Tiszatájonline | 2013. december 7.

A jólét ára

AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA, SZEGEDI KISSZÍNHÁZ
Bár a színlap népes, Dürrenmatt darabjának a szegedi előadásban három főszereplője van: Clara Zachanassian, Ill és a városka lakói, akik az előadás végére alakilag is, mint egy hatalmas polip, egyetlen szörnyeteggé válnak… – Ibos Éva kritikája

AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA, SZEGEDI KISSZÍNHÁZ

Bár a színlap népes, Dürrenmatt darabjának a szegedi előadásban három főszereplője van: Clara Zachanassian, Ill és a városka lakói, akik az előadás végére alakilag is, mint egy hatalmas polip, egyetlen szörnyeteggé válnak.

Clara Zachanassian szerepe jutalomjátéknak számít annak ellenére, hogy a darab játékidejében (már) nincs fejlődéstörténete, mondhatni, „kész” figuraként jelenik meg a színen. Az általunk megismert karakter kiformálódásának útja csupán a felidézett emlékekből rajzolódik ki, ám a régmúlt eseményei nem csak Clara személyiségét világítják meg, de a színdarab konfliktusát is.

Amikor Clara hosszú távollét után megérkezik Güllenbe, nagyvonalú ajánlattal áll elő, ami valójában egy könyörtelen paktum: jelentős pénzadománnyal kiemeli elszegényedett szülővárosát a tartós lejtmenetből, de csak akkor, ha valaki meggyilkolja a városka köztiszteletben álló boltosát, az őt hajdan cserbenhagyó első szerelmét, Illt.

A feltétel nem mindennapi, de az asszony sem, mivel nem egyszerűen dúsgazdag, hanem markáns gengszterjegyekkel felruházott öreg hölgy, aki épp eleget látott a világból ahhoz, hogy tudja, az idő neki dolgozik.

Clara Zachanassian figurája hálás szerep, karizmatikus színésznőt igényel, aki első megjelenésével képes érzékeltetni az extravagáns figura súlyát, cinikus gondolkodását, és kőkemény akaratát.

A Szegedi Nemzeti Színház előadásában Fekete Gizi alakítja Clara Zacharassiant, nem is játszhatná más. A színésznő igazi clown, egyszerre tragika és komika, színpadi jelenléte jelentékeny. És az lenne akkor is, ha a jelmeze nem hangsúlyozná a figura különcségét, s lárvaszerű sminkje nem nyomatékosítaná élőhalott mivoltát.

Mert Clarát csak a bosszú élteti, Ill megsemmisítése, s ezáltal való „visszakapása”.

Ami persze, meg is történik a darabban, s hiába sejthető minden: a pénzszag ellenállhatatlan hatására átforduló közhangulat, s vele párhuzamosan Ill megtörése és a helyzetbe való belenyugvása, Dürrenmatt lélektanilag olyan zavarba ejtően építkezik, s olyan elmésen keveri a drámai alaphelyzetet az erkölcsi abszurddal, hogy mindez (többedszer is, mármint több, különböző előadás ismeretében) végig lebilincselő.

Bár a zenei hatású megoldások a szerző szándéka szerint is szerves részei a műnek (amiből egyébként opera és musical is íródott), a szegedi előadás zenés betétei olykor túlságosan könnyű fajsúlyúnak tűnnek. A rendezői szándék ugyanakkor világos, miszerint Clara mondata: „minden megvásárolható”, nem csak a darab megírásának idején, azaz jó ötven évvel ezelőtt volt érvényes, de ma is, s ennek szellemében az aktualizálás végig érezhető az előadásban. A show szerű betétek tehát minden bizonnyal az X faktoron és a Muzsika tévén edződött honpolgárok tükröztetése, ami meglehet, szórakoztatóvá, ugyanakkor szájbarágóssá teszik a darab morális paradoxonát.

A másik zavaró tényezőre, nevezetesen a díszlet terebélyes esetlenségére azonban nincs mentség, még akkor sem, ha a lejtőt szimbolizálja. A színészek nem tudnak tőle hatásosan bemenni és kijönni, leginkább csak becsúsznak a színre, s többnyire kényelmetlen helyzetbe kerülnek. Ha, meg funkcionálnia kellene, mint például Ill üzletét jelezni, akkor egy falusi kultúrház infrastrukturális nyomorát idézi, máskor meg, Clara és Ill erdőbeli sétájakor saját, hangulattalan alkalmatlanságát példázza. Nem a natúrát hiányolom, isten ments, csupán a működőképességet, aminek minimál-utalásos megvalósítására láttunk már jónéhány jó példát máshol.

Ill szerepében az általam látott előadáson Jakab Tamás halványabb volt, mint vártam. A szürkeséget hozta, de annak a fénynek a felvillantásával, amivel annak idején a tizenhét éves Clarát megbabonázta, adós maradt.

A többiek, a városka lakói, akiket akár kórusnak is nevezhetnénk, összhangban teszik a dolgukat, Hollós Gábor rendező szinte egy tömbbe faragja őket, amiből csak a polgármestert alakító Borovics Tamás, és a tanár megformálója, Barnák László tud kiemelkedni szövegterjedelmük okán.

Mivel Dürrenmatt klasszikus szerző, nem árulunk el titkot: a „becsületes”, „európai” polgárok, felemelkedésük megízlelt reményében Illt a darab végén szertartásosan megölik.

A színházból kifelé menet aztán lehet elmélkedni azon, törvényszerű-e, hogy a jólét elérése emberáldozatot igényel?

Ibos Éva

[nggallery id=275]