Radnai István versei
álmok hazudnak lépcsőházakat
lakomák irodaasztalán a serleg
meleg combhajlat takaró alatt
odakint csikóm malacot ellett
lebeg vitorlán ringatott hajó
schramlizenész kint harmonikál
fülemülét hajt egy bokor
hűlt asszonyom helye zrikál
[…]
Szymbólintások
„a kínvallatás a régi, csak kisebb lett a föld.
és bármi történik, mintha a szomszédban lenne.”
Wisława Szymborska: Kínvallatás (Csordás Gábor fordítása)
kínos ha csepeg a víz kínos ha éhezel
kínos az állócella kínos saját vizeleted
ha nem akarsz meghalni erre semmi
biztosíték de remélj akarj lenni
és túléled tegnap a zárkát ma a kilakoltatást
körömpiszokként uraid megőrizték hámsejtjeidet
elérik ma szép csűrcsavar szóval a hatást
nem élhetjük túl vagy mégis sejthetitek
nem öröm az élet de mégis öröm a fellegek
szállnak ilyenkor tavasszal és napozni lehet
ebbe a betoncellába réseket vágtak
s a fény még reggelente az ágyad
cirógatja még felkelhetsz bárki ellen
mellett hiába úr itt a régi szellem
Rímelődés kávészagra
álmok hazudnak lépcsőházakat
lakomák irodaasztalán a serleg
meleg combhajlat takaró alatt
odakint csikóm malacot ellett
lebeg vitorlán ringatott hajó
schramlizenész kint harmonikál
fülemülét hajt egy bokor
hűlt asszonyom helye zrikál
varjú kopog a nyitott ablakon
valaki ellopta a szőrme takarót
hajszál csikol s a gramofon
térdemre érdem egy üveg jód
idegenül ismerős szobákban
halott vice söpri a száraz járdát
egyetlen orosz szó maradt szobáka
a hamis fogú harapása járt át
álmokkal bélelt lépcsőházakat
papundekli a csorba lépcső
hajléktalanság hajlékonnyá avat
felébredtem már késő
Percnyi megállás a földönfutásban
Petz Györgynek
az élet petróleumlámpa kushadt petróleumlámpa
csak az anya csillár az éjszakának megterít
a pasziánsz vége a végtelen nyelvórák füstjének
de ne szellőztesd ki a jövőt a kőszén parázs
mivel leginkább kő a háztartási tűzoltó szén
nem tud megújulni mint a petróleumlámpa
kanóca amit fel és le csak tekerni kell és ha
rajta a cilinder odafent kienged egy kis kormot
odafent két cigaretta közt biztosan ott is akad
tetőterasz kérdés lefelé nézegetsz-e csillagokra
mint én a fákra koronájuk lándzsa vagy pajzs
úgy rémlik innen fentről már félúton a másvilágra
már nem emlékszem milyen edényben konzerves
doboz lehetett bűzlött az olajmécses avas volt
szegény és szegény én is és tudtam hogy szegény
vagyok bár voltak földönfutóbbak akik gyorsabban
szedték a lábukat s elvitték amit más zabrálni
elfelejtett az utcánk enyhén lejtett és az egyetlen
autó két év után egy taxi volt meglátogatott a
sofőr s beültem az ölébe tekertem a kormányt
pár éve a kormány nyakát is kitekertem volna
éppúgy széles mozdulatokkal járdától járdáig
hányódott szegény rozoga autó már nem
a régi fiát amit a fényképeken s anyám kalapban
emlékszem hatévesen odébb toltam egy topolínót
meg is volt a véleményem róla aztán nyaralni vittek
a petróleumlámpa lám vidéken volt dugi petróleum
kanóca sárga fénnyel füstölt elfelejtettük a tetejét
levágni de büdös meleg csak a csillagok alatt vanília
illatú a tél s a dunna alól egy orr mered mindössze
az anya kártyáit kiterítve jósol vagy még nem párolgott
el fejéből a vödörnyi kávé napóleon sírja kicsit csaltunk
napóleon ejnye miért is csámborgott erre győrnél nincs
messze budától ha a vonatok járnak de talán most is
háború van felhozok egy kanna petróleumot és kifényesítem
a cilindert mielőtt az oroszok mindig az oroszok egyet fordítanak
a csapon talán éppen csapnál mit ér a nátó és únió
csak sanyargat és kiabál miközben fülén a rendezői utasítást
hordozó mobil s fülhallgató külügyéreket utasítanak a bankok
bangkok thai táj de jó meleg lehet és hűsít a szökőár
nálunk az árak szöknek európában és a rozsdás kamatok
hát kamatyolok éppen se csillár se kanócos kushadt petróleum
még nem kushad ezért az időmet kihasználom s nem
foglalkozom éjjel a politikával anyám a zsíros kártya
úgy marad az asztalon nem rakom ki napóleon sírját
Festett egek vándorlása kőről-kőre
fehér fényeken játszó
pásztorok sípja kacsint
lám mikoron romokban
hever Róma és rátok
mégis Róma tekint
átbarangol lángoló fénnyel
a nap botlik vak köveken
beszorul kéjjel a szikla
szorosba s ott hidat ver
minden mi antik
lobban a ködökön izzó
fehéren eldereng víziváros
nyugszik a szem telt
kupolákon s elúszik sósan
hűs habjaival
miért nyílik száz város
olasz nap hevére
testvéri sóvár vágya
tekint le feléje
oda leszállni
hol tündér és isten
arany frigyre lép
és píneákra lapul
az éggömb kifakadva
mint véreres sátor
(Megjelent a Tiszatáj 2013/9. számában)