Baranyai (b) Andrásra, Szulyovszky Saroltára, Kasza Julira, Rippl Renátára, akiknek első könyve nálunk jelent meg), és arról aztán sejtelmed sem volt, hogy tudnak-e könyvben gondolkodni, hiszen az nagyon más műfaj. Attól még, hogy valaki csinál egy ütős képet, egy adott szövegen alkalmazott műfajként kell dolgoznia, aminek megvannak a maga korlátai.

– Itthon ti csináltatok először – és egyedüliként –  szöveg nélküli könyvet, hogy áll ehhez a magyar piac?

a feher hercegno es az arany sarkany– Az első kiskönyvet 2005-ben csináltuk (Piroska és a farkas), merész vállalkozás volt, mondjuk olyan, mint egy halálugrás. Teljes mértékben határokat feszegetett, mégis sikeresnek mondhatom, hiszen, azóta a Design-sorozatban további három cím is megjelent. Az is probléma nálunk, hogy míg az irodalmi közegben elfogadott, hogy a szövegeknek szerkesztője van, addig art director szinte egyik kiadónál sem létezik. Nagyrészt irodalmárok dolgoznak könyveseknél, akik képezve sincsenek erre igazán, egyszerűen a kiadókban ritkán ülnek olyan emberek, akik hitelesen tudnának véleményt formálni a képek minőségéről, és elhagynák az olyan sztereotípiákat, hogy nem való a gyereknek fekete-fehér illusztráció vagy sötét tónusú vagy szöveg nélküli könyv… A picture bookra nincs felkészülve sem a szakma, sem a közönség, szubjektív módon alkotunk róluk véleményt. A mi könyveink közül, amik a közönségsiker szintjére kerültek, azok a klasszikusabb darabjaink, a Friss tinta, a Kerge abc, az Egyszervolt, és ezekben mindháromban egyaránt a szöveg dominál persze…

– A szerzők érettek ehhez a látásmódhoz?

– Szerintem most már van egy olyan generáció, aki sokkal többet tudna magából megmutatni. Az illusztrátoroknál gyakran megnyirbálódik a tehetség, annak ellenére, hogy van egy nagyon erős mezőny. Egy kicsit úgy indult ez, hogy a kortárs szerzők elkezdtek gyerekirodalmat írni, mert a családba megérkezett a gyerek, de a 2007-2008-as évek táján aztán ez lecsengett, és most kezd kialakulni egy kifejezetten gyerekkönyvíró generáció. Ez még friss, de azt is hozzá kell tennem, hogy mindig a jó szöveg megtalálása a nehezebb, ami nemcsak Magyarországon probléma, külföldön is ugyanez ez a tapasztalat.

– Mivel ünneplitek a 10. szülinapot?

– Egyrészt megújult a honlapunk, amire nagyon büszkék vagyunk, és más lett a logónk is. Mindkettő sokkal jobban reprezentálja azt a szemléletet, amit munkánkkal képviselünk, mint az elődei. Másrészt arra gondoltunk, hogy kellene pár olyan kiadvány, ami visszautal arra, hogyan indultunk, így született meg A londoni mackók újrakiadásának ötlete  új formátumban, kibővítve az akkori anyagot, megtartva a sorozat jelleget, de kemény fedéllel, és most kizárólag Takács Mari készíti az illusztrációkat a versek mellé, illetve az Egyszervolt meseantológia „folytatása”. Ebben megint 24 mese lesz, klasszikus és kortárs, ennek kapcsán a modern mesékre új szerzőket kértünk fel eddig nem publikált szövegekkel.

– Kik lesznek az új antológiában?

– Elekes Dórát, Borbáth Pétert, Csepregi Jánost, Kollár Árpádot, Both Gabit, Vígh Balázst kértük fel, hogy írjanak a gyűjteménybe…

– Van nektek két másik mellékágatok is, a Rainbow Könyvközösség és a Kaméleon Olvasóklub, mik ezek, és mi velük a célotok?

– A Rainbow azért indult, mert kellett olyan csatornákat találnunk, amiken keresztül eljutunk a közönséghez. Hiába jöttek a könyvekről visszajelzések, de a művek mégsem tudtak találkozni a közönségükkel. Amikor az első katalógust megcsináltuk, kifejezetten olyan könyveket szedtünk össze a sajátjainkon kívül, amiknek hasonló problémái voltak, illetve hasonló értéket képviseltek. Ez egy, a szülőkön és pedagógusokon keresztül terjedő hálózat, és egy anyának még mindig a másik anyuka a leghitelesebb hírforrása, az ún. játszótéri közegek működőképességét igazolják az elmúlt négy év sikerei. A Kaméleon esetében egy másik olyan nehézségre futottunk rá, hogy hogyan kerülhet be a kortárs irodalom az iskolákba. A Rainbow-val csináltunk ingyenes workshopokat pedagógusoknak, szülőknek, elmentünk iskolákba és bemutató előadásokat tartottunk a Rainbow Könyvközösség kínálatából. Azután már hamar jött az iskolákból az igény, hogy legyenek foglalkozások, amit be tudnak vinni a könyvtári órák keretében. Így lettek elérhető szemelvények, aminek alapvetően az a célja, hogy minél több alsós gyerek találkozzon ezekkel a szövegekkel. Ez a lett a Kaméleon Olvasóklub, melynek idén már több mint 1000 jelentkezője van, s melyben kortárs szövegszemelvények és a rájuk épülő játékos feladatok segítségével próbáljuk megismertetni a gyerekekkel a ma megjelenő műveket.

– A facebookos rajongói oldalatokon a misszió és alázat a szlogen, mit jelent ez számodra?

– A kérdés, úgy gondolom mindig ugyanaz, igényt alakítunk ki vagy igényt elégítünk ki. Van, aki ezt választja, van, aki azt, nyilván a kettőnek valamiféle összecsengése az ideális, és ha tudjuk a kereteket tágítani, hosszú távon igényeket ébresztünk a szakmában is ilyen típusú tevékenységekre, és igen, ha az volt a kérdés, hogy ez misszió-e, akkor igen, misszió.

mamuskaA Kaméleon Olvasóklubot rengeteg szakmai szervezet támogatja, tehát ez nem egy szamizdat akció, amiben egy kiadó nyomja a saját könyveit. Misszió ebben az is, hogy elhiszed arról, amit csinálsz, hogy másokra hatást bír gyakorolni, ráadásul olyat, amitől valami változás, fejlődés elindul. Ha csak azt nézem, hogy az illusztrátorok közül ki mindenki tűnt föl nálunk, és ezek az alkotók ma már hány másik kiadónál dolgoznak, miközben a mi első kiadványunkkal a közönség nem is találkozott feltétlenül, (mert még talán túl korai volt), akkor azt mondhatjuk, hogy hosszú távon, közvetett módon nekünk is meghozták a sikert. És igen, misszió megjelentetni egy halálról szóló, fekete-fehér könyvet ma Magyarországon, amit a nagyközönség furcsán fogad, de ezek mindig elindítanak egy folyamatot…

– Van erre igény ma nálunk?

– A szülők versenyeznek, hogy a gyerek bekerüljön a legjobb suliba, a legjobb edzésre, a legtutibb táborba, de a jó könyvnek valahogy mégsem mennek utána… Ennek ellenére remélem és tapasztalom is, hogy egyre többen próbálnak tájékozódni és nyitottan fogadni az újdonságokat. Nálunk a szándék mindig az akart lenni, hogy progresszív, nagyon igényes dolgokat hozzunk ki, de természetesen mi sem vagyunk akkora ászok, hogy ne lettek volna tévedéseink.

– Előre eltervezett volt, hogy ti a válásról, halálról, örökbefogadásról, másságról fogtok többek között könyveket kiadni?

– Azt tudtuk, hogy ilyen témákkal mindenképpen szeretnénk foglalkozni, de idővel meg is találtak bennünket a szövegek. Ez nagyon fontos. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy elterveztük, idén halálos könyveket fogunk megjelentetni, hanem már a kezdetektől fogva ott volt a fejünkben a téma, és amikor a tolerancia sorozatot indítottuk, akkor jött egy olyan kézirat mennyiség, amiből válogathattunk.

– Sokan megijedtek a szakmában, amikor a Mórával fúzióba léptetek, hogy mi lesz a nagy függetlenséggel és progresszivitással, ha egy ilyen viszonylag nagy és inkább hagyományos alapokon nyugvó kiadóhoz kapcsolódtok szorosan.

– A Csimota életében, ami a tíz év alatt a legkevesebbet változott, az az, hogy mennyire (nem) tudunk jelen lenni a könyvesboltokban. Hiába áll ennyi év mögötted és sok-sok szakmai elismerés, ez sajnos nem elegendő ahhoz, hogy kellő súllyal képviseld az érdekeidet a könyvterjesztőknél. Úgy gondoltuk, hogy a Móra olyan háttérországot tud nekünk biztosítani, ami megkönnyíti a munkákat, és ők elképesztő elegánsan álltak hozzánk. A fúzió több mint egy éve történt, de semmilyen szakmai kérdésben nincs problémázás, sőt, ez a kapcsolat nekik ugyanúgy fontos. Azt se felejtsük el, hogy egy kis kiadót és egy nagy kiadót nem lehet egyforma mércék alapján megítélni, én megengedhetem magamnak, hogy rizikózzak, hogy missziózzak, amit egy nagy kiadó nem engedhet meg magának feltétlenül. Én örülök, hogy így döntöttünk, ma is ezt tenném.

– Melyik a kedvenc könyved a Csimotások közül?

– Mamuska a szívem csücske, két évet vártam rá, de megérte, mind irodalmilag, mind képileg azt a magas színvonalat képviseli, ami számunkra oly fontos. Mikor először láttam Dezső Andrea honlapját, akkor még csak részletek voltak belőle, de azonnal tudtam, hogy ezt folytatni kell. Andrea angolul írta a szöveget, amit azután Szabó T. Anna segített magyarra fordítani. Nagyon büszke vagyok erre a könyvünkre. Azt azért szeretném elmondani, hogy minden könyvünk egyformán fontos számomra, szinte kivétel nélkül mindegyik újabb és újabb kihívás elé állított minket és én szeretem ezeket a kihívásokat.

– Ahhoz képest, hogy itthon nem vagytok legelöl a sikerlistákon, külföldön sok helyen kiadják a könyveiteket, hol tartotok most a külföldi kiadásokkal?

lenka– A jogod van portugálul, franciául és lengyelül, a Lenka svédül, hollandul, lengyelül, franciául jelent meg, és lesz e-book is belőle angolul. Az emberke színe és A fehér hercegnő és az arany sárkány lengyelül és franciául, A hálás virág lengyelül, olaszul, a Palkó pedig svédül lett kiadva eddig.

– Van egy izgalmas kiadványotok, ami aztán tényleg kilóg a magyarországi könyvkiadói elképzelések szűk keretei közül, hogyan jött a Papírszínház ötlete?

– A Papírszínház egy nagyon sikeres dolog lett, tulajdonképpen manuális képernyő effektnek is hívhatnánk. Először Franciaországban találkoztam vele, és már akkor zseniálisnak tartottam, de meg sem fordult a fejemben, hogy bevezessük nálunk, ugyanis a könyvesbolti terjesztése teljesen lehetetlen. Aztán egészen máshonnan jött elő újra az ötlet. Egy gyógypedagógus keresett meg minket, aki halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozik, és olyan interaktív könyvet keresett, ami a figyelemzavar esetén nyújthat segítséget a munkájuk során. Eredetileg egy interaktív könyvet akart, de az hatalmas költségű, aztán eszembe jutott a Papírszínház technika, elkezdtünk erről beszélgetni, és elindultunk vele. 2006-ban hat mesével indultunk, amiből kettő rögtön franciául is megjelent, annál a kiadónál, akik Franciaországban csinálják a Papírszínházat, és most már a 17. címnél járunk. A francia kiadóval nagyon szorosan együtt dolgozunk, bármelyikünk elkezd egy címmel foglalkozni, rögtön mutatja a másiknak, és beszállunk egymás munkájába, így közösen megy végig minden darab kiadása. Úgy vélem, ez a magyar illusztrátoroknak is lehetőséget nyújt arra, hogy kilépjenek a magyar közegből.

– Így tíz év után milyen jövőképetek van?

– Én azt szeretném, ha ez a sok dolog, amit elindítottunk, és amik valamennyire mind egy irányba mutatnak, önálló lábra állnának. A saját munkámat nézve szeretnék legfőképpen a könyvekre koncentrálni, és nem a hogyanokkal való küzdésre. A meglévő struktúrát kell megerősíteni, nem a kiadványokét, mert azok ugyanazt az utat fogják járni, mint az elmúlt tíz évben. Ugyanúgy nem vágyunk évi 100 címre, mint eddig, hanem pontosan annyira, ahány minőségi darabot tudunk adni az olvasók kezébe.

Szekeres Niki


Címke: , , , ,
2019.02.19 - tiszatáj

MÉSZÁROS MARIANNA ÚTJAIM C. KIÁLLÍTÁSA
A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben… – ALE ILDIKÓ MEGNYITÓJA

>>>
2019.02.19 - tiszatáj

BORSODI L. LÁSZLÓ:
MASZK ÉS SZEREPJÁTÉK
Egy időtálló költői életmű léte dinamikus, folyamatosan dialógusképes, hiszen állandóan megújuló értelmezéseiben létezik, ilyen értelemben soha nem lehet lezárt, befejezett – tartja az irodalomkritika egyik alaptézise. Igaz ez a dinamikus lét Baka István életművére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy újabb fontos állomásához érkezett a Baka-kritika: Nagy Gábor 2001-es monográfiája után ismét egy szintetizáló jellegű mű látott napvilágot… – NAGY MÁRTA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.17 - tiszatáj

DOBÓ KATA FILMJE
A Kölcsönlakással bármilyen kapcsolatot tartó bohózatok közös gondja nem a hihetőség, hanem az, hogy a történet a szükség- és törvényszerű csavarokat, kalamajkákat, félreértéseket és egyebeket miként tudja tálalni. Természetesen érdemes mindazt, amit látunk, a saját tapasztalatainkkal összevetni, a néző ezt rutinszerűen megteszi, de készek vagyunk minden olyasmit nevettetőnek látni, ami mégiscsak szokatlan, mégiscsak olyasmi, amivel nemcsak hogy nem találkoztunk soha, de még elképzelni sem tudjuk… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport (Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője) végezte. A kiállításon visszaköszön a gondos és elmélyült előkészítés, a tárlat az életmű teljességét mutatja meg. Párhuzamosan látható Vajda Lajos felesége, Vajda Júlia festőművész tárlata a Szentendrei Képtárban Mégis legyen kiállítás… címmel […]

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

OPERAHÁZI BOHÉMÉLET SZEGEDEN
Elvileg koncertszerű előadásban, gyakorlatilag előadásszerű koncerten turnéztatja a Magyar Állami Operaház Puccini Bohéméletét. A budapesti amúgy alighanem a világ legrégebben futó operaprodukciója, 1937-ben állította színre Nádasdy Kálmán, a díszleteket Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A főszerepeket akkor többek között Osváth Júlia, Pataky Kálmán, Losonczy György és Székely Mihály énekelték. Az Operaház vezetői nagyon büszkék erre a produkcióra… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő