Tiszatájonline | 2013. július 16.

Tucatkodtunk

DOMBOSI TÖRTÉNETEK – REMIX 5. NAP
Vasárnap délelőtt Horváth Viktor csoportja a magyaros verseléssel foglalkozott. Verseket farigcsáltak felező nyolcasban a megmaradtak. Ebéd után fociztak a táborozók, pontszámolást mellőzték, megmaradtak pusztán a sport szereteténél. Hat órakor kezdődött az irodalmi program […]

DOMBOSI TÖRTÉNETEK – REMIX IRODALMI TÁBOR 5. NAP

Vasárnap délelőtt Horváth Viktor csoportja a magyaros verseléssel foglalkozott. Verseket farigcsáltak felező nyolcasban  a megmaradtak. Ebéd után fociztak a táborozók, pontszámolást mellőzték, megmaradtak pusztán a sport szereteténél. Hat órakor kezdődött az irodalmi program. Tavaly került először a nyomdába az első Híd körös-szám, amiben kizárólag a Hídhoz kapcsolódó fiatal írók, kritikusok, fordítók írásai olvashatóak. Idén a második alkalommal került erre sor, Patócs László a folyóiratszám szerkesztője mutatta be a lapot. Elöljáróban örömét oszotta meg a jelenlévőkkel afelett, hogy ezúttal is szépszámú alkotás gyűlt össze, lehetett miből válogatni. Minden publikálóról szólt néhány mondatot, jellemezte publikált művüket. Mikrofonhoz a szépírók és két fordító  jutott.

A fiatalok után Kocsis Árpád és Szerbhorváth György beszélgetése volt a programban Losoncz Alpárral. Szerbhorváth György a temerini fiúk esetéről kérte a filozófus véleményét illetve a második világháborús délvidéki öldöklések kérdéskörőt és arra adott kortárs válaszokat akarta körbejárni Szerbhorváth György. Losoncz Alpár szimulációként értelmezte Áder János és Tomislav Nikolić rituáléját. A továbbiakban Kocsis Árpád a válságról faggatta a filozófust valamint arról, hogy az egyes politikai oldalak reakciói mennyire addekváltak. A filozófus először definiálja, hogy mi a válság, elmondása szerint a döntésre való kényszeredettség; ezen jelenség által megjelenő félelem aspektusáról is szól. A moderátorok a kisebbség-többség viszonyáról érdeklődnek, hogyan viszonyul egyik fél a másikhoz. Szóba kerül a multikulturalizmus és interkulturalizmus, mint a Vajdaságban gyakorolt politikai eszköz. Majd Kocsis Árpád rátér a tanítás kérdéskörére. Losoncz Alpár kifejti, hogy az egyetem a tömegoktatással a néhai katonaság szerepét kénytelen betölteni. Néhány szót szól még tanári pályája általa csúcsának tartott időszakáról is. A moderátorok kérése a közönségkérdésre nyitott fülekre talált Pressburger Csaba esetében, aki arra kérdésre kereste a választ Losoncz Alpár segítségét kérve, hogy politikai szempontból van-e antiszemitizmus Szerbiában.

Vacsora előtt Barlog Károly Sose felejtem azt a csinos zakót című Cseh Tamás emlékkoncertjét hallgathatták meg a táborozók és a meghívott vendégek.

Fekete I. Alfonz

[nggallery id=194]