02.11.
| Jazz Kocsma – Simon Bettina Strand című kötetének bemutatója >>>
02.08.
| A vád tanúja című produkciót mutatja be a Játékszín >>>
01.31.
| Müpa – Négy az egyben >>>
01.30.
| Asztali beszélgetések… – Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért >>>
01.22.
| Homo Ludens Project: Humánia >>>
01.20.
| Átírt városok – Kettős könyvbemutató az E-MIL szervezésében >>>
01.18.
| Szabadon szárnyaló karmester, óramű pontos alkotó >>>
01.16.
| Bereményi Géza mesél az első Cseh Tamás-lemezről >>>
01.13
| Beethovent ünnepli a világ >>>
01.11.
| Januárban folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata >>>
01.10.
| Impróműhely, mesedélelőtt, hangszersimogató – januárban indul a második STARTfeszt! >>>
01.17.
| Világsztár érkezik Budapestre! – Az Animus elhozza olvasóinak Jo Nesbøt >>>
01.17.
| Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete >>>
01.16.
| JCDecaux – Jöjjön velünk egy kortárs művészeti utazásra! >>>
01.14.
| Öt hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet >>>
01.14.
| Plusz előadást hirdet a Szabadtéri az Apáca show-ból >>>
01.14.
| A Fiatal Írók Szövetségét Antal Nikolett és Pataki Viktor vezetik tovább társelnöki rendszerben >>>
01.13.
| Az Élősködők hat kategóriában Oscar-jelölt! >>>
01.04.
| Tandori Ágnes emlékére >>>
12.28.
| Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt >>>
12.22.
| Elkészült a Kecskeméti Katona József Múzeum digitális gyűjteményi adatbázisa >>>
12.20.
| Idén Czakó Julianna kapta a Domján Edit-díjat >>>

Fenyvesi Orsolya, Mezei Gábor, Nagy Lea, Payer Imre, Sokacz Anita versei

Balogh Gyula, Bogdán László prózája

Tanulmányok Juhász Ferencről (Borsik Miklós, Csehy Zoltán, Kabdebó Lóránt, Kerber Balázs, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán, Pomogáts Béla, Varga Emőke)

Kőszegfalvi Ferenc Tornyai János humoráról

>>>

éjszaka van – negyven
kihűlt vagonnal és három fűtöttel
száguld a vonat

bár az én fülkém hideg
jobbat kívánnom
nem visz rá a lélek
mert száguldva szépek
az elszáradt tájak
s az elnagyolt árnyak
olyanok mint valami
földöntúli szabályosság síkidomai
[…]

>>>

Potozky László: Nappá lett lámpafény
2013.09.02 - tiszatáj

NOVELLÁK

Manapság mindenki ír. Facebook bejegyzést, blogot, esemest, slampoetry „költeményt” – ezek a menő, fastfood műfajok. Gyorsan születnek, hamar pusztulnak, mégis jóllakatják az internet-nemzedék szóra éhes gyermekeit.

De ki ír „szépirodalmat”?

Ki akarna, s merne ringbe szállni a halhatatlanokkal − fölöslegesen?

Mert hát ki olvas manapság olyan „szöveget”, amely (szándéka szerint) mást és többet jelent a leírtaknál?

NAPPÁ LETT LÁMPAFÉNY

Mi az ördög ez?

Potozky László huszonöt éves, értelmes, erős, jóvágású fiatalember. Nincs szüksége kétes értékű irodalmi babérokra ahhoz, hogy kiverekedjen magának egy férfinak való helyet az ég alatt. Mégis ír, novellákat − méghozzá bitang jól.

Tizenöt elbeszélést közöl az idei könyvhétre megjelent, második novellás kötetében. Ez már mindenképpen több, mint kamaszkori botlás, kékharisnya-kancák meghódítására szolgáló kísérlet, vagy forrófejű, bolond lázadás az ismeretlen ellen. Ha hinnék az efféle szavakban, azt mondanám, ez már sors. Mindenestre komoly, férfias elszánás, az évtizedekig húzódó öngyilkosság munkás vállfaja: szavakba költözni, az életteli káoszból a rendbe.

“Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, képszerűen és drámaian fogalmazni… A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig – bármennyire rövid is – fordulatos… Legyen megjegyezhető a történet, mint egy-egy ppontos verssor, és toluljon fel az olvasó emlékeiből, ha kilátástalan helyzetbe kerül.”

Potozky novellái mindenben megfelelnek a Spiró György által fogalmazott, szigorú kívánalmaknak. Potozky László novelláinak van története, sűrű atmoszférája, csattanója, és mind – kivétel nélkül – a látszólagos káosz mögött húzódó, könyörtelen, fájdalmas, mégis gyönyörűséges rendről mesélnek. Potozky szerint ugyanis VAN rend, és nem csak a nyelvben (éljen a posztmodern!), hanem köröttünk, bennünk, mindenütt. Életünk mély, szenvedéses öröme (talán), hogy felismerjük, megismerjük, majd belesimuljunk, és méltóvá váljunk ehhez a rendhez. Nem okos, értelmes, célszerű rendről beszélek, melynek betartásáért jár majd a tizedesi krumplivirág, anyai dicséret, élettársunk hálás, köszönő ölelése.  Nem. Inkább Sziszüphosz rendje ez: csak-azértis vinni, vonszolni, görgetni fölfelé a követ, noha tudjuk, hogy erőfeszítésünknek nincs semmi, de semmi értelme.

Potozky messze kinő a kezdő tollforgatók tehetséges sorából. Mondhatnánk: majdnem minden sora északra tart, a Sarkcsillag fényénél fogalmaz. Novellái nem az írásról, hanem a megírtakról szólnak. Amit igazán kedvelek bennük, az mindig a kimondatlan, leíratlan, szóközökbe, csöndekbe kódolt közlés. A férfias mezbe burkolt, sóvárgó vigyázat. Igyekvés, alázat, kíváncsiság. Miként tudunk közelebb kerülni ahhoz, ami Kimondhatatlan. Ehhez persze igencsak pontosan, bizonyos szenvtelen, mégis érző kíméletlenséggel kell megfogalmazni mindazt, ami tapasztalatainkból leírható. Csakis az így láttatott kép mögül sejlik fel az a bizonyos láthatatlan másik.

Vegyük például a Hámozott fatörzsek című elbeszélést. Hat éppen hogy kamasz gyerek (Fonzi, Szabika, Einstein, Karbid, Hajó és a történetet mesélő ÉN) a világvégi kisváros peremvidékén naphosszat tekeregnek, fociznak, verekszenek, hogy „két háború közt kitöltsék az életüket”[1]. A városszéli kiserdő melletti lőtéren gyűjtik a katonák éleslövészeti gyakorlatain kilőtt töltények ólommagját, hogy aztán az erdőben egymást csúzlival hajkurászva maguk is „harcoljanak”. Akit háromszor eltalálnak, az kiáll.

A csapat legfiatalabb tagja, Fonzi, még nem esett át a tűzkeresztségen, először veszik be maguk közé a „nagyok”. Ugratják, „cikizik”, és amikor a textilgyár előtti sáncban csordogáló, furcsa színű folyadékba mártott ujjakkal harci vonalakat mázolnak az arcukra, Karbid segít az újonc Fonzinak, a homlokát is kidekorálja. „Ez igen, öcsém, ha így szembemész valakivel az erdőben, egész biztosan összefossa magát. Tényleg? Tényleg.”.

És megkezdődik a harc. Az elbeszélő Én csapata mellé szegődik a hadiszerencse, kettőt már kilőttek az ellenséges hármasból, egyedül az éretlen, ügyetlen kisköcsögöt nem sikerül becserkészniük. A kölyök csak két találatot kapott, és eltűnt a bozótban.

A harcosok már mind a tisztáson heverve, „élvezettel gyógyítgatták sebeiket”, de a „kis geci” még mindig nem került elő, pedig már az igazi katonák éleslövészeti gyakorlata is véget ért a távoli lőtéren. A srácok a keresésére indulnak.

„Az erdő szélén hevert, ott, ahol az eltévedt lövedékek csupaszra hámozták a fák törzsét. Távolról figyeltük a mellette guggoló katonákat, ketten voltak, az egyik a pulzust tapogatta. Váll-lapjából ítélve tiszt lehetett, a csalit takarásából láttuk, amint gyöngéden jobbra-balra forgatja Fonzi fejét. Ez meg mi? kérdezte, miután alaposan szemügyre vette a homlokát. A másik, a közlegény, egészen közel hajolt hozzá, összeszűkült szemmel vizsgálta a rajzot, aztán keserűen elmosolyodott, egy fasz, uram, semmi egyéb, csak egy fasz.”

Az elbeszélő nem teszi fel a kérdést, ki a felelős a gyerek haláláért. A katonák, amiért  nem kerítik be az éleslövészeti gyakorlóteret, a szülök, amiért nem törődnek azzal, hogy csemetéik merre csatangolnak, a haveri csapat, amiért nem hívták fel a kissrác figyelmét arra, hogy „az ősrégi géppisztolyok meglehetősen pontatlanok”, netán Karbid, aki egy hímtagot rajzolt a faszfej kiskölyök homlokára? A felelősség szó elő sem fordul a szövegben. Viszont van benne érzékletes, pontos leírás az út mentén ismeretlen rendeltetésű, semmibe szaladó csövekről, az összeomlást váró, megroggyant épületekről, elhagyott, kiürült gyárakról, az erdőszéli lőtér deszkacéltáblájáról, amely, ha megszívja magát nedvességgel, nehezen engedi el a fémet, vagy a köpésről, amely az egyre mélyülő sötétségbe tart…

Fasza, mondanám, ha lehetne ilyen vulgáriasan utalni a teremtőerőre.

Nem csak (írói) ereje van Potozkynak, van bátorsága is ahhoz, hogy a divatos semmitmondást elkerülje. Nem beszél unalmas rébuszokban, nem törekszik érdektelen stílbravúrra, egyszerűen és pontosan fogalmaz. Érthető prózát ír, vállalva a lebukás kockázatát. (Ha nem félnék attól, hogy megbélyegzem a szóval, azt mondanám: realista.) Látja és láttatja a világot, benne önmagát, s ami jóval több ennél: másokat. Nőket, férfiakat, fiúkat, mestert és tanítványt, hosszan haldokló barátot, végest és végtelent, elérhetőt és elérhetetlent.

„… hát milyen mennybolt az, amit már egy magasabb ház tetejérőlegészen közelinek érez az ember, akár a mozivásznat az első sorból, mert sehol az a magasztos távolság, amit egész élete során bemagyaráztak neki, és ha van annyira elvetemült, hogy felkapaszkodik a kéményre, nomeg kicsit nyurgább és hajlandó ágaskodni, továbbá elég kitartóan nyújtja a kezét, ujja hegyével talán egy egészen kicsikét, alig érezhetően, de még az Isten talpát is megcsiklandozhatja.” (Az ég szerelme)

 

Hát, csiklandik, üzeni az Isten.

 

De legyen elég az ajnárból. Kívánjunk a szerzőnek nehéz munkát, fájdalmas önfegyelmet, sikerei mellé komoly bukásokat, és olvassuk írásait olyan megengedő és befogadó, mégis szigorú szeretettel, ahogy szerzőnk beszél magáról és rólunk.

(Magvető Kiadó, 2013. 200 oldal, 2490 Ft)

Horváth Péter


[1] Pontatlan idézet


Címke: , , , ,
2020.01.17 - tiszatáj

MARJANE SATRAPI: PERSEPOLIS
Van abban némi igazság, hogy Marjane Satrapi nem grafikus memoárként definiálja pályafutása főművét: a 2007-es, Vincent Paronnaud társrendezésében fogant, cannes-i zsűridíjjal jutalmazott rajzfilmadaptáció forrásanyaga ugyanis jóval rövidebb intervallumot ölel fel annál, minthogy rögtön számvetésről beszéljünk. Körülbelül 15 évet fog át a cselekménytelen, inkább színesítő-részletező momentumokra húzott narratíva… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOGDÁN ÁRPÁD FILMRENDEZŐVEL
A játékfilm, a színház és az irodalom világából érkező Bogdán Árpád filmrendező, egykor tíz évet élt a nyolcadik kerület mélyén. Legújabb dokumentumfilmjében ezt a miliőt és két erős karakterét mutatja be a nézőknek. Az interjú során a beszélgetés többek között kitér a történetmesélés fontosságára, a roma emberek jelenkori ábrázolhatóságára és a segítségnyújtás igényének alapvető fontosságára… – SZÁSZ CSONGOR INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

A ROMÁN KULTÚRA NAPJÁN FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A DUGONICS TÉREN
A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete a Purcărete világa című multidiszciplináris projekttel – fotókiállítással, filmvetítéssel és a hozzá kapcsolódó beszélgetéssel – ünnepelte szerdán a Román Kultúra Napját. A tárlat február 17-ig tekinthető meg a szervezet Dugonics téri székhelyén… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.14 - tiszatáj

GONDOLATOK SZILÁK ANDREA BUNKER CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL
A művész jelenlegi kiállításnak előkészítése során a galéria terében egy olyan urbánus természeti képződményre talált, amit bunkerré lehet tenni – vagy legalábbis kihasználta azokat az adottságait, amik lehetővé teszik, hogy bunkerként is funkcionálhasson. Jelentősebb környezetalakítás nélkül birtokba vette ezt a helyet (vagy ide menekült), és berendezett benne egy otthont, egy helyet, ahol túl lehet élni… – VIDRA RÉKA KRITIKÁJA

>>>
2020.01.13 - tiszatáj

BALCZÓ PÉTER ÉS HANCZÁR GYÖRGY A COSI FAN TUTTÉBAN
Kettős szereposztásban mutatja meg Mozart Cosi van tutte című operáját a Szegedi Nemzeti Színház. Két olyan művész osztozik Ferrando jelmezén, akik régi ismerősök, pályájuk Szegeden indult. Balczó Péter főképp a budapesti Magyar Állami Operaházban énekel. Hanczár György viszont inkább külföldi színpadokon énekelt az elmúlt időszakban. Régebben is voltak már váltótársak egy szerepben. A tenorokra gyakran jellemző féltékenység és rivalizálás azonban szerencsére nem bántja őket… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>
2020.01.13 - tiszatáj

BÁTHORI CSABA: SE FELEDÉS, SE ÁLOM
Báthori Csaba 2019 december végén jelentkezett újabb verseskötettel. Két évvel a vaskos Melankólia c. szonettkötet után most egy filigrán könyvecskével, amelyben szintén a szonett műfaj dominál. Az összesen hatvan versből csupán 4-5 más műfajú. Költői habitusához illő műfaj, kötött, fegyelmezett, klasszikus, egyszerre nehéz és tágas. A verskép közel egyforma, a tartalmak változatosak… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.01.12 - tiszatáj

BOTRÁNY
Önmagában sosem a szebbik nem felvonultatása garantálja a femme power-narratívájú történetek sikerét. Poszterszöveggé redukálni a hölgykaraktereket a rideg férfiszemszögnek alárendeléssel felérő áldozatpozíció – az emancipációs fabulák, legyen bármennyire elcsépelt szlogen, továbbra is ügyesen kontúrozott szereplőkkel, okosan írt szkripttel érvényesülhetnek… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.12 - tiszatáj

GÖMÖRI KRISZTIÁN MÁGNÁS MISKA UTÁN DÖBRÖGI SZEREPÉRE KÉSZÜL
A Mágnás Miska szerepében parádés alakítást nyújtó Gömöri Krisztiánnak ez a huszonharmadik évada a Szegedi Nemzeti Színházban. A népszerű színész régóta vágyott rá, hogy a lovászfiú bőrébe bújhasson, most élvezi a sikert. Lúdas Matyi szerepéről lekésett, így a legközelebbi premieren már Döbrögiként mutatkozik be… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő