Oláh András versei

hétköznapi kudarcaink

nemrég még világot sem kellett

gyújtanom hogy lássalak

magammá öleltelek s mindennap

légszomjjal küszködtünk

mire tarka derűbe fordult a reggel

aztán egyre szűkebb lettél

befelé fordulva bűvészkedtél

feleleteket kerestél én kérdéseket –

csiklandó illat maradtál

aki ha szívem sötétkamrájában előhívom

bekérezkedik az álmaimba néha

túl az éjszakán

mennyi veszteség fér el egyetlen éjszakában

ne hazudj hozzá semmi többet

mert aki a falakon kívül él megtanulja

betömni az önzés hézagait

másféle árnyék szegődik melléd

s az érdem nem az ami benned él

ezért érdektelenek mások álmai

hisz arcukat elmossa az idő

hiába veszed elő a régi fényképeket

a visszanéző folyton más tükrébe vágyik

pedig már rég nem ugyanazok vagyunk