Tiszatájonline | 2012. április 19.

„Azt szeretném, ha nem maradna titokban a történelem”

SZEGEDI BESZÉLGETÉS MELINDA NADJ ABONJIVAL

Melinda Nadj Abonji dedikál a szegedi könyvbemutatón (Fotó: Apró Bogács Mónika) Melinda Nadj Abonji óbecsei születésű, Svájcban élő írónő a múlt héten háromnapos magyarországi felolvasókörúton vett részt a Goethe Intézet szervezésében. Budapest és Debrecen után a szegedi Somogyi Károly Könyvtárban is bemutatta Galambok röppennek föl című, magyar fordításban alig néhány hónapja kiadott második regényét. Ezért a kötetéért 2010-ben elnyerte a kortárs német nyelvű irodalom mérvadó kitüntetéseit, a német és a svájci könyvdíjakat.
Melinda Nadj Abonji dedikál a szegedi könyvbemutatón (fotó: Apró Bogács Mónika)

A hamarosan tizenhat nyelven megjelenő regény az egyre szaporodó migráns művek közé tartozik. A keletről nyugatra távozottak útkereséséről, beilleszkedési nehézségeiről, identitásválságáról szól, s a kisebbségi életet svájci vendégmunkáslétre cserélő Kocsis család történetét tárja az olvasók elé. Két térsíkban játszódik: a nosztalgiával felidézett cukros-fahéjas palacsinta és a traubiszóda emléke uralta, nagymama udvara által behatárolt vajdasági síkságon; és a helvéciai hegyvidék egyik kisvárosában, ahol kiderül, hogy a sokat irigyelt közvetlen demokráciának is vannak hátulütői, s a tolerancia még egy világszerte toleránsnak minősített országban is igencsak véges. Erről a felolvasóest közönségének is megvolt a véleménye, hiszen sok vajdasági származású egykori vendégmunkás látogatott el Szegedre ebből az alkalomból, és a háromórás könyvbemutatón élénk társalgás folyt a bevándorlói tapasztalatokról. Az írónővel fellépése előtt beszélgettünk, kérdéseinkre a magyart némettel váltogatva felelt, regényének fordítója, Blaschtik Éva segítségével.

A könyvet látva joggal merülhet fel a kérdés, hogy a szerző miért hagyta dj-vel és nj-vel, vagyis a szerb helyesírásnak megfelelő változatban a nevét a borítón.

– Azt szeretném, ha nem maradna titokban a történelem, az, hogy mi minden történt a XX. században ezen a területen. Svájcban egyébként legalább háromféleképp írják a nevemet: kötőjellel, j nélkül és egyben. Ezért amikor elkezdtem írni, úgy döntöttem, úgy fogom írni a nevemet, ahogyan a születési anyakönyvi kivonatomban áll. Ezzel azonban nem szeretnék beszállni egy politikai vitába. Én nem Vajdaságban élek, hanem Svájcban, de nem tartom magam sem vajdaságinak, sem svájcinak, hanem egészen egyszerűen csak írónak. A nyelv az én valódi közegem.

S ha már a nyelv került szóba, a Galambok röppennek föl fordítása közben Blaschtik Éva Zentán is megfordult, ahol egyrészt megnézte a regény helyszíneit, másrészt megismerte a vajdasági nyelvhasználatot, amelynek kapcsán feltűnt neki, hogy nálunk bizony ö-zni kell, ezért is szerepel a címben a fel helyett föl. A célja persze nem ennek a nyelvváltozatnak a maradéktalan visszaadása volt, hanem az, hogy a regény nyelve ne legyen ettől idegen, ne menjen vele szembe.

– A nyelv szerintem egy eleven, nem pedig egy vegytiszta dolog. A gyermekkoromból például konzerváltam olyan szavakat, amelyeket ma már nem használnak, de úgy hiszem, ezek mégis nagyon hasznosak, mert gazdagítják a szókincsemet. Ez a könyv ugyan németül íródott, de egy olyan nyelvváltozatban, amely a német magaskultúrában ismeretlen. A némettől eltérő mondatszerkesztése miatt nehéz értően tolmácsolni, sűrítettsége a magyarból eredeztethető, de a két nyelv összemosása nálam jórészt öntudatlan folyamat – szögezte le Melinda Nadj Abonji.

A regény nyelvének tekintetében nagyon fontos a zeneiség, hiszen a sok-sok vesszővel tagolt mondat egységei negyedeket, feleket és nyolcadokat tesznek ki. Ezenkívül számos népdal- és népies műdalrészlet található a szövegben, sőt az énekléssel és hegedüléssel is foglalkozó írónő még a Német Könyvdíj elnyerését is így kommentálta: „Azt gondolta a szívem, eső esik – pedig csak az én szemem könnyezik”.

A regényben nem nehéz fölismerni az önéletrajzi vonatkozásokat, hiszen Melinda Nadj Abonji az elbeszélőhöz, Ildikóhoz hasonlóan négyévesen került Svájcba. Mint elmondta, második generációs emigránsként igazán érvényesnek érzi azt, amit Ildikó húga, Bori mond a regényben, hogy „mi keverékek vagyunk, és azok alapvetően boldogabbak, mert egyszerre több világban vannak otthon, bárhol otthon tudják érezni maguk, de sehol sem kell otthon érezniük maguk”.

A bevándorlók egyes kritikusok szerint eléggé sztereotipikusan vannak leírva a regényben, például rendszerint rosszul öltözöttek, alig tudnak idegen nyelveken és a Dubrovnikból érkező Dalibornak még a foga is rossz. Ami viszont érdekes, hogy Ildikó pont emiatt szeret bele a fiúba. A regény tehát igyekszik lebontani a kliséket. Ahogyan Melinda Nadj Abonji fogalmazott, a bevándorlók esetében nem az a fontos, hogy rossz-e a foguk vagy sem – hanem, hogy egyáltalán látjuk a fogukat. Azért látjuk, mert tudnak még nevetni.

Ha kíváncsiak lettek a könyvre és szerzőjére, augusztusban szerencséjük lesz, mert Melinda Nadj Abonji Zentán és Óbecsén fog vendégeskedni.

Berényi Emőke

Forrás: http://www.magyarszo.com/