Művészeti manifesztum és érzéki kaland a Műcsarnokban

A fiatalkori munkáktól a konceptuális műveken át az egyéni nyelvezetű absztrakt szobrokig a nemrégiben elhunyt művész, Körösényi Tamás 40 éves munkásságát tekinti át A művészet él! című életmű-kiállítás.

„Amikor a művészet továbbélése megkérdőjeleződött, bennem az körvonalazódott, hogy ez ellen mindenképpen ki kell állni vagy fel kell szólalni.”
(Körösényi Tamás)

Vége a művészetnek? A retrospektív igényű tárlat erre a kérdésre ad választ, amely a szobrászművész alkotói korszakából a legjellemzőbb munkákat alapvetően kronologikus rendben vonultatja fel. Születésének 60. évfordulója alkalmából először jelennek meg együtt kiállítói térben fiatalkori művei, legkésőbbi alkotásai, illetve sorozatai, lehetőséget adva így átfogó szobrászi gondolkodásának megismerésére.

A hetvenes évek közepén készült munkáira a szobrászat végső határainak konceptuális keresése volt jellemző. A nyolcvanas évek elejéig egymással párhuzamosan születtek figurális, a pop art, valamint a minimal art hatását tükröző objektjei, koncept-művei. Olyan absztrakt formavilágot fedezett fel, amely a geometrikus és az organikus formák határterületeiről származik. A Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész hamar felismerte, hogy a sablonok mintái térben is életre kelthetők, tulajdonképpen ez a gondolat vezette őt az absztrakció irányába. A kilencvenes években már organikus és puzzle játékból ismert kirakós formák analógiájára fogalmazta meg új gondolatait, amelyeket többnyire vasvázra épített, papírpépből vagy poliészterből mintázott, élénk színűre festett szobrok közvetítettek.

A formák változását, a metamorfózis problematikáját leképeződarabok rendszert, együtt pedig sorozatokat alkotnak, amelyek egyúttal rejtett mondanivalót, újszerű összefüggéseket hordoznak. Egy-egy szobrászi gondolat behálózza az életművet. A sík, a felület, a test, a tér, a forma olyan alapvető fogalmakat értelmeznek és modelleznek, mint a halál, a kommunikáció, a nemek, a gondolkodás és a valóság.

Formáinak érdekessége, hogy önállóan is értelmezhetők, ám végig megőrzik kapcsolatukat az őket körülvevő térrel, közönséggel. Tájhangok és a Szellemek című sorozatok darabjainak elrendezése véletlenszerűnek, megkoreografálatlannak tűnhet, talapzatuk nem más, mint gurulós kocsi, amelyek révén szabadon görgethetők, mozgathatók, térbeli helyzetüket és nézetüket, gyakran jelentéstartalmukat is változtatják, interakcióra és közeledésre késztetve ezáltal a nézőt, éppen ezért jelenthető ki, hogy Körösényi művészi világa tevékeny befogadói részvételt igényel. A nagyméretű műanyag szobrok, szabálytalan alakú nyúlványok, lekerekített végű, testes növényi gömbölyűségek a térbeli szabadság, a kaland egyéni megteremtésének eszközei. „A szobrászat alapvetően emberábrázolás, ezek az emberi gondolkodás ábrázolásai. Az emberi gondolkodás pedig mindig új összefüggéseket keres”- vallotta a művész.

Illeszkedések című sorozatában az idomok kapcsolódási lehetőségeit, Térvonalak című szériájában a vonal háromdimenziós megjeleníthetőségét kutatta, földre és falra vetett árnyképük összjátékából alakul ki a műegyüttes rejtélyes, sejtelmes hangulata. A Frankfurti variációkban pedig a sík fogalma áll a középpontban.

A szeptember 8-ig látható, a kortárs magyar szobrászatban példaadó kiállítás igazi szellemi és érzéki kalandra hív.

Jónás Ágnes