08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
07.24.
| Már próbál a Dóm téri „Akárki” Zsótér Sándorral és Hegedűs D. Gézával >>>
07.17.
| Vissza a moziba! címmel rendez országos fesztivált a Cirko Film >>>
07.11.
| Western-klasszikusok mozivásznon Ennio Morricone emlékére >>>
07.10.
| REÖK: Acélos történetek >>>
07.07.
| Pop-up tárlat nyílik magyar fotográfusok koronavírus-helyzetre reflektáló munkáiból >>>
NAPI TANDORI

07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>
06.09.
| Mégis lesz Szabadtéri Játékok a Dóm téren >>>
06.05.
| Életre kel az árvíz előtti szegedi belváros >>>
06.05.
| A FISZ új kötetei >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Gaiman jól bevált receptje
2013.09.23 - tiszatáj

NEIL GAIMAN: ÓCEÁN AZ ÚT VÉGÉN 

Neil Gaiman szövegeivel kapcsolatban ma már epitheton ornansként működik a ’kultikus’ kifejezés. A szerző neve pedig egyre ismerősebben cseng a fantasy irodalomért rajongók népes táborán kívül is, köszönhetően annak az egyszerű ténynek, hogy Neil Gaiman kiváló író. Az ő neve is példaként szokott szerepelni abban a listában, amit mantraszerűen szokás ismételgetni valamilyen apológiai kényszer hatása alatt, amikor a „zsánerirodalom” és a „kanonikus irodalom” végtelenül unalmas és jobbára terméketlen szembeállítása terítékre kerül.

Gaiman az Amerikai istenek című regényének megjelenése óta a fantasy irodalom rocksztárja, jóllehet már e könyv megjelenése előtt is jelentős olvasóközönsége volt és fontos szövegeket vetett papírra, főleg kisprózában, illetve ő írta a formabontó Sandman képregénysorozatot is. A jóval szélesebbkörű ismertséget azonban ez a többszörös díjnyertes nagyregény hozta meg neki.

Idén megjelent új regénye, az Óceán az út végén, néhány gyermekeknek íródott könyve után ismét a felnőtteknek szól, jóllehet mélyen áthatják a gyermekkori hangulatok és emlékképek. A nosztalgikus atmoszféra és az egyszerű történet mögött végighúzódó bonyolult, mitikus világkép, a számos irodalmi utalás azonban egyértelműen felnőtt olvasóközönséget jelöl ki a regény számára.

Neil Gaiman nagy mítoszteremtő, ez már a Sandman képregényeket olvasva is világossá vált. Az Amerikai istenek csupán ráerősített erre. További regényeit olvasva – mondjuk az Anansi fiúkat, amelyben egyfajta afrikai hiedelemvilágot dolgoz fel– az is kitapinthatóvá válik, hogy a mítoszokhoz való vonzódás, a megteremtett világ átmitizáltsága nem csupán díszítésként ül a szövegeken, hanem lényegi vonása azoknak. Modern mítoszteremtés történik ezekben a regényekben, ahol racionálisnak gondolt korunk és világunk keveredik egy ettől jobbára idegen világmagyarázattal és hiedelemvilággal. Ez a keveredés egymással egyenértékű és versengő paradigmák között megy végbe, a nyugati kultúra által ismertnek vélt és racionálisan magyarázott világ(kép) soha nem élvez kitüntetettséget a mítosz más mintázatok mentén szerveződő világinterpretációjához képest. Gaiman szövegei visszacsempészik a mese magyarázó aspektusát az olvasó életébe, miközben rámutat arra, hogy a mítoszok és mesék nem csupán izgalmas, kitalált történetek, hanem az emberi létezésmód szükségszerű következményei.

E regények sorába íródik az Óceán az út végén is. A történetet egy középkorú író visszaemlékezései alkotják, aki egy temetés miatt meglátogatja gyermekkorának helyszíneit, ellátogat a farmra, ahol gyerekkori barátnője lakott édesanyjával és nagyanyjával. Három különböző generáció, akik mind ugyanazt a természeti erőt szimbolizálják. A farmház mögötti mező végében egy tó található. Ennek partjára ül ki az író, akinek eszébe jut, hogy a kis kacsaúsztatót ők óceánnak hívták. Az emlékezés lavinaszerű működése ettől az apró momentumtól indul be. Az író – akinek a nevét végig nem tudjuk meg – a hét éves korában történt eseményeket eleveníti fel maga és az olvasó számára.

A visszaemlékezés olyan irodalmi téma, mely gazdag hagyománnyal rendelkezik. A maga nosztalgikusságával, az elveszett gyermekkor emlékeinek keresésével, az asszociációk révén beinduló visszaemlékezések szerepeltetésével az Óceán az út végén is ebbe a hagyományba ízesül. Ha más közös nincs is bennük, egy főhajtásnyi időre mégis Proust gigászi terve idéződik meg.

Az emlékek meseszerű történések láncolatait hordozzák, melyek egy újabb Gaiman-féle mítoszrendszerré állnak össze az élet vizét jelképező és egyben minden vizet összekötő tótól kezdődően, a természettel és a valóságon túli szférával közvetlen kapcsolatban álló „boszorkányokon” keresztül egészen a fizikai világon testet öltő emberi gyengeségekig. Minden tökéletesen és – valljuk be – kissé kiszámíthatóan, helyenként unalmasan vág egybe. A mítoszteremtés mutatványát többször megcsodálhattuk már Gaiman szerzeményeiben és bár minden alkalommal más tartalommal tölti fel ezeket, az alapmintázat mindig ugyanaz maradt.

Az emlékek felidézéséhez, a gyermekkor fogékony életszakaszának megjelenítéséhez egy érzelemmel teli, gazdag nyelvet alkotott a szerző, amit Pék Zoltán fordítása nagyszerűen ad vissza. A keserédes nosztalgia atmoszféráját könnyedén teremtette meg és képes volt stabilan fenn is tartani a szövegben. A leghétköznapibb élethelyzetekből színes szimbólumrendszert képes teremteni: megfigyelhető például, hogy a hét éves fiú számára az evés csupa pozitív konnotációval rendelkezik, amennyiben az a három nő házában történik, és mindig csupa negatívval, amennyiben otthon. A szöveg végére az étkezés egyenesen a biztonság szimbólumává válik, ami Gaiman pszichologizáló hajlamát is sejteti.  Ezek mind-mind erényei lehetnek az Óceánnak, épp azért, mert valami olyasmi történik, amivel nem minden könyvében találkozhatunk a szerzőnek.

Mindezekkel együtt Neil Gaiman semmit nem kockáztatott, megmaradt a jól bevált receptnél, amivel találkozhattunk az Amerikai istenekben (ahol még friss és szokatlan volt), a Soseholban, a Csillagporban, vagy az Anansi fiúkban. A formabontó megközelítésmód az Amerikai istenekben még merészség volt, mára azonban Gaiman írói dogmájává vált. Akkor egyszer nem volt kockázatmentes irodalom, amit alkotott és ez óriási siker lett, vagyis érdemes volt kockáztatnia. Ám ettől az erős regénytől kezdődően az ötlet receptté vált, melyet további munkáinál is előszeretettel használ Gaiman. Tovább feszítve a metaforát: ezzel a recepttel – szó se róla – finomat főz, ám mindig ugyanazt és mindig más nevet ad neki.

Az Óceán az út végén nyelvileg érdekes, atmoszférájában megkapó Gaiman regény, ami kimagaslik a fantasy irodalom legtöbb teljesítménye közül, jóllehet alapvetően nem sok újat tartogat a szerző többi alkotásához képest. Bár Gaiman szülővárosában – Portsmouth-ban – utcát neveztek el a regényről az író tiszteletére, remélhetőleg nem dől hátra megelégedésében, hanem a következő munkájában eltávolodik a megszokott recepttől és bátrabb kísérletezésbe fog. Az sem baj, ha nem harmonizál minden íz tökéletesen.

The Ocean at the End of the Lane SzIZ

Neil Gaiman: Óceán az út végén (The Ocean at the End of the Lane)
Fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2013. 179. oldal, 2880 Ft

Szabó István Zoltán (Steve)


Címke: , , , ,
2020.07.11 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR: TÖRTÉNETEINK VÉGE
A könyv az Emlékezés a kortárs irodalomban alcímet viseli, ebből, a fülszövegből, valamint a tartalomjegyzék felületes áttekintéséből már világosan kirajzolódik, milyen témát járnak körbe az egyes írások. Ahogyan Angyalosi Gergely is írja az Erdődy Edit-díjas szerzőnek szánt laudációjában: „Szabó Gábor tanulmányai ugyanis nem egyszerűen különféle szerzők egyes műveiről szóló, egymástól elkülönülő esszék, hanem végigvonul rajtuk […] egy jól körülírható problematika”… – DECZKI SAROLTA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.10 - tiszatáj

INTERJÚ AZ AZNAP PROJEKT TAGJAIVAL
A dunakanyari AZNAP Projekt a transzzene, valamint a jazz fuzionálásának igazán különleges hangzásvilágával bűvöli el hallgatóit. Ennek a formációnak idén jelent meg az első nagylemeze Számtalan címmel. A zenekar három tagjával beszélgettünk, Stanislaw Lazarussal (doromb, mc), Németh Balázs Kristóffal (dob) és Őri Kiss Botonddal (zongora)… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.07.09 - tiszatáj

FAMILY ROMANCE, LLC
Dokumentumfilmként talán jobban üzemelne a sztori. Kaspar Astrup Schröder 2012-es, itthon a 10. VERZIO Fesztiválon bemutatott, Családkölcsönző című etűdje egy famíliatagok bérbeadásával foglalkozó japán férfit követ nyomon: szakmájában hibátlanul teljesít, népes otthonában viszont a magány öngyilkosságba taszító gondolata foglalkoztatja… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.07 - tiszatáj

BÁN ZSÓFIA: VAGÁNYBAGOLY ÉS A HARMADIK Á
Bán Zsófia mesekönyve kellemes időtöltést nyújthat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, hiszen kimagasló nyelvi leleményével olyan örökérvényű igazságokat fogalmaz meg kilencvenhat oldalban, amelyek minden korosztály számára megszívlelendők. Az érzékenyítő célzattal íródott kötet az „avagy mindenki lehet más” alcímet viseli, utalva ezzel a történet mondanivalójára… – VOJNICS-ROGICS RÉKA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.07 - tiszatáj

(1928–2020)
Talán olyannyira mitikus ködbe burkolózott Morricone személye, hogy nem is hinnénk, karrierje valójában iskolapéldája a szamárlétra végigjárásának. Rádiójátékokhoz szerzett zenét, az első években megkötötte a kezét az amerikai slágerritmusukhoz való kötelező idomulás. Később váltott, improvizációs-avantgárd dallamokat komponált az Il Gruppo kísérleti műhelyében, a klasszikus témákat jazz-zel, funkkal fuzionálva… – SZABÓ G. ÁDÁM NEKROLÓGJA

>>>
2020.07.06 - tiszatáj

SZEMÉLYES KÖNYVAJÁNLÓ
Nagyon is jól emlékszem, és időről-időre újra emlékeznem is kell arra a kényszerű megtorpanásra, amikor Báthori Csabát a piarista orosztanárunk visszaparancsolta a helyére. Második utáni nyáron Csaba lefordította Gogol Revizorját, mert nem volt megelégedve az ismert fordítással. Kezében a kockás füzettel a katedra felé indult, hogy tanárának átadja egész nyarának, minden erejének és tudásának summázatát, az újrafordított Revizort… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ALÁNLÓJA

>>>
2020.07.05 - tiszatáj

DEMUS GÁBOR: EGY GANG SARKÁBÓL
A költő mindig lesben áll, akkor is, ha nyíltan szemlélődik. Demus Gábor költői lesállása egy gang: a nagybetűs, lakásokra osztott létezés sűrűjében figyel. A titkos megfigyelő azonban nem csak kifelé lát, hanem, ahogy a nyitó vers is jelzi, beszabadul mások létezésébe, amin keresztül önmagát is érzékelni tudja. Annyit ismer magából, amennyi másokban tükröződik. „Ez a gang a sorsom lett” – indít, majd fokozatosan metaforizálódik a lépcső, a berendezés: önmagunk berendezése és az önmagunk megismeréséhez vezető lépcsőfokok… – CSEHY ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
2020.07.05 - tiszatáj

Ma 80 éves Tolnai Ottó, a kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb alkotója. Olvasóinkat arra kérjük, születésnapja alkalmából alkossuk meg közösen a Tiszatáj olvasók Tolnai-szófelhőjét. Kérjük, hogy Tiszatájonline oldalán osszák meg velünk kommentben legkedvesebb Tolnai-szavaikat, mi pedig a leggyakoribb 80 szóból elkészítjük a Tolnai 80 szófelhőt […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő