08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.31.
| Rendhagyó gyermeknap a Müpával >>>
05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
05.20.
| Közös, szolidaritáson alapuló kampány indult >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
NAPI TANDORI

05.29.
| Jövőbe tekint a Szegedi Szabadtéri Játékok >>>
05.28.
| Indiában debütál Goztola Kristina új filmje >>>
05.28.
| Elhunyt Dr. Diószegi István történész >>>
05.26.
| Ezek a könyvek esélyesek az idei Merítés-díjra >>>
05.26.
| Wa(l)king the city – Pályázati kiírás >>>
05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

A telekinetikus erő krónikája
2013.10.22 - tiszatáj

KIMBERLY PEIRCE: CARRIE

Az első menstruációjakor telekinetikus képességekre szert tevő Carrie kálváriája az ifi-filmeket horrorba forgató, morbid női kiteljesedés-történet. Bigott, önsanyargató vallásosság, gyilkos menstruáció és disznóvéres bullying az amerikai kisvárosban.

Teljességgel felesleges lamentálni afelett, hogy Hollywood rákapott a horrorfilmes remake-gyártásra. Egyrészt a rémálomgyár mindig is előszeretettel adja el ugyanazt a terméket új csomagolásban, másrészt az újravett rémfilmek se feltétlenül gyengébbek, mint azok az „eredeti” darabok, amikkel mostanában Amerika előrukkol. Különösen igaz ez a Carrie-re, amit A fiúk nem sírnak függetlenfilmes direktora, Kimberly Peirce festett újfent szélesvászonra. Természetes, hogy a női önérvényesítési és énkeresési történetek iránt vonzódó Peirce a horror helyett a drámát súlyozza jobban: az ő Carrie-je egy sokkal öntudatosabb, karakánabb figura. Brian De Palma ’76-os verziójában a szeplős arcú, de szeplőtelen Carrie közelebb volt a kiközösített freak ijesztő alakjához. Az iskolai bullying és egy bigott „keresztény” anya áldozataként ténfergett kétségbeesett, őrült szemekkel Sissy Spacek a vásznon, De Palma pedig a Psychóból kölcsönzött, vijjogó hegedűhangokkal húzta alá tortúráját. Spacek Carrie-je elveszett, félénk és magába forduló figura volt – Chloë Grace Moretzé viszont ráérez természetfeletti képességére, megtanulja használni azt, és zsarnokként fölé magasodó anyjával is már a kezdetektől éles nyelvvel felesel.

A két film között a szereposztás tesz elsősorban különbséget. A nemrég még a Kick-Ass című szuperhős-paródia Hit Girljeként mészároló Moretz mindent megtesz, hogy levetkőzze a színész personájára rétegződő asszociációkat, végig látszik, hogy nagyon el akarja játszani a félénk, kiközösített lányt, de a szkript nem engedi, hogy görnyedt hátával, verdeső pillantásaival az eredeti történet kiszolgáltatott Carrie-jét adja. Az újrázott film a kortárs szuperhős-trendek közé simul, konkrétabban pedig a sihederek kezébe kerülő óriási, természetfeletti képesség okozta problémákat taglaló Az erő krónikáját idézi meg. Carrie folyamatosan elsajátítja a telekinézis képességének használatát, és a filmben azt végig uralva, tudatosan mozgatja a tárgyakat, zárja a klozetba az őt korlátozni igyekvő anyját, vagy tépi szét azokat a hírhedt báljelenetben, akik az útjába állnak. Ugyanakkor az idei Carrie Peirce kicsiny filmográfiájába is illeszkedik. A rendező ugyanis inkább a drámára fókuszál, és a címszereplő érzéseivel szöszmötöl, és a torz vallásos ideákat lányára kényszerítő anyával való kapcsolata is több játékidőt kap. Julianne Moore impozáns színészi teljesítménye, hogy ezt az elrajzolt, eltúlzott anyafigurát 2013-ban is hihetően hozza: az önostorozást öncsonkítássá súlyosbító alakváltozat Moore megformálásban kellően ijesztő, mégis visszafogottabb, kevésbé prédikáló, mint Piper Laurie-é volt.

Ám hiába indie filmekre specializálódott rendező, Peirce a horror-epizódokat és sokk-trükköket ügyes kézzel viszi végig: habár a digitális technikával rajzolt képeken látszik, hogy a film nem csúcsbüdzséből készült, a film horrorkreativitás terén már korrektül teljesít. A bántalmazását megelégelő és az iskolai bálján véres bosszút álló Carrie kultikus leszámolás-jelenete ugyan nem olyan flott, mint De Palmáé, viszont szép trükkökkel operál. A kocsi szélvédőn szétrepedő fej, a belapuló, reccsenő orrok erős képekkel bővítik a horror-repertoárt, amellett, hogy a rendezőnő rengeteg beállítást De Palmától kölcsönző (ld. a finálé Krisztus-pózba feszített hulláját). A szimpatikusabb, aktívabb és öntudatosabb Carrie-portréval jár viszont a bosszúszcéna halvány átírása is: Carrie a korábbitól eltérően nem kontrollálatlanul dühöng, hanem válogat az áldozatok közül, mintha az alkotók enyhíteni igyekeznének a főhős tettein – csak hogy ne veszítsék el a nézők szimpátiáját. Pedig ekkor már nem illik azonosulni a főhőssel: De Palma azért szűrőzte fátyolosra és mutatta be lassítva az elsőbálozást, hogy annál fájdalmasabb legyen, amint szilánkjaira robban Carrie álma – és ezzel végleg szertefoszlik a zavarodott tinilány öntudata és letaglózóvá válik a racionalitást nélkülözve dühöngő tinédzser elkeseredettsége. Peirce-nél viszont jogos revansnak tűnik fel Carrie tombolása, majd anyjával szembeni retorziója, ami szöges ellentétben áll a történet eredeti olvasatával. Nem véletlen, hogy a film végére a pokolnál kötünk ki…

A 2013-as Carrie számlájára kell írni, hogy – a remake-szabályrendszert követve – kipótolja az eredetiben hagyott hézagokat, motivációs hiányokat. Ami esetleg elsietett vagy nem érthető De Palma 90 percesre húzott változatában, az mind kiderül Peirce mozijából: részletesebben magyarázza a beképzelt, elkényeztetett tinik motivációt, alaposabban megágyaz a fordulatoknak, és a White-rezidencia összeomlására és eltűnésére is plauzibilis magyarázatot kaphatunk. Hátránya viszont, hogy – mivel nem told hozzá semmit az alapanyaghoz – újat nem tud hozni az iskolai bullying és a józan eszéből kizökkentett áldozatlány történetében: manapság ez a téma már lerágott, visszaköpött csont, s ami ’76-ban még újdonságnak számított, az ma már csak a természetfeletti hangsúlyosabb jelenléte miatt lehet maximum különleges. Az idei Carrie ráadásul a címszereplő furcsaságait kevésbé tükröző színészválasztás mellett az atmoszférateremtésben is elmarad az első verziótól. A vérben ázó, kiakadt szemű Carrie hátborzongató, emblematikus képe helyett csak egy furán járó, őrült tekintetű tinilányt kapunk; és a természetfeletti ábrázolása is inkább áramvonalas, könnyen befogadható, mintsem bántóan zavarba ejtő, mint De Palmánál. Peirce filmje nem tesz csodát, nem múlja felül a korábbi történetvariációkat, viszont ellentétben a legtöbb mai horror-remake-kel, legalább korrekt munka. Ha úgy tetszik, ez már önmagában egy kisebb csoda.

Soós Tamás

 


Címke: , , , ,
2020.05.31 - tiszatáj

IRODALOM ÉS FESTÉSZET PAUL KLEE SCHRIFTBILDER CÍMŰ KORSZAKÁBAN
„[Az] Énekek éneke zavarba ejtően más arcát mutatja az alkotónak, hiszen tárgya nem illeszkedik be a Klee-természet fantasztikus idilljébe, a növényvilág, a házak és az emberalakok népes kozmoszába, abba a jól felismerhető figurativitásba, tárgyválasztásba, amiből Klee saját művészkarakterét, saját szobrát tudatosan faragta ki az utókornak. Tehát első ránézésre semmilyen összefüggést nem ismerhetünk fel, ami valamilyen megfejtésre, ikonológiai értelmezésre szorul […]

>>>
2020.05.29 - tiszatáj

AZ IFJÚ AHMED
Szűk, néha klausztrofób terei, valamint a karakterek mozdulatait nyomon követő kézikamerás beállítások miatt a Dardenne fivérek új műve egyrészt realista, szociodrámai igénnyel lép fel, másrészt a pályaképükön végigvonuló legfontosabb témákat, a hétköznapi emberek ábrázolását és a bennük feltárulkozó humánumot sem hagyja parlagon heverni… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.29 - tiszatáj

LOUISE MOILLON: CSERESZNYÉSTÁL, SZILVÁK ÉS SÁRGADINNYE
Hosszú volt az út, amely a Saint-Germain-des-Prés-i apátság felé vezetett. A kocsis lassan bandukolt a hajnali ködben, lába elszokott a gyaloglástól. Megbokrosodott lovát a városkapunál hagyta, a fogadósné gondjaira bízta, míg vissza nem ér. Jól ismerte a Szajna bal partján magasodó kőtemplomot és környékét, az ott élő művészembereket és kereskedőket, akik egymás között sajátos nyelven beszéltek, flamand torokhangokat vegyítettek a francia szavak közé […]

>>>
2020.05.28 - tiszatáj

J. M. W. TURNER THOMSON’S AEOLIAN HARP (THOMSON ÆOLHÁRFÁJA)
„William Turner minden idők egyik leghíresebb és legeredetibb művésze; festészetével kapcsolatban a szakirodalom többsége szuperlatívuszokban fogalmaz. A művészettörténetben a „fény őrültjeként” emlegetik, „aki valóságos katalógusát adta a fenségesnek”, és aki „a végsőkig kifinomult ábrázolásaival ajándékozott meg minket”. Turner munkássága és hagyatéka azonban nemcsak képzőművészeti, de lírai alkotásokat is tartalmaz – amint erre elenyészően kevesen, de az utolsó ötven év kutatásai közül többen is felhívták a figyelmet […]

>>>
2020.05.27 - tiszatáj

RÉVÉSZ EMESE: SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK
Révész Emese nevével eddig leggyakrabban művészettörténeti kontextusban találkozhattunk, a gyermekkönyvek kapcsán is leginkább művészettörténeti, illusztrációs kérdésekkel összefüggésben. Most megjelent könyvével a gyermek- és ifjúsági irodalom platformján jelentkezett, az elemzői oldalról az alkotói oldalra térve át. Könyvének főhőse Simi, az óvodából iskolába kerülő kisfiú, akinek iskolakezdő éve jelentősen különbözik osztálytársaitól… – KATONA ANDREA KRITIKÁJA

>>>
2020.05.26 - tiszatáj

BÖDECS LÁSZLÓ: AZ ÁRVÍZ HELYE
Bödecs László második kötete is a hiány esztétikájára épít, ahogy számos műalkotás a XX. század elejétől egészen napjainkig. A hiányérzet, a töredezettség, szétesettség, az értékvesztettség tapasztalatából táplálkozó művek a világot, a dolgokat in absentia ábrázolják. A hiány azonban olyan jel nélküli jelölet, olyan üres hely, lyuk, hézag, repedés, űr stb., amely mindig a valamivel – az artikulálhatóval, jelenlévővel – szembeállítható. A semmi is a valamivel, mindennel szemben megképződő nemlét… – VISY BEATRIX KRITIKÁJA

>>>
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő