01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A fejedelem intim tere
2013.07.01 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BENCZÚR GYULÁRÓL

A szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállításának kurátorával, Nátyi Róbert művészettörténésszel Váraljai Anna beszélgetett Benczúr Gyula festészetének sokszínűségéről, mai fogadtatásáról, valamint a múzeum lappangó Benczúr-vázlatáról.

A múzeumok éjszakájára készült a kiállítás, és folytatása annak a sorozatnak, amely a nagy magyar mestereket (Munkácsyt, Csontváryt) mutatta be. Meddig látható a kiállítás és honnan érkeztek a képek?

Egészen év végéig látható, és azt hiszem, ez lesz az év nagy képzőművészeti eseménye. Én csak belecsöppentem a feladatba, nem elsőként kezdtem el a munkát; menet közben vettem át a rendezést Ibos Éva kollégámtól. A kiállítás a maga 30 képével nem adhatja a Benczúr-életmű keresztmetszetét, de azért mélyfúrásokat lehetett benne tenni. Alapvetően három gyűjteményre épül a tárlat: az egyik a nyíregyházi Jósa András Múzeum, ahol Benczúrnak emlékkiállítása van, hiszen itteni születésű. Amikor 1909-ben díszpolgár lett, jó néhány relikviát –  köztük egy általa megfestett puttós ládát –  adományozott a városnak. A Nemzeti Galéria természetesen kikerülhetetlen Benczúr kapcsán, innen is érkeztek jelentős művek. Három reprezentatív alkotás pedig magának a Móra Ferenc Múzeumnak a tulajdona.

Melyek a szegedi művek?

Két ikonikus művet, a Tisza Lajost és Tisza Kálmánt ábrázoló portrékat a szegedi városházáról ismerheti a közönség, ezek Benczúr-életműnek is igen fontos részét képezik. A harmadik kép egy vázlat, mely a Lucs-gyűjtemény részeként került a múzeumba, és eddig még publikálatlan raktári darab. A kiállítás rendezés, kutatás közben kiderült róla, hogy egy fél évszázada nyomon követhetően lappangó műről van szó. Az 1921-es Mester és tanítványai kiállításon még a család tulajdonaként szerepelt a kép, azóta veszett nyoma.

Telepy Katalin monográfiája a hatvanas években már, mint eltűnt művet említi. 2004-ben Bellák Gábor monográfiája megemlíti, hogy az elveszett darab valószínűleg magángyűjteményben lappanghat. A múzeum nagyon nyitott volt a kutatás periódusában. Ennek a nagyon nyitott hozzáállásnak köszönhető, hogy ez a lappangó mű felszínre került.

Mit ábrázol a mű?

Benczur_Matyas es Beatrix eskuvojeEz a Mátyás és Beatrix eljegyzése című vázlat, amely a budai vár Mátyás terme számára készült 1902-ben. Tudomásom szerint a nagy méretű kép sosem készült el.

Ezt egy sorozat részének szánta a művész?

Igen. Ekkor állt össze a budai vár, ekkor alakították ki ikonográfiai programját. A századelőn nagyon megerősödött a Hunyadi kultusz, gondoljunk az 1902-ben felavatott Fadrusz szoborra, Stróbl budai várban elhelyezett Mátyás kút-jára. Ez a tisztelet a festészetben is tetten érhető, elsősorban Lotz Károly, Than Mór festményein. A hagyomány folytatásaként Hauszmann Alajos megbízza Benczúrt, a kor legreprezentatívabb történelmi festőjét egy Mátyás sorozat elkészítésével. Ekkor festi meg a vázlatokat. Az eredeti koncepció szerint nyolc kép lett volna az uralkodói pár hálószobáit összekötő teremben, tehát nagyon fontos helyen. Hunyadi Fadrusz szobrának másolatát is ide helyezték, és ehhez a teremhez készült a vázlat is.

Nyomára bukkantál egy lappangó Benczúr-képnek. Ritka esemény, mely nyilvánvalóan nem csak a szerencsének, hanem szakmai felkészültségednek és a Móra Múzeum hozzáállásának köszönhető. Lehetnek még máshol is lappangó Benczúr-képek?

Tavalyi évben az állam bekérte a megyei múzeumok nyilvántartását, és ekkor több millió műtárgyat jelentettek be. Ha nem lennének hasonlóan nagyszabású és alapos előmunkálatokat igénylő kiállítások, ha a múzeum ilyen együttműködő, mint Szegeden, szinte lehetetlen lenne a raktáron lévő művek átvilágítása, és esélytelen az elfeledett műtárgyak előbukkanása. Ezeknek a műveknek a megtalálása szakmánk egyik szép feladata. A Benczúr-életmű eléggé jól ismert, annak ellenére, hogy a világháborúban jó néhány reprezentatív mű elpusztult. Külföldön is lehetnek eltűnt képek, mivel a művész Münchenben élt egészen sokáig, és ott sok festményt készített. Tudomásunk van arról, hogy II. Lajos bajor király tulajdonában is voltak Benczúr-művek. Az is egy nagy probléma, ha tévesen, rosszul attribuálva katalogizálnak egy művet. Mindig nagy öröm, ha ilyen körülmények között a művészettörténész ráakad egy-egy alkotásra. Egyébként pedig úgy gondolom: nem csak a múzeumok feladata, hanem országos érdek, hogy erre odafigyeljünk.

Az 1921-es Mester és tanítványai kiállításon még nagyon sok, 230 darab Benczúr-kép szerepelt. Valahogy mintha akkortól kezdtek volna eltünedezni a művek. A háború okozta károkat leszámítva ez mivel magyarázható?

Egy művész halála mindig nagyon felveri az árakat, bár Benczúrnak már életében is nagy volt az ázsiója. A két háború közti időszakban még kis vázlatai is megtalálták helyüket a magángyűjteményekben. Azután jött a világháború, és az 56-os forradalom nagy mértékű emigrációval. Sajnos nem a műtárgyak nyomon követhetőségének kedvez ez a helyzet. Nem állítom, hogy ez az előkerült mű árnyalni fogja a Benczúrról épített képünket, de mégiscsak fontos momentum.

Feltétlenül fontos, hiszen mint említetted, nagyon sok mű veszett el, de tudomásom szerint egyetlen hasonló eset sem fordult még elő, amikor Benczúr-kép előkerült volna. Kurátori munkálataidhoz visszakanyarodva, elmondanád, hogyan történt a felkérésed?

Azzal, hogy a városhoz került a Móra Ferenc Múzeum, a közös fenntartó eleve predesztinálja azt a lehetőséget, hogy a városban működő intézményeknek jóval szorosabb legyen az együttműködése. Hozzáteszem, hogy a két intézménynek eddig is harmonikus volt a viszonya, de ez a fajta új fenntartói rendszer eleve magában rejti a még szorosabb kapcsolat lehetőségét. Ezért szinte kollegális a viszony a Reök Palota és a Móra Múzeum dolgozói között, nem egyedi eset a közös munka sem.

A kiállításnak van egyfajta korabeli szalon hangulata, amely nagyon barátságos, intim atmoszférát kölcsönöz a képeknek. Ez a kurátori koncepció része volt?

A Benczúr-kiállításnak valóban van szalon jellege, ez köszönhető annak, hogy a díszterem fantasztikus adottságokkal rendelkezik. Ezeket az adottságokat nem is tudja, illetve nem is kell a kiállítás rendezőnek felül írnia, főképp, hogy mindezek az adottságok nagyon beleillenek Benczúr képi világába. Ugyanabban a korszakban készült a múzeum, mint a képek keretezése, s maguk a művek. Minden adva volt, hogy a legmegfelelőbb vizuális környezetben prezentáljuk az életművet. A múzeum nagyszerű befogadó hely egy klasszikus, akadémikus jellegű kiállításhoz.

Általában modern, kortárs kiállításokat rendezel, bár a Rembrandt kiállítás kapcsán már megmutattad, hogy komolyan foglalkozol a klasszikus művészettel is. Mennyire volt nehéz felkészülnöd a feladatra?

Az ehhez hasonló, klasszikus értelemben vett tudományos jellegű, nagy életmű kiállítás eddig kimaradt az életemből, hiszen a kortárs művészet bemutatásának általában nem ez a megfelelő módja. Ez egészen másfajta felkészülést igénylő feladat volt, másfajta kiállítás rendezői koncepciót jelentett. Ezért is volt öröm, kihívás, kaland számomra. Az én eredeti kutatási területem egyébként a barokk művészet, a mai napig intenzíven érdeklődöm a klasszikus művészet iránt.

Az ikonikus, nagy képek közül melyek láthatóak a kiállításon?

Az ikonikus portrék közül a már említett Tisza portrékat választottuk ki, de vannak olyan vázlatok, például a Vajk megkeresztelésé-hez készült tanulmányok, melyeken olyan részletek láthatóak, amik egyébként a nagy művön nem feltűnőek. Ilyen például a keresztelést végző főpap arckifejezésének vázlatrajza. Történelmi képei közül a Kun László-nak látható egy befejezetlen részletrajza. Egészen érdekes, ha megfigyeljük az egymás mellé helyezett, előbb említett két vázlatot, hiszen teljesen másfajta szemléletről tanúskodnak: az egyik egy akadémista, majdnem fotorealista ábrázolás, míg a másik, a Kun László szinte delcroix-i dinamizmust mutat. Ezekből az életműben fellelhető kontrasztokból jóval több van, mint amennyit a kiállítás képes bemutatni.

A kiállítás 30 képe tehát elsősorban nem az ikonikus művekből, hanem az eddig még nem látott, intim hangulatú művekből tevődik össze, melyek rávilágítanak Benczúr akadémizmustól eltérő stílusjegyeire?

Pont az az érdekes, hogy mindegyik mű a maga eltérő stílusa ellenére is professzionális alkotás, Benczúr mindig a csúcson próbált teljesíteni. Hihetetlen műgonddal, lebilincselő szakmai tudással dolgozott, és ezeken a képein is látszik, hogy gyakran még a monográfiákból sem ismert művei ugyanazon a színvonalon állnak, mint az ismertebbek.

A stílus merevsége a családi portráknál oldódik fel kissé. Jól érzékelem?

Igen, talán ez az a képtípusa, mely leginkább szerethetővé teszi festészetét. A két felesége kapcsán két különböző festői modor érvényesült, azt figyelembe véve, hogy közben a stílusa is változott. A 70-es, 80-as évek stílusa más, mint a 20. század elejére jellemző, második feleségét ábrázoló képeké. Ezek egészen új olvasatot engednének, s egy egészen újfajta látásmódot mutatnak. A Tisza portrék ezzel szemben azt a barokk repertoárt vonultatják fel előttünk, melyet már Rubensék is megtanultak. Láthatólag a részletgazdagság volt az igazán fontos.

Elég helytálló egyébként a Rubens analógia, hiszen nála is inkább a feleségeit, gyermekeit ábrázoló családi portrékon jött felszínre a lírai énje, nem pedig a reprezentatív, megrendelésre készített műveken.

Igen, Rubensnek a csecsemő gyermekeiről készített festményei egészen más képet mutatnak. Kevésbé ismert, de Benczúr is készített portrékat csecsemő gyermekeiről, ezek bepillantást engednek abba az intim szférába, hogy családapaként hogyan élt, de egyben festői életművében is izgalmas területet jelentenek.

Benczúr historista festő, saját korának emberei számára sokkal több síkon voltak értelmezhetőek művei, mint a ma emberének. Történeti képei sokszor 48-ra való utalások, de ezek a finom történeti analógiák mára csak kevesek számára egyértelműek. Mennyire értik, mennyire „látják” ma az emberek Benczúrt? És mi vezet el napjaink értelmezési kísérleteiig? Hogyan alakult a múlt századsorán a Benczúr-recepció?

Azt hiszem, ez egy fontos kérdés. Már életében is meghatározta az adott éra viszonya, ennek következtében egész életében változott a megítélése. A  Horthy-korszaknak, és a Klebelsberg nevével meghatározott kultúrpolitikai időszaknak ez a késő barokk, feudális gondolkodásmód, a historizáló festészet a maga romantikus felhangjaival tökéletesen megfelelt. Ebben a korszakban több doktori disszertáció is készült a Benczúr-életműről a Pázmány Péter Tudományegyetem disszertációi között, Gerevich professzor pedig tudatosan kiadta kismonográfiáiban a nagy magyar akadémista festők életrajzát, köztük Benczúrét is. Az ebben foglalt megítélés tökéletesen tovább vitte a Benczúr életében például Malonyay Dezső által kialakított képet. Ez nagyjából úgy összegezhető, mint maga a kiállítás címe: a festőfejedelem. Stiláris értelemben, ellentmondásos módon a szocialista realizmusnak is meg kellette volna, hogy feleljen, mert az a fajta akadémizmus, amit Benczúr szeretett és tudott, az ötvenes, hatvanas évek akadémizmusában is megfigyelhető. Telepy Katalin monográfiája megjelenhetett ugyan 1963-ban, de úgy, hogy a vallásos művek szinte teljesen kimaradtak belőle. 1989 után, a rendszerváltás évei inkább elhallgatást jelentett. Ekkor a magyar tudományos gondolkozás, művészeti élet bizonyos alakjai kiestek a közgondolkozásból. Ennek nem szellemi okai vannak, hanem kapacitásbeliek. A 19. századi magyarországi művészet feldolgozása lépésről lépésre történik, Benczúr-ügyben pedig, úgy látom, olyan nagyon sok minden nem történt, kivéve talán Bellák Gábor Benczúr-kutatásait.

Maga a műfaj, a történelmi tabló is eléggé nehezen befogadható a mai ember számára. Művészettörténészként miben látod ennek a gyökerét?

Nem tartom tragikusnak a helyzetet. A történelmi festészet újraértelmezése néhány évvel ezelőtt elindult a magyar művészettörténetben, ennek kapcsán pedig komoly eredményeket várok. Van rá esély, hogy ráfókuszálunk új festőkre, talán olyanokra is, akik Benczúrral ellentétben kimaradtak a kánonból. A történelmi tabló megítélése is a recepcióval függ össze, nyilván minden történeti kornak megvolt a saját politikai programja, melybe Benczúr történelemképe nem feltétlenül fért bele. Egy-két képe azonban még a szocialista időszakban is kánonképnek számított. Hunyadi László búcsújának pedig sosem voltak olyan konnotációi, melyeket ne lehetett volna valahogyan megmagyarázni. A Budavár visszavétele, vagy a Milleniumi hódolat azonban egészen más jellegűek, s így kerülhettek évtizedekig tiltó listára. A vallásos képeket pedig sosem lehetett igazán letagadni, hiszen a Szent István bazilika festményei mindig is láthatóak, látogathatóak voltak. Kutatás irányába viszont azóta sem mentek, a vallásos képek vonalát például teljesen elhanyagolták Benczúr kapcsán.

Ma milyen Benczúr megítélése, illetve a kiállítás transzponálja, árnyalja-e a bennünk kialakult sokszor közhelyes Benczúr-képet?

A kiállítás célja, hogy a sokarcú Benczúrral találkozzunk, s hogy egy adott keresztmetszeten belül minél színesebben mutassuk be a festői életművet. Ezt azért tartottam különösen fontosnak, mert őt is utolérte az, ami a legtöbb nagymestert, vagyis, hogy sztereotípiákban gondolkozunk felőle. Általában problémát jelent a nagymesterek esetében, hogy kanonizálódik egy-két jelentős alkotásuk, mely mindenütt megtalálható: az interneten, naptárakon, régebben a Képzőművészeti Alap reprodukcióin, és aztán innentől kezdve ez marad meg az emberek legtöbbjében. Ebből a szempontból a szegedi kiállítás sok újdonsággal szolgál: itt vannak például a nyíregyházi letétek, melyek még sosem voltak távol a múzeumtól, a Nemzeti Galériának pedig csupa olyan képe van itt, melyek eddig raktáron voltak, és még a Galériában sem kerültek kiállításra.

Fontos látnunk, és erre nagyszerű alkalom ez a kiállítás, hogy Benczúr sokszínű alkotó.

Mennyire kell ikonográfiai ismeret, professzionális tudás ahhoz, hogy a Benczúr-képek értelmezhetőek, s ezáltal élvezhetőek legyenek?

Nagy részük ma is értelmezhető. Az egyetlen gondot a mitologikus képek jelentik, melyek a 21. század emberének ízlésétől talán távolabb állnak, annak ellenére, hogy ezeket is nagy szakmai biztonsággal festette meg. Ezeket a mitologikus, ambachi magányában, nyári villájába visszavonulva festett zsánereket őszintén élvezte festegetni. A bájos puttócskák, ligetekben megjelenő najádok a korszak nézőinek ízlését nagyon eltalálták. De ha összehasonlítjuk egy korabeli, Benczúr stílusát követő festő képével, azért óriási a kvalitásbeli különbség. Éppen ezért, különös témája ellenére is nagyon szépen belesimul ez a három-négy mitologikus kép a kiállítás anyagába.

Ha például Munkácsy életművét nagyon általánosítva próbáljuk meg összegezni, azt mondhatjuk, hogy törekvéseit, produktumait a műtárgypiac, a műkereskedelem határozta meg. Benczúr stílusát is ennyire meghatározták a megrendelői igények?

A portréfestészetben mindenképpen. De ez nem benczúri sajátosság, az akadémista portréfestészet ilyen. A megrendelő határozta meg azt, hogy mit szeretne látni, milyen képet szeretne sugallni magáról a külvilágnak és az utókornak. Ebből a szempontból én úgy gondolom, hogy maga a portréfestészet meglehetősen kötött műfaj. Ilyen volt a reneszánszban és a barokkban is, abban a barokk művészetben, melyből Benczúr rengeteget profitált. Persze azért vannak olyan képei, melyek nem megrendelésre készültek: a feleségeiről, gyermekeiről, szüleiről készült családi portrék, vagy saját önarcképei nem illenek bele abba a Benczúr-képbe, amit mi kialakítottunk róla, vagyis a reprezentatív történelmi festő képébe. Az kétségtelen, hogy Benczúr találkozott leginkább az akkori felső tízezer és szellemi elit vágyaival, elképzeléseivel. De ez annak köszönhető, hogy tudása, szakmai felkészültsége tényleg európai mércével mérhető. Abban a történeti festészeti miliőben, amelyben alkotott, Európa legjobbjai közé számított.

Mi játszott közre abban, hogy Benczúrról nem ismerünk egy anekdotát sem, míg Munkácsyról százával maradtak fent legendás történetek?

Az egyik alapvető dolog az, hogy Munkácsy Párizsban lett világhírű, ott érte el a legnagyobb sikereit. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy egy-egy hazánkfia, aki kiszakadt itthonról, és eredményeket ért el külföldön, az rögtön világhírű is. Munkácsy saját korában a párizsi felső tízezer kiemelkedő festője volt, képei csillagászati áron keltek el, talán egyik-másik képe eladási ár szempontjából rekorder lehetett. Azt gondolom, hogy ez a külföldi siker Magyarországról nézve valóban óriásinak látszott. Később Moholy-Nagy László, Victor Vasarely esetében látunk hasonló jelenséget; külföldi sikerük Magyarországon felhajtó erőként működött. Benczúrnál mindez éppen fordítva történt. Kiment fiatalon, és középkorú volt, amikor visszatért, háta mögött szép külföldi egzisztenciával. Fölfelé ívelő külföldi karrierpályája esetében ha csak II. Lajos bajor királyra gondolunk, aki egy csomó festménymegrendeléssel, kastélydekorációval látta el, vagy az antwerpeni, párizsi világkiállításokon nyert aranyérmeire, egy szép pályaíve rajzolódik ki szemünk előtt. 1883-ban hazatért, és elvállalta a mesteriskola vezetését, beállt a művészeti oktatásba. Ezzel járó elfoglaltságai miatt nyilván csökkent az alkotásra fordítható ideje is. Külföldről könnyebb világhírt csinálni, mint itthonról, ez az ő pályájára is érvényes volt. Egyébként pedig, ha festészeti technika szempontjából összehasonlítjuk a magyarországi kortársakkal, nagyon erősen az élvonalba tartozott. Az más kérdés, hogy a politikai megítélés mennyire torzíthat el egy életművet.

Munkácsy árnyékából sokaknak nagyon nehéz volt kijönni, de van egy másik, megítélését megbélyegző tény is, mégpedig az, hogy a modernség kevéssé érdekelte Benczúrt. Ezt már a kortársai is gyakran szemére vetették, s később a szakma szemében is egyfajta stigmát jelentett, amit aztán vitt magával a festő egészen sokáig. Anakronisztikus módon, a 20. századba nyúlóan festette akadémista történelmi képeit, miközben sorra jelentek meg az izmusok, az új, modern, feltörekvő fiatal művészek generációja. Hogyan élte meg ezt Benczúr?

A 20. század elején a modernek, fiatalok nem igazán foglalkoztak ezzel a fajta állami reprezentációs festészettel. Tehát, még aki tudott volna is ilyet festeni, az is inkább a modernizmus irányába ment. Akik pedig próbáltak, kísérleteztek a történelmi festészettel, azok kénytelenek voltak észrevenni, hogy az 1896-os millenáris kiállításon a történelmi festészet már csődbe került. Ebből próbáltak néhányan kiutat találni, gondoljunk Thorma János történelmi festményeire. A nagybányaiak, a modernek is megpróbáltak új lendületet adni a történelmi festészetnek, de a modernizmus csapásirányán ez egészen újfajta látásmódot hoz, és eltávolít a történelmi festészettől. Viszont az állami reprezentáció továbbra is olyan képet szeretett volna látni magáról, amilyet az akadémista nagymesterek tudtak. Ebből a szempontból Benczúr Magyarországon egyedül maradt. Teljesen jogosan fordult majdnem minden kívánalom az ő irányába, ő pedig ezeknek a kívánalmaknak tökéletesen megfelelt.

Kiknek a szemében volt alapvetően pozitív a megítélése? Mert a kortársak megítélését nem látom egyöntetűen pozitívnak. A kritikák tükrében mintha kirajzolódna egy komoly ellentábor Fülep Lajos vezetésével, sok negatív kritikával. Kiknek volt ő a zászlaján, és kiktől kapta a negatív kritikát?

Egyrészt már igen korán, hazatérése után érték kritikák az oktatási metódusával kapcsolatban. Nem feltétlenül biztos, hogy ezt az akadémizmust kellett volna oktatási tevékenységében is tovább vinnie. Ráadásul a századfordulón történt egy érzékelhető szétválás: Fülep és köre természetszerűleg próbálta egész generációjának gondolkodásmódját meghatározni. Mostanában olvasok olyan Fülepet illető kritikákat, melyek kételkednek száz százalékos igazságában. Annyira hitelesen és vehemensen fogalmazott, hogy láthatólag el is tolta abba az irányba a közvéleményt, melyet ő szeretett volna. Nem biztos, hogy amit ő akkor az építészeti akadémizmusról, a historizmusról gondolt, ma is így kell látnunk. Fülep ítélete miatt azok a haladó folyóiratok, szerzők, akik például a Nyugatban publikáltak, nem feltétlenül hozsannázták Benczúrt. Felvinczi Takács Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem egykori művészettörténésze, ás Oroszlán Zoltán foglalkozott Benczúrral monografikus igénnyel. Ők maradéktalan Benczúr-hívőként kitartottak mellette, és a progresszív lapok megítélése ellenében. Gondoljunk bele, Benczúr még élt, amikor Kassákék a Tett és a Ma című folyóiratokat megalakítják. Erről a piedesztálról tekintve viszont életműve természetszerűleg alul marad.

Soha nem voltak modern „kilengései”?

A hetvenes években még kísérletezett az impresszionizmussal, de maga is elismerte, hogy ez nem az ő útja. Hiába hordoz néhány képe oldottabb plain-air jegyeket, voltaképpen nem színreflexekre épít, nem az apró valeur-ök játékára, nem bontja fel a körvonalakat, rajzos jellege mindvégig megmarad. Ő nem akart forradalmár lenni. Kialakított magának egy nagyon sikeres festői modort egészen fiatalon, s bár kissé változott a stílusa, ugyanazok a premisszák, melyeket pályája elején Piloty-tól megtanult, megmaradtak élete végéig. Ebből a szempontból nagyon masszív, tömör életműnek látom, mely mentes a kilengésektől.

Azért azt érdekes lenne megtudni, a csúcson lévő Benczúr vajon mit szólt a futurizmushoz?

Lehetséges, hogy ezért sütötték rá a konzervativizmus bélyegét, amit aztán nem is tudott levetni magáról, még a recepcióban sem?

Ezt a szót sokszor pejoratívnak tekintjük, de egyébként egyfajta értékítéletet jelent, melyhez ő következetesen és konzekvensen ragaszkodott. Kétségtelen, hogy konzervatív volt, hiszen ez az erőteljesen illuzionisztikus történeti festészet a századelőn már anakronizmusnak látszott. Az a magyar arisztokrácia, amely konzerválódik a trianoni békedöntésig, még 19. századi képeket kívánt látni, és erre megvolt a nagyszerű festője.

Ekkoriban már teljesen bevett dolog volt a fototechnika. A realista Benczúrnak ez nem jelentett kihívást? Milyen volt a fotóhoz való viszonya?

Biztos, hogy portréfestészete esetében használta a fotót, a Tisza portrékat is fotó alapján készítette. Van továbbá egy nagyon híres, 1913-as Mikszáth képe, mely már az író halála után készült, nyilvánvalóan fotóról. A Millenniumi hódolat megfestésekor elég nehéz lett volna hetven embert fotó nélkül életnagyságban megfesteni. A családról is rengeteg jó minőségű budapesti és németországi műtermekben készült fotót ismerünk.

A polgárság nagy részének, akinek portré igénye volt ebben az időszakban, természetesen fotóműhelybe ment, hiszen annak ára, objektivitása, elkészülésének ideje egészen más volt, mint a festett portréé. Aki viszont nagyon reprezentatív képet szeretett volna magáról, egyértelműen Benczúrt kereste fel.

Gratulálok a szakmailag is kiváló kiállításhoz!

 Váraljai Anna

[nggallery id=180]

 


Címke: , , , , ,
2021.01.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM MŰVEI NYOMÁN, EGY MŰTEREMLÁTOGATÁS MARGÓJÁRA
Mányoki Ádám (1991) festőművész, grafikus. 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán. Mesterei: Madácsy István és Szurcsik József voltak. Sokoldalú művész, aki már az egri főiskolán is többféle technikával kísérletezett. A kezdetekben illusztrációkat készített, a litográfiát vegyes technikával kombinálva alkotott, főleg Pilinszky verseinek hatására…

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

A fotózásra Miklós kért meg, a Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) válogatott anyaghoz, majd az egyik legszebb könyve, Az én Pannóniám (1991) kapcsán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a mosolygós, kedves ember – aki barátai közé fogadott a második találkozás után, mert hogy én is Szekszárdon születtem ‒ milyen szigorú, már-már kegyetlen. Többször át kellett dolgoznom az egészet. Miután megjelent, én közömbösen lapozgattam. Hogy miért használtak a kritikusok a képek kapcsán szuperlatívuszokat, máig nem értem […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

NAGY GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA
Nagy Gábor festőművész olyan nagyszabású kiállítással jelentkezett október elején Szeged művészetértő közönsége előtt, amely a közel öt évtizedet átfogó képzőművészeti pályafutásának – és az egyes műcsoportokban részletesen dokumentálható – változatos alkotói tevékenységének hiteles bemutatója. Azért is lehet – sőt kell – most az életmű korrekt mérlegét megvonni, mert a REÖK két szintjének összes termeit megtöltik a művész alkotásai, azaz több mint háromszáz művet vonultat föl a kiállítás […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: JERIKÓ ÉPÜL
Formabontó posztapokaliptikus-poszthumanista trilógiájának sokatmondóan vegyes fogadtatása után Bartók Imre az új keretek között sem hagyja el azokat a törekvéseket és irányvonalakat, amelyek előző köteteit vezették és meghatározták. A Jerikó épül családregény, fejlődésregény, de már összetettségét és merészségét tekintve is érdemes összevetni A Patkány évével kezdődő, nagyszabású, transzgresszív trilógiával… – VIDOSA ESZTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

Tovább olvasom >>>
2021.01.14 - tiszatáj

MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

MAURER DÓRA IXEK 7-1 CÍMŰ TÁRLATA A VINTAGE GALÉRIÁBAN
Új, színpompás tárlatát tekinthetjük meg Maurer Dórának, a magyar avantgárd jeles képviselőjének, alkotójának. A Kossuth-díjas grafikus és festőművész IXEK 7-1 címet viselő munkái újdonsült szériájának, az IXEK 22-nek (2019-2020) válogatott darabjai. Három alapszínben: vörösben, sárgában, kékben „ragyogó” geometrikus alakzatok… – TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

KONOK TAMÁSRA EMLÉKEZTEK A LUDWIG MÚZEUMBAN
z Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum közös online rendezvényén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján, 2021. január 9-én… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.11 - tiszatáj

PIECES OF A WOMAN
Mundruczó régebben sem idegenkedett a melodrámától, ám némi kitérő után forgatott legújabb filmje mintha a zsáner legtisztább párlata lenne, kérdés, milyen végeredménnyel… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő