Változatos programok az Őszi könyvtári napokon Szegeden

Műfajilag és hangulatilag sokszínű programok várják az érdeklődőket az Őszi könyvtári napok alatt a szegedi Somogyi könyvtárban – mondta el Palánkainé Sebők Zsuzsanna igazgató a rendezvénysorozatot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

A november 5-ig tartó rendezvények között előadóestek, beszélgetések és könyvbemutatók, színházi játék, családi és gyermekprogramok mellett a hagyományos könyvtári emléknap eseményei is szerepelnek a kínálatban – közölte a szakember.

Az egyik első rendezvényként csütörtök délután Koltai Róbert színművész Móricz Zsigmond 1924-25-ös “naplószilánkjaiból” összeállított önálló estjével érkezik a könyvtárba.

A vendégek találkozhatnak a közelmúltban szerencsétlenül járt Erőss Zsolt hegymászó feleségével, Sterczer Hildával, aki férje önéletrajzi kötetéről és fotóalbumáról, a Himalája és a magashegyek világáról beszél.

A szegedi születésű Kossuth-díjas színművész, Kulka János október 10-én lesz a bibliotéka vendége, és Önéletrajz című könyve kapcsán mesél művészi pályájáról és magánéletéről. Temesi Ferenc babérkoszorús és József Attila-díjas író pedig Apám című regényéről mesél majd a hónap végén.

Az író-olvasó találkozókon Balázs Ágnes többek között a kiskamaszoknak szóló Lufi-könyveit, Csík Mónika Mákvihar című gyermekvers-kötetét hozza el Szegedre, Szoó Judit Kilófaló könyvsorozatát mutatja be, a Gyermekkönyvtárban Darvasi László legújabb meseregényét A 3EMELETES mesekönyvet ismerhetik meg az olvasók, D. Tóth Kriszta pedig Jöttem, hadd lássalak című regényével érkezik a Tisza-partra.

Százharminc esztendeje, 1883. október 16-án nyitotta meg Ferenc József a Somogyi könyvtárat, az évforduló alkalmából Örömmel jöttem címmel rendeznek kiállítást. Október 17-én délelőtt Szeged újjászületéséről, a könyvtár alapítványi gyűjteményéről hangzanak el előadások, a délutáni “királyséta” résztvevői pedig Ferenc József 1883-as szegedi körútjának állomáshelyeit látogathatják meg.

Kamara-kiállításokkal emlékeznek meg a 250 éve született Batsányi János költőről, a felvilágosodás kiemelkedő irodalomszervezőjéről, a száz éve született Robert Capa fotóművészről, haditudósítóról, és szintén tárlattal köszöntik a szegedi Korzó mozi megnyitásának centenáriumát.

MTI 2013. október 3., csütörtök 11:16