Memoárt írt Gergely Ágnes

Nyolcvanadik születésnapjára jelent meg Gergely Ágnes új regénye, a Két szimpla a Kedvesben az Európa Könyvkiadónál. Az írónő a művét memoárnak nevezte, mint az MTI-nek elmondta, igyekezett a lehető legközvetlenebbül írni a múltról.

A kötetben megelevenedik a család története a 20. század első felétől, emellett Gergely Ágnes saját életét is elmondja egy nagy szerelem tükrében. A könyv felidézi, hogyan zúzta szét a második világháború a gyerekkor szinte idilli boldogságát, miként próbálta édesanyja a semmiből újrateremteni az otthont, és milyen módon lett a későbbi Kossuth-díjas költő, műfordító, író előbb vasesztergályos a Mozdonygyárban, majd tanár. Emellett megelevenedik a kor, amelyben rosszkor elmondott félmondatok törhettek félbe életpályákat.

A szerző elárulta, őt is meglepetésként érte, hogy végül a 80. születésnapjára jelent meg a könyv, hiszen későbbre tervezte. “Szeptemberben nagy hajsza volt, hogy készen legyünk a levonatokkal. Már 2010-ben nekifogtam az előkészítő munkának, kutatásokat végeztem az írás előtt, régi dokumentumokat, fényképeket kerestem elő” – idézte fel Gergely Ágnes a kezdeteket.

“Múltidéző ember vagyok, ami talán romantikus alkatra vall. Szeretem, ha jelen van körülöttem a múlt, akkor is, ha nem mindenre jó visszagondolni” – fogalmazott az írónő, majd hozzátette: a múlt történéseiből mindig okulhat, aki akar.

A Két szimpla a Kedvesben egyszerre családtörténet és egy nagy szerelem története, amely hosszú lángolás után ér véget: a társadalmi, politikai megosztottságot, a beszivárgó gyűlöletet semmilyen érzelem nem tudja áthidalni.

“Fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy kettészakítottság egyetlen ember életében éppúgy létezhet, mint egy országéban vagy akár egy kontinensében. Tenni akartam ellene valamit, és elhatároztam, hogy a saját életemet használom fel mint terepet” – idézte fel a könyv előzményeit Gergely Ágnes, aki szerint a kelet-európai lét és a diktatúra egyszerre határozta meg a könyvben megírt szerelem sorsát. “Itt megvannak a rossz hagyományok a szétszakítottságra, elég csak a népi-urbánus vitára gondolni” – emlékeztetett az írónő.

A személyes hangú könyv szikár mondatairól Gergely Ágnes azt mondta, számára ez a beszédmód a természetes. “Olyan ez nekem, mint a lélegzetvétel. A vers az igazi műfajom, költőként indultam, bár későn. Fordítani korábban kezdtem, főként verseket vagy költői prózát. Én így szólalok meg, nem tudok másként” – fogalmazott. Szólt arról is, hogy mivel memoárnak tekinti a művet, ellen kellett állnia a versbeszédnek, a jelképeknek, a metaforáknak. “Sok részt újra és újra át kellett dolgoznom, mert úgy éreztem, nem vagyok elég őszinte, nem vagyok elég közel a nyers, valóságos élethez” – mutatott rá.

A könyvben előfordulnak olyan részletek, amelyekkel már korábbi prózai munkáiban is próbálkozott. “Most jóval pontosabban kellett megírnom a múltat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy több könyvéből emelt át jeleneteket. Például első regényéből, A tolmácsból, majd a Stációkból vagy önéletrajzi kísérletéből, az Absztrakt tehén című munkából. “Szükség volt rá, hogy megteremtsek egy realistább szövegkörnyezetet. Ha azt mondom, realista, Móricz Zsigmond vagy Kosztolányi Dezső prózájára gondolok”.

Gergely Ágnes elmondta, hogy igyekezett “a vetkőzésig őszintén” írni. “Nem volt könnyű. Apróságnak tűnik, de például ebben a könyvben mindenkit a valódi nevén neveztem. Nagyon érdekes, hogy egészen más lesz a mondat a valódi névtől. Olyan ez, mintha visszaszólna hozzám a szereplő” – tette hozzá.

Az írónő megemlítette, hogy jelenleg egy versesköteten és egy nagyobb műfordításon dolgozik, ám a munkákról egyelőre nem kívánt többet mondani.

MTI 2013. október 21., hétfő 10:17

Kapcsolódó írásunk: