Játék a periférián

A GOTHÁR-FÉLE VAKNYUGAT SZEGEDEN

A hamar, de nem érdemtelenül befutott ír drámaíró, Martin McDonagh darabjait a hazai színházak is gyorsan felfedezték. A kortárs szerző Vaknyugat című művét az újranyitott Margit körúti Átrium Film-Színház mellett a kaposvári Csiky Gergely Színház is műsorra tűzte, utóbbi az idei POSZT-ra is kijutott.

Az Átriumban Gothár Péter értő rendezésében, Alföldi Róbert, Ficza István, Rétfalvi Tamás és Mészáros Piroska szereplésével látható előadás a 23. Thealterre is meghívást kapott. A sokrétegű, összetett drámához Gothár jó érzékkel nyúl (hozzátesszük, hogy nem először: 2004-ben egyszer már megrendezte a Pesti Színházban).

A rendezés sokrétegűsége egyfelől a darab tematikájában, másfelől pedig a gothári színházi nyelv, illetőleg a szereposztás egymásra épülő mechanizmusában keresendő. Az egymással háborúban álló két testvér folytonosan kiújuló küzdelme megragadható a háború, a háborúzás jelentésköreinek vizsgálatával. Az Átrium előadásának címe Varró Dániel fordításában: Vaknyugat – testvérháború két részben. A háború ilyen szintű tudatosítása már egy eleve eldöntött konfliktusra tereli a néző figyelmét. Ettől ugyanis nem lehet várni semmi pozitívat, főként nem a békét, hiszen ha a háború kialakult, nem kérdéses annak kimenetele. A háborúban ugyanis nem győzhet senki, főleg ha testvérpárról van szó. Immanuel Kant Az örök béke című műve akár még segíthet is ennek megértésében, hiszen a háború csak a békével érhet véget, Coleman és Valene pedig talán épphogy’ másodpercekre köt némi fegyverszünetet, amely magában foglalja a folytatás lehetőségét.

És valóban, a késhegyre menő viták egyre nagyobb agressziót váltanak ki Colemanból és Valene-ből. Gothár talán azt is tudatosítja, hogy egy ilyen periférikus, Isten háta mögötti térben, ahol a kilátástalanságtól szinte mindenki öngyilkos lett, vagy az akar lenni, nem képzelhető el más élet. „Erst kommt das fressen, dann kommt die Moral.” –  írja Brecht, azaz előbb jön a zabálás, mint a morál, s ez igen erősen összefügg McDonagh darabjával. Főként egy olyan periférikus helyen, ahol az étel nem jelent többet néhány zacskó chipsnél.

Meglepő, hogy mennyire másként funkcionál ez az előadás az Átriumban, mint a szegedi Kisszínházban. Az összenyomott térben ósdi bútorok és kacatok között táncolnak a darab lecsúszott, alkoholista, vagy éppen agresszív, hatalommániás karakterei. Ezt az atmoszférát pedig még inkább kiteljesíti az Átrium ódon színházterme, amely továbbmélyíti a színpadi folyamatokat. Ráadásul Gothár jól érzi, hogy ez az előadás az itt és mostban, Budapestre reflektálva is meg tudja állni a helyét, illetőleg bátran számíthat arra, hogy ez a befogadó számára is tudatosul. „Erre a városra nem terjed ki a jóisten illetékessége” – mondja Alföldi, amely egyértelműen a jelenre íródik át. De adott esetben a testvérpár értelmetlen háborúzásában is párhuzamot lehet találni a darab világa és a magyar valóság között.

A színészek közül mindenekelőtt Alföldi játéka lesz a legmeghatározóbb, köré igazodnak a fiatalok, s ez nem véletlen. Alföldi visszafojtott, mélyről feltörő belső szövegmondása rendkívül mélyen prezentálja Welsh atya karakterét, vívódásait, a jobbításba vetett hit kudarcát. Alföldi játéka és személye azért kulcsfontosságú, mert Welsh atya öngyilkos lesz és a második felvonásban már nem szerepel. Az Alföldi okozta vákuum, színpadi jelenlétének hiánya nem tűnhet el a néző tudatából, miközben szemléli a két testvér végeláthatatlan harcát. A frissen végzett Ficza István és Rétfalvi Tamás szintén kiaknázzák a szerep adta lehetőségeket, Ficza különösen jól hozza az esetlen, komplexusokkal teli, félős, de egyben hatalommániás és rendkívül gonosz Valene-t. Rétfalvi jól hozza a lecsúszott, agresszív és ösztöni Colemant, néhol brutálisan mélyre ásva és kiemelve, hogy ezt a karaktert bizony semmi sem tudja meghatni.

Az előadás hömpölygő folyamában a befogadóban egyre inkább az tudatosulhat, hogy a darab által megidézett világban semmi sem szent. McDonagh leszámol a sablonos ír-képekkel, erős társadalomkritikát alkalmaz minden megidézett szereplő hátterét illetően. Ebben a világban ugyanis a Szűz Mária-szobrok egyfajta megvett bűnbocsánat jelképeivé válnak, és a testvérek közül az egyik nem ódzkodik apja megölésétől, a másik pedig a puszta haszonvágytól vezérelt zsarolástól sem. Az előadás, illetve a dráma ugyanakkor csak kérdéseket tesz fel, megoldási javaslatot nem mutat. Illetve mutat: történetesen azt, hogy ez az út, amire Coleman és Valene rátértek semmiképpen nem járható.

Fritz Gergely

Fotó: Kallos Bea, MTI