11.30.
| Téli mesevilág és végtelen szórakozás vár minden korosztályt a Müpa Kultúr Kültéren >>>
11.29.
| Vándorutak a Müpában >>>
11.28.
| Függetlenségi nyilatkozat – Juhász Kata különös műfaji kísérlete >>>
11.28.
| ZUG – Kerekasztal Színház: Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.28.
| Asztali beszélgetések… – In memoriam Radnóti Miklós >>>
11.28.
| Kerekasztal Színház – Vitaszínház a környezettudatosságról >>>
11.21.
| ZUG művészeti tetthely – Homo Ludens Projekt: Humánia >>>
11.21.
| A 16. Verzió Filmfesztivál szegedi programjai >>>
11.20.
| Grand Café – Próza Nostra Irodalmi Estek: Moskát Anita és Brandon Hackett >>>
11.19.
| Novemberi Sikersztorik a JATE Klub színpadán >>>
11.16.
| Átadták a 16. Verzió Filmfesztivál díjait! >>>
11.15.
| Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját >>>
11.14.
| Fergeteges Molière-komédia az Újszegedi Szabadtéri Színpadon >>>
11.07.
| Már elérhetők az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 jegyei >>>
11.05.
| Budapest Debut Film Forum a Friss Hús filmfesztiválon – várják a filmterveket >>>
10.29.
| Karácsony a Szegedi Szabadtérivel: már kaphatók a kedvezményes bérletek >>>
10.27.
| Felavatták a felújított kökösi unitárius templomot >>>
10.25.
| Alföldi Róbert rendezi a szegedi West Side Story-t >>>
10.24.
| Művészettörténeti szenzáció a kárpátaljai Visken >>>
10.17.
| New Flash >>>

Benesóczky László, Boda Magdolna, Csontos Márta, Kurdy Fehér János, Mohai V. Lajos, Nagy Márta Júlia, Nagy Zopán, Schneider Éva, Simon Bettina, Szegedi Eszter versei
Ferdinánd Zoltán, Szakács Réka, Tóbiás Krisztián prózája
Interjú Danyi Zoltánnal
Franciák, figurák, fordítások (Kovács Eszter, Kovács Ilona, Penke Olga tanulmányai)
Perovics Zoltán Artopédlandia című kiállítása

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

Gaiman jól bevált receptje
2013.09.23 - tiszatáj

NEIL GAIMAN: ÓCEÁN AZ ÚT VÉGÉN 

Neil Gaiman szövegeivel kapcsolatban ma már epitheton ornansként működik a ’kultikus’ kifejezés. A szerző neve pedig egyre ismerősebben cseng a fantasy irodalomért rajongók népes táborán kívül is, köszönhetően annak az egyszerű ténynek, hogy Neil Gaiman kiváló író. Az ő neve is példaként szokott szerepelni abban a listában, amit mantraszerűen szokás ismételgetni valamilyen apológiai kényszer hatása alatt, amikor a „zsánerirodalom” és a „kanonikus irodalom” végtelenül unalmas és jobbára terméketlen szembeállítása terítékre kerül.

Gaiman az Amerikai istenek című regényének megjelenése óta a fantasy irodalom rocksztárja, jóllehet már e könyv megjelenése előtt is jelentős olvasóközönsége volt és fontos szövegeket vetett papírra, főleg kisprózában, illetve ő írta a formabontó Sandman képregénysorozatot is. A jóval szélesebbkörű ismertséget azonban ez a többszörös díjnyertes nagyregény hozta meg neki.

Idén megjelent új regénye, az Óceán az út végén, néhány gyermekeknek íródott könyve után ismét a felnőtteknek szól, jóllehet mélyen áthatják a gyermekkori hangulatok és emlékképek. A nosztalgikus atmoszféra és az egyszerű történet mögött végighúzódó bonyolult, mitikus világkép, a számos irodalmi utalás azonban egyértelműen felnőtt olvasóközönséget jelöl ki a regény számára.

Neil Gaiman nagy mítoszteremtő, ez már a Sandman képregényeket olvasva is világossá vált. Az Amerikai istenek csupán ráerősített erre. További regényeit olvasva – mondjuk az Anansi fiúkat, amelyben egyfajta afrikai hiedelemvilágot dolgoz fel– az is kitapinthatóvá válik, hogy a mítoszokhoz való vonzódás, a megteremtett világ átmitizáltsága nem csupán díszítésként ül a szövegeken, hanem lényegi vonása azoknak. Modern mítoszteremtés történik ezekben a regényekben, ahol racionálisnak gondolt korunk és világunk keveredik egy ettől jobbára idegen világmagyarázattal és hiedelemvilággal. Ez a keveredés egymással egyenértékű és versengő paradigmák között megy végbe, a nyugati kultúra által ismertnek vélt és racionálisan magyarázott világ(kép) soha nem élvez kitüntetettséget a mítosz más mintázatok mentén szerveződő világinterpretációjához képest. Gaiman szövegei visszacsempészik a mese magyarázó aspektusát az olvasó életébe, miközben rámutat arra, hogy a mítoszok és mesék nem csupán izgalmas, kitalált történetek, hanem az emberi létezésmód szükségszerű következményei.

E regények sorába íródik az Óceán az út végén is. A történetet egy középkorú író visszaemlékezései alkotják, aki egy temetés miatt meglátogatja gyermekkorának helyszíneit, ellátogat a farmra, ahol gyerekkori barátnője lakott édesanyjával és nagyanyjával. Három különböző generáció, akik mind ugyanazt a természeti erőt szimbolizálják. A farmház mögötti mező végében egy tó található. Ennek partjára ül ki az író, akinek eszébe jut, hogy a kis kacsaúsztatót ők óceánnak hívták. Az emlékezés lavinaszerű működése ettől az apró momentumtól indul be. Az író – akinek a nevét végig nem tudjuk meg – a hét éves korában történt eseményeket eleveníti fel maga és az olvasó számára.

A visszaemlékezés olyan irodalmi téma, mely gazdag hagyománnyal rendelkezik. A maga nosztalgikusságával, az elveszett gyermekkor emlékeinek keresésével, az asszociációk révén beinduló visszaemlékezések szerepeltetésével az Óceán az út végén is ebbe a hagyományba ízesül. Ha más közös nincs is bennük, egy főhajtásnyi időre mégis Proust gigászi terve idéződik meg.

Az emlékek meseszerű történések láncolatait hordozzák, melyek egy újabb Gaiman-féle mítoszrendszerré állnak össze az élet vizét jelképező és egyben minden vizet összekötő tótól kezdődően, a természettel és a valóságon túli szférával közvetlen kapcsolatban álló „boszorkányokon” keresztül egészen a fizikai világon testet öltő emberi gyengeségekig. Minden tökéletesen és – valljuk be – kissé kiszámíthatóan, helyenként unalmasan vág egybe. A mítoszteremtés mutatványát többször megcsodálhattuk már Gaiman szerzeményeiben és bár minden alkalommal más tartalommal tölti fel ezeket, az alapmintázat mindig ugyanaz maradt.

Az emlékek felidézéséhez, a gyermekkor fogékony életszakaszának megjelenítéséhez egy érzelemmel teli, gazdag nyelvet alkotott a szerző, amit Pék Zoltán fordítása nagyszerűen ad vissza. A keserédes nosztalgia atmoszféráját könnyedén teremtette meg és képes volt stabilan fenn is tartani a szövegben. A leghétköznapibb élethelyzetekből színes szimbólumrendszert képes teremteni: megfigyelhető például, hogy a hét éves fiú számára az evés csupa pozitív konnotációval rendelkezik, amennyiben az a három nő házában történik, és mindig csupa negatívval, amennyiben otthon. A szöveg végére az étkezés egyenesen a biztonság szimbólumává válik, ami Gaiman pszichologizáló hajlamát is sejteti.  Ezek mind-mind erényei lehetnek az Óceánnak, épp azért, mert valami olyasmi történik, amivel nem minden könyvében találkozhatunk a szerzőnek.

Mindezekkel együtt Neil Gaiman semmit nem kockáztatott, megmaradt a jól bevált receptnél, amivel találkozhattunk az Amerikai istenekben (ahol még friss és szokatlan volt), a Soseholban, a Csillagporban, vagy az Anansi fiúkban. A formabontó megközelítésmód az Amerikai istenekben még merészség volt, mára azonban Gaiman írói dogmájává vált. Akkor egyszer nem volt kockázatmentes irodalom, amit alkotott és ez óriási siker lett, vagyis érdemes volt kockáztatnia. Ám ettől az erős regénytől kezdődően az ötlet receptté vált, melyet további munkáinál is előszeretettel használ Gaiman. Tovább feszítve a metaforát: ezzel a recepttel – szó se róla – finomat főz, ám mindig ugyanazt és mindig más nevet ad neki.

Az Óceán az út végén nyelvileg érdekes, atmoszférájában megkapó Gaiman regény, ami kimagaslik a fantasy irodalom legtöbb teljesítménye közül, jóllehet alapvetően nem sok újat tartogat a szerző többi alkotásához képest. Bár Gaiman szülővárosában – Portsmouth-ban – utcát neveztek el a regényről az író tiszteletére, remélhetőleg nem dől hátra megelégedésében, hanem a következő munkájában eltávolodik a megszokott recepttől és bátrabb kísérletezésbe fog. Az sem baj, ha nem harmonizál minden íz tökéletesen.

The Ocean at the End of the Lane SzIZ

Neil Gaiman: Óceán az út végén (The Ocean at the End of the Lane)
Fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2013. 179. oldal, 2880 Ft

Szabó István Zoltán (Steve)


Címke: , , , ,
2019.11.20 - tiszatáj

BÁCS EMESE ALKOTÁSAI
A SAN MARCO GALÉRIÁBAN
Bács Emese Pályám című kiállítása olyan önálló tárlat, mely nemcsak a kollázs és a klasszikus festészet hagyományait tiszteletben tartó eszközkezelés kifinomult egymásra építkezésére példa, hanem arra is, hogy miként tud a művészet kiáltvánnyá válni. Bács úgy emeli be az alkotásaiba a másnak felesleges, sőt szemétnek tűnő, általa azonban talált, gyűjtött és megbecsült tárgyakat, hogy azok túllépnek a ready-made 20. századi értelmezésén… – GALAMBOS ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.19 - tiszatáj

A SZAVAK EREJE
Carl Hunter első nagyjátékfilmes rendezése semmilyen meglepetést nem tartogat azok számára, akik bizonyos elvárásokkal ülnek le elé: A szavak ereje a száraz angol humort és a helyzetekből fakadó finom melankóliát hibátlanul ötvözi, igaz, ezen felül semmi különlegeset nem nyújt. Frank Cottrell Boyce szkriptje és a fineszes színészgárda azonban élővé varázsolja a kiszámítható cselekményt… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SÜVEGES RITÁVAL ÉS ZILAHI ANNÁVAL
Október 28-án két, klímaváltozást tematizáló alkotás bemutatójának adott otthont a Nyugi. Az esemény után az extrodæsia szerkesztőivel, az xtro realm művészcsoport tagjaival, Süveges Ritával és Zilahi Annával készítettünk interjút a kötet létrejöttéről, intermedialitásáról és a nemzetközi diskurzushoz való viszonyáról… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2019.11.18 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS SINKÓ JÁNOS FESTŐMŰVÉSZEK KÖZÖS TÁRLATA
Hetvenkedők címmel nyílt kiállítás nemrég a szegedi Fischer Galériában, ahol két festőművész alkotásait szemlézhetik meg az érdeklődők. A vagány címadásból sejthetjük, hogy az alkotók e jubileumi kiállítást nem szánták afféle ünnepélyes összegzésnek, inkább egy állomásnak, ahol kicsit megpihennek, hogy aztán erőt gyűjtve tovább folytassák a nagy kalandot… – PACSIKA EMÍLIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.17 - tiszatáj

MADELINE A MÉLYBEN
Lerágott csont őrület és művészet egybefonódása, ám szerencsére – mint rengeteg egyéb témában – itt is akad új a nap alatt. Josephine Decker tavalyi Sundance-szenzációja hipnotikus és zsigeri élménnyel kecsegtető független diadal, a Madeline a mélyben unalomig ismert coming-of-age story-dramaturgiát bont részelemeire, hogy saját kötőanyagából valami teljesen újszerűt, meglepőt alkosson… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.16 - tiszatáj

OLGA TOKARCZUK ÉS PETER HANDKE VILÁGAI A GRAND CAFÉBAN
A szegedi Grand Café 2019. november 12-én irodalmi beszélgetéssel köszöntötte a friss Nobel-díjasokat, Olga Tokarczukot és Peter Handkét. A beszélgetést Erdélyi Ágnes, a Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány vezetője moderálta. A két, magyarul csak részben olvasható életművet a szerzők szakértő rajongói, Bombitz Attila és Keserű Gizella mutatták be a közönségnek… – KOVÁCS KRISZTINA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

SZÍVEK KIRÁLYNŐJE
Zöldbe és szürkébe bugyolált erdei részlet – első körben rögtön a harmóniára asszociálnánk, csakhogy a dán-egyiptomi May el-Toukhy erotikus melodrámájának nyitánya fejtetőre állítja az elvárásainkat. Pörögni kezd a felvevőgép, szimbolikusan érezzük, beköszöntött a káosz, valami rossz készülődik,,, SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.15 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
aatoth franyo tárgyaival, képeivel provokálja és sokkolja a nézőt, gondolatban cselekvésre ösztönzi, amit lát, az most valami előtt vagy után, vagy valami helyett létezik? Nem egy színpadi előadás díszletét tárja elénk a művész, hanem mást, egyfajta mágiát, érzékenységet a természet szépsége iránt […]

>>>
2019.11.13 - tiszatáj

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: APRÓMUNKA EGY PALOTÁÉRT
Úgy tűnik, a Krasznahorkai-univerzum súlyosan és rendíthetetlenül, csupán a maga törvényeinek engedelmeskedve gravitál az irodalmi térben, és e kikezdhetetlen alkotói szuverenitás a független gondolkodás és létezés etikáját írja bele az életmű egészébe. A periféria, a margó határvidékén történő berendezkedés nem csak a szerzői autonómia, hanem az aktuális irodalmi divatokat következetesen figyelmen kívül hagyó szövegek tekintetében is a szabadság megőrzésének egyik lehetséges biztosítéka… – SZABÓ GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő