Tiszatájonline | 2013. július 25.

Not my „Kampf”

… A 23. Thealter Fesztivál közepén járunk, mikor az M-Studio produkciójára váró közönség épp hogy csak megtölti a nézőteret. Téblábolunk, nem találjuk a helyünket, a tömegben való szorongás helyett inkább csak lézengünk, Balogh József kedves gesztusán (miszerint úgy kell átverekednie magát rajtunk, hogy ajtót nyisson a zsinagógába való belépéshez) pusztán fanyarkás mosolyra futja tőlünk […]

… A 23. Thealter Fesztivál közepén járunk, mikor az esti Sepsiszentgyörgyi M-Studio produkciójára  váró közönség épp hogy csak megtölti a nézőteret. Téblábolunk, nem találjuk a helyünket, a tömegben való szorongás helyett inkább csak lézengünk, Balogh József kedves gesztusán (miszerint úgy kell átverekednie magát rajtunk, hogy ajtót nyisson a zsinagógába való belépéshez) pusztán fanyarkás mosolyra futja tőlünk. De ki gondolta volna, hogy ez a kifejezés az arcunkon is ragad…? – Drubina Orsolya kritikája

… Hosszú csöndben ülünk, fekete térben, ami jót tesz a ráhangolódásnak, egészen ellazítja a befogadót. A terem egyszer csak megtelik lélegzéssel, mély sóhajtások zörejes hangjaival, amivel egy idő után akarva akaratlanul is egyszerre lélegzünk mi is, egy emberré válunk az előttünk térdeplő mozdulatlan művésszel (Bajkó László). Semmi más nem történik, ki és be, ki és be, koncentrált figyelem. Ez a figyelem az, amivel a darab indulása után is mindvégig operál Fehér Ferenc, az előadás rendező-koreográfusa. A belső megfeszített összpontosítás minden egyes színész sajátjává válik a piros csíkkal kijelölt övezetben. A színházi tér így jól elkülönül a nem színházinak minősítettől, így a külső sávban a színészek nyugodtan átöltözhetnek és közlekedhetnek, szigorúan nem érintve a szétválasztó jelölést, míg a belső udvar az előadás során több síkon értelmezhetővé válik (játszótér, kivégzés helyszíne, osztályterem, stb.)

Fehér Ferenc Kampf című munkájához fontosnak tartja hozzátenni, hogy a szó jelentését, a harcot jelöli ki fókuszpontjául, és ennek a harcnak kívánja megmutatni az improvizációkból kialakult mozgásszínházas etűd sorozatát. Ugyanakkor kardinális kérdésként merülhet fel bennünk, hogy a Kampf szó jelentésmezejéből kivágható-e a hitleri asszociációs lánc, még akkor is, ha nincs előtte az a talán nem is elhanyagolható jelző (Mein.) Ha pusztán a harcot, avagy a protokolláris küzdelemet kívánja megjeleníteni a ranglétrán való felfelé jutásért, miért nem választja a fight, combattere, batali, se battre vagy akár a 戦い, stb. idegennyelvű szavakat? A rendező elmondása szerint a politikai szín egyáltalán nem játszik szerepet a darab koncepcióját tekintve, ám a főszerepet táncoló Orbán Levente figuráját tekintve a mindenkori gonoszt, az isteni mozgatót, magát az ördögöt, akár Cipollát, Hitlert, Mussolinit vagy bármelyik diktátort kell, hogy megszemélyesítse. Hátának izomcsoportjai csak úgy világítanak a fehér fényben, pontos és megrázó mozdulatsorai egészen hátborzongató hatást keltenek. Társainak hipnotizálása, megkínzása, önkívületbe sodrása egész testének felhasználásával bontakozik ki, és az éppen iskolás gyerekeket, hernyókat vagy élőholtakat megjelenítő társai (Nagy Eszter, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila)  bravúros fizikai munkával válnak áldozataivá.

A fegyelmezett állandóan ismétlődő mozdulatsorok sem idéztek mást, mint a monotonitás kínzó jelenségét, bár sohasem variálódó mivoltukból fakadóan, a néző egy idő után érdeklődését veszti. A színpadról leszüremlő feszültséget a táncosok csatasorba állított, agyonhajszolt, kimerült arca, teste, lihegése vagy üvöltése okozta, melyet igen jól alátámasztott Kovácsovics Dávid gépies és katonásan periodikus hangszerelése. A koncepció (?) ellen vonultatható fel az M-stúdiónak tervezett jelmezek összessége is, hiszen többek között a nőkön először látható ruhák szinte minden kétséget kizáróan a Hitlerjugend világát idézik elénk. Bocskai Gyopár óriási nadrág- ing együtteséért viszont külön köszönet jár, az önirónia és a groteszk humor megjelenítésében elengedhetetlen szolgálatot tett.

Az előadás szövegét tekintve ugyan csak rengeteg kérdést hagy megválaszolatlanul. Hiszen rögtön a legelején idegennyelvű beszéd hallható a groteszkig szétziláltan, majd a legérthetőbb mozdulatsorokat definiálandó az általában gonoszt (stb.) megjelenítő színész feltesz egy magyarul elhangzó kérdést: – Eszter, te mit csinálsz itt?  A lány magától értetődően válaszol: – Én most épp kukac vagyok- majd szintén magától értetődően tovább kukacol a haláláig.

Az előadás végeztével nem marad más, mint az a bizonyos fanyar mosoly egy majdnem jó előadástól, amely egyáltalán nem akarta megjeleníteni azt, amit megjelenített, pusztán egy kérdést hagyott maga után: Orsi, te mit csinálsz itt..?

 

[nggallery id=199]