Czapáry Veronika: Anyóka

Czapáry Veronika 1975. december 9-én született Győrben.  A Pécsi Tudományegyetemen végzett magyar szakon.  Az írás mellett irodalomszervezéssel és irodalomtudománnyal foglalkozik, kutatási területe a pszichoanalitikus feminista irodalomtudomány és régi írónők kiadatlan regényei. Jelenleg Budakalászon él. 2004 óta publikál, a JAK, a FISZ, az Imago Egyesület és a Szépírók Társaságának tagja. Első kötete (Anya kacag) 2012-ben jelent meg a Jelenkor Kiadónál.

RÉSZLET A MEGSZÁMOLT BABÁK CÍMŰ MEGJELENÉS ELŐTT ÁLLÓ KÖTETBŐL 

A keresztanyám szeret laskagombát főzni, és mivel falun él, az erdőből hozzák neki a gombát, van egy hatalmas konyhája, fekete-fehér köves. Miért főzöl laskagombát, Irma, kérdezem tőle, mert szereti a család, mondja. Irma nagyon dagadt lett felnőttkorára, kicsi korában is duci volt, így meséli, és ha megkérdezem tőle, miért nem öltözködik már szép ruhákba, mint régen, hajadonkorában, amikor hosszú vékony haját copfba fonta, akkor azt mondja, azért, mert ő már férjhez ment, és neki már mindegy. Én még hajadon vagyok, nem mentem férjhez, de ő mivel elkelt, neki mindegy. A férjednek nem kell, hogy tetsszél, kérdezem tőle, nekem már mindegy, mondja, nekem már nem fontos. A házasság olyan, hogy utána már nem fontos, miért nem fontos? Nem fontos és kész. Irma finomakat tud főzni, a laskagombapörköltje is nagyon finom, az a kedvencem, annyira szeretem a laskagomba ízét, mert olyan vastagabb csíkokra vágta, és ezért nagyon finom szaftos volt, ropogott a fogaim között, teljesen más íze is volt, mint a többi gombának.

A rántott pöfeteggombát még ennél is jobban szeretem, meg a rántott őzlábgombát. Őzlábgombát tudtunk mi is szedni az Őrségben, az erdőben rengeteg őzlábgomba van, csak nehéz megtalálni, de iszonyatosan finom kirántva. A rántott pöfeteg még annál is finomabb, vékony szeletkékre vágva és kirántva.

Vörösberényben adott nekünk még régen a szomszéd egy hatalmas pöfeteget, mert akkor nagyon sokat találtak, és én mindig kértem a szomszéd Gézát, hogy mutassa meg, hol találhatóak ezek, de sosem mutatta meg. Egyszer el is vitt gombászni, de arrafele nem mentünk, ahol a pöfeteglelőhelyek vannak. A Mami szerint meg pofátlanság volt tőlem, hogy tudni akartam a Gézától. A Mami azt mondja, illetlenség megkérdezni, nem szabad, de én azért, ha nagy nehezen megkérdezem, mindig büszke vagyok rá, hogy legalább megtettem, még ha nem is kapok rá választ. Nagyon rossz állapotba tudok kerülni, ha valaki nem akar valamit megtenni, amit én akarok, elkezdek kiabálni, kérlelni, hisztizni, üvölteni, hogy légyszi, légyszi, sírok és kiabálok, rángatom a gallérját, hogy légyszi, a végén sokkot kapok, ráz a zokogás, aztán ha már nagyon sokat sírtam és hüppögtem, akkor éjszakára megnyugszom. Régen is csak úgy tudtam megnyugodni Apa mellett, ha álomba sírtam magam, őt mindig nagyon idegesítette, de nekem jó volt.

A lakás a lányomnál egy szemétdomb, mondja a Nagyapa a kereszttanyám, Irma lakásáról, a lakás egy szemétdomb, hogyan tudsz ekkora kuplerájban élni, de Irma csak mosolyog, Papci, te mindig is nagyon vicces voltál, így hívja az apját. Napok óta ott állnak már a zsíros bödönök, amiket képtelen elmosogatni, és nem segít neki senki, tele van a konyha fülledt mocsokkal, rohadó edényekkel, a hatalmas spájz is, a garázsban is minden kivehetetlen összevisszaságban. Ha valamit keresnek, néha napokig is eltart, mert egymásra van rakva minden. Sőt néha hetekig is keresnek egy-két dolgot. Az Őrség közelében laknak, Rábagyarmaton, valamiért mindenki ott lakik, vagy onnan származik, egymás melletti környékről: a Nagyapa (Apa apukája) Zalaapátiból, a Papa pedig (Anya apukája) Őriszentpéterről, ezek egymás melletti megyében vannak, és Apa meg Anya mégsem ott találkoztak, hanem Budapesten.

A Nagyapa sosem értette, hogyan keveredhettek össze a génjeik, mert ő gyűlöli az anyám egész családját, és ők is gyűlölik őt, mert szerintük a Nagyapa lenézi őket. A Nagyapa mindig azt mondja róluk, amikor eljövünk tőlük, hogy műveletlen bunkók, nincs egy könyvük sem.

A Nagyi Apának az anyukája és a Nagyapa első felesége. A Nagyapa második feleségét, a Mamit is mindenki gyűlöli a családból, főleg Irma, apám testvére. Nagyon kínos velük együtt utazni, mert mindenki gyűlöl mindenkit, és engem kérdezgetnek, hogy ki mit mondott a másikról. Anya pofán vág, ha elmondom, mit mondott róla a Nagyi, ezért inkább sosem mondom el, de van, amikor kikényszeríti.

Legutóbb leültetett a konyhába, és bezárta a konyhaajtót. Akkor nem is volt otthon Apu, és azt mondta, hogy egy néni mindent elmondott neki, aki a Nagyi jó barátja, és ismerjem be, amiket a Nagyi mondott. Addig húzkodta a hajamat, amíg azt nem mondtam, hogy igen. Utána elengedett, és én bezárkóztam a szobámba, bezártam az ajtómat is kulcsra, és egész délután sírtam, még a babáim sem tudtak megvigasztalni. Olyan jól éreztem magam a Nagyinál, és ő most mindent tönkretett, minden emlékemet, ennyire megbüntet, amiért jól éreztem magam. Csak feküdtem a szőnyegen a babáimmal órákon át, és vártam, hogy elmúljon, és néztem kifelé az ablakon. Most lenne jó a babáimmal együtt kiugrani az ablakon, ha lenne erőm hozzá, nagyon sajnálnám, ha nekik is valami bajuk lenne. Pedig ilyen Anya mellett nincs értelme élni, ezt ők is nagyon jól tudják. Nincsen ennél rosszabb érzés, mint összekuporodva feküdni a földön, úgy érzem, semmi nem tud megvigasztalni, semmi soha. Estére nagyon megéheztem, és nagyon vártam, hogy bocsánatot kérjen Anya, de nem kért bocsánatot. Amikor kijöttem, szédültem, és azt mondta, most már túl későn jöttem, nem kapok enni. Éjszaka sosem tudok kilógni a konyhába enni valamit, pedig a konyha mellett van a szobám, mert ha észreveszi, akkor nagyon megtép, és akkor megint fájni fog az egész fejem hetekig.

Irmának három gyereke van, akik az unokatesóim, és ők Bombikának hívják a Nagyit, nem Nagyinak. Mindig úgy ejtik ki ezt a nevet, mintha ez lenne a legnagyszerűbb dolog a világon, ami történne velük, hogy Bombika. Az Irma férje, a Simon háziorvos, és a Nagyi legjobb barátnőjének, az Anyókának a fia. Csalásért majdnem leültették, mert mint háziorvos gyógyszerekkel kereskedett, meg rengeteg pénzt fogadott el a helyi lakosoktól. A Nagyi Rábagyarmatra Budapestről mindenféle ételt vitt az Irmának, pedig kétszázötven kilométerre van a kettő. A Nagyi mindig mindenért megdicsérte a gyerekeit, a Mami szerint ezért lettek ennyire degeneráltak. Ha kértek valamit, megtette, és mindent meg is engedett nekik, ezért senki nem hallgatott rá, az apám és Irma bármit megtehettek, amit csak akartak. Irma például az ételben nem tudott soha megálljt parancsolni magának, az apám pedig a szexuális vágyaiban, mondja a Mami. De milyen vágyai vannak az apámnak, kérdezem tőle, és ilyenkor hallgat. A Nagyapa szerint a Dédike volt mindennek az oka, aki még deres hajjal is parancsolgatott, és terrorban tartotta az egész családot, hogy neki az anyósával kellett laknia, az maga volt a rémálom, őt mindig kigúnyolták, hogy gürizett, mint egy hülye, hogy több pénzük legyen, meg azért is, mert templomba merészelt menni.

A Nagyi sosem költözhetett külön, egész életében az anyjával élt, mindaddig, amíg a Dédikét be nem szállították a kórházba, de akkor a Nagyi már hatvanöt éves volt. Irma nagyon finom sült csirkét tud sütni, és nem szól bele, mennyit egyek, annyit ehetek, amennyit csak akarok. Irma nagyon szereti a gyerekeit, én is nagyon szeretem az unokatestvéreimet, kivéve a Boldizsárt, aki mindig megver. Legjobb a Balatonon volt velük, az Anyókáék nyaralójában, mert ott mindennap fürödtünk, az Anyóka főzött ránk, mindenki pihenhetett, mert vidámak voltunk. Az Anyókáék nagyon gazdagok, ezért mindig különleges ételeket eszünk náluk, például őzgerincet, vaddisznópörköltet, kacsát, amit én nagyon szeretek, és sok-sok rántott csirkét uborkasalátával meg krumplipürével. Ha nagyon sok uborkasalátát veszek, akkor végül tocsog a rántott hús és a krumplipüré az uborkasaláta levében, azt szeretem a legjobban, amikor a rántott csirkemellet egy kicsit, de még nem nagyon átitatja a lé. És mindig van az ebédhez desszert, általában csokoládés vagy vaníliás desszert, amire sok-sok csoki reszeléket és bármennyi tejszínhabot is lehet tenni, mert az Anyókánál sosem fogy el. Az Anyóka finom meleg palacsintája is egészen különleges, mert olyan dolgokat tesz hozzá, amiket mi nem is ismerünk,

Akkor mi is, akik a pótunokái vagyunk, mert ő a Simonnak az anyukája és a Nagyinak a gyerekkori barátnője, mi is egyszerre alszunk a csodaszép balatoni házában, csak az a baj, hogy ez sosem tart sokáig, mert, ahogy a Nagyi mondta, nincs mindig kapacitása vendégül látni mindenkit. Én mindig nagyon várom, hogy menjünk hozzá, mert olyankor azért érzem, hogy mi egy közös család vagyunk. A Boldizsár is mindig rendesebb velem az Anyókáéknál, mert az Anyóka mindig rászól. Úszkálunk és ugrándozunk a másik két unokatesómmal a vízben, nekem a Dénes a kedvencem, mert annyira szép barna bőre van, hatalmas nagy szemei vannak, és gyönyörűen mosolyog. Ők is nagyon szeretnek engem, és Nikinek hívnak, mert még nem tudják kimondani, hogy Nikolett. De én utálom, ha Nikinek vagy Nikikének hívnak, ezért ki kell mondaniuk teljesen. A déli parton nagyon sokat kell gyalogolnunk a vízben, és én néha úgy érzem, szerelmes vagyok az unokatesóimba, annyira nagyon szeretem őket. Ezért minden egyes fürdés nagyon hosszú délutáni program, nagyon hosszú. Csak akkor tudunk rendesen elmerülni a vízben, amikor a part csak egy csík, addig labdázunk. Ha mindig itt maradhatnék Irmánál, és nem kellene soha visszamennem Anyához, az is jó lenne, bár néha úgy érzem, hiányzik. A húgom viszont nem hiányzik, olyan jó, hogy az unokatestvéreim nem gyűlölnek, velük teljesen jól el tudok játszani, és nem zárnak ki mindig a játékból, mint a húgom meg az öcsém. Irmával sokat beszélgetek arról, hogy a mi családunkban miért van minden másképp, mint náluk, és nem tud rá végső választ adni. Náluk azért jó lenni, mert nem ébreszt fel senki éjszaka, hogy velem akar aludni, és teljesen nyugodt minden, nem kell félnem attól sosem, hogy megvernek, mert nem érnek hozzám egyáltalán, csak a Simon szokott néha kergetni.

Vízi röplabdázni is szoktunk, azt nagyon szeretek. Van egy állandó háló, amit ott van a vízben, télen nincsen ott. Ha a nagyok nem játszanak vele, játszhatunk mi is, és azt szeretem a legjobban, ha belezuhanok a vízbe, mert végigfut rajtam a borzongás, akkor a legjobb, ha nagyon forró a testem. Ha már vizes vagyok, és átfúj rajtam a szél, az is nagyon jó. Kicsit libabőrös leszek, ha süt rám a nap, és fény éri a testem, ez a határtalan sugárzás mindent átvilágít bennem, mindenhol átvonul rajtam, és olyan bizsergetős érzés. Ha megszárad rajtam a víz, az a legszuperebb, csak könnyű leégni. A röplabdában is fantasztikus érzés, amikor vissza tudom ütni szabályosan, felrepül a hófehér labda magasra, hatalmasat repül, és olyan sima selymes érzés lesz minden, érzem a bőrömön a fényt, miközben röplabdázom.

Irma, megharapott a Simon, mondom, de nem veszi komolyan. Irma, utolér a Simon, és megharap, meg bevisz az orvosi rendelőjébe. A Simon szerint meg kell vizsgálnia a rendelőben, ami egy emelettel lejjebb van, mindig meztelenre levetkőztet, és azt annyira utálom. Hiába mondom neki, hogy egészséges vagyok, és nem kell megvizsgálnia, nem hiszi el. Csak mi vagyunk az orvosi rendelőben, nem jöhet oda senki. Odateszi az ujját mindenhova, hogy megvizsgálhasson. A legjobban annak örül, amikor rám záródik az ajtó, és kétségbeesem, mindig kérem az Irmát, ne hagyjon egyedül a Simonnal. Hadd menjek el vele vásárolni, na, jó, gyere, mondja, és nevet. Ha az Irma úgy megy el otthonról, hogy én még alszom, sosem akar felébreszteni, hiába kérem előző nap. Olyankor, ha kimegyek reggel vécére, megjelenik a Simon, és nevet. Kergetni kezd, aztán megfog, és felemel a derekamnál fogva, nem tudok tenni semmit. A térdére fektet, lehúzza a pizsamámat, és elnáspángol, viccesen közepeseket ütöget a fenekemre, és közben annyira büdös. Irma, megint elfenekelt a Simon, és az Irma nevet.

Most nem menekülhetsz, mondja reggelenként, megvagy, és röhög, hogy én üvöltök. Minél inkább hagyom magam, annál gyorsabban vége lesz. Ha sokáig kell kergetnie, akkor bevisz az orvosi rendelőjébe, és az a legrosszabb. Amikor elkezdődik a játék, mindig tudom, hogy ő fog nyerni. Tele van az orvosi rendelője tükrökkel meg lámpákkal, csillog benne minden, olyan ezüstösen. Lekapcsolja a villanyt, és felkapcsolja az orvosi lámpát, ledug egy villáskulcsot a torkomon, és mindenhova dug valamit, mert jól meg kell engem tömni. Ha nem ellenkezem, hamar vége lesz, de ha üvöltök, és zajt csapok, hogy felébredjenek az unokatesóim, akkor nagyon piros lesz a fenekem. És mire az Irma megjön, már csak nevet, hogy mennyire engedetlen kislány voltam. Nem szabad bugyit vennem éjszakára, ezért különösen szégyenteljes, amikor lehúzza a pizsamámat.

Szép, egészséges kislány leszel, most megvizsgálunk, és felveszi a fejére azt a kör alakú valamit. Tátsd nagyra a szád, jó nagyra nyissad, még nagyobbra, és nyomja belém lefelé a fémkanalat, annyira nagyon hideg, úgy érzem, hogy megfulladok. Egészséges vagyok, mondom neki, miért mindig ilyenkor vizsgálsz meg, amikor Irma nincsen itthon. Pirospozsgás arca van, és iszonyatosan büdös, mert állandóan izzad, nyáron is bundában jár, mert van egy olyan betegsége, hogy mindig fázik. Ha fuldoklom, tetszik neki, hánynom kell, de ha ráhányok, akkor meg is fürdet és elnáspángol, ezért mindig igyekszem nagyon, hogy ne hányjak. Az ölébe ültet, ott kell lovagolnom, bármilyen ruhában, mindig érzem, hogy ott valami nagyon kemény nyom az ölében, és egyre inkább azt akarja, hogy hozzáérjek a fenekemmel, a kezemmel és mindenemmel ott lent a keményhez. Azt szereti a legjobban, ha az ölében ülök, és mindig megsértődik, ha elfutok. Irma, megharapott a Simon, és elnáspángolt, Irma pedig nevet, jaj, már megint, mondja, jaj, már megint, és utánozza a hangomat, ami olyan lesz, mint egy nyivákoló csirkéé. A Simon szerint olyan kis friss, finom húsom van, hogy élvezet belém harapni, és legjobban a nyakamba meg a fenekembe szeret harapni.

A húgommal megállapítottuk, hogy undorodunk Irmától és Simontól, mert nem akarunk olyan dagadtak lenni, mint ők. Az Irma sírni is szokott a konyhában, hogy neki már csak a gyerekei maradtak, és próbálom megvigasztalni, azt mondom neki, hogy a régi fényképeken még vékony, de azt mondja, ha férjhez megy az ember, akkor már csak meghízik, mert nem kell senkinek, ez a nők sorsa, mindegy, nincs más sorsa. A Zsolti sosem jöhet velünk nyaralni, mert őt mindenki gyűlöli a családban Anyán kívül, Apa is gyűlöli. Soha nem szólítja a fiának, ő pedig úgy hívja a saját apját, hogy Tibor. Ilyenkor nagyon örülök, hogy nincsen velünk az öcsém, mert ő is megverne a Boldizsáron kívül.

Szeretek laskagombát enni és egész nap csak filmeket nézni Irmánál. Ha a Simon elutazik nagyon távoli országokba, az a legjobb. Vannak különböző filmek Irmánál, és a többi unokatesómmal is azt nézzük, mert jók. A Nagyapáék nem engedik meg sosem, hogy filmeket nézzek, de Irma igen, és teljesen jól belemerülünk az unokatesóimmal a filmekbe, van, amikor többször is megnézünk egy filmet. Én azt szeretem a legjobban, amikor harcolnak, és végül a jó győz a gonosz felett. Azt gondolom, hogy sokkal jobb a filmek világában élni. Hiszek megint abban, hogy valaki lehet jó is, és hogy sikerül megszabadulnia a gonosztól, hogy végül győzni fog a jó, mert a filmekben is rengeteget szenvednek az emberek, állandóan szenvednek, de aztán mindig a jó győz. Nem szeretek reggel felkelni, mert mindig attól félek, hogy valami borzalmas dolog fog velem történni, és mindig harcolnom kell. Ha felébredek, tudom, hogy jön egy iszonyatos harc, egy borzalmas, mindennél erősebb harc. Ha nem harcolok, akkor pedig köd lepi el az agyamat, mintha nem léteznék, minden távolról jön felém, és nincsen annál rosszabb.

Az unokatestvéreim közül Boldizsár a legidegesítőbb unokatesóm. Fiatalabb nálam három évvel, mégis erősebb, és nagyon tetszik neki, ha sírok. Ha megkérdezik tőle, miért csinálja ezt, azt mondja, ő semmit nem csinál, én mégis rögtön sírok. A Nagyapa szerint szégyenteljes dolog engem bántani, és ő legszívesebben megbüntetné Boldizsárt, nem matematikázna vele többet, ez lenne a büntetése. Egymásra nézünk a húgommal, ezt nem gondolja komolyan, hogy ezt sajnálná. Ha nem vagyunk otthon, mindig olyan jó a húgommal, és néha azt érzem, tényleg Apáék csinálják azt, hogy nekünk ennyire rossz legyen.

Boldizsártól nagyon félek, és ha Irma nincsen itthon, ő is eldurvul. Nem értem, hogyan hagyhat egyedül a Simonnal meg a Boldizsárral. A Nagyapa nem szereti a lánya férjét, állandóan szidja, de azon senki sem csodálkozik, mert a Nagyapa mindenkit szid. Amikor azt mondom, hogy Irma, megint megkergetett a Simon, mindenki nevet a családban, és utánozzák, ahogyan mondom, és nevetnek rajta. Mintha vicces lenne, egyáltalán nem érti meg Irma, hogy nekem ez mennyire rossz, hiába magyarázom neki, minden hiába. Ezt az egyet és a dagadtságát gyűlölöm az Irmában.

Simon az ebédnél is kaján tekintettel néz rám, és ha meglát a lakásban, gyakran megkérdezi, hogy most miért nem vagyok vele kedves. Hagyjál békén, mondom neki, de tudom, előbb-utóbb úgyis elkezdi a kergetőzést, mert előbb-utóbb elmegy otthonról Irma, és akkor mindenért bosszút áll. Ezért a tévészobában szeretek a legjobban lenni, mert oda nem jön be. Mostanában már nem is megyek Irmához, mert gyakran ott van a Simon, egyre kevesebbet utazik, én pedig egyre idősebb vagyok.

(Scolar Kiadó, 2013, szerkesztette: Reményi József Tamás és Illés Andrea)

Fotó: Németh Gabriella