11.29.
| Vándorutak a Müpában >>>
11.28.
| Függetlenségi nyilatkozat – Juhász Kata különös műfaji kísérlete >>>
11.28.
| ZUG – Kerekasztal Színház: Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.28.
| Asztali beszélgetések… – In memoriam Radnóti Miklós >>>
11.28.
| Kerekasztal Színház – Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.21.
| ZUG művészeti tetthely – Homo Ludens Projekt: Humánia >>>
11.21.
| A 16. Verzió Filmfesztivál szegedi programjai >>>
11.20.
| Grand Café – Próza Nostra Irodalmi Estek: Moskát Anita és Brandon Hackett >>>
11.19.
| Novemberi Sikersztorik a JATE Klub színpadán >>>
11.17.
| Háború utáni és kortárs művekből rendez aukciót a Virág Judit Galéria >>>
11.16.
| Átadták a 16. Verzió Filmfesztivál díjait! >>>
11.15.
| Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját >>>
11.14.
| Fergeteges Molière-komédia az Újszegedi Szabadtéri Színpadon >>>
11.07.
| Már elérhetők az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 jegyei >>>
11.05.
| Budapest Debut Film Forum a Friss Hús filmfesztiválon – várják a filmterveket >>>
10.29.
| Karácsony a Szegedi Szabadtérivel: már kaphatók a kedvezményes bérletek >>>
10.27.
| Felavatták a felújított kökösi unitárius templomot >>>
10.25.
| Alföldi Róbert rendezi a szegedi West Side Story-t >>>
10.24.
| Művészettörténeti szenzáció a kárpátaljai Visken >>>
10.17.
| New Flash >>>

Benesóczky László, Boda Magdolna, Csontos Márta, Kurdy Fehér János, Mohai V. Lajos, Nagy Márta Júlia, Nagy Zopán, Schneider Éva, Simon Bettina, Szegedi Eszter versei
Ferdinánd Zoltán, Szakács Réka, Tóbiás Krisztián prózája
Interjú Danyi Zoltánnal
Franciák, figurák, fordítások (Kovács Eszter, Kovács Ilona, Penke Olga tanulmányai)
Perovics Zoltán Artopédlandia című kiállítása

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

A telekinetikus erő krónikája
2013.10.22 - tiszatáj

KIMBERLY PEIRCE: CARRIE

Az első menstruációjakor telekinetikus képességekre szert tevő Carrie kálváriája az ifi-filmeket horrorba forgató, morbid női kiteljesedés-történet. Bigott, önsanyargató vallásosság, gyilkos menstruáció és disznóvéres bullying az amerikai kisvárosban.

Teljességgel felesleges lamentálni afelett, hogy Hollywood rákapott a horrorfilmes remake-gyártásra. Egyrészt a rémálomgyár mindig is előszeretettel adja el ugyanazt a terméket új csomagolásban, másrészt az újravett rémfilmek se feltétlenül gyengébbek, mint azok az „eredeti” darabok, amikkel mostanában Amerika előrukkol. Különösen igaz ez a Carrie-re, amit A fiúk nem sírnak függetlenfilmes direktora, Kimberly Peirce festett újfent szélesvászonra. Természetes, hogy a női önérvényesítési és énkeresési történetek iránt vonzódó Peirce a horror helyett a drámát súlyozza jobban: az ő Carrie-je egy sokkal öntudatosabb, karakánabb figura. Brian De Palma ’76-os verziójában a szeplős arcú, de szeplőtelen Carrie közelebb volt a kiközösített freak ijesztő alakjához. Az iskolai bullying és egy bigott „keresztény” anya áldozataként ténfergett kétségbeesett, őrült szemekkel Sissy Spacek a vásznon, De Palma pedig a Psychóból kölcsönzött, vijjogó hegedűhangokkal húzta alá tortúráját. Spacek Carrie-je elveszett, félénk és magába forduló figura volt – Chloë Grace Moretzé viszont ráérez természetfeletti képességére, megtanulja használni azt, és zsarnokként fölé magasodó anyjával is már a kezdetektől éles nyelvvel felesel.

A két film között a szereposztás tesz elsősorban különbséget. A nemrég még a Kick-Ass című szuperhős-paródia Hit Girljeként mészároló Moretz mindent megtesz, hogy levetkőzze a színész personájára rétegződő asszociációkat, végig látszik, hogy nagyon el akarja játszani a félénk, kiközösített lányt, de a szkript nem engedi, hogy görnyedt hátával, verdeső pillantásaival az eredeti történet kiszolgáltatott Carrie-jét adja. Az újrázott film a kortárs szuperhős-trendek közé simul, konkrétabban pedig a sihederek kezébe kerülő óriási, természetfeletti képesség okozta problémákat taglaló Az erő krónikáját idézi meg. Carrie folyamatosan elsajátítja a telekinézis képességének használatát, és a filmben azt végig uralva, tudatosan mozgatja a tárgyakat, zárja a klozetba az őt korlátozni igyekvő anyját, vagy tépi szét azokat a hírhedt báljelenetben, akik az útjába állnak. Ugyanakkor az idei Carrie Peirce kicsiny filmográfiájába is illeszkedik. A rendező ugyanis inkább a drámára fókuszál, és a címszereplő érzéseivel szöszmötöl, és a torz vallásos ideákat lányára kényszerítő anyával való kapcsolata is több játékidőt kap. Julianne Moore impozáns színészi teljesítménye, hogy ezt az elrajzolt, eltúlzott anyafigurát 2013-ban is hihetően hozza: az önostorozást öncsonkítássá súlyosbító alakváltozat Moore megformálásban kellően ijesztő, mégis visszafogottabb, kevésbé prédikáló, mint Piper Laurie-é volt.

Ám hiába indie filmekre specializálódott rendező, Peirce a horror-epizódokat és sokk-trükköket ügyes kézzel viszi végig: habár a digitális technikával rajzolt képeken látszik, hogy a film nem csúcsbüdzséből készült, a film horrorkreativitás terén már korrektül teljesít. A bántalmazását megelégelő és az iskolai bálján véres bosszút álló Carrie kultikus leszámolás-jelenete ugyan nem olyan flott, mint De Palmáé, viszont szép trükkökkel operál. A kocsi szélvédőn szétrepedő fej, a belapuló, reccsenő orrok erős képekkel bővítik a horror-repertoárt, amellett, hogy a rendezőnő rengeteg beállítást De Palmától kölcsönző (ld. a finálé Krisztus-pózba feszített hulláját). A szimpatikusabb, aktívabb és öntudatosabb Carrie-portréval jár viszont a bosszúszcéna halvány átírása is: Carrie a korábbitól eltérően nem kontrollálatlanul dühöng, hanem válogat az áldozatok közül, mintha az alkotók enyhíteni igyekeznének a főhős tettein – csak hogy ne veszítsék el a nézők szimpátiáját. Pedig ekkor már nem illik azonosulni a főhőssel: De Palma azért szűrőzte fátyolosra és mutatta be lassítva az elsőbálozást, hogy annál fájdalmasabb legyen, amint szilánkjaira robban Carrie álma – és ezzel végleg szertefoszlik a zavarodott tinilány öntudata és letaglózóvá válik a racionalitást nélkülözve dühöngő tinédzser elkeseredettsége. Peirce-nél viszont jogos revansnak tűnik fel Carrie tombolása, majd anyjával szembeni retorziója, ami szöges ellentétben áll a történet eredeti olvasatával. Nem véletlen, hogy a film végére a pokolnál kötünk ki…

A 2013-as Carrie számlájára kell írni, hogy – a remake-szabályrendszert követve – kipótolja az eredetiben hagyott hézagokat, motivációs hiányokat. Ami esetleg elsietett vagy nem érthető De Palma 90 percesre húzott változatában, az mind kiderül Peirce mozijából: részletesebben magyarázza a beképzelt, elkényeztetett tinik motivációt, alaposabban megágyaz a fordulatoknak, és a White-rezidencia összeomlására és eltűnésére is plauzibilis magyarázatot kaphatunk. Hátránya viszont, hogy – mivel nem told hozzá semmit az alapanyaghoz – újat nem tud hozni az iskolai bullying és a józan eszéből kizökkentett áldozatlány történetében: manapság ez a téma már lerágott, visszaköpött csont, s ami ’76-ban még újdonságnak számított, az ma már csak a természetfeletti hangsúlyosabb jelenléte miatt lehet maximum különleges. Az idei Carrie ráadásul a címszereplő furcsaságait kevésbé tükröző színészválasztás mellett az atmoszférateremtésben is elmarad az első verziótól. A vérben ázó, kiakadt szemű Carrie hátborzongató, emblematikus képe helyett csak egy furán járó, őrült tekintetű tinilányt kapunk; és a természetfeletti ábrázolása is inkább áramvonalas, könnyen befogadható, mintsem bántóan zavarba ejtő, mint De Palmánál. Peirce filmje nem tesz csodát, nem múlja felül a korábbi történetvariációkat, viszont ellentétben a legtöbb mai horror-remake-kel, legalább korrekt munka. Ha úgy tetszik, ez már önmagában egy kisebb csoda.

Soós Tamás

 


Címke: , , , ,
2019.11.16 - tiszatáj

OLGA TOKARCZUK ÉS PETER HANDKE VILÁGAI A GRAND CAFÉBAN
A szegedi Grand Café 2019. november 12-én irodalmi beszélgetéssel köszöntötte a friss Nobel-díjasokat, Olga Tokarczukot és Peter Handkét. A beszélgetést Erdélyi Ágnes, a Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány vezetője moderálta. A két, magyarul csak részben olvasható életművet a szerzők szakértő rajongói, Bombitz Attila és Keserű Gizella mutatták be a közönségnek… – KOVÁCS KRISZTINA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

SZÍVEK KIRÁLYNŐJE
Zöldbe és szürkébe bugyolált erdei részlet – első körben rögtön a harmóniára asszociálnánk, csakhogy a dán-egyiptomi May el-Toukhy erotikus melodrámájának nyitánya fejtetőre állítja az elvárásainkat. Pörögni kezd a felvevőgép, szimbolikusan érezzük, beköszöntött a káosz, valami rossz készülődik,,, SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
aatoth franyo tárgyaival, képeivel provokálja és sokkolja a nézőt, gondolatban cselekvésre ösztönzi, amit lát, az most valami előtt vagy után, vagy valami helyett létezik? Nem egy színpadi előadás díszletét tárja elénk a művész, hanem mást, egyfajta mágiát, érzékenységet a természet szépsége iránt […]

>>>
2019.11.13 - tiszatáj

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT
Úgy tűnik, a Krasznahorkai-univerzum súlyosan és rendíthetetlenül, csupán a maga törvényeinek engedelmeskedve gravitál az irodalmi térben, és e kikezdhetetlen alkotói szuverenitás a független gondolkodás és létezés etikáját írja bele az életmű egészébe. A periféria, a margó határvidékén történő berendezkedés nem csak a szerzői autonómia, hanem az aktuális irodalmi divatokat következetesen figyelmen kívül hagyó szövegek tekintetében is a szabadság megőrzésének egyik lehetséges biztosítéka… – SZABÓ GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.11.12 - tiszatáj

OLOSZ ELLA TEXTILMŰVÉSZ ALKOTÁSAIBÓL NYÍLT EMLÉKKIÁLLÍTÁS
A kedvencemmé lett egy fénykép Olosz Elláról: az, amelyiken a művész egyik geometrikus rendbe zárt szőttese előtt áll, karba font kézzel egy finoman csíkozott blézerben. A törékeny alak mintha maga is a mögötte látható mű szerves része lenne. Azt hiszem, ez egy jellemző kép róla, ez a nagyszerű asszony testileg, lelkileg azonosult művészetével. Ez az autentikusság átsüt a szövedékeken, leragyog a szőnyegekről, a ránk hagyott életművéből személyisége pontosan kiolvasható… – PACSIKA LIA MEGNYITÓJA

>>>
2019.11.12 - tiszatáj

ÁLOM DOKTOR
Járgány motor nélkül. Stephen King legendás Kubrick-kritikája szerint ilyen adaptációt csiszolt 1977-es bestselleréből a híresen perfekcionista direktor. Rögtön ki is ütközik a különbség: az író csupán populáris paneleket tologat, míg a 2001 és a Mechanikus narancs adaptőre szerzői hangütéssel közelít a témához, vagyis darabokra szed, analizál, újra összerak, és valami egyedit teremt. Mike Flanagan misztikus horrorja – vagyis egyszerre a Ragyogás című regény és film folytatása – után még tágabbra nyílik a könyv és mozi közötti rés… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.09 - tiszatáj

KISS JUDIT ÁGNES: A HALÁL MILONGÁT TÁNCOL
Tizenöt éves koromban, konfirmációi előkészítőn a lelkészünk azt a kérdést tette fel nekünk, mihez kezdenénk, ha megtudnánk, hogy 24 óra van már csak hátra az életünkből, és jön a világvége. A többség nagy része szendén megadta a pc választ: kibékülnék a haragosaimmal, elmondanám a szeretteimnek, mennyire fontosak nekem, rendbe tenném a dolgaimat, imádkoznék Istenhez stb. Egy lány volt csak közöttünk, aki ki merte mondani a frankót, én bizony kipróbálnám a kábítószert és a szexet, mert nem akarok úgy meghalni, hogy egyikben sem volt részem… – ISTÓK ANNA KRITIKÁJA

>>>
2019.11.07 - tiszatáj

A XXIX. PLEIN AIR NEMZETKÖZI ALKOTÓTELEP KIÁLLÍTÁSA ELÉ
Tudjuk, hogy egy művésztelepet elindítani és működtetni nem egyszerű dolog. Munka van vele. Sokba kerül. Akkor mégis miért szeretne Csongrád városa művésztelepet magának – Európa és Magyarország sok más településével együtt? Talán azért, mert csupán a művészet képes időtállóan és hitelesen dokumentálni egy időszakot, egy kort. Hogy a művészet maradéktalanul tiszta, romlatlan és igazmondó lenne? Szó sincs róla. De még mindig ez a legjobb megoldás. Ahogyan a demokrácia… – GYARMATI GABRIELLA MEGNYITÓJA

>>>
2019.11.03 - tiszatáj

INTERJÚ A HOMO LUDENS PROJECT ALKOTÓIVAL
A Homo Ludens Project kompániájáról nehéz úgy beszélni, hogy ne személyes emlékek, tapasztalatok sora rohamozzon meg. Több elsőjénél ott voltam, és egészen felemelő látni, merre haladnak. Ahogy ott ülök a megbeszélt helyünkön Benkő Imolára és Szilágyi Szabolcsra várva, az jut eszembe, hogy ők is olyan emberek, akikkel ott tudom felvenni a beszélgetés fonalát, ahol leejtettük. Két folyton mozgó figura, akik folyamatosan feszegetik a határaikat, ezzel bevállalva olyan élethelyzeteket akár szakmai téren, akár civil életükben, amelyekre lehet, hogy ők sem számítottak eddig… – TÓTH EMESE INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő