Radnai István versei

Szymbólintások

„a kínvallatás a régi, csak kisebb lett a föld.
és bármi történik, mintha a szomszédban lenne.”

Wisława Szymborska: Kínvallatás (Csordás Gábor fordítása)

kínos ha csepeg a víz kínos ha éhezel

kínos az állócella kínos saját vizeleted

ha nem akarsz meghalni erre semmi

biztosíték de remélj akarj lenni

és túléled tegnap a zárkát ma a kilakoltatást

körömpiszokként uraid megőrizték hámsejtjeidet

elérik ma szép csűrcsavar szóval a hatást

nem élhetjük túl vagy mégis sejthetitek

nem öröm az élet de mégis öröm a fellegek

szállnak ilyenkor tavasszal és napozni lehet

ebbe a betoncellába réseket vágtak

s a fény még reggelente az ágyad

cirógatja még felkelhetsz bárki ellen

mellett hiába úr itt a régi szellem

Rímelődés kávészagra

álmok hazudnak lépcsőházakat

lakomák irodaasztalán a serleg

meleg combhajlat takaró alatt

odakint csikóm malacot ellett

lebeg vitorlán ringatott hajó

schramlizenész kint harmonikál

fülemülét hajt egy bokor

hűlt asszonyom helye zrikál

varjú kopog a nyitott ablakon

valaki ellopta a szőrme takarót

hajszál csikol s a gramofon

térdemre érdem egy üveg jód

idegenül ismerős szobákban

halott vice söpri a száraz járdát

egyetlen orosz szó maradt szobáka

a hamis fogú harapása járt át

álmokkal bélelt lépcsőházakat

papundekli a csorba lépcső

hajléktalanság hajlékonnyá avat

felébredtem már késő

Percnyi megállás a földönfutásban

Petz Györgynek

az élet petróleumlámpa kushadt petróleumlámpa

csak az anya csillár az éjszakának megterít

a pasziánsz vége a végtelen nyelvórák füstjének

de ne szellőztesd ki a jövőt a kőszén parázs

mivel leginkább kő a háztartási tűzoltó szén

nem tud megújulni mint a petróleumlámpa

kanóca amit fel és le csak tekerni kell és ha

rajta a cilinder odafent kienged egy kis kormot

odafent két cigaretta közt biztosan ott is akad

tetőterasz kérdés lefelé nézegetsz-e csillagokra

mint én a fákra koronájuk lándzsa vagy pajzs

úgy rémlik innen fentről már félúton a másvilágra

már nem emlékszem milyen edényben konzerves

doboz lehetett bűzlött az olajmécses avas volt

szegény és szegény én is és tudtam hogy szegény

vagyok bár voltak földönfutóbbak akik gyorsabban

szedték a lábukat s elvitték amit más zabrálni

elfelejtett az utcánk enyhén lejtett és az egyetlen

autó két év után egy taxi volt meglátogatott a

sofőr s beültem az ölébe tekertem a kormányt

pár éve a kormány nyakát is kitekertem volna

éppúgy széles mozdulatokkal járdától járdáig

hányódott szegény rozoga autó már nem

a régi fiát amit a fényképeken s anyám kalapban

emlékszem hatévesen odébb toltam egy topolínót

meg is volt a véleményem róla aztán nyaralni vittek

a petróleumlámpa lám vidéken volt dugi petróleum

kanóca sárga fénnyel füstölt elfelejtettük a tetejét

levágni de büdös meleg csak a csillagok alatt vanília

illatú a tél s a dunna alól egy orr mered mindössze

az anya kártyáit kiterítve jósol vagy még nem párolgott

el fejéből a vödörnyi kávé napóleon sírja kicsit csaltunk

napóleon ejnye miért is csámborgott erre győrnél nincs

messze budától ha a vonatok járnak de talán most is

háború van felhozok egy kanna petróleumot és kifényesítem

a cilindert mielőtt az oroszok mindig az oroszok egyet fordítanak

a csapon talán éppen csapnál mit ér a nátó és únió

csak sanyargat és kiabál miközben fülén a rendezői utasítást

hordozó mobil s fülhallgató külügyéreket utasítanak a bankok

bangkok thai táj de jó meleg lehet és hűsít a szökőár

nálunk az árak szöknek európában és a rozsdás kamatok

hát kamatyolok éppen se csillár se kanócos kushadt petróleum

még nem kushad ezért az időmet kihasználom s nem

foglalkozom éjjel a politikával anyám a zsíros kártya

úgy marad az asztalon nem rakom ki napóleon sírját

Festett egek vándorlása kőről-kőre

fehér fényeken játszó

pásztorok sípja kacsint

lám mikoron romokban

hever Róma és rátok

mégis Róma tekint

átbarangol lángoló fénnyel

a nap botlik vak köveken

beszorul kéjjel a szikla

szorosba s ott hidat ver

minden mi antik

lobban a ködökön izzó

fehéren eldereng víziváros

nyugszik a szem telt

kupolákon s elúszik sósan

hűs habjaival

miért nyílik száz város

olasz nap hevére

testvéri sóvár vágya

tekint le feléje

oda leszállni

hol tündér és isten

arany frigyre lép

és píneákra lapul

az éggömb kifakadva

mint véreres sátor

(Megjelent a Tiszatáj 2013/9. számában)