Somogyi-könyvtár és Szegedi Nemzeti Színház: Közönségtalálkozó a Memo ősbemutatója előtt

Október 22., kedd 16.30 óra – Somogyi-könyvtár

Tasnádi István Memo – A felejtés nélküli ember című színdarabjának ősbemutatóját október 25-én tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. Október 22-én, kedden délután fél öt órától a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóiratolvasójában a premier előtti közönségtalálkozón a szerző, Tasnádi István mellett Bodolay Géza rendező, valamint az előadás szereplői közül Kedvek Richárd, Jakab Tamás és Sorbán Csaba beszél a mű színpadra állításáról.

A program a Somogyi-könyvtár és a Szegedi Nemzeti Színház közös rendezvénye az Országos Könyvtári Napok alkalmából. Az idei, könyvtári rendezvénysorozat középpontjában az emberi kapcsolatok állnak, amelyet a bibliotéka eddigi rendezvényei már több szempontból is körbejártak. Bodolay Géza, a darab rendezője szerint Tasnádi István színdarabjának üzenetei a párhuzamba állíthatók a könyvtári napok tematikájával. A történet szól a másságról, a társadalmi kirekesztettségről, a toleranciáról, egymás érdek nélküli segítéséről, a tabu témák oldásáról, generációk találkozásáról és családtagok kapcsolatáról.

Tasnádi István a darab történetéről írja: “A hipermnézia az amnézia ellentétje, mikor a páciens képtelen felejteni. Egy ideig irigylésre méltó adottság, hisz az ember mindent elsőre megjegyez, azonban egy idő után telítődik az agy, eltűnik az absztrakciós képesség, és a rengeteg információ lassan szétzilálja a tudatot. A XX. század egyik legismertebb hipermnéziása az orosz Seresevszkij, róla írt egy tanulmányt kezelőorvosa, Dr. Lurija – a forgatókönyv ezt a kórleírást tekinti kiindulópontnak, azonban a történet tiszta fikció.

1982, Magyarország. Lónyai Péter doktori értekezését a hipermnéziából írja, azonban az egyetem nem fogadja el a disszertációt, mert nem tartalmaz klinikai leírást. Azaz Lónyainak találnia kell egy élő hipermnéziást, ami nem egyszerű feladat, hiszen egy rendkívül ritka betegségről van szó. Lónyainak azért fontos ennyire a téma, mert apja emlékezetvesztésben szenved.

A pszichiátriai intézetben végül talál egy beteget, aki bekötött szemmel és bedugaszolt füllel ül, mert minden új információ, ami a külvilágból érkezik, fájdalmat okoz neki: az a kényszerképzete, hogy szét fog robbanni az agya. A saját felelősségére hazaviszi az intézetből. Megszállottan, éjjel-nappal vizsgálja a pácienst, aki a nyugtatóktól megfosztva veszélyes rohamokat produkál. A feleség ezt képtelen tolerálni, és kirúgja Lónyait a pácienssel együtt.

Lónyai odaköltözik az apjához: egy lakásban él az amnéziás, a hipermnéziás és a kezelőorvos. Lónyai meg akarja tanítani az apját emlékezni, a pácienst felejteni. Egy véletlen folytán sikerül megtalálni a megoldást: amit a hipermnéziás beteg leír, az automatikusan elhalványul az emlékezetében. Elkezdődik az írás-terápia. A páciens több tonnányi „memoárt” ír össze, a papírból egy máglyát építenek és begyújtják.

A normális élethez elengedhetetlenül szükséges, hogy felejteni tudjunk.
A boldogsághoz elengedhetetlenül szükséges a rossz memória…”

Minden érdeklődőt szeretettel vár a színház és a könyvtár!

A Somogyi-könyvtár rendezvényei ingyenesen látogathatók!